컴백 시간! 숀 | 전효성 | 우주소녀 | 아이유 | 골든차일드 | 씨엘씨

Sziasztok! Ezen a héten beszélgetünk róluk: WJSN, IU, GOO HARA, CLC, GOLDEN CHILD, HYOSEUNG, SHAUN, ASTRO, MINAH, EYEDI, RAINOW, stb.

Lássuk is!



I. CLC

Az érzés, mikor megkapod amit akarsz, felbecsülhetetlen. 

Ez a dal az életem. 

Mind tudjátok, hogy a CLC az egyik kedvenc (nagyon kedvenc) együttesem. Annak ellenére is, hogy egy-egy visszatérésük teljesen kiborít, és akkut hajtépéshez vezet, mint pl. a Hobgoblin, vagy a Me, imádom őket (ezeket a dalokat is). A CLC az egyik legkerekebb, legtöbb potenciált mutató együttes az iparban, már a debütálásuktól fogva – ami nagy szó. (És abban a pillanatban beléjük is szerettem, teljesen.) A PEPE mind szövegileg, mind zeneileg zseniális teljesítmény volt, a nagyközönség imádta, szőröstül-bőröstül. Ezt követte a Like (az egyetlen dal, amit nem szeretek túlzottan – de a mini album ami vele érkezett, nos, zseniális), majd az egyre jobb és jobb dalok! A mai napig nem tudom miért nem szereti senki rajtam kívül a NO OH NO c. számukat – nekem még mindig a kedvenc számom tőlük. Ah, a NU.CLEAR album, óh! 

Na de, miért kezdtem el erről ilyen hosszasan beszélni? Csak mert az új daluk, a Devil szinte ezt a kezdetet idézi, mintha csak a PEPE 2.0 lenne – de azért nem lemásolva azt. Csak a retró kor, amit idéz, épp ugyanaz. Megszólalni hallhatjuk az 50-es évek surf rock és doo-wop hangzást, persze modern köntösben előadva. Nagyon-nagyon szép munka, és annál is fülbemászóbb. Elég rég nem hallottunk már ehhez hasonlót, így a frissesség erejével hat. Emellett nincs EDM zaj a refrén helyén (sőt, szinte sehol), helyette hangszerek csendülnek fel. HIHETETLEN, hogy ilyen is van. (És az is, hogy ezen meg kell lepődni.) 

Elsőre nem mondanám, hogy tetszett, de aztán folyton visszatértem hozzá, mára pedig el se tudom képzelni a napom, hogy legalább egyszer meg ne hallgatnám. Imádom. 

A szöveg nagyon jó, a klip is érdekes, nehéz elkattintani róla, főleg elsőre – az embert egészen kíváncsivá teszi, mi fog történni. 

Egészében, nagyon is elégedett vagyok, az év egyik legjobb dalát kaptam, ami a Me után felüdülés volt. Mármint, szeretem a Met is, de első hallásra hatalmas csalódás volt (a cégre pedig még mindig nagyon dühös vagyok – úgy rángatják a lányokat, mintha nem számítana, hogy tönkremennek-e vagy sem). 

10/10

II. IU

Hű, hát. Érdekes a kapcsolatom a hölggyel. A hangját és a kreativitását imádom, de sajnos nem minden dalával vagyok így. Amiket szeretek, azokat nagyon szeretem, amiket nem, hát, azokhoz is épp ilyen szenvedélyesen állok hozzá. 

Van valami nagyon érdekes ebben az új IU-ban, amit a régiben nem találtam meg (és jól látszik, sokkal népszerűbb otthon is, mióta ezt az álmatag pop stílust képviseli). A régi stílusával sem volt semmi baj, a MIA mai napig az egyik kedvenc dalom tőle (hihetetlen, milyen régóta hallgatok koreai zenét, néha valami vénasszonynak érzem magam). Jó ég, mikor még mindenki lenézte a kis „dagadt” lányt, aki énekes próbált lenni. Milyen különös is a sors; most az ipar egyik legnépszerűbb előadóművészeként tartja számon mindenki. 

Ezt a változást persze leginkább annak köszönheti, hogy elkezdett önmaga lenni, elkezdte megírni a saját dalait, a saját szövegeit, valós érzésekkel, amik jelentettek is valamit. Persze a Good Day és a You & I is nagy (sőt) sikert arattak, de nem az egész nemzet szívét ragadták meg – ellenben, miután a hölgy a kezébe vette a karrierjét, és aktívan részt vett (mert már megtehette) a dalok / szövegek készítésében, nem hallottam róla mást, csak dicséretet. Ezt meg is értem. Már nem csak idol, de művész. 

Azt el kell mondjam, a szövegei nagyon-nagyon jók. Nem tudom ezt mennyire lehet érezni magyarul, de higgyétek el, nagyon tehetséges dalszövegíróról van szó. Nem egy „oppa szeretlek, de gyűlöllek is egyszerre, miért nem szeretsz” kategória, ennyi biztos. Még ha szerelemről is ír, azt őszintén teszi, a sokszor nevetséges szirup nélkül, a megfelelő szavakat megválasztva, szívmelengető, vagy szívsajdító módon. 

Emellett a hangja is kitűnik a tömegből, bárki tudja, hogy ki énekel, nem egy tucat-hang. Ami ugye valamikor lényeges volt az iparban – de a bandák tömkelegével ez nagyon is háttérbe szorult, mert a legtöbb lány és fiúbanda tagoknak egyforma hangja van (ami természetes, és nem sértés).

Mióta a hölgy maga írja a dalait, sokkal közelebb áll hozzám. Az előtte kreált pop dalok nem tűntek ki (számomra) a tömegből, még akkor se, ha az égig magasztalták a hármas hangot a Good Day alatt. Nem vonom kétségbe a tehetségét, nem tennék ilyet soha – szimplán a dalok nem voltak olyan jók, mint most. (De ez csak egy vélemény a sok közül, nem kell egyetérteni vele.) Az pedig, hogy valaki képes magas hangokat kiénekelni, nem teszi tehetséges énekesnővé. 

