MAMA 2019 JELÖLTEK



Sziasztok! Ezúttal a 2019-es MAMA jelöltekről hoztam egy kis bejegyzést. Nem mondom, hogy túl hosszú lett, de azért egy-két gondolatot hozzáfűztem a dolgokhoz. Emellett pár helyen a saját listám mutatom meg, majd pedig a kevéske albumot is, amire szert tettem mióta nem voltam köztetek! 

Lássuk is!

LEGJOBB ÚJ ELŐADÓ - FIÚK
  • AB6IX
  • ATEEZ 
  • Kang Daniel
  • Kim Jae Hwan
  • TXT
  • X1

Hm, ez egy elég nehéz kategória. Megmondom őszintén, szívemhez az ATEEZ, az AB6IX és a TXT áll a legközelebb a felsoroltak közül. Egyiküknek se vagyok a rajongója, de totálisan megértem, mit keresnek a listán.

Ez tényleg nehéz. 

Igazából boldog lennék, bármelyik csapat nyerné is meg, sőt logikusan az Ateez kivételével minden jelölt igen esélyes. Azonban, úgy érzem, hogy vagy az X1, vagy a TXT fog győzedelmeskedni, bármit is a logikus, és bármit is szeretnének a többi banda rajongói.

Először a TXT-ről: A fiúk bármennyire közkedveltek is, el kell ismernem; kizárólag a BTS miatt kaptak ekkora figyelmet, főleg ezzel a stílussal. Ezzel azonban – ellentétben azzal, amit sokan állítanak –, szerintem semmi baj nincs, sőt, ez a teljesen természetes. Ez így megy minden cégnél, nem értem épp ebben az esetben miért lenne olyan hihetetlen, sőt, felháborító eset. Egy banda sikeres? Lehet debütáltatni még egyet. Mire az első kimegy a divatból, a második keresi a több pénzt, ebből a pénzből pedig debütálhat a harmadik csapat. Ez a dolgok természetes rendje. (Ettől még igaz marad az állítás.) 


Az X1-ról: Nehéz bármit is nyilatkoznom úgy, hogy nem nézem a P101-et, se az többi ehhez hasonló műsort. Különös, de mindig is úgy éreztem, a bandát majd a debütáláskor ismerem meg, és arról is ítélek - egyedül. Nem kell látnom a szenvedésüket, ahogy sírnak és küszködnek - egyrészt; nekem ez semmit sem tesz hozzá a banda értékéhez (a többi együttes is megszenvedi ezeket, csak a színfalak mögött, nem a tv-k képernyőjén), másrészt nem vagyok oda a gondolatért, hogy egy / másfél év után feloszlik az adott banda. Persze ez egy remek reklám lehet (jó esetben, de ez inkább 1-2 tagra igaz, de azokra nagyon) a szétvált tagok következő bandájához, de összességében nem értem az egész lényegét az ilyen bizonyos időszakig működő bandáknak - igen, sokat keresnek, de ezt az összeget vagy tíz felé kell osztani (minden tag a saját cégéhez viszi a hasznot), tehát a cégek nem járnak sokkal jobban, mintha egy saját bandát debütáltattak volna. (Esetleg ha hosszabb ideig tartana a szerződés...) Koncertet egy év alatt termelt zenemennyiséggel nem nagyon lehet tartani (bár, a Black Pinknek is sikerült valahogy), így marad a népszerűség. Nem tudom, nekem ez a világ kicsit idegen, talán régebben odáig lettem volna az ilyen műsorokért (barátaim nézik is egyébként), de a jelenlegi énem nem érti a lényegüket.


Viszont! Ebben az esetben egy kicsit más a helyzet. A banda 5 teljes évig fog működni (mondjuk), amiből két és fél év kötelező, a másik két és fél pedig opcionális (a tagok visszamehetnek a saját cégükhöz, ha úgy döntenek).

Ez legalább egy értékelhető időkorlát, nem csak pár hónap! Ha pedig nagy a siker, és minden (vagy a központi tagok) maradnak végig, az öt év teljesen rendben van. A legtöbb banda 5-7 évig képes jelentős maradni (aztán jönnek az új, friss bandák). Ez totálisan értékelhető, és értelme is van. (Kár, hogy ilyen sokáig tartott rájönni). A banda debütálása pedig sikeresebb nem is lehetett volna, azzal a kétszeres platinalemezzel. Az év egyik legkelendőbb albuma lett ezzel, ezt tagadni nem lehet. Maga a debüt dal is jól sikerült, bár őszintén megmondom, mintha az Everglow Adios c. számát hallanám, és... és mégsem. Fél órán át keresgéltem, de a dalokat teljesen más emberek szerezték, semmi közös nincs bennük. Mégis, mintha a struktúrája teljesen ugyanaz lenne a két számnak. Nem azt mondom, hogy koppintás az egyik (NEM), és nem is sértésnek szánom ezt, ne értsetek félre (!). Jó dal lett, de valamiért és nem tudom megfogalmazni miért, de nagyon ismerősnek tűnik. Már első hallgatáskor is azt éreztem, hogy iszonyatosan ismerős... mindegy, jobb ha hagyom, mielőtt máglyára vettek.

A lényeg; jó dal lett, de nekem nem kiemelkedő, és egyetlen problémám van vele, a zaj. A dal nagyon erősen kezd, már első hallgatáskor 10 pontról kezdett, aztán jött a refréntelenség. Ezzel alapjában véve semmi baj nincs, ha a zaj fülbemászó. Itt nem éreztem annak (bár többszöri hallgatásra egészen belement a fülembe), így magára a dalra csak 8.5 pontot adtam (volna).

De tudjuk, ez a díj nem csak a dalért jár, hanem azért, mennyire képesek eladni a srácok a dalt, és az egész bandát. Ebben pedig úgy tűnik nagyon jók (ez tényleg nem csak a cég és a menedzsment műve, nem nekik kell ott állni a színpadon és a fantalálkozókon). A fiúk pedig eszméletlen népszerűek, sok lemezt adnak el, és műsorokban is nyertek. És ez a két dolog elég fontos, mikor az embert jelölik ezen a díjátadón!

AB6IX: Itt meg kell említenem egy nagyon fontos dolgot!

 DAEHWI




Ennyit akartam. 

---
--
-

Most miért nézel így?  Ítélkezni nem szép dolog, szégyelld magad!


Ez a banda is közönségkedvencnek tűnik. A debütálásukat én magam is nagyon szerettem, az eladásokat és a showműsorokban nyújtott teljesítményüket (rengeteg győzelem) nézve pedig teljesen természetes, hogy itt a helyük. Nem tudom mit mondhatnék még róluk. Sok sikert nekik!

Aztán itt van még két szólista is: Kang Daniel és Kim Jae Hwan. Mindketten eszméletlen sikeresek, nem volt kérdés, hogy jelölik-e őket. Egyiküket se ismerem különösebben, de a dalaik rendben vannak. Nem vagyok rajongó, de értem mit keresnek itt.

Végül az ATEEZ: A felsoroltakkal szemben ott az Ateez, aki csak véletlenül csúszott fel a listára - erre a nyakam teszem. Az a bizonyos győzelem tolta meg őket, ez totálisan biztos (bár az eladásaik is zseniálisak, és egyre jobbak). Ez a banda, ami tényleg önerőből tart ott, ahol, ezért nekik ítélném a díjat. Nem volt semmi ami előre promózza őket, egy névtelen cégtől érkeztek, és maguk készítenek mindent. Nem mondom, hogy jobbak mint a többiek, viszont szívem szerint nekik adnám a díjat. De itt sajnos nem csak arról van szó, én kinek adnám szívesen.

Reálisan nézve, valami baromi nagy csodának kellene történnie, hogy ők nyerjék a díjat, szerintem a legkevésbé sikeresek a felsoroltak közül.

