컴백 시간! 오마이걸 | 위키미키 | 위너 | 이엑스아이디 | 에이스 | 갓세븐 | 러블리즈

Sziasztok! Ma nem is tudom, hogy korán jöttem-e vagy későn. Ki tudja, és kit érdekel? Itt vagyok, és ez a lényeg (azt a magabiztosságot!). Ma igazán érdekes visszatérésekről beszélgetünk majd; GOT7, WINNER, OH MY GIRL, WEKI MEKI, EXID, A.C.E, LOVELYZ + Megmutatom, mit szereztem tegnap... ❤

Lássuk is!



I. 오마이걸 | OH MY GIRL

Őszintén megmondva, hiába szeretem a bandát – szerény véleményem szerint a Closer az egyik legjobb kpop szám, valaha –, az utóbbi visszatéréseik nem voltak annyira nagyon jók. Ez persze lehet, hogy csak az én elvárásaim miatt alakult így, mert láttam, hogy sokan szeretik őket. Deeee, nekem egy picit mintha… nem is az, hogy laposnak tűntek, de felettébb különösnek. Valahogy, hm, nem is tudom… fülbemászóak voltak, de nekem nem eléggé. A Banana Allergy Monkey-t pedig könyörgöm, meg se említsük, mert sírógörcsöm lesz. 

Mivel nagyon szeretem a lányokat, vártam a visszatérésüket, de most egy picit tartottam is tőle, épp a felsorolt dolgok miatt.

Lássuk mit kaptam:

Oké, én ezt imádom.

Elsőre talán… sőt, még tizedszerre se tetszett. Nem is az, hogy nem tetszett, de a nagyon különös szerkezet miatt nem találtam a helyem a dalban. Mintha… Nos, ott van a két refrén. Mert a refrén két totálisan elkülönülő részre van osztva – ami baromi ritka. Az első refrénnél nem találtam a helyem, megszoktam, hogy annak kellene az átütőnek lennie, de mivel nem volt, egy kicsit csalódott érzést váltott ki belőlem. A refrén második fele tetszett, de az meg túl hirtelen váltás volt az előző részhez képest. Nem éreztem a dalt.

Aztán végre, egy pillanat alatt, teljesen hirtelen ráéreztem. Azóta abba se tudom hagyni a hallgatását! Úr Isten, imádom! Jaj, nagyon megszerettem, és örülök, hogy adtam neki még egy esélyt, mert tudom, hogy később bántam volna, ha lepontozom az évem egyik legkedveltebb dalát.

És nem csak a dal maga (és a mindig tökéletes hangok – komolyan, csodás hangok vannak a bandában, még ha a lágy ének nem is erre enged következtetni), de a szöveg is nagyon szépre sikeredett. Szerelmes szám persze, de ettől függetlenül nem a megszokott kifejezések ismétli hányingerig. Nekem kifejezetten tetszett.

A klip ezzel szemben… Én olvastam a kommenteket, meg pár reakciót… de nem tetszett. Láttam, hogy mindenki odáig van érte, de én nem látok benne semmi érdekeset, vagy nagyon szépet – sőt. Az oké, hogy remekül meg van szerkesztve, mert oké, elismerem. De nem az én stílusom. Túl… folyékony (?), nem is tudom, összefolyik (?), mintha egy álom volna az egész. Ami persze lehetséges, csak… áh, nem. Nekem nem tetszik, nem szeretem nézni. Se a színek, se a fények, se a háttér, semmi.

Na de, az album!

Ez 10/10. Komolyan, Istenem, vérzik a szívem (drámakirálynő színre lép), de tényleg. Imádom minden egy dalukat a lemezen, tele mind melankóliával, lágy nosztalgikus érzésekkel, aah, nagyon szeretem. Ez talán a kedvenc lemezem tőlük, annyira fájón szép lett. Emellett persze vannak kissé pörgősebb, és nagyon érdekes számaink is – amiket szintén imádok. Csak annyit tudok mondani, adjatok nekik ki is egy esélyt, mert nem véletlen, hogy a koreai közönség zabálja őket. A dalszövegek tökéletesek (nem tudom ki írja őket, de bravó!); ha édes dalról van szó, ha menőről, nem tapasztalunk hányingerkeltő, nevetséges kilengéseket, megvan az arany középút. A dallamok és az ének tökéletes összhangban vannak, és a lemez felépítése is remek szerkesztettséget mutat.

Kedvenc dalom van-e? Ha az nincs is, jelöltem a fél/év legjobb albuma díj kategóriában biztos!

Ezt a lemezt biztosan megveszem, mestermű!

A dal: 10/10

A lemez: 10/10

II. 위키미키 | WEKI MEKI

Hát, nem tudom. Tetszik a dal, és a szöveg valami zseniális, tényleg. Imádom ezt a minimális iróniát, amivel az egész „a nők csak a pénzre mennek” véleményhez állnak hozzá. Ez a „ó, ha ezt gondolod, legyen hát”. Tényleg, kiemelkedő a szöveg szerkezete. Maga a dal is tetszik, de pl. nem annyira mint az előző megjelenésük. Lehet ám, hogy csak egy kis idő kell, mire ez is bekattanik. Egyelőre úgy vagyok vele, hogy jó, kellemes nagyon (és megvallva az őszintét, minden hallgatással kellemesebb), de még nem átütő. Lehet, hogy az lesz, ez simán esélyes.