A mostani dal követi az előzők vonalát, de leginkább a 23 hangulatát idézi fel bennem. A szövege ismét nagyon jó, teljesen őszinte, és játékos. Mindenféle magyarázat nélkül is értjük mit szeretne mondani, hisz nem ezt éli meg minden mai fiatal? (Bár én nagyon ellene vagyok ennek, de na, az egy másik kérdés.) Ennek ellenére, a szöveg kreativitást is mutat – mármint, fura is lett volna csak a gépelésről írni, lol – a virágkertes, szirmot bontó rózsákkal való játék magyarul is érdekes, de koreaiul még inkább. Ezt már a címen is láthatjuk jól; BLUEMING. Ahelyett, hogy BLOOMING lenne, egy kis szójátékot kapunk, aminek értelmét a klipben és a szövegben is fellelhetjük. „Mert mi magunk festjük meg a virágokat, hervadáskor is szép emlékek maradnak”. Ahogy láthatjuk pedig, a virágot kék színűre festi a klipben. Miért? A kék rózsa jelentéséről valamikor, valamelyik BTS elemzés / teória kapcsán már írtam hosszabban. A lényeg: nem létezik kék rózsa, az elérhetetlen, mesébe illő szerelmet jelképezi. Tehát, valami olyasmit akar a BLUEMING jelenteni, a „Virágzás” helyett, hogy „A mesébe illő / hihetetlen szerelem szirmot bont”. Érdekes, hogy ezt egy egyszerű szójátékkal is meg lehet oldani. 

Na de, essen szó a dalról is: egy felettébb egyszerű, elsőre lapos pop dalt kaptunk, ami remekül passzolt volna a 2000-es évek végéhez (is). Ettől kicsit nosztalgikus hangulat kaphatja el a hallgatót, ami mindig érdekes + a dal elején felcsendülő és azt végig kísérő, ritmusos gitár dallamfrázis (riff) nagyon addiktív. 

A szövege, ahogy mondtam, szintén egyszerű – de egyben nagyszerű, bárki bele tudja élni magát a történetbe, egy-egy remek élményt kapcsolva hozzá. Ha tetszik nekem, ha nem, nem nagyon van olyan ember, aki ne beszélgetett volna (teszem azt) fb-on egy sráccal / lánnyal, aki ilyen érzést váltott volna ki belőle. Ez a nagy erőssége a hölgynek – a szövegei, ha megszereted a dalokat, feledhetetlenek. Egyszerűek, bárki énekelheti őket már másodszor, de elfeledni igen nehéz. 

Na de, lássuk az albumot!

Igen, általában itt érkezik el a pont, ahol feladom. Mert valami különös véletlen folytán egy-két dalnál többet képtelen vagyok megszeretni a hölgy lemezein. Nem… nem tudom miért, de még soha nem sikerült olyat alkotnia, amin minden dalt szeretek, legyen szó lassú számokról, vagy gyorsakról. 

Nos, itt is ez a helyzet. Mindegyik dal kellemes, sőt, még élvezetes is hallgatni őket. Ennek ellenére, nem is tudom, sokszor késztetést érzek, hogy eltekerjek róluk. A dal amit nagyon szeretek, a Love Poem, aminek a szövege és a dallama is kiemelkedő (10/10), de a többi, hm, nem… nem annyira jön be. Ez nem kell, hogy probléma legyen, nektek tökéletesen bejöhet a lemez, de sajnos nekem annyira nem. Persze hallom a minőséget, de ettől még nem lesz az én ízlésem.

A dal: 10/9

A lemez: 10/8

III. WJSN

Oké, ismét egy kedvenc banda. Ha láttátok anno a kedvenc lánybandáimról készített listám (amit újra fogok csinálni, mert egyrészt elrontottam, másrészt változott a dolog + nem aktív bandákat is fel akarok venni). IMÁDOM ezeket a lányokat. Komolyan, imádom őket! Slágert hoznak sláger után, gyönyörű mv-ket, remek szövegeket, és látványos, szórakoztató, de nehéz táncokat (és közben élőben énekelnek). 

Egyszerűen, nem tudom túltenni magam rajtuk. Igaz, az utolsó két visszatérésük nem nyerte el 100 százalékban a tetszésem (La La Love, Boogie Up), ami érdekes, tekintve, hogy az utóbbi már majdnem elérte a százezres eladási számot (a lemezeket mondjuk szerettem). Ez mondjuk nyugtalanított kicsit, mert a Boogie Up eléggé elütött stílusban attól, amit annyira szeretek tőlük. Ezzel szemben pl. a Secret lemeze kelt el a legkevesebb számban – és a Secret az egyik legjobb szám, amit egész életemben hallottam. Teljesen komolyan, élek halok azért a dalért. De na, úgy tűnik az ízlésem nem egyezik a közízléssel. Nem mintha ez baj lenne. 

Úgy tűnik, felesleges volt aggódnom, ugyanis a lányok a jól megszokott, és általam nagyon is imádott stílussal tértek vissza, ezzel a se nem cuki, se nem girl crush, álomba illő, varázslatos hangulattal. Ah, annyira szeretem ezt az egyedi, megismételhetetlen WJSN stílust! (Ami soha, de soha nem tűnt unalmasnak – mert maguk a dalok nem egyformák.) 

Azonban, a mostani dal enyhén másnak tűnik, amire magyarázat, hogy a készítője nem a megszokott személy, valaki új. De le a kalappal ez előtt a személy előtt, ugyanis tökéletesen átadta a jól ismert hangulatot, és még valami igen egyedit is hintett rá. 

Az As You Wish, ahogy pl. az I Wish is tette, egy fülbemászó, nosztalgikus dallammal kezd, amit aztán a refrén során ismét felcsendít. Ezt imádom. A dal maga zseniálisan építkezik, az eleve erős ritmust képes hangulatfokozóként használni, mivel a refrén előtti részben elhallgat, és szép lassan indul újra, ritmusában egyre gyorsulva – ez pedig az első „refrén” alatt se hallgat el, tehát hiába „zaj” található itt rendes refrén helyett, nem érezni azt a teljes hiányt és ürességet, amit sok másik dal esetében. Itt se teljesen kielégítő a dolog, de sokkal jobb, mint lehetne az adott helyzetben. Ami pedig a legüdítőbb; a teljesen váratlan, utolsó refrén, ahol a lányok együtt énekelnek (ráadásul gyönyörűen, ez az élők során még jobb). Ez egy szinttel még feljebb emeli a dal hangulatát, amit ezen a felfokozott hangulati szinten ér véget – ami nagyon ügyes ötlet, hirtelen még üresebbnek érezni az utána beköszöntő csendet. Szinte hallani benne az előbb véget ért dalt. 