Itt felmerül a kérdés (bennem is), miért nem látjuk a Oneust a jelöltek között. Bár fáj a szívem értük (mert fáj), sajnos meg kell értsem az okát a nem-jelenlétüknek. Nézzük meg a többi jelölt albumeladásait: 










És most nézzük meg a Oneus eladásait:



Sajnos nem valami rózsás a helyzet - ezek a számok pedig nem hazudnak, nagyjából fedik a rajongók számát (bár igazából nyilván több rajongó van). Ha ezt összevetjük azzal, hogy egy zenei műsorban se tudtak nyerni, számokkal bizonyítja, hogy nem teljesítenek olyan jól, mint azok, akik jelölést kaptak (egyszerűen nincs elég rajongójuk)

Lehet, hogy mi, akik imádtuk a debütálásukat, nem ezek alapján gondolkodunk - mert pl. számomra az év egyik legjobb dala az ő debüt számuk -, de ez alapján nem kaphatnak jelölést, főleg ha a többi ötszázezer ember egy másik együttesre voksol. Szimplán lehetetlen volt, hogy bekerüljenek, még ha fáj is értük a szívem.




LEGJOBB ÚJ ELŐADÓ - LÁNYOK
  • BVNDIT
  • Cherry Bullet
  • EVERGLOW
  • ITZY 
  • Jeon Somi
  • Rocket Punch

Hm, oké. Megmondom őszintén, itt nem tudok dönteni az Everglow, a Cherry Bullet és az Itzy között. Technikailag csak az Itzy nyerhet, mert a többiek negyed annyi sikert nem tudnak felmutatni, mint a lányok, tehát teljesen egyértelmű a végeredmény. 

De komolyan, ezt nem lehet kétségbevonni. A Dalla Dalla az év legtöbbször letöltött dala lett a lánybandák közül, kilencszer nyert különböző zenei műsorokban, és a később kijött lemezük is bombasiker, több mint 120.000 példány kelt el. Ez egy lánybandának kiemelkedő siker (ebben is preferálják a fiúkból álló együtteseket). 



Emellett az Everglow és a Cherry Bullet teljesítménye sajnos szinte sehol nincs. Bár mind a három banda zenéjét nagyon szeretem (így igaz, az Itzy totálisan magába bolondított), de egészen egyértelmű ki fog nyerni. Koreában eszméletlen sikert arattak! És megmondom őszintén, a tényleg alapján és a saját ízlésem alapján is elégedett leszek vele. (Persze nektek nem kell annak lenni.) 

A többi jelöltről nem igazán tudok mit mondani, nem fogott meg igazán egyikük debütálása sem. Rendben vannak, de különösebben nem érzek irántuk semmit sem. 



LEGJOBB FÉRFI ELŐADÓ
  • Baekhyun
  • Park Hyo Shin
  • Paul Kim
  • Song Mino
  • Taemin 
Nekem itt mindenképp Taemin a befutó. A Want, úgy ahogy van, teljes egészében egy remekmű. A dalok, a dalszövegek, a koncepció, a tánc és a videó is kimondhatatlanul zseniális. 

„Bármi fény találna is rám, mohó árnyékod tápláléka volna.”

Kész, a Shadow még mindig a legnagyobb kedvencem erről a lemezről, még akkor is, ha az év elején jelent meg a lemez! Az egész bibliai koncepció, Taemin az Ördög képében, áh, szavak nincsenek arra, amit az ilyen gyönyörűen átgondolt visszatérések iránt érzek. Ilyenkor mindig azt gondolom, na igen, ezért megéri kpop rajongónak lenni. Ez tényleg valami nagyon különleges, amit nem csak a koreai piacon, de akár a világ zeneiparán belül se biztos, hogy láthatok.

De, nem fog nyerni.

Szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy Baekhyun nyeri meg a díjat. Vagy hé, várjatok, az Sm még mindig haragban van az Mnettel? Pillanat, utánanézek.

...
..
.



Úgy tűnik igen, még mindig tart a hisztéria, nem csak az SM, de a YG oldaláról is (bár, a YG jobb lenne, ha inkább a háza táján sepregetne jelenleg). Akkor viszont nem biztos. Hm, nézzük ki lehet még esélyes! Park Hyo Shin közönségkedvenc Koreában, tehát a hazai közönséget kicsit se lepné meg, ha ő lenne a nyertes.

Mondjuk, ha egy SM vagy YG előadó kapná a díjat, annak ellenére is, hogy az adott cégek megtiltják a jelenlétüket, nagy meglepetés lenne. Hátha!



LEGJOBB NŐI ELŐADÓ
  • Chungha 
  • Heize
  • Hwasa
  • Jennie
  • Taeyeon
Nehéz döntés. Valószínűleg Chungha fog nyerni - szerintem - teljesen megérdemelten. Megdöbbent azonban, hogy Sunmit nem látoma jelöltek között. Ez a két előadó az, akikre azt tudom mondani; minden szempontból nézve közönségkedvec előadók.

Nem jutok szóhoz. Hát, miért nincs itt Sunmi? Mondjuk Jennie helyett, aki egyetlen dallal jött ki "idén", ami egyben a debütálása volt. Egy dal elég, hogy ezek között a nevek között kerüljön említésre valaki? Esküszöm, próbálom reálisan nézni a dolgokat, de ez számomra érthetetlen. Somi helyett Jennie-nek kellett volna az új előadók között szerepelni, legalább az eladási számai fel is jogosítják rá (nem úgy, mint a másik hölgyet). Meg vagyok döbbenve. Sunmi idén nem jött ki olyan dallal, amit kifejezetten szerettem volna, de a sikerük, és főleg az énekesnő sikere továbbra is töretlen.

Személy szerint Taeyeonnak adnám a díjat, de úgy érzem idén Chungha teljes mértékben megérdemli azt. Klipek, táncok, zene, szövegek - minden tökéletes idén.



LEGJOBB BANDA - FIÚK 


  • BTS
  • EXO
  • GOT7
  • MONSTA X
  • NCT 127
  • SEVENTEEN 

Oké, egyértelműen a BTS fog nyerni. A számok nem hazudnak. A legtöbb eladott lemez, a rengeteg show díj, képtelenség, hogy nem ők nyernek. 

Az én véleményem: idén nem érdemlik meg. Egy darab mini album, és az se a legjobbjuk. Ennyit kaptunk az évben, semmi többet. Ezzel nincs is baj, ne értsetek félre. Annyit tettek le az asztalra, amennyit nem sokan. Felőlem pihenhetnek ameddig akarnak - csak ne az legyen, hogy jövőre egy darab visszatérés nélkül is bezsebelnek minden díjat. 

Itt látható, hogy mennyire nehéz összeállítani egy listát, akkor is ha helyesen próbál cselekedni az ember (idén először, elég igazságosnak látom a jelölteket - higgyétek el, meg vagyok döbbenve). Egyszerűen nem lehetséges - fizikailag, számtanilag, csillagászatilag -, hogy nem ők nyernek. És most jön az, hogy de az eladás nem minden. És tényleg, nem minden. Ebben az esetben - számomra -, nagyon is világos a dolog. Az ő albumukat szerettem a legkevésbé a felsoroltak közül. Szinte semmiféle aktivitást nem mutattak az évben. Akkor, mi alapján fogják megkapni az év legjobb bandájának járó díjat? Sok lemezt adtak el

Jogos, egy ilyen listát nem csinálhatnak meg az Európában élő 100 darab rajongó véleményéhez igazodva. Hogy tiszta legyen a verseny (nevetnem kell), számok alapján kell listát létrehozni, és dönteni is. Egyszerűen nincs más mód. A számok pedig egyértelműek. 

A Persona több mint négy millió példányban kelt el. Ez elképesztő mennyiség a mai világban. 

EXO: 



Az EXO a kedvenc bandám. Mégis, ki kell jelentenem: nem értem, hogy mit keres a listán ez az együttes. Kérem, valaki indokolja meg a jelenlétüket! Köszönöm.

GOT7: Teljesen érthető, és a lemezük is nagyon jó lett. Az üzenet gyönyörű, a zenéket nagyon szerettem. Platina lett, több mint 350.000 eladott darabbal. 

