컴백 시간! pt. 2 엔시티 | 트와이스 | 태연 | 선미

Sziasztok! Ezen a héten kicsit előbb hozom az áttekintést, mert sajnos nem sok időm lenne ezzel a hétvégén foglalkozni. Így is elúsztam mindennel (helpü). Akiknek belepillantunk a visszatérésébe:

TWICE, NCT, TAEYEON, SUNMI, N.FLYING, STRAY KIDS, SUJU D&E.

Emellett reagálok még egy olvasói levélre, bevallom; tévedtem egy bandával kapcsolatban, valamint beszélgetünk kicsit Stray Kids Chan botrányáról is.

Lássuk!



I. TWICE | 트와이스

Oké, akkor hol is kezdjem? Egészen furcsa a kapcsolatom a bandával; ezt tudjátok mindannyian. A debütálásukat imádtam, videóstól, dalostól, lemezestől együtt, de még a koncepcióért is odáig voltam. Sajnos ez nem tartott túl soká, mert innentől vagy tetszett amit hoztak, vagy nagyon nem – nagyjából váltogatta egymást a két oldal. Hm, akadt egy-két dal amit nagyon szerettem: TT, Likey, LOA + a Knock Knock is okés volt (később megszerettem).

Amivel mindig is bajom volt – és ha elég régóta itt vagytok, akkor pontosan tudjátok, elnézést, hogy ismétlem magam –, az a szövegek minősége. Sajnos sokszor nem voltam elégedett velük, mert némelyik nagyjából egy óvodás kislány szókészletét használta, ami azért hosszú távon kifejezetten idegesítő. A lányokkal – mint tudjátok – semmi, de semmi bajom nincs (igazából, bár előfordult már, elég ritka, ha egy bandát nem kedvelek), de a munkásságukkal nem mindig voltam megelégedve – de ez igaz pl. a kedvenc együtteseimre, sőt még BoA-ra is. (Ezt fájt kimondani.) Emellett problémát jelentett az is, hogy az utóbbi másfél évben (JYP csodás ötletének köszönhetően) a tonnányi visszatérés totálisan egybemosta számomra a dalaikat – és itt főleg az albumon lévő számokról beszélek. Ha most valaki fogná az utolsó (teszem azt) három lemezt, majd összekeverné a dalokat rajtuk, nem tűnne fel. Ez lehet, hogy az én hibám is, de ezt érzem és kész.

(De gondoljatok csak bele, ha hihetünk JYP-nek, és a banda saját dalszerzővel és szövegíróval rendelkezik, aki csak nekik dolgozik – akkor totál logikus, hogy képtelen egy apró csapat két hónap alatt totál más dalokat készíteni. Egyszerűen nem változik annyit az ember, hogy erre hosszú távon képes legyen, mármint a feltűnő stílusváltásra, legyen szó bármiről – főleg, ha „kényszerítve is van”.) Emellett említsük meg azt is, hogy úgy túlhajtotta (hajtja) a lányokat, hogy a vlive élőkben kell sírva összeomlaniuk a fáradtságtól…

Aztán ott van az is, hogy picit unalmas lett a koncepciójuk. Ezzel egyetértek, igaz nem csak az ő esetükben. Megértem én, hogy ez tette (is) őket híressé, és emiatt félhettek is a váltástól, de számomra érdekesebb egy banda, ami (nem hetente!) váltogatja a stílusát. Két-három alkalommal még rendben van, főleg kezdő bandák esetében – érthető, hogy saját hangzást akarnak, egy hűséges rajongótábort (annak a magját inkább), totál oké a dolog. De ha folyton hasonlót kapok, egyszerűen elveszítem az érdeklődésem – ez történt itt is. (De a BP esetében is.) Mert nem azt mondom, hogy a dalok mit tudom én, szerkezetileg voltak ugyanolyanok (de több erősen hasonló volt), mint a BP esetében, de hangulatilag, szövegileg, és főképp az ének terén. (Nem tudom ezt hogyan magyarázzam értelmesen, de szerintem kb. vágjátok.) Nem azt mondom, hogy a cukiság okozott problémát – mert picit furcsának tartom, hogy pl. a Twice nagyon sok támadást kapott, mert „folyton cukik”, de a BP pl. ezzel soha nem nézett szembe, holott ők meg állandóan a GC koncepciót nyomják (kivétel: Stay). Ne értsetek félre, mindenki szeresse azt, ami boldoggá teszi (!), csak nem érzem fair játéknak, hogy az egyik felet megszóljuk, míg a másiknak tapsolunk, de ugyanazért.