Nos, én imádom a dalt. Nem a legjobb számuk – szerény véleményem szerint –, nem a legerősebb refrén, amit kiadtak a kezük közül, de idén mindenképp a legfülbemászóbb. Nem rajongok az EDM zörejért, örültem volna, ha ezt magunk mögött hagyjuk a Boogie Up alatt, de a sikerre való tekintettel, ez kivitelezhetetlen volt (Koreában iszonyatosan népszerű volt az előző visszatérésük, még nyertek is show műsorokban). Amire igény van, azt készítik, ez teljesen logikus, ezért nem kárhoztathatja őket senki, ostobaság volna. Azt viszont el kell ismernünk, ha már kötelezően bele kellett venniük ezt a hangzást a dalba, remekül csinálták. Ez az EDM bomba (mármint, értitek, mikor hirtelen berobban a refrén helyén ez a hangzás – de jól tudok fogalmazni) nagyon veszélyes játék, mert csak akkor működik, ha a hangzás nagyon jó. Az nem elég, hogy jó, vagy elég jó, zseniálisnak kell lennie, hogy kárpótolja az embereket a refrén üressége miatt. Ezt most úgy kell elképzelni, hogy a dal megígéri neked a kezdetekkor, hogy kapsz egy zacskó csipszet. Aztán mikor kinyitod, rájössz, hogy a csipszes zacskó negyedig (ha) van csak tele. Na most, vagy isteni ízű az a három sziromnyi csipsz, vagy nem vásárolod meg soha többé – levegőt ingyen is tudsz venni. (Életem csalódása, emberek.) 

Ennek titka (szerintem), hogy muszáj nagyon fülbemászó dallamot csatolni az erőteljes ritmushoz – ez legtöbb esetben nosztalgikus hangzás lesz, szimplán ez működik a legjobban az emberekkel (és könnyű elérni), vagy nagyon éles, szintetikus „hangszerrel” előcsalt hangzás. A legtöbb sajnos csak középkategóriás dal lesz, amit egy-két hétig lehet hallgatni, aztán cseréljük is őket végleg. Ez, ahogy mondtam, még a jó EDM hangzás esetén is megesik – kivételesen jónak kell lenni ahhoz, hogy működjön a dal totális feldarabolása. (Ide tartozik az a kettősség is, hogy vagy nagyon kell illenie a hangzásnak a dal alap hangulatához, vagy totálisan el kell ütnie tőle. Ez tényleg egy nagyon bonyolult szerkesztési módszer, nem értem miért próbálkozik vele minden inkompetens dalkészítő – vagy a cégek miért engedik nekik.)

Jól sikerült EDM bombákról (drops) talán készítek valamikor egy kis videót. Jaj, most kedvet kaptam hozzá! Oké, lehet készülni. 

Na most, a jelenlegi dalban ezt nagyon szépen oldották meg, ennyit elismerek – de még így sem mondom, hogy a kedvencem, és kicsit el is vett a szám erejéből. Ha nem illene hangulatban ennyire jól hozzá, akár szét is eshetett volna az egész. De nem, egy nagyon erős dalt kaptunk, ha nem is 100 százalékon ég, de azért az év kedvencei közt tartom számon – sőt, minden egyes hallgatással egyre jobban szeretem. Nem tehetek róla, ez a tipikus Cosmic Girls hangzás totálisan az ízlésem. 

E mellé pluszban jön a szöveg, ami szinte minden esetben zseniális. Még ha szerelmes dalokról is van szó, mindig ott van az a kis többlet, ami feldobja a dalokat. A videó nagyon szép, ahogy az (szintén) lenni is szokott. Tipikus WJSN, ezt tényleg nem lehet utánozni, akárhol forgatnak is, kitépve érzem magam a saját, unalmas világomból, és élvezem a WJSN univerzum csodáit.

 Na de, lássuk az albumot:

Hm, hát. Ez… nagyon erős. A WJ Please? még mindig verhetetlen – számomra, de… Ez egy nagyon jó album lett! Rengeteg stílus, rengeteg új hangulat, utalás régi albumokra, áh na szóval…

A kedvencem, bár ez nagyon meglepett, a Lights Up, és a Full Moon, Dont Touch és a Luckitty-cat. (Vagyis kb. az egész lemez.)

A Lights Up érdekes szám, és magam sem értem, miért ragad így magával. Persze ott van benne a csendes, karácsonyi hangulat (ami elég sokszor kibukik belőle), de emellett olyan nyugodt és kellemes, hogy az hihetetlen. A szöveg itt is szép, a dallal és a lányok hangjával együtt pedig szinte andalító elegyet alkot. Nagyon-nagyon szeretem, képes vagyok órákig hallgatni.

A Full Moon szintén a nyugodtabb oldalt erősíti. Sőt, nem is az, hogy nyugodt, inkább valami olyasmi, amit a LOONA is feltehetne bármelyik albumára. Van benne valami nagyon érdekfeszítő, ami miatt ezt is (szintén) hosszasan vagyok képes hallgatni. Izgalmas.

A Dont Touch egy igen meglepő dal. Mikor először hallgattam, azt hittem tudom merre halad a dal, aztán sorra szedegettem fel az állam a padlóról. Tényleg. Soha nem azt kaptam, amire számítottam – ez pedig nagyon érdekessé tette a számot, szívesen hallgatom, bármikor.

A Luckitty-cat totális retró hangzást idéz – van-e olyan, hogy én megmenekülhetek az ilyen dalokl? Valószínűleg nincs. Mind ritmusában, mint dallamában (bár némi szintetikus hangzás itt is felcsendül a háttérben) a 880-as évek disco számai juthatnak eszünkbe. Szerkezetileg tökéletes, és itt is hallható ugyan EDM, de – ismét –, a legjobb formájában, ebben az édes-keserű, nosztalgikus hangulattal játszva.

A két dal, ami kicsit gyengébbre sikeredett, az a WW és a BADABOOM. Velük sincs semmi probléma, de kicsit átlagosabbnak éreztem őket. Mintha nem lett volna meg bennük az a plusz löket, ami a többiben. Ettől még jó dalok lettek, ne értsetek félre! A WW teljesen tipikus WJSN szám a lemezekről, kellemes, totálisan élvezhető, de igen, tipikus. A Badaboom valamivel érdekesebb, de az EDM itt is beszól a refrén helyén – és itt nincs olyan jól kezelve, mint a másik két helyen.