Monsta X: Lemezük platina (250.000 db.) lett, teljesen rendben volt. (Anno mutattam is, sikerült beszereznem az első felével együtt.). 

NCT127: Egyetlen kislemez, és abból sem a legmaradandóbb. Imádlak titeket srácok, de idén nem adnám nektek a díjat. Ettől függetlenül: Platinalemez, 280.000 eladott darab. 

SEVENTEEN: Idén, bár biztos meglep titeket, véleményem szerint ez a banda érdemelné a díjat. Itt az albumuk, ami összesen majd egy millió példányban kelt el (!), a mini albumuk, ami több mint félmillió példányban, négy klipet hoztak nekünk, mindent saját maguk csinálnak, debüt óta fáradhatatlanul. Úgy érzem, teljes mértékben kiérdemelték. 

Nem szeretem a bandát - vagyis, nem ismerem a bandát, nem vagyok a zenéjük rajongója, de idén úgy érzem, tényleg megérdemlik, a lelküket is kidolgozták. Annak ellenére, hogy baromi népszerűek, és tényleg zseniális eladásokat produkálnak, hajtanak tovább ezerrel. Idén... idén nekik adnám a díjat, mégis, valahol megértem, hogy a BTS viszi majd haza. 



LEGJOBB BANDA - LÁNYOK


  • BLACKPINK
  • GFRIEND
  • IZ*ONE
  • MAMAMOO
  • Red Velvet
  • TWICE 

Egyértelműen Twice. Ők fognak nyerni, és teljesen meg is érdemlik. Csak nézzünk rá az eladásokra: 




Ez azért kijózanító látvány, akár hogy is nézzük. Ez egyszerűen ennyi. Viszont, ezzel a győzelemmel teljesen egyet is értek, idén nem volt kellemesebb meglepetésem, mint a Fancy U album. Még mindig ugyanúgy imádom, mint amikor kijött. 





LEGJOBB KOREOGRÁFIA - LÁNYOK

  • BLACKPINK – “Kill This Love”
  • GFRIEND – “Sunrise”
  • (G)I-DLE – “Senorita”
  • IZ*ONE – “Violeta”
  • Red Velvet – “Zimzalabim”
  • TWICE – “FANCY”

Oké, itt nem világos minden jelölt. Azt értem, hogy nem fognak egy kb. senki által se ismert bandát jelölni, de azért egy kicsit körbenézhettek volna - itt tényleg nem lehet az eladásokra fogni semmit. A Black Pinket nem jelöltem volna idén, a Red Velvet szintén kiesett nálam ebben az évben. Épp így, a Senorita se lett a kedvencem (megmondom őszintén, el is felejtettem ezt a visszatérést)

A Sunrise, a Violeta és a Fancy az, amire azt tudom mondani, megérdemlik a helyüket (de ez is csak személyes vélemény, természetesen)

Azt tudni kell, ez a kategória nem a legnehezebb koreográfiát célozza meg, sokkal inkább a legfeltűnőbbet, amit a legtöbben megjegyeznek. Hé, a Gangnam Style is nyert (abban az évben, mikor Boa az Only One eszméletlen népszerű táncát promózta)! Tudom, hogy nehéz (a hajam tépem néha), de sajnos ezt le kell nyelni, mert valahol ennek is van értelme. 

A felsoroltak közül a Fancy-nek adnám a díjat. Egyszerűen nincs olyan, aki nem ismeri a táncot, már most többen előadták a fiatalabb bandák közül. Szimplán megérdemli; találékony, szórakoztató. Biztos vagyok benne, hogy ezt (is) megnyerik. Bááár, a Violeta is esélyes. Meglátjuk.

De.

AZ ÉN LISTÁM (így nézne ki)




LEGJOBB KOREOGRÁGIA - FIÚK
  • BTS – “Boy With Luv”
  • EXO – “Tempo”
  • GOT7 – “ECLIPSE”
  • MONSTA X – “Alligator”
  • NU’EST – “BET BET”
  • SEVENTEEN – “Fear”

Megmondom nektek teljesen őszintén, egyik táncnak se vagyok nagy rajongója innen. Itt fekve az ágyamon, egyiket se tudnám felidézni - bár, talán a Boy With Luv egy-két részét mégis. Ennyi. Nem emlékszem szinte egyetlen mozdulatra se, egyik koreóból sem. Ez azért elég baj. De még azt se tudom felidézni, hogy a tánc tetszett-e, mikor a dalokat hallgattam. Semmi



Na de, mégis. Ugorjunk neki! A listán szereplők közül (miután végignéztem a videókat alaposan) a Boy With Luv tetszik a legjobban. (És ezzel inkább magam leptem meg, mint titeket.) Nagyjából emlékezetes, jól illik a zenéhez, és egészen szórakoztató. 

A többi koreóval sincs különösebben problémám, értem mit keresnek a listán. Az Alligator pl. kifejezetten nehéznek / megeröltetőnek tűnik, plusz a Fear is bonyolultnak látszik. Mégis, megmondom őszintén a Seventeen esetében egy jó ideje nem találtam olyan táncot, amire olyan jól emlékeznék, mint pl. a Mansae esetében. Az egy olyan tánc volt, amire évekkel később is tisztán emlékszek. 

Ez mondjuk a Bet Bet és az Eclipse esetében még inkább igaz... még a dalokat se tudom normálisan felidézni, nem hogy a koreográfiát. Nem tudom, lehet hogy csak velem van baj. 

Ti hogy vagytok ezzel? Ezek voltak a kedvenc táncaitok idén? Egyedül vagyok ezzel a semleges érzéssel, ami a lista láttán önt el? 

Na de:


Az én listám: 

  • AB6IX - Breath
  • ACE - Undercover
  • NCT Dream - Boom 
  • Oneus - Valkyrie
  • Stray Kids - Miroh 
  • TXT - Crown

Megmondom őszintén, erről a listáról szinte bárki nyerhetne - azzal tökéletesen elégedett lennék. Mégis, a kedvenc koreóm idén a Miroh. Nem láttam se jobbat, se emlékezetesebbet. Ha csak a dalra gondolok, látom a táncot, látom az energiát. Ez velem elég ritkán fordul elő - és a listán szereplők esetében egyáltalán nem. 

Őszintén, szerintem a Miroh érdemli ezt a díjat. Egyszerűen, nem láttam olyat, ami emlékezetesebb lett volna. Nem tudom ti hogy vagytok vele, de nekem ez volt a befutó.







LEGJOBB TÁNCOS ELŐADÁS - SZÓLÓ

Chungha – “Gotta Go” 
Hwasa – “TWIT” 
Jennie – “SOLO” 
Sunmi – “LALALAY” 
Taemin – “WANT”


Nekem innen Taemin nyer. Ezt tényleg nem tudom ragozni. 




LEGJOBB EGYÜTTES ELŐADÁS

AKMU – “How can I love the heartbreak, you’re the one I love” 
BOL4 – “Bom” 
BTOB – “Beautiful Pain” 
Davichi – “Unspoken Words” 
MAMAMOO – “gogobebe” 
WINNER – “MILLIONS”

Uh. Ez nehéz. A Bol4 és a Mamamoo között vacilálok. Nem tudok dönteni, szívem szerint mind a kettőnek odaadnám a díjat. (Amúgy Davichi fan vagyok, de ezt a dalt nagyon nem szeretem.) A banda teljesen más stílusban alkot, de annyit el kell ismerni, mindegyikük azt adja vissza a színpadon, amit a lemezen hallunk, néha még jobban is. 



LEGJOBB SZÓLÓ ELŐADÁS

BEN – “180 Degree” 
Chen – “Beautiful goodbye” 
Jang Bum Joon – “Karaoke” 
Kim Jae Hwan – “Begin Again” 
Park Bom – “Spring” 
Taeyeon – “Four Seasons


Teljesen meg vagyok döbbenve azon, hogy Park Bom egyáltalán jelölve van. Hű, hát... szóhoz sem jutok. Ki hitte volna...?

Fejlődünk.