Itt most a cukiságnál meg kell említenem, több olvasómmal folytatott beszélgetést a TXT debütálással kapcsolatban. Egyikük utalt egy reakcióvideóra (nem mondta melyik), amire hamar rá is leltem – majd a kommenteket olvasgatva sokszor jutott eszembe, hogy válaszolok egy-kettőre (nem mintha valaha megtettem volna). Azzal nincs gondom, ha valaki számára gyerekes dal lett. Nem értek egyet egyáltalán, de megértem, hogy az emberek másképp reagálnak ugyanarra a dologra, és ezzel semmi baj nincs (!). Amit furcsálltam, hogy sokan azért tartották gyerekesnek a dalt, mert az énekeseket (sajnálom, nem tudom a neveket) túlkorosnak találták ehhez a koncepcióhoz. A probléma ezzel az, hogy nem az a lényeg, hogy az énekes mennyi idős, hanem az, a célközönség mennyi idős! A kpop rajongók túlnyomó része általános iskolás és gimnazista (itt már ritkább), őket megcélozni pedig nyilván nem az NCT Dream Drippin c. dalával fogják. Másrészt, úgy vélem, összetévesztjük a magyar fiatalokat és a koreai fiatalokat – nem vagyunk egyformák, még ha ezt nehéz is elképzelni. Ők nem olyan szabadok, és nagy részüket „buborékban” nevelik – a férfiaknak bejönnek a cuki lányok (sokan nem tudják elképzelni, hogy más országokban nincs aegyo – igen, ez nem csak kpop dolog), és rengeteg nőnek tetszenek a cuki fiúk is – és rengetegen kínosnak tartják ha 18-20 évesek menőzni akarnak, mert ez az ő társadalmukban nem olyan szinten jellemző, így csak pózerkedésnek látják. Ez épp fordítva van nálunk. Remélem érthető amit beszélek. Ennek fényében, nem tartottam teljesen jogosnak a „gyekeres” vádat, főleg hogy a szöveg olyan nagyon kiemelkedő volt. (Amúgy,  ha már itt tartunk, mikor néztétek vissza a BTS NMD klipjét utoljára? 😂Akárhányszor látom, elkap a röhögés, annyira gyerek , és gyerekesek voltak mind. Annyira műmájernek néz ki mindegyikük - főleg, ha tudjátok, hogy a kultúrájukban ez nem divat. 😂)

Nos, ez igaz a Twice koncepciójára is. Tudom, nehéz megérteni, hogy sokan nagyon szeretik a cuki stílust, de Koreában ez (kb. egész Ázsiában) nagyon is jellemző. Értem, hogy van akiknek nem tetszik (és ez rendben is van), csak úgy érzem, hogy sok helyen figyelmen kívül hagyjuk kulturális különbségeket, és csak úgy magyar fejjel ítéljük meg a koreai popzenét.

Na de… beszéljünk végre a mostani dalunkról. Nekem tetszik. Nem kedvenc, de tetszik. Amivel kisebb problémám van, az a refrén. Olyan, hm… nem is tudom, a dal többi részéhez képest picit erőtlennek tűnik, mintha egy massza lenne. Nehezen tudnám megfogalmazni a gondom, mert kellemesnek találom a számot, de mégis mintha untatna.

A dalkezdés remek, imádom ezt a retró hangzást (ami mint tudjuk, a legnagyobb kedvencem az egész világon)! Egyszerűen levett a lábamról, már a bemutató alatt tudtam, ezt imádni fogom. Nos, az intro és az verze 1-2 (az intro és a felvezető (már ha van) közti rész) csodásan sikerült. A probléma valahol a felvezetőnél kezdődik (pre chorus, amit én felvezetőnek hívok, mert felvezeti a refrént, hisz pontosan előtte áll), majd a refrénnél folytatódik – mintha egy picit elcsúszott volna a cukiságból való kitörési kísérlet. De legalább a refrénhez kapcsolódó levezető rész (mert utána áll, és levezeti a r. felszültségét) szépen viszi tovább azt. Sajnos ez a három rész nem a kedvencem, de könnyen hozzájuk lehet szokni, tehát nem mondanám, hogy rosszul sikerültek.