Nem tudom miért, de erősen Gugudan: Not That Type érzésem támadt tőle. Nem tudom miért, mert igazából nem hasonlít semmiben, és mégis. Áh, ne is kérdezzétek...  

Az MV-t, nem igazán értem… mármint, mi köze van ennek a dalhoz? A legkisebb mértékben sem értem. Nem rossz, de nem is nézegetem szívesen, mert nem köt le (nem az lenne a dolga?). A lányok csinosak, szépek meg minden, de maga a történés nem érdeke. Táncikálnak, de a háttér és a környezet se érdekes, egyszerűen hidegen hagy. Most ehhez képest az előző visszatérésük…! Ott se történt semmi, sőőőt, kicsit unalmas is volt, de az egész koncepció tükrözte a dalt, annak hangulatát, és imádtam nézni, mert tökre éreztem az egészet. Itt ez valahogy nagyon félrecsúszott nekem.  

Lássuk az albumot:

Öhm, okés. Nekem semmi érdekes – de ez nem is jelenti azt, hogy rossz. Mikor hallgatom: kellemes. De ez a szó jól jellemzi, az egész visszatérést számomra. Nem rossz egyáltalán, mikor hallgatom; élvezem. Azonban magamtól nem biztos, hogy rákattintok – a promós dalra még rá is, de az albumra biztosan nem. Pedig (most hallgatva – mindig úgy értékelek, hogy az adott dalt/lemezt hallgatom) tényleg kellemes, a szövegek is jók, nincs velük probléma. Na nem tudom, talán később. Ha változna a véleményem, visszatérek, és új pontokat adok.

Az dal: 10/8

Az album: 10/8

III. 이엑스아이디 | EXID

Valószínűleg az utolsó EXID dal, amit kapunk. Szomorú vagy sem, erre azért ennyi idő után számítani lehetett, plusz a tény, hogy Hani és Jeonghwa nem hosszabbították meg a szerződésüket, elég intő jel lehet.

A dal szerkezete elég érdekes, és nem is igazán vall a bandára. Mintha csak egy YG számmal lenne dolgunk, nuku refrén, erőteljes zene annak helyén, némi suttogásos, egy-sort-dobunk-a-közösbe levezetővel. Kicsit mintha nem idei dal lenne, hanem egy picit régebbi. Ezzel nincs is gond igazából, csak… különös. (Csak példa: az EXO Tactix, és Run This c. dalai is szinte ilyen hangzással operálnak, pedig ezek se ma jöttek ki.)

Legjobb része a dal vége, mikor felcsendülnek az „I want you to go away” kezdetű sorok, ezek nagyot dobnak a hangulaton. A felvezetőben remekül kihallani a remek énekhangokat – anélkül, hogy túl lenne nyomatva mindegyikük effektekkel, ahogy az néha előfordul… Emellett, most nem hallottam azt sem, hogy „sikoltoztak volna”. Ezzel nem azt mondom, hogy rossz a hangjuk, csak nem szeretem, mikor arra kényszerítik őket, hogy erőn felül túlfeszítsék azt. Erre, sajnos ebben a bandában volt már példa – szerény véleményem szerint.

Magát a zenét nem szeretem különösebben. Okés, de nem… nem szeretem kifejezetten. Elsőre ennél sokkal durvább érzéseket váltott ki belőlem, a hideg rázott az összetételétől. Iszonyatosan lagymatagnak éreztem (érzem most is egy részét), mintha az egész dal csak lötyögne ide-oda, aztán az oda nem illő tüc-tüc totál tönkretette nekem az egészet. Gyűlöltem, ha őszinte akarok lenni. Most már sokkal jobb a viszonyunk, de nem hiszem, hogy jó barátokká fogunk válni, valaha is.

A klipet még most se tudom megemészteni. Nagyon-nagyon nem tetszik. De egyáltalán. A legrosszabbak, pedig a parti részekkor történő vágások… Tudom, a hozzáértők szerint remek képsorokat kaptunk, meg profi munka meg minden, de én nagyon nem szeretem. A lányok itt is – olyan lagymatagnak tűnnek. Leginkább Hani, mintha nem is akarna ott lenni, és csinálni a koreót. (Neeeeem, nem gyűlölöm Hanit, semmi bajom sincs vele!) Ez pedig az élőkre is igaz. Valahogy… nem tudom miért, de ezt érzem. Lehet, hogy ti nem így látjátok – ami tök okés is, de erősen úgy érzem, mintha többen nem éreznék jól magukat a mostani visszatérés alatt. Nem tudom mi ennek az érzésnek az oka, de nem tehetek ellene.

Inkább térjünk át a lemezre!

Na, ez már mérföldekkel jobb lett. Minden egyes számot szeretek, ami még meg is döbbentett, mert nem vagyok az EXID kifejezett rajongója – még nem találtam olyan lemezt, amin minden számukat képes lettem volna végighallgatni, és élvezni is azt. Szeretem a lányokat, a promós dalaik szinte mindig telibe találnak nálam – még ha az utóbbi időben visszatéréseik le is redukálódtak évi egyre. (Ez persze befutott bandáknál teljesen természetes, nem is azt mondom.)