A szavazatom Taeyeonra adom le, egyértelműen




LEGJOBB HANGSZERES EGYÜTTES

DAY6 – “Time of Our Life” 
JANNABI – “For Lovers Who Hesitate” 
M.C the MAX – “After You’ve Gone” 
NELL – “Let’s Part” 
N.Flying – “Rooftop”


Fizikai fájdalmat okozna, ha nem az N.Flying nyerne - de nem fog. Szerintem Jannabi a legesélyesebb. Mégis, idén az N.Flyingra teszem a voksom. 



LEGJOBB KÖZREMŰKÖDÉS

Changmo, Hash Swan, ASH ISLAND, Kim Hyo Eun – “BAND” 
Heize – “We don’t talk together” (Feat. GIRIBOY) (Prod. by Suga) 
Jang Hye Jin & Yoon Min Soo – “Drunk On Love” 
Lee Sora – “Song Request” (Feat. Suga) 
Soyou & OVAN – “Rain Drop” 

A legnépszerűbb dal nincs jelölve, B.I botránya tényleg messzire ér. Na de, innen... nincs egy kedvencem se, ha őszinte akarok lenni. A két Suga dal néz ki esélyesnek. 


AZ ÉV DALA
  • AKMU – “How can I love the heartbreak, you’re the one I love” 
  • BEN – “180 Degree” 
  • BLACKPINK – “Kill This Love”
  • BOL4 – “Bom” 
  • BTOB – “Beautiful Pain” 
  • BTS – “Boy With Luv” 
  • Changmo, Hash Swan, ASH ISLAND, Kim Hyo Eun – “BAND” 
  • Chen – “Beautiful goodbye” 
  • Chungha – “Gotta Go” 
  • Crush – “NAPPA” 
  • Davichi – “Unspoken Words” 
  • DAY6 – “Time of Our Life” 
  • Epik High – “LOVEDRUNK” 
  • EXO – “Tempo” 
  • GFRIEND – “Sunrise” 
  • (G)I-DLE – “Senorita” 
  • GOT7 – “ECLIPSE” 
  • Gummy – “Remember Me” (“Hotel Del Luna”) 
  • Ha Jin – “We All Lie” (“SKY Castle”) 
  • Heize – “SHE’S FINE” 
  • Heize – “We don’t talk together” (Feat. GIRIBOY) (Prod. by Suga) 
  • Hwasa – “TWIT” 
  • IZ*ONE – “Violeta” 
  • Jang Bum Joon – “Karaoke” 
  • Jang Bum Joon – “Your Shampoo Scent in the Flowers” (“Melo is My Nature”) 
  • Jang Hye Jin & Yoon Min Soo – “Drunk On Love” 
  • JANNABI – “For Lovers Who Hesitate” 
  • JANNABI – “Take My Hand” (“Romance is a Bonus Book”) 
  • Jennie – “SOLO” 
  • Kim Jae Hwan – “Begin Again” 
  • Lee Sora – “Song Request” (Feat. Suga) 
  • M.C the MAX – “After You’ve Gone” 
  • MAMAMOO – “gogobebe”
  • MONSTA X – “Alligator”
  • N.Flying – “Rooftop”
  • NELL – “Let’s Part”
  • NU’EST – “BET BET”
  • Park Bom – “Spring”
  • Paul Kim – “So Long” (“Hotel Del Luna”)
  • Red Velvet – “Zimzalabim”
  • SEVENTEEN – “Fear”
  • Song Mino – “FIANCÉ”
  • Soyou & OVAN – “Rain Drop”
  • Sunmi – “LALALAY”
  • Taemin – “WANT”
  • Taeyeon – “Four Seasons”
  • TWICE – “FANCY”
  • WINNER – “MILLIONS”





Őőőőő, a Dalla Dalla miért nincs itt? Konkrétan az év egyik legnagyobb slágere volt. A koreai hallgatóság több mint odáig volt érte! Kérem szépen ez a teljesen új banda 9x nyert díjat zenei műsorban, a debütálásával. Emellett az év legtöbbször letöltött dala lett a DD. Azért ez elég szép teljesítmény. (Még ha nem is voltam oda a debütlásukért.) Meg vagyok döbbenve. (Bár, még egy jel, hogy megnyerik az év újonca díjat - két esélyes kategóriában általában csak férfiakat jelölnek.) 

Na most. Én a Fancy-nek adom a szavazatom, és úgy gondolom, tényleg ez volt az év dala. Viszont, a Bts is itt van, szóval ki tudja mi lesz az eredmény. (De nem, itt sem érezném igazságosnak, hogy a fiúk nyerjenek. Nem idén.) 


Amit hiányolok; hol van az év albuma, és az év videója kategória? Én nem találtam ilyet sehol, még a hivatalos oldalon sem. Lehet, hogy később hirdetik meg? Annak nem sok értelme volna. Hm, fogalmam sincs. Nem baj, elkészítem a sajátom, mert tudom hogy akarjátok. ( •̀ ω •́ )✧ 

Ez a lista nem eladási számok, vagy népszerűség alapján készült; kizárólag az én kedvenceimet tartalmazza - mielőtt valami véres kivégzés részese leszek. Kizárólag 10/10-es lemezek kerültek fel a listára! A számozás nem jelent semmit, ABC sorrendben vannak a lemezek a listán (csak így könnyebb volt elkülöníteni őket, ennyi.)

Idén is két részre szedtem a lemezeket, mini albumokra és nagylemezekre. Így fair - nem ugyanolyan munka összehozni 12 dalt, mint 5-öt. A kedvenc dalomat (már ha lehet ilyet mondani - ezek a lemezek zseniálisak!) jelölöm - és igyekszek egyet választani. (❁´◡`❁)



MINI ALBUMOK:


1. BOL4 - BOM




Picnic
Bom
Stars Over Me
Seattle Alone
Mermaid



2. CLC - No.1



No
Show
Breakdown
Like It
I Need U


3. (G)I-DLE - I MADE




Senorita
What's Your Name
Put It Staight
Give Me Your
Blow Your Mind



4. FAVORITE - LOCA



Loca 
Fancy
Hush
Two of us


5. TWICE - FANCY YOU



Fancy
Stuck In My Head
Girls Like Us
Hot
Turn It Up
Strawberry



6. ONEUS- LIGHT US



Light Us
Zigzag
Valkyrie
Red Thread
Eye Contact
Hero
Crazy & Crazy



7. PENTAGON - GENIE:US



Sha La La
Lost Paradise
Till...
Alien
Spring Snow
Round 1


8. TEAMIN - WANT


Want
Artistic Groove
Shadow
Truth
Never Forever
Monologue



ALBUMOK: 
(itt biztos nem sikerül 1 kedvencet összeszedni)



1. AKMU - SAILING



Chantey
Fish in the water
How can I love the heartbreak, you are the one I love
Moon
Freedom
Should've loved you more
Whale
Endless dream, good night
Farawell
Lets take time




2. DAY6- ENTROPY




Deep in love
Sweet Chaos
Emergency
Rescue Me
365247
About Now
Ouch
Not Fine
Stop Talking
Not Mine
Like Flowing Wind



3. GFriend - TIME FOR US


Sunrise
You are not alone
LUV
Glow
Our Secret
Only 1
Truly Love
Show Up
Its You
A starry sky
Love Oh Love
Memoria


4. I*ZONE - HEART*IZ



Sunflower
Violeta
Highlight
Really Like You
Airplane
Above The Sky
I want to be a cat
Happy Farewell




5. Mc Mong - CHANEL 8



Intro
Fame
Chanel
Desert Island
The Happiest Time Of My Life pt.2
Temperature
I Know
Jonber
Temperature acoustic ver.



6. MonstaX  - WE ARE HERE



We are here
Alligator
Ghost
Play it cool
No reason
Give me dat
Turbulence
Rodeo
Stealer
Party Time



7. Oh My Girl - THE FIFTH SEASON 


Bungee
Tropical Love
The Fifth Season
Shower
Case No. l5ve
Tic Toc
Gravity
Crime Scene
Underwater Love
Vouge
Checkmate




📂Dokumentumok
   └📁Zene
       └📁Manami's Life ajánlások
           └📁Rossz dalok
               └⚠️ File nem található






LEGJOBB MV: 





Ti kiket választanátok? 