Összességében szeretem a lemezt, a WJ PLEASE után a kedvencem, ennyi biztos. Sőt, az is lehet, hogy felér majd elődjéhez – idővel. Az említett 4 dal zseniális, azokat ajánlom meghallgatásra, mindenképp.

A dal: 10/9

A lemez: 10/9

IV. HYNN


Erről a hölgyről nem tudok sokat mondani, de mindenképp meg akartam említeni. Először MC MONG albumán találkoztam a hangjával, az I Know c. dalban, és már ott elvarázsol. Nemsoká láttam, hogy megjelenik az első mini albuma, így vártam – és nem csalódtam!

Két klip is készült, első (és gondolom ez a promós):

  

A klip gyönyörű. Egyszerűen gyönyörű. Tudhatjátok jól, nincs amit jobban szeretnék, mint a természetben forgatott videókat. Ezek elkészítése roppant bonyolult (nem lehet szabályozni semmit, se fényeket, semmit), így mindig értékelendő, ha valaki ilyenre vetemedik. Itt remekül működött. 

De ez még semmi, ha egy darab papírt látnék csak, akkor is el lennék varázsolva. Ez a hang emberek, ez a hang! Megmondom őszintén, nem tudom mikor hallottam ilyen káprázatos énekhangot. Komolyan, nem tudnám felidézni. Az a rengeteg energia és érzelem, amit hordoz már magában megkapó, de e mellé a hangszíne, és a hangja meghökkentő ereje verhetetlen. Ennek tetejében még bánni is szenzációsan tud vele. Őszintén, nem tudom mikor hallottam ehhez hasonló hangot. 

És most nem csak a hangról van szó, de maga a dal is festői, tényleg, még ha elcsépelt is ezt mondani (ezredszer a mai nap), órákig tudom hallgatni egyfolytában. Aztán itt van az élő a dalból. Nincsenek szavak, a hangjától a libabőr fut a karjaimon, ámulatba ejtő ez a tehetség!

Ahogy nézem, a legtöbb megtekintő és kommentelő koreai (mert ez nem a megszokott kpop), és mindenki meg van hökkenve az érzésektől, amiket felébreszt a hölgy. Teljesen egyetértek, rajongó vagyok, amint rátalálok, hol vehetném meg a lemezét, már landol is a poncolom. Ez a tehetség nem kallódhat el, komolyan mondom. 

A másik dal pedig… 

... nos, szégyen vagy nem szégyen, könnyekre fakasztott. És nem csak egyszer. Egyszerűen elsírtam magam, mikor először hallgattam, majd fordítás közben is többször. Nagyon rég volt már ilyen – Hynn tényleg rendkívüli előadó.

A hangja, és a dalszöveg együtt nagyon fáj. Nem tudom képes voltam-e magyarul átadni mit érzeni, mikor hallgatja az ember. A hölgy énekel az élet teljes csalódásáról, teljes értelmetlenségéről, a totális magányról, sikertelenségről és boldogtalanságról. Mindarról, ami a fiatal felnőttek sajátja, teljesen őszintén. 

Érdekes a sor, amiben bevallja, mindig irigyelte / kisebbségi komplexusa volt a gazdagnak született barátai miatt. Nem tudta megtanulni, miképp szeresse magát, és sikertelenségével (az életben, nem kizárólag zenei téren) hogy béküljön meg. Ez elsőre érdekes hangzik, de mindenképp őszinte – a koreai társadalmat nézve pedig sokkal inkább. Ez egy irreálisan gyönyörű dal. 

Most pedig nézzük az egész lemezt:

  

Itt pluszban kaptunk még két csodálatos dalt! Áh, tényleg… nem jutok szóhoz, annyira szenzációs ez a lemez, hogy csak na! Minden egyes dal csodálatos, alig tudok betelni velük. Bár lenne időm minden egyes dalt lefordítani amit megszeretek, tényleg. Ennek a hölgynek ereje van, nagyon nagy. Hiszek benne, hogy sokra fogja még vinni! Én mindenképp szurkolni fogok neki, mert váó, komolyan, csak váó.

A dalok: 10/10 

A lemez: 10/10

V. EYEDI

Ó, akiről szeretnék még beszélni, az EYEDI! Tudom, nem sokan fogjátok ismerni a hölgyet – de nekem nagy kedvencem. Mivel 2016-ban debütált és még nagy valószínűséggel nem hallottatok róla, levonhatjátok a következtetést, miszerint nem túl sikeres előadó. Sajnos ezt alá kell írnom, legalábbis a „kpop” berkén belül. 2017-ben részt vett a MIXNINE c. műsorban, ahol 5. helyezést ért el (Yujin). (Nem mintha néztem volna a műsort, lol.) Ahogy mondtam, nem szoktam ilyen túlélőshow-kat nyomom követni. Bár, jelenleg lassan végigérek a Queendom részein. Arról írok majd.) Hátha innen ismerős lehet nektek. 

A hölgy kiadott egy teljes albumot (Mix B – 2017), ami jól sikerült! Már ekkor mutatta a jeleit annak, ami nem olyan rég teljesen elvarázsolt benne – a rendkívül egyedi stílusát, és a nagyon érdekes hangszínét. A hangjával meglepő módon tud játszani, ha akar nagyon éles, ha akar nagyon visszafogott és lágy. Ez már az elején felkelthette az emberek érdeklődését (ami sajnos a műsor után nem igazán maradt meg).

De amit idén produkált, teljesen elrabolta a szívem. Mivel a promóciós ideje bőven belenyúlik az idei évbe, ide sorolom a Coffein c. dalát is. Lehet, hogy egyáltalán nem fogtok meglepődni, de… nos, nézzétek csak meg:

⭐

Mind a kettő zseniális! Nem csak retró, de annyira nagyon addiktív, hogy az valami hihetetlen. Amióta csak hallottam őket, nem tudom kiverni a fejemből. Hihetetlen!

Az &Ne inkább az álomszerű, könnyed, habcsók ízét, míg a Caffein a jóval sötétebb, kicsit nyugtalan, enyhén szexi érzést adja vissza. De stílusában mindkettő egyforma – egy LOONA lemezen is bőven megférnének (inkább a második, azt szinte látom Kim Lip és Yves előadásában).

A klipek, a hang, a szöveg, a zene… minden tökéletes. Jobb zenét nem hiszem, hogy tudok ajánlani, tessék odafigyelni rá! 