A We Are… csak mennyei! Egyszerűen mennyei. Mindenki hangja zseniális, a dallam szuper, a szöveg is remek. Áh, hallgassátok, ne hagyjátok, hogy a „lassúsága” elvegye kedveteket. 10/10

Az 아끼지마 | Ne végy kézenfekvőnek szintén 10/10 egyszerűen hallgatom, és egy másik univerzumba repülök, ahol kedvenc kpop lemezeim kaphatóak ingyen, és megfürödhetek bennük. Khm. Valami nagy bajom van gyerekek.

Az 어떻게지내 | Hogy ment sorod? Szintén 10/10. Ezen én már nem is tudom mit kellene ragoznom. Néha amúgy tényleg nagyon nehéz értékelés írnom, főképp, ha nagyon szeretek valamit, vagy ha nagyon nem. Mert csak ugyanazt a dolgot írnám le vagy nyolcvanszor, jó esetben más szavakkal (de engem ismerve, tele szóismétléssel). Megkockáztatom, ezt még promós dalnak is eladhatónak találom, tényleg nagyon jó. Nem tudom ti hogy vagytok vele, de esküszöm, engem boldoggá tesz, ha egy jó dalt hallhatok. Fizikailag is sokkal jobban érzem magam… és ez is egy ilyen szám.

A 낭의밤 | Éjfél c. daluk szintén jól sikerült, de egy picit lejjebb eresztett vele a szint. Nem is az a baj, hogy belevontak némi játékosságot (mert az ennyi feszes dal után kellett is), csak valahogy nem érzek benne annyi energiát, mint a többiben. 10/9

Ezzel pedig vége is lenne. A maradék két dalt már értékeltem, ha nyolcvanszor mixelik is át, ugyanaz marad a véleményem. (Nagyon ritkán változik, de azért megesik.)

A dal: 10/8

A lemez: 10/9

IV. 러블리즈 | LOVELYZ

Tudjátok mit szeretek nagyon a lányokban, és a lányok cégében? Hogy képesek hűek maradni önmagukhoz, még akkor is, ha a stílus amit képviselnek, nem a legnépszerűbb. Nem ugranak fejest mindenbe, csak mert most épp azt zabálják az emberek. És ennek egyébként meg is van az eredménye, mert szép lassan növekszik a rajongótáboruk – még ha így is alulmúlja a mainstream bandákét, természetesen.

Most pedig, szintén egy olyan dalt kaptunk, mely nem csak megcsillogtatja tudásukat, de hozza a régi, talán debüt időszak körüli hangulatukat is. Nekem kifejezetten tetszett. Vannak részek, amik annyira nosztalgikusnak hatnak, hogy összeszorult tőlük a torkom. Tudom, az emberek nem szeretik kifejezetten ezt a stílust, emiatt soha nem lesznek nagyon népszerűek a lányok, de én odáig vagyok ezért a… igen, nekem ez csak nosztalgikus stílus. Nem tudom jobban kifejezni magam, mert… nem is találom őket extra cukinak, se szexinek, se… semminek. Ilyen kis elegánsan aranyosnak, egy kis szomorkás melankolikus felütéssel. Pont olyan érzés, mint visszagondolni a gyerekkorra, tudva, soha, semmi nem lesz már olyan egyszerű, és szép. Vagy visszaemlékezni egy kapcsolat boldog pillanataira, mikor már túlléptünk, de azért még hiányoznak a mosolyok. Igen, valami ilyesmi lehet ezt. Elfogadni, de vágyakozni. Ez a Lovelyz zenéje nekem, ez az édes-keserű érzés. És nem tagadom, nagyon szeretem – ettől még nem kell mindenkinek, természetesen.

A mostani dalunk ezt ismét tökéletesen hozza, nem hagyja cserben a rajongókat, de kicsit sem. És itt a dalszöveg is; „amint magamhoz öleltem első találkozásunk emlékét, mosoly kúszott az arcomra. Emlékszel még te is? Milyen fiatalok is voltunk… Ne légy szomorú, mert nekünk szánt idő véget ért, hisz tökéletes volt, amink volt.” Jaj Istenem, én úgy szeretem ezt a szívet fájdító érzést. Tudom, a legtöbb embernek ez ostobaság, de őszintén…? Nem érdekel. A hideg ráz ettől a számtól, főleg a szöveggel együtt. Az áthidaló rész pedig, az utolsó refrén előtt, ez a csendes, kedves búcsúzás, mikor a melódia elhalkul, csak az ének-dallam hallható, egyszerűen majdnem könnyeket csal a szemembe. Tökéletes!

A klip nem a kedvencem, de különösebb problémám sincs vele.


Lássuk az albumot!

Istenem, szerelmes vagyok! Komolyan, teljes szívemből szeretek minden egyes dalt. És mennyire egyformák, annak ellenére, hogy teljesen különbözőek. Hihetetlen, nagyon szeretem a lányok szöveg-dal szerzőit. Mennyi odafigyelésre van szükség egy ilyen lemez összehozásakor, az hihetetlen.