Na akkor ennyit tudnék a MAMA jelöltekhez hozzáfűzni. Nem valami sok, de azért mégis több mint a semmi! ¯\_(ツ)_/¯ Ezek az én gondolataim, nektek természetesen nem kell ezekkel egyetérteni! Itt nem szokás ilyenen megsértődni. 👌

Mielőtt rátérnék a szerzeményeimre, szeretnék még elnézést kérni. Tudom, hogy sokan kértékek; nézzek rá egy-egy dalra, fordítsam le. Sajnos nem igazán tudok fogdani kéréseket, egyrészt azért, mert ha nem tudom lefordítani, csak kellemetlen helyzetbe hozom magam (ha mit tudom én nem vagyok egy ideig netközelben, mert halódok), mintha nem is érdekelne amit mondotok, másrészt elég sok videóm tiltotta a yt. (szerintem direkt csinálja amúgy). Emellett, a friss megjelenések mindig elsőbbséget élveznek, még ha lassan már magam se értem miért. 

A másik, az... hogy nem fogok MV-ket feliratozni. Értem, hogy miért vonzódnak sokan a klipes fordításokhoz, de én ennek "ellene vagyok". Nem azt mondom, hogy valami nagy baj van vele, csak szimplán nem az én stílusom. Direkt fordítok homályos / egyszerű / dalszöveghez illő háttérre feliratozva. Így az ember a szövegre figyel, és nagyjából olyan élményt kap, mint egy koreai hallgató, egyből érti a szöveget. Ez a legfontosabb - nekem, pedig tudom, fele annyi nézőt nem érdekel. (Ezzel nincs is baj. Ha zavarna, hogy 40-50 megtekintése van egy-egy videónak, évekkel ezelőtt bezártam volna a bazárt.) A másik meg, én annak vagyok a híve, hogy a klipet nézzük meg az eredeti csatornán. Ez is személyfüggő, és nem beszólás akar lenni. Szimplán így gondolom - és nincs baj azzal, ha te nem.


Akkor, lássuk mit szereztem mióta nem voltam itt. 5 albumom érkezett, de egynek totálisan nyoma veszett. Én ilyet még nem értem. Mármint, tényleg.

A lemezekről csak nagyon röviden írok, túl rég szereztem már őket. Akkor még olyan nagyon izgatott voltam! Most már csak a "megszokott" érzéseim vannak meg, nem tudok hirtelen csak úgy lelkesedni. 🤔

Szégyenteljes nőszemély vagyok, bevallom.

Jaj, elnézést a könyvtenger miatt, de már annyira kifutottam a helyből, hogy az asztalon is fel kellett állítanom egy sort - és nagyon nem volt kedvem lepakolni. lol

Na de haladjunk szépen. Először is beszereztem az NCT legújabb - na jó, akkor még új volt - lemezét: 




Na most. Nagyon szép lett az album. Bár nem látszik, igazán ebből a szögből, de a borító és a lemez is holografikus. Járt hozzá egy poszter, egy kis korong (aminek semmi értelme, amolyan "nesze barom, kaptál valamit, kussolj" ajándék, de a rajongó szívem elnézi), egy fotókártya (Mark) és egy képeslap. 

A fotókönyv rendben van. Nem lesz kedvenc, sajnos semmi extrát nem érzek a fotósorozattal kapcsolatban. A zene ezzel szemben. Hát igen, még mindig nagyon jó!



Aztán. Nem sokkal később megérkezett a TXT lemezem. 





Na ez az, amit nem értettem. A fotókártya alap dolog (mondjuk), de a többi... ilyen kis... minek. Mármint, láttam az új lemezüket is belülről, és tele van ilyen... cuccokkal. Cuccokkal, amiket semmire nem lehet használni. Itt még okésak is, mert kis aranyosak, de már itt tudtam, mire lehet majd a későbbiekben számítani. Ezektől a áttetsző (régi filmhez hasonló) kép (jobb felső), amit csak akkor látsz, ha valami fehér elé rakod (?). Soha nem értettem. A matricák közül a fiúkat ábrázoló aranyos, de nem is tudom. 

Feleslegesnek érzem ezeket. Egy poszternek (de lehet, hogy egyedül vagyok ezzel), sokkal jobban tud örülni az ember. 


MIÉRT NÉZ KI KOKTÉLVIRSLINEK AZ UJJAM?

Ez a srác nagyon jó. Yeonjun? Azt hiszem így hívják a srácot. Nekem Ő az, aki totálisan kiemelkedik a bandából. NEM azt mondom, hogy a többiek rosszak, kérlek, ne értsétek direkt félre. Egyszerűen... ha csak fellépést nézek, vagy bármilyen videót, csak rajta akad meg a szemem. Nagyon élénk, vagy nem is tudom. A rap stílusa is kifejezetten tetszik. Abszolút kedvenc.



Ezek után VÉGRE megjött a PENTAGON lemezem. Az év egyik legjobbja. Jaj, nagyon szeretem ezt az albumot!

Mármint... sajnos nem a csomagolást. Mert aaaaaaz, borzasztó. Miért? 



Először is, itt van ez a szexi KARTONLAP, a 08-as "felirattal". Most komolyan, ez egy szimpla kartonlap. Jó ég, ezt ki találta ki?! Soha nem láttam még ilyen csúnya megoldást. 


A lényeg, hogy ha felnyitod, kiugrik ez a kivágott rész. Ez nagyon cuki - tényleg -, de örültem volna, ha valami esztétikusabb megoldást találnak. Az album többi része össze-vissza csukladozik, a lapok vékonyak, semmi se tartja őket (a hátoldal se kemény). 


A végén találunk mondjuk egy "türköt", az "Emeld fel a fejed, zseniális vagy!" felirattal. Ez nagyon szép ötlet!


Á igen. A lemezen is random tagokat találunk. Ez is aranyos. CSAK.

Mivel semmi se tartja a lemezt, csak két kis papír kivágás, simán kihullik.

....
..
.

Ami a halálom! Nem a képekért veszek albumot, jóember!



Na a másik. Nincs fotókártya. M.A.F!?

Nem, nem gyűjtöm őket. De azért aranyos kis kiegészítők, mindig várja az ember őket.

Erre... itt van egy láb, meg egy eltakart fej. 

Hát... oké (?).


A fotókönyv egész szépen sikerült, vannak benne érdekes képek. 

Mint ez. 

lol

😂

de kreatív vagyok így estefelé



Na de, a következő. Az előrendelt Stray Kids lemezem. Hát az előrendelés is érdekesen zajlott - többet nem fog előfordulni. 😂 Na de erről majd egy másik bejegyzésben. 

A lényeg, hogy megjött, épen és egészségesen!



Na, egyből felnyitottam, remélve, az lesz az első oldalon, akire annyit várok!


----


--


-


Hiába reméltem, HAN elkerült engem. 


Miért csinálja ezt velem? 😂

Nem mintha Channal bármi baj lenne!





A képek itt is okésak, de semmi extra. Még mindig a Miroh a kedvenc fotózásom.

Lessétek meg azokat a képeket!



Ó, és itt vannak a fotókártyáim!

PERSZE EGY HAN SINCS KÖZTÜK!

Erre mégis mennyi esélyem volt?

Most komolyan!

😂

Imádom a srácokat, de na. Most már jó lesz, ha nem menekül előlem tovább a srác.



Nos, ennyi lenne a csodás bemutatóm. lol


Jaj igen! Az eltűnt lemez!

Nem olyan régen rendeltem Ateez albumot (a harmadik minit, Say My Name), mert a húgom imádja a bandát. Vele együtt megrendeltem magamnak is egyet. Odaadtam neki a sajátját, az enyém meg eltűnt. De komolyan, eltűnt az éterben, és sehol se találom. 