A dalok: 10/10

V. HARA

Azok után, ami ezzel a nővel történt az utóbbi időben… életem legnagyobb meglepetése volt ez a visszatérés. Nem tudom ismeritek-e Hara történetét – a nemrég feloszlott, legendás együttes, a Kara egyik legnépszerűbb tagjáról volt szó. Az utóbbi időben annyi, de olyan mértékű trauma és megaláztatás érte, hogy abból nem sokan álltak volna fel, főleg az ő helyzetében. 

Mi történt? Bár minden bizonnyal tudjátok, azért röviden leírom (tényleg csak vázlatos). 

• Choi Jong Bum, a lány exe körüli botrány, ami nemrég a legfrissebb beszédtémája volt az országnak, és a KPOP rajongóknak. 2018. szeptember 10-én Hara együtt ebédelt a menedzserével, és egy férfival – a(z akkor még) párjának nem szólt a férfi jelenlétéről. Ő persze erre rájött. 
• Hara két nappal később végül elment a (betegesen féltékeny) párjához, hogy megmagyarázza a helyzetet. Egyedül azért nem merte bevallani, hogy csatlakozott hozzájuk egy másik férfi, mert félt a reakciójától. Másnap este a párja elment a lány lakására (hívás, vagy engedély nélkül – Hara egy egyetemi barátjával lakik együtt, valószínűleg ő engedte be), majd veszekedésbe kezdett. A veszekedés hamar erőszakossá vált, a lányt a falhoz vágta, törno zúzni kezdett, majd durva verekedéssé fajult a helyzet. Mind a ketten szereztek sérüléseket (bár elképzelni, hogy az alig negyven kilós nő a védekezésen kívül mire volt képes, talány számomra, főleg ha eleve rettegett a éri erőszakosságától). Miután vége szakadt a helyzetnek, a férfi megfenyegette a nőt, hogy tönkre fogja tenni a karrierjét a Dispatch segítségével. 
• Még aznap este a Dispatch címére érkezett is két email a nővel kapcsolatban. 
• Miután a férfi elment, Hara próbált kapcsolatba lépni vele, térden állva könyörgött neki, hallgassa meg mi történt, hogy nyugodtan találkozhat a férfival, aki vele és a menedzserével ebédelt, nem történt semmi. A párja nem akarta meghallgatni, inkább kihívta a rendőrséget. 
• A rendőrség ki is jött. A férfi azt mondta, hogy Hara erőszakoskodott vele, és az arcán keletkezett karmolásokat mutatta be bizonyítékként. Hara azt mondta, mind a ketten alkalmaztak erőszakot. 
• Ezek után Hara orvoshoz fordult. Mit állapítottak meg; méh és hüvelyi vérzést, fojtogatás / szorongatás következtében nyaki ficamot / rándulást, ütések során keletkezett véraláfutások az arcán, kezét-lábát borító véraláfutások, és „egyéb” rándulásokat / ficamokat a testén. Egészen egyértelműnek tűnik, mi történt azon az estén (és minden bizonnyal máskor is). 
• A férfi interjút adott, ahol megmutatta az arcán a karmolásokat, és letagadta, hogy a verekedés kétoldalú lett volna, szerinte Hara támadta meg őt. Letagadta, hogy engedély nélkül ment volna a lakására, hiszen tudta a beléptetőkódot, és a kocsija is regisztrálva volt. (Ennek mi köze ahhoz, hogy engedéllyel ment-e oda? Attól, hogy tudom a kódot a lakásodhoz, még nem megyek be csak úgy…?)
• Hara (ügyvédje) jelentette, hogy a férfi megfenyegette, nyilvánosságra hozza a szexvideóikat. 
• A rendőrség ezek után átkutatta a férfi minden adattároló eszközét (törölt adatok után kutatott).
• Az első tárgyaláson (április) a férfi tagadta a vádakat, de elismerte, hogy igen, valóban tört-zúzott a lakásban. A férfit perelték azzal, hogy még engedély nélkül készített intim fényképeket / videókat, bántalmazta, zsarolta, fenyegette, különböző cselekedetekre kényszerítette a nőt, kárt tett személyes tulajdonában.
• Az ügy egyre csak húzódott, az egész ügy a nyilvánosság előtt zajlott. Már ez, önmagában iszonyatos stressz lehet (a koreai zeneipar pedig nem kezeli jól a nők bántalmazását – ha láttátok a Dream High c. sorozatot, lehet némi ötletetek erről.). A nemi erőszak nyilván ezért nem került a vádak közé konkrétan (pedig a méh és a hüvely erőszaktól való vérzése, nos, erős gyanút kelthet bárkiben, aki hall róla). De ez csak személyes megjegyzés. 
• Május 24-én a hölgy találkozott a rajongóival, ahol megköszönte a rajongóknak, hogy próbálják tartani benne a lelket ebben a nehéz időszakban. 
• Aztán, májuk 25-én Hara egy egy szavas üzenetet közölt instagram posztján keresztül: „viszlát”. A posztot szinte azonnal törölte. Miután nem fogadta a hívásait, a menedzsere a házához sietett, eszméletlenül találta egy füsttől teli szobában. Még épp időben érkezett, megmentette az életét. 
• Május 28-án bocsánatot kért az öngyilkossági kísérlet miatt: „Nagyon sajnálom, hogy aggodalmat okoztam a közelmúlt eseményei miatt. Jelenleg igyekszem felépülni. Nagyon rosszul éreztem magam bizonyos, egyre halmozódó események miatt. Mostantól igyekszem egy mentálisan sokkal erősebb, egészségesebb énem mutatni nektek.” Ezt követően a hölgy Japánba utazott. 

Úgy tűnik, végre tényleg kezdi összeszedni magát! Itt is van a (szinte hihetetlen) visszatérése. 