Nem szeretem minden albumukat – voltak, amik elég gyenge lábakon álltak –, de ez viszi nálam a pálmát, és tudom, örökké emlékezni fogok rá.

Azt mindig is szerettem, hogy van intró. Remek ötlet, szívesen látnám, ha minden más banda is példát venne – ezek a kis kezdő dalok arra valók, hogy röviden bemutassák az egész album hangulatát. Ez pedig itt (mint mindig), sikerült is. A lányok albumain szerepelnek (szerintem) a legjobb intrók – itt talán csak a Dreamcatcher egyes intrói, és a Stray Kids Entrance és a Who említhető meg. A mostani intrónk pedig épp olyan remekül sikerült, mint mindig.

Aztán, itt van nekünk a Cose To You, a Sweet Luv, a Secret Story, és a Love Game. Számomra mindegyikük 10/10-es dal. Egyszerűen hallgatom őket, és elkap az a nyári, hőségtől menekülő érzés, épp mint mikor régen behúzódtam a kék, kinyitható ágyamra, és vérző lelkű, meg nem értett tinédzsernek tettettem magam, a fülembe dugott mp3 lejátszómmal. (TMI 입니다.)

Komolyan, egy pillanatig sem unatkoztam, és kifejezetten élveztem az egész anyagot, kivétel nélkül. Csak ajánlani tudom, már ha nektek való ez a stílus. :) Ha nem, adjatok egy esélyt, csak nyerhettek vele.

A dal: 10/10

A lemez: 10/10


MOST PEDIG, JÖJJENEK AZ URAK! I. 에이스 |  A.C.E   

Íme a banda, amiről nem tudok valami sokat. Teljesen őszintén, az előző megjelenéseikkel sem volt semmi bajom, de nem kerültünk közelebbi viszonyba, egyszer sem.

Na, ez most megváltozott. Ez kérem, az év egyik legjobb dala.

Mármint, csak M.A.F? Nem számítottam erre a zseniális dalszerkesztésre! Mi ez gyerekek?! Jaj nagyon rég hallottam egyre szépen összerakott számot, ami egyszerre képes meglepni, és beleolvadni az elvárt rendszerbe. Mert egyszerre kielégítő annak, aki egy hagyományos kpop számot akar, és annak, aki valami nagyon újra vágyik.

AZ A REFRÉN GYEREKEK!

Olyan nagyot üt, hogy az első hallgatás óta zsibbad az arcom bal fele. Zseniális! Ahogy felépül a refrén, halljuk az egyre gyorsuló ritmust, majd hirtelen csend, és bumm! Ez pedig nagyon zavaró lehetne, de ott a dalszöveg, ami kifejezetten erre van kiélezve.

Ó igen, a szöveg. Ekkora perverz dallal is rég találkoztam, az már biztos. Röviden: szereplőnk meglát egy szexi lányt, akivel a takarók alatt szeretne megismerkedni. Persze normálisan van tálalva – be is tiltották volna –, de azért ott van a dolog. Na de, a refrén ugye a nagy durranás (khm), a lényeg, szóval teljesen érthető a dal logikáját tekintve, hogy csak úgy berobban.

A klip aranyos lett, semmi érdekes, de okés. 

Egyébként próbálom lefordítani, de már 2x letiltották... De rajta vagyok, mert nagyon kis trükkös szövege van.

Na de, lássuk az albumot!

Hm, a Do It Like Me nem lesz kedvenc. Picit túlzónak éreztem. Nem rossz, semmiképp sem az, de olyan közepes. 10/8

Akkor a Mr. Bass már sokkal jobb, megvan a maga érdekes karaktere. Valahogy, mintha hallanék benne egy kis Married To The Music érzést – neeeem, itt se azt mondom, hogy bármilyen formában koppintották –, plusz a Mr. Bass olyan herélt hangon hangzik el, amibe ugye szerelmes vagyok a retró miatti imádatom végett. Nem a kedvencem, de kifejezetten élvezem hallgatni. 10/9

Aztán, az If You Heard c. dal. Hű, egészen érdekes a szerkezete ennek is, főleg az elején. A refrénen kívül tetszik, de azt egy picit újrahasznosítottnak érzem. Mintha már elég sok helyen hallottam volna ilyet. Nem kell, hogy baj legyen, de egy picit untat. Személyes probléma, tudom. De a refrénen kívül nagyon tetszik. 10/8.5

Végül pedig a Star. Erről nem igazán tudtam mit mondani, azon kívül, hogy… imádtam.

A dal: 10/10 A lemez: 10/ 8.5




II. WINNER | 위너

A refrén előtti rész az életem.

Nem viccelek, ha lenne belőle egy kivágott, végtelenített videó, hallgatnám akár naphosszat is. Yoon hangja, és a dallam… csak azta!

Bár ezt tudnám elmondani az egész dalról. Vagyis, inkább a refrénről. Nagyon nehezen szokom. Az összes többi rész remek, de Yoon része túl jó ahhoz, egy ilyen monoton refrén kövesse.

A probléma az, hogy nekem tetszik a refrén is, de nem hiszem, hogy összeillene a dal többi részével. Kicsit úgy érzem magam, mint amikor a Love Scenario-t hallgatom (tudom-tudom, szörnyű vagyok, de nem a kedvenc dalom). Megértem, hogy sokaknak tetszik, és el is fogadom. (Imádom, mikor ilyen kegyes vagyok...) Csak nekem aaaannnyira nem jön be. 