Azóta is értetlenül állok a helyzet előtt. O.O

Lehet, hogy a japán szakos tanulmányaim alatt megidézett démon volt. LOL (Csak okot akartam találni arra, hogy használhassam a kedvenc képem, valaha.) 



Na jó, tényleg ennyi voltam mára. Kíváncsi leszek a ti véleményetekre! Ó, igen. Az újabb botrányról majd a hétvégi összefoglalóval együtt igyekszem... kifejteni a véleményem. Addig is, jó éjt! ❤




12 megjegyzés:

  1. Szia!
    Legjobb új férfi előadók: Van egy olyan érzésem, hogy az X1 fog nyerni. Ezzel nincs különösebb bajom, bírom a fiúkat, a debütdaluk is szeretem. Daehwi- az ok, amiért imádom az Ab6ixt. De a comebackjük sajna nem jött be, azért ezt most nem nekik adnám. Daniel és Jaehwan egy fehér folt számomra, mármint ismerem őket, de belőlem semmit sem váltanak ki. Az Ateez fiúk eszméletlenül ügyesek, ha (véletlenül, khm) ők zsebelnék be a díjat, azzal sem lenne bajom, attól eltekintve, hogy nem vagyok nagy rajongójuk. A szívem viszont a Txt-hez húz a legjobban. Nagyon jól össze lettek rakva minden tekintetben. Nos igen, Oneus. Akárkinek akárki a kedvence, nekem ők a nyertesek. (amúgy fogalmam sincs, miért felejtkeztem meg arról, hogy megnézzem az eladásokat, olyan nyilvánvaló lett volna...)
    Legjobb új női előadók: Itt elég sokat mérlegeltem, de végül a Cherry Bulletet választottam. Igazság szerint, (tudom, hogy csúnya dolog) nekem fáj a szívem, amiért ennyire borítékolható az Itzy győzelme. Pedig a dalok meg a lányok is okésak, csak így a többiek picit el vannak tűnve.
    Legjobb férfi előadó: EGYETÉRTEK. Szerintem nincs még egy olyan ember aki ennyire megérdemelné ezt mint Taemin.
    Legjobb női előadó: Akármennyire is odáig vagyok Jenniért, vicc ebben a kategóriában találkozni vele. Sunmit én is hiányolom. Chungha és Taeyeon között vaciláltam, de végül utóbbi mellett döntöttem.
    Legjobb fiú banda: Hát igen, Bts. Nem lehet haragudni a fiúkra, ez vitathatatlan. Az Exon csak mosolyogtam. Gondolom, nem akartak abból botrányt, hogy kihagyják őket. Monsta X és Nct 127 rendben van, bár én most nem voksolok rájuk. A Got7 és a Seventeen között örlődtem, mindkét csapat remekül teljesített ebben az évben, de annyira szeretem a Jyp fiúkat, hogy képtelen vagyok nem rájuk szavazni. (még ha hiába is teszem)
    Legjobb lány banda: a pillanat, mikor mindenkit szeretsz a kategóriában- senkinek sem kívánom. Mondjuk a Blackpinket első pillanatban szelektáltam, most nem érdemelnék meg. (sőt, ha így haladunk ezután sem) Hol erre, hol arra a csapatra szavazok, de a legtöbbször a Red Velvetre. Nagyon megérdemelnék.
    Legjobb koreográfia: HELLÓ, HOL A BUTTERFLY? Talán a Zimzalabint választanám, de a Fancy lesz szerintem a befutó. A te listáddal sokkal jobban egyetértek, bár én a Piriből semmire se emlékszem, s ha Itzy akkor már az Icy tánca jobban megfogott.





    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, és a folytatás! (már nem is próbálok beleférni)
      Legjobb koreográfia: Ismerős az érzés. Az Eclipsen és a Boy with luvon kívül az ég adta világon semmi sem rémlik. Bár ezek a táncok sem hű de valami jók, az előbbi kiérdemelte a szavazatom. Huh, itt talán már kevésbé, a Valkyrievel meg a Crownal teljesen, a Skzvel kapcsolatban meg nem tudok dönteni az elvont és erőteljes koreó között. Na de igen, az egyik biztos egy Skz dal lenne tőlem is.
      Legjobb szóló táncos előadás: Gotta go, teljes mértékben. De szerintem vagy a Solo vagy a Lalalay fog nyerni. (pláne, hogy Sunmi a női előadóknál nincs jelölve)
      Legjobb együttes előadás: Mamamoo. Ezen nem tudok mit ragozni, nincs párjuk az iparban.
      Legjobb szóló előadás: Taeyeon és a Four seasons messze a legjobbak.
      Legjobb hangszeres együttes: Már előre törlöm a könnyeim az N.Flying miatt.
      Legjobb közreműködés: Nos, tudomásom szerint mindegyik dalt hallottam, de egyikből sem tudnék semmit felidézni. Random ráböktem egyre. (Talán a Soyouéra.) Szerintem Heize fog nyerni Suga segítségével.
      Az év dala: Huh itt is felváltva választok vagy öt dal között, de igazából teljesen tisztában vagyok benne, hogy csak a Fancynek és a Boy with luvnak van esélye.
      Na végre, azt hittem csak én hiányolom ezt a két kategóriát. De bezzeg Worldwide Fans Choice az van. Hogy minek, azt meg senki sem tudja. Amúgy nekem azzal kapcsolatban az a teóriám, hogy majd a Txt kapja, hogy felháborodás nélkül zsebelhesse be az X1 a bandás díjat. Így legálisan senki sem panaszkodhat, hogy miért nem jutalmazzák az év egyik legnépszerűbb debütjét - hisz nesze, nektek is kitáltunk alapon nekik is lesz valami.
      Nekem egyébként esküszöm az Albumos volt a kedvencem- hát mindegy. (G)i-dle - I made, Twice - Fancy, és Oneus - Light us-ja nálam is helyett foglal (s ugyanazok a kedvenceink!! ^^) meg Gfriend - Fever (nem tudok kedvencet választani) Red Velvet - The Reve Festival Day 1 (Sunny side up♡), Txt - The Dream Chapter: Star, (Our summer♡) Stray Kids - Clé: Miroh (Maze of memories, 19♡) is jelölt lenne nálam. Mc Mong - Chanel 8 (na igen, meghallgattam, s nem tudok betelni vele - kedvenc sincs még) Oh my girl - The fifth season, (Checkmate♡) éssss Ailee - Butterfly (Midnight♡), Seventeen - An Ode (Lucky♡) is remek album lett.
      Legjobb mv: hű, én csak a kedvenceim videóit nézem meg, ezért ezzel kapcsolatban nem szólok semmit.
      Igen, ő szerintem is Yeonjun. Tehetséges, bár nekem Hueningkai hangszíne jön be a legjobban.
      Kicsir irigy vagyok Chan miatt- Na de figyelj, még ebben az évben is lesz comeback, kell lennie egy Hannak is mostmár. Én szorítok. ^^
      Csak úgy? Hűha. Most ezen fogok kattogni egy csomó ideig, eskü.
      Legyen szép napod!

      Törlés
    2. Szia! Jaj, ne haragudj amiért ilyen sokára válaszolok! Nem kapok üzenetet a kommentekről, hiába állítok át mindent.

      Na de!

      Legjobb új férfi előadó: Hát, talán keresztbehúzta a botrány az X1 számítását. :/ Nagyon kellemetlen, tényleg. Kíváncsi leszek, mi sül ki belőle. A Oneus nekem is a szívem csücske, és bár én választhatnám ki a listán szereplőket. Biztosan felkerülnének! (Ugyan, én se néztem volna rá az eladásokra, ha nem csesz fel, amiért nincsenek rajta.)

      Legjobb női előadó: Itt bárkivel kibékülök, a Cherry Bullet is az imádatom tárgya! :) Igen, nem túl fair, hogy az Itzy ilyen... fölényesen nyer, de sajna tenni se lehet szinte semmit. :/ A többieket is szeretem, de ez sajnos... ez szerintem is el van döntve.