Lássuk: 

Ugyan ez csak a rövid verzió, de már most jelentem:
I.M.Á.D.O.M
Meghallgatva pedig a teljes audiót:
 
Ó.TE.JÓ.ÉG
Végre egy dal, Sweetune (csapatának) tollából. Ez a tipikus, (többek között) KARA hangzás, ami olyan dalokat jellemez, amiket nem lehet elég hangosan hallgatni. Ők készítették pl. a Jumpin, Lupin, Step c. Kara dalokat (de rengeteg más kedvencem is: 

• Snuper: Platonic Love, Rain of Mind, Hide and Seek, Back:Hug, My Girl's Fox, The Star of Stars
• Romeo: Lovesick
• Top Secret: She
• Spica: Ghost, Russian Roulette, Lonely
• Nine Muses: Sweet Rendezvous, Dolls, Wild, Prima Donna, Glue
• Baby Soul ft. Wheesung: Stranger
• Stellar: Marionette, Mask
• Lovelyz – Emotion, The,  Heal, That Day, Lost N Found

Jól látható, imádott jelentős része az ő kezükből származik - feltűnik itt rengeteg, egyébként ismeretlen előadó. Tudjátok mind, a Snuper és a Spica az imádott együtteseim, de erről a listáról szinte mindenkit imádok (jó, a Top Secretnek csak a She albumát szerettem, mert retró volt). 
Ebből kiindulva, már eleve felhájpoltam magam. És ismét; nem csalódtam. A dal pazar, zseniális, és nem tudom halkan hallgatni. (Tipikus Seetune effekt.)
Istenem, imádom, hogy a dalnak rendes, hagyományos, eufórikus érzést biztosító refrénje van. Olyan refrén, ami arcon csap, és megcibája a hajad, majd felrángat az ágyból, hogy táncolj míg össze nem rogysz. Valami ilyesmi. A felemelő érzés amit kivált belőlem, majdnem felidézi azt, mikor először hallottam a Step c. Kara számot. Épül, épül a dal, aztán nem csak a csipszeszacskó durranik üresen, de szürreális izgalommal tölt el. Nem csak a szédületes dalszerkesztés a nyitja a dal pazar hangulatának, de a mély disco hangzás is, amit tökéletesen képvisel. 
Az egyetlen gyengéje a dalnak, hogy az első verze nem Hara hangjára íródott, jóval mélyebb, mint az kényelmes lenne a hölgynek. Emiatt kissé szellősre sikeredik, ami könnyen felejthetővé teszi azt. Nekem ezzel nincs problémám, mert a dal többi része magával húzza ezt is, bőven. 
Gyerekek, én ezt imádom! Már első hallgatásra is nagyon tetszett, de a második alkalommal már totálisan bele voltam szerelmesedve. Azóta kb. ki se kapcsolatam. Annyira, annyira nagyon örülök, hogy így, az év vége felé, kaptam egy dalt, amibe beleőrülhetek. 
A kislemez másik dala a Hello: 




Nagyon szomorú, mégis, szokásos japán módon, édes-keserű hangulattal kerül előadásra. Én nagyon szeretem ezeket a dalokat, szóval panaszom nem lehet. A szöveg tényleg szívbe markoló, még ha dolgozhattak is volna egy kicsit az énekhang és a dal összehangolásán. (Egyértelműen a közelmúlt eseményeit dolgozza fel.) Összességében, ez a visszatérés... Áh, mikor éreztem ilyet utoljára? Jaj, nem tudom ismeri-e valamelyikőrök Namie Amuro, AI és Anna Tsuchiya közös számát (Wonder Woman)? Az a dal olyan szintű függést okozott, hogy most, évekkel később is a kedvenc japán (de talán minden más közt is) dalomként tartom számon. Soha jobbat nem hallottam. (Elnézést a minőségért, de LOL a japán dalokat nem lehet csak úgy feltölteni a netre - engem is blokkolnak, bármivel próbálkozok. Ami persze érthető, igazuk van, csak...)


A dal:10/10 A lemez: 10/9.5


*Frissítés: 2019.11.24: Goo Hara a mai napon elhunyt. Tegnap még feltöltött egy képet instagramra, "szép álmokat" felirattal. A mai nap holtan találtak rá a lakásán. 
Teljesen sokkolt a dolog, hihetetlen, hogy ennyi intő jel sem volt elég. A halál okát még mindig nem tudják, de elég valószínű, hogy ezúttal senki sem volt elég gyors, hogy megmentse. 
Reméljük bármi is történt, legalább ez az utolsó igaz lesz. 
Szép álmokat...



⭐⭐⭐
Mindezek mellett, ha már visszatérőkről van szó, nagyon röviden hadd ejtsek szót pár hölgyről. Nem sokat tudok egyébként írni róluk, de a visszatéréseik így, vagy úgy, de megragadták a figyelmem - hátha ti is belehallgattok a dalikba: 


Itt van nekünk a Secret c. közkedvelt együttes talán leghíresebb tagja. Az előző lemeze a legjobb kpop albumok között szerepel nálam, imádom a hangját, a kiállását, az energiát, ami körülveszi. A FIND ME a mai napig egy... jó ég, zseniális dal! Jaj, amikor még volt refrénje a daloknak - öregnek érzem magam. (A hölgy végre végleg maga mögött hagyta a TS-t.)

Ez az új dala nagyon édes, és ha többször meghallgatja az ember, azonnal a fülébe mászik. Én imádom, olyan nagyon kis őszinte. 


Aztán itt az egyik kedvenc együttesem, a Rainbow. Ugyan már feloszlottak, a tizedik évfordulójukra készítettek egy dalt, és egy videót. Ó, annyira meglepett, majdnem felsikoltottam. Egy pillanatig azt hittem, visszatérnek, és ismét megáldják a KPOP világot. Sajnos nem ez történt - mégis, nagyon szép gesztus volt ez a rajongók felé. Én értékeltem, ez biztos. Jaj, mennyire szerettem ezt az együttest, jó ég! A zenéjük a mai napig szinte verhetetlen (a japán albumuk, az Over The Rainbow a mai napig kísérti álmaimat). 

Olyan jó látni, hogy a lányok még mindig őrzik a barátságukat, nincs huzakodás, meg duzzogás jobbra-balra, itt vannak mind, és megmutatják mivel voltak elfoglalva egészen idáig. Felemelő pillanat volt látni, és a dal is nagyon kellemes. 


Aztán, itt van Minah, a Girls Day egy volt tagja. Ah, hihetetlen, hogy a GD is feloszlott már. Még emlékszek a borzasztó debütálásukra, majd a kezdetleges, de nagyon fülbemászó dalaikra - aztán arra, hogy jutottak a csúcsra - majd hogy vágták ki az ablakon a saját sikerüket. Az a botrányos műsor elrontott mindent, és többé nem lehetett helyrehozni a karrierjüket. 
De, akármilyen is volt a személyiségük (akadtak, akik szerint a műsorvezető kérte őket, hogy viselkedjenek úgy, ahogy), a zenéjüket imádtam, szinte kivétel nélkül. 
Itt van most Minah, és a jól megérdemelt szólójával tért vissza. Nekem tetszik a dal, de nem hiszem, hogy sokakat vonzana, még a kivételes énektehetsége mellett sem. Amit mindenképp meg kell említenem, az a klip, amin ez a zseniális effektus eszméletlen jól néz ki. Valami retro zöld (?) hatás, amitől hátasd dobok. 