A klip tetszik, szerintem ötletes, és kellemes. A színek kifejezetten tetszenek.

De ami a legjobb, az a dalszöveg! Nagyon szépen mutatja be a szakítást, és az utána fennmaradó érzéseket. Talán a legjobb, amit ebben a témában hallottam, valóban kiemelkedő.  

De lássuk a lemezt: 

Hm, jó lett. Azt hiszem. Nem érzem azt, hogy kedvencre leltem volna, de pl. a Mola nagyon jól sikerült, s talán még jobb promós dal is lehetett volna, mint amit kaptunk. Tényleg nagyon élvezetes hallgatni, igazi energiabomba – és picit korábbi stílusukra emlékeztet. 10/10

A Zoo annyira nem jön be. Éreztem rajta, hogy ha sokat hallgatnám, akkor talán kiváltana valami érzelmet belőlem… főleg a refrén, de így a tizedik alakalom után kezdem feladni. 10/7.5

A BOOM jól sikerült. Nagyon YG, nagyon jellegzetes, de nem látom magam, ahogy ezt hallgatom egész nap. Kellemes, tényleg. Próbálkoztam vele többször, de csak ilyen… mellékes dalnak látom. Ezzel pedig nincs is probléma. 10/8

First love: Rendben van. Ne kedvenc, de rendben van.  10/7

A dal: 10/8

A lemez: 10/7.5

III. 갓세븐 | GOT7

Mind tudjuk, hogy milyen kényes a kapcsolatom ezzel a bandával. Én annyira, de annyira szeretnék beleszerelmesedni ebbe a bandába. A tagokkal semmi bajom. A tehetségüket soha kétségbe sem vontam. Youngjae hangja életet lehelhetne még a kiszáradt fákba is. És valahogy… valahogy mégsem klappoltunk össze. Minden visszatérésükkel vártam, hogy na, akkor most ez jó lesz, ezt most nagyon fogom szeretni. Esküszöm az életemre, a legtöbbször rákattintottam a videóra, majd meg is állítottam. Vettem egy nagy levegőt, és vártam a csodát. Sajnos nagyon-nagyon kevésszer sikerült megszeretnem a kijött számaikat, egy kézen meg tudom számolni őket; Girls Girls Girls, Look, és a You Are, ami (szerintem) a legjobb G7 dal, valaha.

És az Eclipse sajnos nem fog közéjük tartozni. DE! Mielőtt még félreértetek, nem volt semmi bajom a számmal… talán csak a refrénnel, és azt megelőző erőteljes „felépítéssel”, a dobbal, ami egy picit… túl sok. Nem tudom, kicsit mintha cserben hagyná a dal többi részét. Már az első másodpercben megtörik, mielőtt még elkezdődne. A hangok egész jól ellensúlyozzák ezt, mert az énekesek – itt főleg – megdöbbentően jól fejeznek ki érzelmeket.

Nagyon érdekes összetétele van a dalnak. Több stílus is bekapcsint, de nem marad sokáig. EDM, mint mindig, de itt van trap és dubstep is. Néha igazán érdekesen olvadt egybe (nem mindig a legjobb értelemben), helyenként kicsit sok volt, néha pedig picit kevés. Nem lesz a kedvenc promós dalom tőlük, de rossznak se mondanám semmiképp.

A szöveg tetszett, kifejezetten tetszett.

A klip pedig… olyan volt mint a dal. Elég vegyes. Voltak részek, mikor csak pislogtam, olyan szép képeket kaptunk, néha meg voltak olyanok, ahol csak húztam a számat, mert túlontúl sok volt a szerkesztés.

De na:

Most ezekre mondja valaki, hogy nem zseniális képek!

Emellett! Nagyon ajánlom figyelmetekbe a dalszöveget, ami ugyan romantikus gúnyába van bújtatva, de nagyon erősen utal mentális problémákra, méghozzá komolyan. Így a depresszió is jelen van, még a képi világban is.

Ahogy a világot torz tükrön keresztül való látása is. 

Bárki írta a szöveget, döbbenetesen jó munkát végzett. Ezért egy plusz pont.

Na de, lássuk az albumot!

Megvallom őszintén, nem számítottam rá, hogy egy ilyen jó albumot fogok kapni. Nem hittem, hogy szerelembe fogok esni. Pedig így van, ez talán a srácok legjobb albuma, amit valaha hallottam. Sőt, ez a legjobb amit hallottam. Ó, te jó ég, minden egyes dal zseniálisan sikeredett. Nem csak zeneileg, hangilag, de szövegileg is. (Pedig ezen a téren voltak enyhébb, és súlyosabb melléfogások is – de nem ismétlem nyolcvanadszor is az általatok már jól ismert kedvenc idézetem a srácoktól).

Na de ez! Ó Istenem, zseniális minden egyes szám!