      Legjobb fiú banda: Itt megértem miért a Got7 kapja a voksod, ők is teljesen megérdemelték!

      Legjobb lány banda: itt is teljesen egyetértek. Ah... nem tudom, tényleg. A Red Velvetról szólva, ők komolyan, minden évben megérdemlik a díjat. Örület!

      Legjobb koreográfia: Úgy ám! Butterfly egyszerűen bűn, hogy lemaradt a listáról... Ezt komolyan, tényleg nem értem!

      Legjobb szóló táncos előadás: Igazad van, valószínáleg Lalalay fog nyerni. Sajnos amíg balhé van, nem hiszem, hogy Jenni bármit kaphatna. :/

      Nem értem. Tényleg nem értem hová tűnt ez a két kategória! Mármint, nem a zene lenne a lényege ennek a hülye díjátadónak? Vagy ezt zsűri dönti majd el? Vagy komolyan NEM LESZ ILYEN KATEGÓRIA? Ez kb. elképzelhetetlen!

      Jaj nekem nagyon tetszett a listád! <3 Jaj a Miroh felett én is tépelődtem nagyon sokat! Még midnig nem tudom felcsúszhat-e a listára. Tényleg az egyik legerősebb lemez idén!

      Jaaaaj, nagyon örülök, hogy MC Mong lemeze így tetszett! Komolyan, nagyobb boldogság, mint két nyugodtan átaludt nap. :D Ha úgy gondolod, nézz majd rá a Miss Me Diss Me albumra, az talán még ennél is sokkkal jobb (én jobban szeretem személy szerint) - bár vért izzadtam választás közben. Innen jaj, számot se tudnék ajánlani! Hátha tetszene. :)

      Ha Han nem talál meg legközelebb, lecsapom. :D Chan <3

      Azóta se találom sehol a hülye albumot. :D Én komolyan nem tudom hová lett. :D

      Még egyszer: nagyon sajnálom, hogy ilyen késve válaszoltam! Valamit kezdek majd ezzel a rendszerrel...

      Neked is szép napot! <3

      Törlés
  2. Hu, hát azt kell mondanom túlnyomórészt egyetértek veled, ami azért nem is lepett meg annyira :') De azért elmondom én mit gondolok egyes dolgokról.

    Legjobb új férfi előadó fiúk

    Valamit ki kell jelentenem... Én az X1 dalát utálom, nem a fiúkat, mert néztem a műsort és szeretem őket, de számomra a dal a "refrén" miatt hatalmas csalódás volt. A TXT debütje csodálatos volt, de a mostani visszatérésüknél csak a title track tetszett, de ettől függetlenül nagyon tehetségesnek tartom őket. Az AB6IX dala csodálatos volt, tényleg imádtam, de megint csak a title tracket. És itt van az Ateez, akiknek minden dalát imádom. Ebből szerintem látszódik kinek adnám a díjat, de nem fogják megkapni.... Persze nem leszek csalódott semmiféleképpen, csakis akkor ha az X1 nyer, de szerencsére tisztában vagyok vele, hogy a számok számítanak egy díjnál, ami mondjuk érthető is, csak egyénileg elég nagy csalódások vannak ez miatt.

    Legjobban új előadó lányok

    Nem vitatkozok azzal, hogy az Itzy kapja a díjat, az albumokról is imádtam a dalokat, és tényleg ők azok akik minden szempontból jól teljesítettek, de ha pl az Itzy nem lenne, akkor az Everglow-t választanám.

    Legjobb férfi előadó

    Itt én is Taemint választom, egyszerűen egyértelmű.


    Legjobb női előadó

    Én sem értem Sunmi miért nincs itt... lehet elfogult vagyok mert ő a kedvenc női szólósom, de teljes mértékben itt lenne a helye. De legalább Chungha itt van, ezért én csakis rá szavazok, mert ő az aki megérdemli a díjat az összes jelölt közül a legjobban. Jennie.. hát, nem értem mit keres itt, de hagyjuk..

    Legjobb fiúbanda

    Na igen, enyhén szólva nagy a valószínűsége, hogy a BTS nyer, eladások miatt, és attól függetlenül, hogy army vagyok úgy gondolom ennek most nem így kéne lennie. Én szeretem a BWL-t de nem a legjobb daluk az biztos, az albumnál pedig nem hozták a formájukat, szóval nem nekik kéne nyerniül, de nem mintha az én véleményem számítana.
    Ha viszont nem a BTS-nek akkor a Seventeen-nek adnám a díjat, szimplán azért mert keményen dolgoztak, azért mondom ezt, mert az utóbbi 1 évben borzasztóan eltávolodtam tőlük, szóval a nemrégiben kiadott zenéiket nem hallgatom, csak a kemény munkájuk miatt ítélem nekik a győzelmet. A GOT7-től ugyanígy eltávolodtam, egyszerűen az utóbbi időben semmi nem jön be amit csinálnak, ettől függetlenül persze keményen dolgoznak és várom hátha meglepnek valamivel. Exo... jaj drágáim, imádom őket de mint ahogy te sem, úgy én sem értem most mire fel vannak a jelöltek között.

    Legjobb lánybanda

    A Blackpink-nek soha nem adnám ezt a díjat, ismét nem azért mert mint személyeket utálom őket, mert abszolút nem, csak úgy érzem egyáltalán nem érdemlik meg azt, hogy egyáltalán jelölve legyenek, 3 év után, csupán ennyi lemez, ennyi dal, legkönnyebb táncok, gyenge éneklés élőben... a nézettségekben vezetnek egyedül, és én ezt nem nagyon tudom értékelni.
    Ezzel szemben a Twice-nak szívesen adnám a díjat, mert úgy érzem ők tényleg megérdemlik a kemény munkájuk miatt.

    Legjobb koreográfia lánybanda

    Itt gondolkodás nélkül a Fancy-re szavazok, nem azért mert nehéz, de komolyan mindneki tud legalább egy mozdulatot a koreóból, és épp ez a lényeg, hogy az emberek emlékezzenek rá.





    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Itt folytatom, mert féltem, hogy túl sok lesz a karakter....

      Legjobb koreográfia fiúbanda

      A jelöltek közül ahogy te is mondod számomra sem volt valami emlékezetes egyik tánc sem, és ha nem armyként, hanem objektíven tekintek a dolgokr akkor a BWL-nak ítélném a díjat, nem túl nehéz, és vannak benne emlékeztes mozdulatok. VISZONT, ha a te jelöltjeid közül bárki is ott lenne a listán, nekik adnám a győzelmet, akár Miroh, Crown, Undercover, akármelyiknek megörülnék, de hát ez van...

      Legjobb táncos előadás

      Itt számomra nehéz a döntés, imádom Sunmit és Chunghát is, de Taemin koreója annyira csodálatos, nem tudom másnak adni ezt...

      Legjobb solo előadás

      Szerintem ide nem is kéne jelölteket tenni, csak adják Taeyeonnak a díjat és kész. De komolyan, 100%-ban megérdemli az a nő.

      Az év dala

      Kritikus egy kategória nem mondom, és ha megint objektív akarok lenni akkor csakis egyedül a Fancynek adnám a győzelmet.

      Na igazából ennyi is lett volna a kis hozzászólásom, sajnálom ha valamit kihagytam, de kicsit sietségben vagyok. Mindenesetre várom már a díjátadót, lehet lesznek meglepetések, csalódások pedig biztos lesznek.

      Köszönöm a bejegyzést!💜

      Törlés
    2. Szia! Üdv ismét itt. :D Na lássuk, miben nem értünk egyet! :D

      Legjobb új fiúk: Nekem is egyedül a refrénnel volt bajom az X1 esetében. Egyébként nagyon erős debüt volt! Sajnos jelenleg lehetetlennek tartom, hogy nyerjenek, a "csalás" botránya miatt. (Bár ez engem hidegen hagy... a banda debütálása extrém siker volt, szóóóval, én nem buktatnám meg őket. De ez csak személyes vélemény.) Teljesen egyetértek, szomorú, hogy így kell kiszámítani a jelölteket... olyan személytelen, és a "tehetséget" sok esetben figyelmen kívül hagyja a rendszer. De sajnos talán még mindig ez az egyetlen működő rendszer (és még így is csalnak lol).