Na akkor, jöjjenek az urak!



I. ASTRO

Háááát, nem tudom. Komolyan, nem tudom. Mindig is hadilábon álltam a bandával, a debütálásukat és az azt követő jó néhány dalukat nem szerettem (és most finoman fogalmazok). Az első és talán egyetlen dal, amitől minden sejtem, még a töredezett hajvégeim is táncra perdültek, az a Crazy Sexy Cool. Az a dal az élet! 2017 egyik nagy kedvence volt, de azóta is imádom, teljes szívbedobással (lol). A többi számuk sajnos nem igazán jött be. Az utóbbi dal, ami szinte mindenki mást elvarázsolt, az All Night épp olyan érzéseket váltott ki belőlem, mint a jelenlegi visszatérésük. A nem tudom különleges állapotába taszított. 

Mert itt van a remek dal, ami épül, épül, aztán valami nagyon félrecsúszik a refrén alatt. Ennyi. Teljesen ugyanazt gondolom erről a dalról, mint az előzőről. Mindent szeretek, a refrént kivéve, azt egyszerűen nem vagyok képes megszeretni, valami baj van vele. Mintha a fiúk egy totálisan más dalra énekelnének rá, vagy nem is tudom. Mintha a véletlenül kicserélték volna a zenét, egy idegen banda számára, de csak a refrén alatt. Mintha a Black Pink egy teljes, vokálisan erőteljes refrént nyomna a Boombayah EDM refrénje alatt. Elég zavaró, vagy… áh, nem tudom megmagyarázni. Nagyon különös… és talán magam se értem teljesen, de ez most… nem jött be. Ami nagy kár, mert tényleg, minden részt imádok, főleg a refrén előtti átvezetőt – az zseniális! 

Hm, a képi világ rendben van, bár örvendenék, ha ez a srác felöltözne. (Istenem, már pánikrohamaim vannak, ahogy közeledik az EXO visszatérés.) Nagyon szép fiú, és aranyos, hogy mutogatja a hátizmait, de nem érdekel – és nem szeretném, ha a kislányaim (akik nincsenek, mielőtt félreértitek) ezt nézegetnék + ugye emlékeztek, hogy Hwasa (stb.) mindenféle „kurva”, csak mert „fürdőruhában” lép fel? Akkor ő mi? (Félreértés ne essék, én se szeretem ha kihívóan öltöznek az emberek, mármint nem vagyok híve annak, hogy a lányok bikiniben táncoljanak, de annak sem, hogy a férfiak az ölüket markolászva próbálják megerőszakolni a padlót. És ez azért van, mert nem hiszem, hogy a meztelenség kötelező része kell legyen a zenei iparnak. Persze a szex = pénz, ez világos. Nem is mondom én egyik előadóra sem, hogy „kurva” (az nem az én reszortom), ha nekik jól esik, felőlem akár nejlonban is felléphetnek, csak gondoljuk arra, hogy mi a rajongók átlag életkora. Fú, tudom, hogy hülyének néztek már ezzel a szöveggel… :D Na mindegy, a lényeg, hogy személyes ízlésembe nem fér bele a meztelenkedés, egyik oldalról sem, kifejezetten akkor, ha jól látszik, a szex = pénz miatt csinálják, nem pedig azért, mert úgy kényelmes az adott előadónak.) Itt pedig az utóbbit érzem – mindenki tudja, hogy mennyire odáig vannak a fiúért Koreában (és külföldön is). Egészen egyértelmű a képsor lényege. Ha nektek ez nem jelent problémát, az teljesen rendben van! Ne értsük félre egymást, nem diktátor vagyok én, aki megmondja a tutit, és ha nem értetek egyet, rohadékok vagytok. Egyáltalán, messze nem. Mindenki véleménye fontos, örüljünk, hogy jogunkban áll elmondani. 

Na de térjünk rá az albumra: 

Hm, ismét HM. Ez így összességében jobb (szerintem), mint a promóciós dal, de nem érzem elragadtatva magam. Nem érzem azt, hogy vágyakoznék hallgatni a számokat – pedig ez esett már meg a banda más lemezével (Dream Pt. 01 – az a két ballada!). Itt ami talán a legjobban tetszik, az utolsó szám, a You Are My World. Ez tűnik a legösszeszedettebbnek zeneileg. 

A többi szám különös módon, mintha nem lenne kész…? 

Jól hangzanak, nem is az. Egyszerűen semmiéle pluszt nem adnak, amit bármely másik banda lemezétől nem kapok meg. Ennél, őszintén megvallom, még a korai szakaszuk is jobb volt - azokkal a cuki dalokkal. Na, akkor tudtam mi az Astro, mire számíthatok, mikor meghallgatom a dalaikat. Most... totálisan elvesznek a fiúbandák tengerében. Ugyanaz az a zene, ugyanaz a stílus, nem is tudom. Tényleg, nem rosszak a dalaik, mert nem - és elnézést, ha ti rajongók vagytok, őszintén. Tehetségesek a fiúk, nagyon is. Mégis, úgy érzem, semmit nem ad nekem ez a lemez. Nem emlékszek egy dalra se, semmit se tudok felidézni belőle, akkor se, ha alig 5 perce kapcsoltam le. Ez nem túl jó. Ettől még tetszhet nektek, sőt, én fogok a legjobban örülni, ha talátok egy lemezt, amit szerettek, szóval félreéértés ne essék. Egyszerűen... nekem ez most nem jött be.

A dal: 10/7

A lemez: 10/7.5

II. GOLDEN CHILD

Ezzel kapcsolatban nem tudom mit érzek. Teljesen őszintén, nem érzek semmit sem. Próbálkoztam 5x-6x, de semmi. Itt is pontosan ugyanazt érzem, amit fentebb említettem. Nekem ez egy teljesen átlagos(bár minőségi) EDM dal, semmi több. Egyszerűen nem érzek semmit se, mikor hallgatom. Most se, itt fekszek-ülök az ágyon, ismét meghallgattam vagy 3x, hogy bármiféle értelmes gondolatot tudjak kirpéselni magamból, de nem megy. Már most elfelejtettem, hogy hangzik a dal, vagy mi a szövege. Döbbenet.