Itt a 1°, amitől szó szerint eldobom az agyam. Az a vokál, jó ég. A basszus, és a sötét hangzás valami csodálatos! 10/10

A 끝 | Végül talán a kedvencem az egész lemezről. Annyira jó, hogy sírhatnékom támad tőle. Hát hogy lehet valami ennyire nagyon jó? Az a refrén…! Az érzések…! Végem, tényleg. Ezt mindenkinek hallania kell. Over and Over Again… 10/10

Aztán a Time Out, ami kicsit feloldja az előző dalok hangulatát, enyhén játékos, de megtévesztő is, ravasz dal. Valahogy a gyerekes játékosság mögött szexi, és tovább viszi titkon az előző dalok mélységét is. Jaj, nagyon jó lett! 10/10

Ezek után a 믿어줄래 | Bízz bennem ismét egy kicsit komolyabb vizekre evez, amit nem csak nem bánok, de érte élek. Uram Isten, valami zseniális. Tudom, hogy csak ismételgetem magam, de mit mondhatnék egy ennyire jó számról? Mindegy hányszor indítom el, imádom! 10/10

Végül pedig itt a Page. Az egyetlen dal, amire tegnap még volt időm (mármint lefordítani). Imádom. Egyszerűen imádom. A szeretet, ami ehhez a dalhoz fűz, egyszerűen felemelő. Tudom, nagyon szokásos kpop, de pont nem érdekel. Minden egyes hangot, szót, dallamot szeretek, és nagyon-nagyon élvezem hallgatni. A szöveg ötletes, és feldobja ezt az egyszerű parti számot. 10/10

Az egyetlen dal hát, amit nem szeretek annyira, a promós dal. De figyeljetek, ahogy a Look esetében, simán lehet, hogy később majd totál beleszeretek (bár ebben az esetben ezt picit kétlem). Ha így lesz, visszatérek, és újra pontozok. Addig is, hallgassátok a lemezt!

A dal: 10/8.5

A lemez: 10/10 

és ezzel előlépett a kedvenc albumaim közé

⭐

⭐

⭐

Nos akkor, ha ezen túl vagyunk, megmutatom mit szereztem a mai napon!


Na szóval, a múltkor (egy másik bejegyzésben) említettem, hogy a Stray Kids lemezek úton vannak felém. Hát, most megérkeztek!

Sajnos az I am YOU hiányzik, ugyanis az nem volt elérhető. Na majd később!

Tehát, várom a lemezeket, egész délelőtt szinte lerágtam a körmöm (Nem tudjátok elhinni, milyen izgatott tudok lenni, ha zenéről van szó. Komolyan, hülyének néznétek.), mire végre megérkezett a néni, aki kiszállította a marha nagy csomagom. 

Félig ájuldozva bontogattam, és baromira meglepett, hogy milyen nagyok ezek a lemezek - és hála Istennek, teljesen egyforma méretűek. Tényleg, döbbenetesen nagyok, akár valami igazi könyv. Tetszett, hogy egyforma magasak, mert... nem tudom, ki nem állhatom, ha a dolgok elütnek egymástól, ez pedig folytonosságra utal. Ne is kérdezzétek. 

Na szóval, fél óráig csak a csomagolásban nézegettem őket, és egyre izgatottabb lettem. Végül pedig kiemeltem őket a dobozból, majd a lehető legfinomabban kibontottam a fóliából. Elsőnek nézzük a Mixtape-et. 

Mint látható, Felix és Jongin kártyát kaptam a sorstól, és nagyon is örültem neki. 

Sajnos a hátulján egyiknek sem volt üzenet (pedig szeretem azokat). De sebaj, így legalább csak kétszer ájultam el.

Ami a legjobban tetszett ebben, a lemezt kísérő fotókönyvben (ezek általában nem igazán érdekelnek, és ezt most ne értsétek félre, de nem vagyok kíváncsi az idolok fényképeire, már bocsánat). A zene érdekel, meg a dalszövegek, meg ilyenek. 
Na de itt (egyébként rohadt vastag a fotókönyv, teljesen megdöbbentem, szerintem bőven több mint 200 oldal), a srácok nagyon sokat firkáltak bele. Van vagy 10 oldal, ami tele van apró megjegyzésekkel. A könyv eleve úgy épül fel, hogy a show-tól a debütig megörökítettek benne mindent, ők pedig néha írtak hozzá üzenetet. Mit éreztek abban a pillanatban, mi történt, milyen emlékekkel gazdagodtak. 
Ezt nagyon szép ötletnek tartom, nem csak a rajongók számára, de az ő részükre is. 


⭐ ⭐

Ezután jött az I am NOT, a debütáló lemez. 

A borító borzalmas. Ha nem erős fénynél nézi az ember, vagy nem a megfelelő szögben, egy fekete masszát lát csak, semmi többet. Kb. ugyanaz, mint a Mixtape esetében, de ott azért könnyebben látható volt minden, és fel is dobták. Itt igyekeztem normálisan fényképezni, remélem valami látható belőle. 





















Nos, itt is meglepődtem egy-két helyen. Főleg az elején. Minden tag kapott egy oldalt (minden lemezen egy ilyen oldal van, tehát szerencsésnek kell lenned, hogy a kedvenced kapd), ahol itt ez a fej, ő maga pedig beírhatja, hogy ő mi "nem". Ez ismét remek ötlet! 
A fotókönyv nem igazán érdekelt ebben az esetben, csak szimpla fotók voltak benne. Szépek, nem azt mondom, de személy szerint ez engem nem érdekel túlzottan. Na de, akkor térjünk rá a kártyákra!