      Legjobb új lányok: Én nem tudok dönteni a három banda között. Mindegyiket egyformán szeretem. :D (CB, Itzy, EG)

      Legjobb női előadó: SUNMINAK OTT A HELYE!

      Legjobb férfi banda: megértem, itt mindent megértek, amit mondasz! Nekem azért a Seventeen, mert a többiekkel összehasonlítva is, jobban tetszett amit csináltak. Nem vagyok egy nagy rajongó, hiába próbálom kényszeríteni magam, nem tudom megszeretni őket. :/

      Hű, hát a többi résznél tényleg szinte teljesen egyetértettünk! Nagyon élvezetes volt olvasni a véleményed, köszönöm, hogy begépelted ide. :D (A karakterszám engem is felcsesz, és FOGALMAM SINCS, hogyan lehethe változtatni ezen! Hiába kérdeztem másokat, ők se tudtak választ adni.)

      Még egyszer; köszönöm, hogy itt jártál, és legyen nagyon szép napod! <3

      Törlés
  3. Lassan haladok a komment írással de majdcsak eljutok minden bejegyzésedhez.
    A legjobb új előadók-fiúk: nos ez a kategória igen kemény, AB6IX, TXT és Ateez, ezeket a bandákat imádtam idén, de tényleg minden szempontból. Na de, az AB6IX debütje bár csodálatos volt és imádtam, a mostani comeback nem fogott meg egy cseppet sem szóval így a választásom 2 bandára korlátozódott. Szívem szerint az Ateeznek adnám a díjat, mert nagyon becsülöm hogy egy névtelen kis ügynökségtől eljutottak ide, és minőségi zenéket készítenek. Viszont azt is szeretném ha a TXT nyerné a díjat, mert nagyon bírom a srácokat, nem azért mert a BigHittől vannak, és nem azért mert BTS fan vagyok és támogatni akarom őket, hanem azért mert tényleg lenyűgöztek azzal amit csinálnak, és nagyon tetszik a stílusuk. Na de nekem nagyon nagy bajaim vannak az X1-nal. Néztem a Producex101-et, végig, és már mikor kiderült hogy kik lesznek a bandában sem voltam teljesen elégedett, de úgy voltam vele hogy én ezt félreteszem és új szemmel nézek rájuk a debütnél. Na de a dal, semmit sem érzek, semmit, még azt sem hogy nem tetszik, szerintem velem van a baj hogy ennyire nem tudok vele mit kezdeni. Meglátom mit adnak a következőkben. De én gratulálni és örülni fogok bárki is nyer mert megérdemlik. Az Oneus-ról meg annyit, hogy imádom őket de tényleg, viszont a számok alapján lehetetlen hogy itt legyenek.
    Legjobb új előadó-lányok: itt nem sokmindent fűzök hozzá mert az Itzy teljesen megérdemelten fogja megkapni ezt a díjat, és minden elismerésem, tényleg nekik jár ez.
    Legjobb férfi előadó: nekem itt Taemin és Baekhyun fej fej mellett vannak, mind a két énekest imádom de idén Taemin érdemelné, és csak annyit mondok hogy Want a legjobb dala valaha.
    Legjobb női előadó: itt én is nagyon hiányolom Sunmit és nem értem miss Jennie mit keres itt de jólvan mnet, nekem akkor is Chungha az akire szavaznék mert amit idén letett minden szempontból példa értékű.
    Legjobb fiúbanda: itt mindig bajban vagyok, mert nem tudok csak egy évi teljesítmény alapján választani egy ilyen kategóriában, és néha azt érzem hogy pedig így kellenne, akkor viszont a jelenlévők közül azt mondanám hogy igen a Seventeen megérdemelné a comeback-ek számával és azoknak eladásával. De nekem ez az egész kategória kicsit sántít mert mindenki mást értékel és kijelenteni hogy legjobb banda még mindig nem egy jó ötlet szerintem. Mindenki tudja hogy a BTS fog nyerni, ezt alá is írom, ha az idei teljsítményük nézem tényleg nem ők érdemelnék, de ha az egészet mint karriert nézem, akkor teljesen jogosan kapják meg.
    Legjobb lánybanda: Twice, ezen nincs mit vitatkozni, mindenben lesöpörnek kőkeményen mindenkit.
    Legjobb koreográfia-lányok: nekem itt egyértelműen a fancy győz, meg max a violetta ami tetszett.
    Legjobb koreográfia fiúk: hát igen, itt egyik jelölt sem nyűgöz le, a te listád sokkal jobban tetszik. Bár talán én is csak a Boy with Luv-ot tudnám mondani amit feltudok idézni de ennyi. A te listádból nálam pedig a Crown nyerne, ennél fantáziadúsabb, friss és igazán energikus koreográfiát is rég láttam.
    Legjobb táncos előadás-szóló:
    Nekem ez Chungha a Gotta go-val.
    A többi kategóriához nagyon nem tudok hozzászólni XD
    Na de jöjjön az év dala. Fu ez nagyon nehéz, de én szívem szerint a Fancynek adnám. Szerintem idén ez a dal érdemelné meg a legjobban. Bár itt van a BTS Boy With Luv-ja, és annak ellenére hogy BTS fan vagyok inkább adnám a Fancynek ezt a díjat, jobban megérdemelt.
    Nos azt hiszem ennyi lenne, megint nagyon hosszú lett de jól esik ezt így leírni. Köszi a posztot és aztán majd meglátjuk kik lesznek a győztesek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugyan, lassan vagy gyorsan, én csak örülök, ha itt vagy. :D

      Legjobb új fiúbanda: Teljesen megértelek! A TXT debütálásaragyogó volt! (Én se a BTS miatt kedvelem őket egyébként.) Az X1 most nagyon kényes téma, így nem hiszem, hogy nyernének. Ez a csalásos botrány nagyon betett nekik, szerencséjük lesz, ha nem oszlik fel az együttes (meg az Iz*one). A debütálással nem volt bajom, szerintem jó lenne az a dal, csak olyan... mintha már "hallottam volna", de sokszor. Érdekes, nem tudom.

      Legjobb fiúbanda: Örök csapda! Ott vannak a számok, amik vagy jelentenek valamit, vagy nem. Problémás dolog ez tényleg. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy nem ülök a zsűri (és a listát létrehozók) helyén.

      Hű, azt hiszem a többi kategóriában szinte teljesen egyetértettünk.

      Kíváncsi leszek, hogy kik nyernek majd, és hogy milyen balhé lesz idén az átadón. Esküszöm, NAGYON kíváncsi leszek. Dec. 4-én ismét a gép elé leszek szögezve, hogy a nyolcszáz órát műsort nézzem. :D Aztán majd találkozunk a kibeszélőn! <3

      Köszönöm, hogy itt jártál, nagyon örülök a véleményednek! Legyen szép napod! <3

      Törlés
    2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
  4. Na hülyeséget írtam úgyhogy újbol leírom XD Szóval én is nézni fogom a díjátadót és már előre várom kik lesznek a nyertesek, na meg milyen dráma lesz ahogy te mondtad, viszont jó sok nasit kell majd bekészítenem hogy kibírjam ezt a hosszú díjátadót
    Neked is további szép napot, és találkozunk a kibeszélésen, vagy a másik bejegyzésednél 💜

    VálaszTörlés
  5. Szia Manami!
    Idén nem írsz összefoglalót a MAMA-ról? Nagyon kíváncsi lennék rá, ugyanis az eddigieket is mindig lelkesen olvastam. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Ezt nagyon eltaláltad, mert épp most írom. :D (Igaz együtt a visszatérésekkel, de épp most gépelem. :D)

      Törlés

 Sziasztok! Ahogy láthattátok, az utóbbi pár napban (ismét) nem fértetek hozzá a yt. csatornám videóihoz, se a blogomhoz. Erre egy ismerősöm...