Miközben hallgatom, érzem én, hogy minőségi a dal, a szöveg se rossz, de pár perc, és minden kimegy a fejemből. Nem vált ki semmiféle érzést sem. A fiúk hangjával semmi baj, a rap is jó, de mégsem... Nagyon meglátszik, hogy ugyanaz a producer gyártotta a számot, mint aki az INFINITE The Eye és Tell Me c. dalait is. Éreztem, de a csontjaimban. Mert, bár imádom a bandát, az utóbbi visszatéréseik nem igazán a kedvenceim. És a GC jelenlegi száma se lesz az. Nem tudom, talán majd legközelebb. (Lehet, hogy később megszeretem, ki tudja.)

Térjünk is rá az albumra:

Na, ez már egy teljesen más helyzet. Már első hallgatáskor is megakadt a figyelmem egy-két dalon, ami a lényeg lenne, ha nem tévedek. Aztán másodjára még inkább belemerültem a lemez rétegeibe, és azon kaptam magam, ez élvezetes. Itt is hallani az ININITE hatást, de totálisan jó értelemben, itt a változatosság, a stalusok keveredése, mégis a 2010-es évek elejére nagyon jellemző hangzásvilág. 
Egészen meglepő élmény volt, meg kell valljam. Amit imádtam: 
FANTASIA (Y SOLO): Elképesztően nosztalgikus, tempós ballada, érzelmes kivitelezésben. A WOOLLIM gyakorta használja ezt az édes hangzást a dalainál, amit csak még jobban feldobott az édes-keserű gitár - ami a pazar refrén előtt igazán kellemes. Szinte látom, ahogy a rádót csavargatva ráakadok a dalra, a nyolcvanas évek slágerei közt (ha már nem éltem akkor). 10/10

LATELY: A második generációs kpop bandák (legyünk őszinték, az INFINITE) hangzása, egy az egyben. A gitár, a dob, és a heves jpop hatás (valamiért szinte hallom felcsendülni a Hana Kimi egy jelenetének hátterében) megteszi nálam a hatást. A kirobbanó ritmusra épült, erőteljes refrén pedig csak még jobban feldobja a nosztalgikus dalt. 10/9
COMPASS: Imádom ezeket a tempós balladákat - amik talán nem is balladák, inkább szimpla, középtempójú kpop dalok. Azonnal élvezhető pop számok ezek, akiken szinte mindenki szeme (füle) megakad, ragadós ritmussal, remek dallammal, aranyos szöveggel. A refrén második része pedig egyszerűen zseniális, ez a tempós levezető rész remek! 10/9
NO MATTER WHAT: Talán az én hibám, de nem számítottam ilyen erős rap alapú dalra. A dallam nagyon jó, a fiúk rapje kiemelkedő, a ritmus erre csak rátesz még egy lapáttal. Bár a refrén sokkal jobban hangzott volna, ha valamelyik Lovelyz lányzó énekli, de ígyis teljesen kielégítő (bár tényleg, sokkal érzemesebb lett volna). 10/9.5
SHES MY GIRL: Oké, SHINee - Sherlock 2.0. (Azért azt a szintet nem éri el...) A hasonlóság teljesen tagadhatatlan, még az effektek is szinte ugyanazok, kisebb változtatásokkal. Elsőre döbbenten néztem magam elé, nem tudva, mit kellene éreznem ezzel kapcsolatban. A dal maga remek, a vokál talán itt a legjobb az egész albumon, a zene remekül szerkesztett. A gitár, a hangok és a refrén teljesen másfelé viszik a dalt, de akkor is, mindig ott simítja Taemin indián haja a fülem, miközben hallgatom. Ezt inkább nem értékelem, de maga a dal jó lett. 
Összességében jó lemez lett ez, változatos, és könnyen élvezhető, tele meglepetésekkel.
A dal: 10/7 A lemez: 10/8.5
III. SHAUN



Shaun már tavaly bizonyította, a KPOP rajongók szemében szinte ismeretlen eladó létére képes csodákat véghez vinni. A Way Back Home album soha merül majd feledésbe! Ebben a háztartásban biztosan nem.
Idén azonban ismét visszatért, és talán még zseniálisabb, mint múlt évben. Ahogy előzőleg, most is egy drámai, végletekig szomorkás intróval nyit (ami a rerén alatt ismét megjelenik), ez pedig egyszerűen feledhetetlenné teszi a dalt. A nagyon mű ritmus, a szintetikus hanszerelés mind-mind nagyon jót tesznek a dalnak, épp akkor lépnek be, mikor azokra szükség van, utat engedve SHAUN gyönyörű, és totálisan alulértékelt hangjának. Mert nem csak szépen bánik vele, és remekül ad át érzéseket, de magában ez a hangszín se semmi! 
A szöveg egyszerűsége majdnem súrolja az elcsépeltséget, mégis nagyon élő, és a dallal, melódiával, hanggal együtt zseniális elegyet alkot. 
Lássuk a kislemezt: 

Hihetetlen, hogy ez a lemez is egyszerű EDM számokból áll össze, mégis ennyire zseniálisan működik. Bonyolult ez a világ nekem. 
Nem-nem, csak hazudok. Így kell egy EDM számot összerakni, kérem szépen. Megvan ennek is a módja. Nem csak zajt kell készíteni, de olyan zajt, amiben érzelem van - lehetőleg hangszereket utánozva. 
Itt kapunk még két dalt, az első a Traveler, az utolsó pedig a Terminal. Mind a kettő zseniális, ez talán az egyik legerősebb kislemez idén - ha nem a legerősebb. Egy cseppet sem bánom, hogy rátaláltam az énekesre, életem egyik legjobb döntése volt, rákattintani a szimpatikus videóra - amin ez a Suzy 2.0 hölgy nézett vissza rám. 
A Traveler valamivel vidámabb hangulatot áraszt, míg a Terminal meghittebb, kávézóban hallott dalok hangulatát idézi, nagyon addiktív gitárral és szinte csiripelő, éles mű-hangokkal. Érdekes elegy lett mind a kettő. Persze az EDM hatás ott van - nem is SHAUN lenne, mégis remek lett mind a két szám.
NAGYON AJÁNLOM A LEMEZT! A dal: 10/10 A lemez: 10/10

Azt hiszem, mára ennyi lenne. Tuti kihagytam valami bandát, akiről beszélni akartam... tuti biztos. 
Na nem baj, majd jövő héten talán! :) Addig is, legyen szép napotok!