VÉGRE egy HAN. Köszönöm Istenem! És nem akármilyen kártya, de egy olyan, aminek a hátulján üzenet is volt. „A Stray Kids mindig keményen fog dolgozni. Ezek az első lépéseink. Remélem velünk tartotok az úton.” 

Ezeken felül a megszokott "köszönet" is helyet kapott a könyv végén. Mivel ez szintén a művész benső gondolatait tartalmazza, Chan és Woojin köszöntését le is fordítottam, de aztán rájöttem, hogy ez senkit se érdekel, szal annyiban hagytam. De azért Chan egy mondata szíven ütött. A végére hagyta a Stray Kids tagokat, és megjegyezte: "Nélkületek már nem lennék itt..." egy pillanatra elgondolkodtatott. Főleg így, egy Awaken után. 

⭐

⭐

Na akkor, a következő lemez az I am WHO. Imádom ezt az albumot. Kívül-belül! Végre erőteljes fejlődés a borítón is. Bár olyan fényes a felülete élőben, hogy nem tudtam normálisan lefényképezni. Erről jobb, ha kerestek egy normális verziót, mert nekem már nem volt türelmem még kétszázszor próbálkozni.

Itt is kaptunk az első oldalon egy érdekességet. Én Lee Know "oldalát" kaptam. "Ki is Lee Know - a többi tag szemével". Mindenki írt egy kis üzenetet, elmondva, mit jelent neki az adott tag. Ez ismét, nagyon ötletes. Imádom, hogy gondolnak ilyenekre is. 


Aztán itt vannak a kártyák is; Changbin, Jongin, Seungmin jutott nekem. 

De emellett tudtam azt is, hogy ehhez az albumhoz (is) jár egy poszter. Nem tudjátok mennyire szerettem volna Hant kapni. A poszter hátulján a dallista és a dalszöveg található meg, direkt úgy hajtogatva, hogy ne lássuk kit kaptunk. 

Fogtam egy percig, azon szorítva, "légyszi Jisung legyen mögötte". Néha valóban tiszta idióta tudok lenni. De akkor is, annyira nagyon akartam. Na de, mikor megfordítottam, ezt láttam: 

Szóval Changbint kaptam. Nincs vele semmi bajom, szeretem nagyon Changbint, szóval, totál okés a dolog. Sőt, boldoggá tett, hogy őt kaptam, félre ne értsetek! Csak annyira nagyon akartam egy Han posztert. Ne kérdezzétek miért, mert magam sem tudom. A fotókönyv képeit kb. nem is nézegetem - de akkor is akartam. 

Csak akartam.
Nagyon.




⭐ ⭐




Oké, imádom ezt a lemezt. De nagyon. Mióta vezetem ezt a blogot, összesen 4x fordult elő, hogy vissza kellett mennem egy bejegyzéshez, hogy módosítsak egy régebben írt értékelésen. Ez közéjük tartozik. Mikor visszaolvastam amit írtam, úgy éreztem, mintha egy idegen ember lettem volna. Megdöbbentő élmény volt. 
Na de. A borító itt is jó lett (az előző jobb, szerintem), az első kettőnél mindenképp jobb. Nekem bejönnek ezek a neon színek, amik az MV-ben is feltűntek (de tudom, hogy sokakat zavartak nagyon). 
Most pedig, őszintén megvallom, még mindig csalódott voltam picit az öt perccel azelőtt kinyitott poszterem miatt, szóval nem fűztem nagy reményeket a szerencsémhez. Így, amikor kinyitottam a könyvet, és megláttam ezt: 



Én meg csak... 



Ne szóljatok hozzám!
Erről most inkább... inkább nem beszélnék... 
.... .. .
Na akkor a kártyák: Hyunjin, Woojin, Seungmin. :) 


A lemez: 

Ó, és a zseniális rajzok! Kinek mit jelent a Miroh: 

Ugye a Miroh koreaiul annyit tesz, hogy útvesztő.
Érdekesség, a Clé = Kulcs, és az intró pedig Bejárat címet kapta... Nagyon érdekes még a szövegek szerkesztése is. Egy kis üzenetet is kaphatunk. Na de a rajzok. Seungmin rajza a legjobb (számomra), imádtam, hogy szerinte a fejből indul ki az egész útvesztő, ami megbénítja az egész testet. 
Na várjatok, koreaiul van. Bal felső: Lee Know, alatta Seungmin, alatta Changbin, végül pedig Han. Jobb felső Felix, alatta Chan, alatta Hyunjin, és I.N, legalul pedig Woojin. 
Imádom, hogy ilyen ötletesek, és gondolnak mindenre... 
Emellett! Ez lett a legjobb fotókönyvük. Néhány kép annyira döbbenetesen jó lett, hogy azt el se hittem. Remek fotósuk volt addig is, de ez baromi jó lett!


Chan fotója a legjobb. Döbbenten néztem percekig. Persze így nem látszik rendesen, de neten biztos van fenn belőle jobb verzió is. 



Ah, Lee Know képe is... Áááá, mindenkié!
(Nem, nem azt nézem, ők hogy néznek ki!)
Na szóóóval, itt állok most a rajongásom eme... érdekes fokán. Áh, komolyan... készen vagyok. Olyan mértékű SK dózison estem túl az elmúlt időszakban, hogy azt el se hinnétek nekem. Nem értem, hogy hagyhattam, hogy a kiesett időszak megakadályozza az imádatom kialakulását. Hogy nem hallottam, mennyire jók a dalaik? Na jó, ez nem fair, mert tényleg nem volt időm, se energiám foglalkozni a zenével ennyire mélyen. De most... ha ismertek, ha én megszeretek valamit, akkor azt nagyon szeretem, és nem adom fel, akkor sem, ha (szerintem) pocsék dalokkal jön ki. (Tettetett köhögés.) És itt most ez lesz. 

Amint arra rájöhettetek az enyhe utalásaimból, kedvencet azt már választottam... pontosabban ő választott engem. 

De ettől függetlenül, és a viccet (khm) félretéve, jobban elmerülve a srácok dalaiban / szövegeiben, nagyon sok dolog tűnt fel, amit addig nem vettem észre. Először is, Hyunjin zseniális. Csak egy kicsivel több önbizalma lenne - mármint, khm, zenei téren -, nagyon jó szövegeket írhatna. Akárhányszor futok bele egy dalba, amiben ő is írt szöveget, az ő része mindig szíven üt. Nem tudom hogy magyarázzam ezt, de van benne valami... lelki tapasztalat? Nem tudom, lehet hülyének tartotok, de pl. a Mixtape 4 szövegében is az övé a kedvencem, és fogalmam sincsen, hogy mért. Emellett abban, ahogy rappel, van valami nagyon különleges. Nem tudom hogy mondjam, de technika hiányában nagyon erősen támaszkodik az érzelmekre, ezt mindenki hallhatja. És én ezt kifejezetten szeretem, sőt, én csak ezt keresem, ha őszinte akarok lenni. 
Plusz, meglepő lehet, de I.N hangja, valamint Seungmin hangszíne zseniális! Jongint ha tovább képzik, az egyik legstabilabb (most is meglep néha) énekese lehet a bandának. Emellett Seungmin hangszíne... ! Valami csodálatos! Különösen kifejező. 
Chan, Changbin és Woojin tehetségét elsőre is lehet hallani, szóval most itt nem mentem bele, inkább csak a kis megdöbbentőbb részleteket emeltem ki. 
Lee Know és Hyunjin... ahogy táncolnak. Most életemben először döbbentem meg azon, mennyire... élvezi valaki a táncot. Mármint, néztem a Miroh koreóját, és az energia amit ez a két srác beleölt a táncba, megdöbbentett. És tényleg, mintha élveznék, de szívből. 
Felix... én nem tudom, hogy bírja, de tényleg. Én komolyan, nagyon sajnálom. Ez még barátokkal is nagyon nehéz, de eszméletlenül. Minden tiszteletem az övé, innen a távolból is, mert higgyétek el, nagy szüksége van rá... Nem csodálom, hogy "rengeteget sír". Én is azt tettem, barátok ide vagy oda. Ezen az érzésen nem segítenek a barátok.
Egyébként rohadt gyorsan javul a koreaija (csak hallgassátok a műsorban, és most), így remélem egyre több szerepe lehet a dalokban - mert van mondanivalója, ebben biztosak lehetünk.
Na de, ennyi lenne a SK fanatizmusom (amúgy túlzok persze sokszor, meg viccesnek érzem magam, de tényleg nagyon- nagyon örültem a lemezeknek, és imádom a bandát), és térjünk rá a másik két lemezre, amit fúú, nem is tudom mikor rendeltem. Két hónapja? Talán. 
A Monsta X két utóbbi lemezét rendeltem, mert baromi jól sikerültek - szerintem. Ugyan az elsőt jobban szeretem, mind a kettő kedvencem lett. :) 

Itt pl. láthatjátok, hogy a Monsta X lemez mennyivel kisebb, mint a Stray Kids album (arra tettem rá, mikor fényképeztem). És a MX lemez is az átlagos méretűek közé tartozik. 

Ó, és mielőtt valaki megjegyezné, hogy "jó neked, hogy gazdag vagy", csak annyit tudok mondani, én is erre szoktam gondolni a munkahelyemen, mikor rám szakad a meszeletlen plafon. :')

Na... azt hiszem ennyi lettem mára. Majd még igyekszem jelentkezni, minél hamarabb. A személyes fb-omba belépni nem tudok, mert... nem tudom miért. Valaki feltörte? Ennyire azért nem vagyok fontos ember. Nem tudom mi van, de nagyon zavar, szóval lassan kezdek vele valamit (az ismerőseim nem látnak fenn, szal legalább nem használják). Nem mintha én bármire használnám, beszélgetni se szoktam, csak max. hetente egyszer. Nem nekem való ez a messenger dolog. Na de ráállt egy barátom, szóval lesz vele valami. (A végén kiderül, hogy én írtam be a jelszavam rosszul. Siiimán.) Na de, nektek legyen szép napotok, és várom a véleményeteket a visszatérésekről. :)  Biiiztos elgépeltem valamit, de majd csak túljutunk rajta valahogy. :D