A klip erősen emlékeztet(ett) (de nem tudom miért) az SNSD Galaxy Supernova c. videójára (nem, nem azt mondom, hogy koppintás), ami érdekes meglepetés volt számomra, de már a bemutató óta. A másik, volt egy-két jelenet, ami kifejezetten tetszett, pl. az 1:50-1:53 közti rész, amiben Mina táncol. Ezeket a részeket remekül vették fel, nem is tudnám máshogy magyarázni, zseniálisak! Viszont néhol eléggé zavart, hogy akadtak helyek, ahol egy picit túltoltnak éreztem a számítógépes munkálatokat. Pl. a 2.12-től kezdődő refrénnél.

Itt meg kellene említenem még a dalszöveget is – ha már arról nyávogok a legtöbbet. Kifejezetten örülök, hogy előrelépés történt, sok helyen meglepően jó szövegeket kaptunk. Érdekes megfigyelni, hogy a felvezető rész (ami talán a legcukibb), ismét klisés, pl.: „mint édes csokoládé jégkrém, úgy érzem elolvadok érted”, de a felnőttesebb részek sokkal „értelmesebbek”, szebbek, pl.: „a felhők bíbor színben úsznak az égen, s a nap vöröslő fénye megfesti arcod”. Úgy érződik, mintha külön részeket különböző emberek írták volna. Különös. Egy picit igazíthattak volna még rajta! (De örülök annak is ami van, nem leszek telhetetlen.)

Emellett kifejezetten tetszett, hogy ötletesen használták a fancy szót is, hol igeként, hol pedig melléknévként. Ötletes volt!

Összességében azt tudnám mondani: nekem tetszik, hogy változtattak egy kicsit. Ez egy lépés a sokkal nőiesebb, érettebb hangzás felé, egy kicsit még a Wonder Girls (még mindig siratom őket) hangzására is emlékeztet a dal. Őszintén, nekem tetszett, kifejezetten élvezhetőnek érzem. Megmaradt a saját hangzásuk, mégis nyitottak egy kicsit, ami remekül jött – nekem tényleg összefolytak régebbi számaik. Talán nem a legjobb daluk, de most nagyon szükségem (és szükségük) volt erre a számra, és erre a koncepcióra, hogy láthassuk egy igazán új oldalukat is.

Örülök, hogy meglépték!

Lássuk az albumot:

Oké, ez nagyon bejött. Landolt is az év kedvencei között. Szerintem a legjobb szám – ha nem tippeltétek még meg – a Turn It Up. Az egész dal egy retró remekmű, az év egyik kedvence lesz, kérdés nélkül. Kiemelkedő teljesítmény. Itt is megjelenik a kettősség, ami pl. a Fancy szövegében, az I turn it up sorral. Nagyon érdekesen használták az angol kifejezéseket ezen a lemezen, egészen meglepődtem. 10/10

Aztán, mikor meghallottam a Girls Like Us-t, a szemem kb. tényérméretűre tágult, s azt kérdeztem: Twice, biztos téged hallgatlak? A szöveg annyira érdekes volt (koreaiul), hogy komolyan megkérdőjeleztem egy pillanatra, kit is hallok. (Ennyire nem voltam kibékülve korábbi dalaikkal, szorri.) Nagyon szép szöveg, és kifejezetten szórakoztató, kár, hogy ennyire rövid. 10/9.5

Na, ezután itt van nekünk a Hot, ami valahol átmenet a Stuck In My Head és a Turn It Up között, és imádom érte! A szöveg itt is jó, a zene pedig felettébb kielégítő. Plusz, meg kell említenem Momo hangját, ami ezerszer kellemesebbnek hangzik itt, mint a promós számokban. Csak figyeljetek oda – úgy néz ki, ez sokkal kényelmesebb neki. 10/ 9.5

A Stuck In My Head is jó lett, bár annyira nem tetszik, mint az előző három. 10/ 9

Végül pedig beszélnünk kell a Strawberry c. alkotásról is. Sajnos ennél eléggé rezeg a léc, nem mondanám, hogy vágyakozok utána. Jó dal, mikor hallgatom egészen kellemes érzés fog el. Itt is megvan a retró hangzás, amit annyira nagyon imádok! Zárásnak tökéletesen megfelel, és magában sem rossz. Azt mondanám, hogy szerkezetileg nem olyan jó, mint a SIMH, de a hangzása kicsivel jobban bejön. 10/9

Akkor, ezzel el is értünk a végére. Lássuk a pontokat:

A dal: 10/9

A lemez: 10/9.5

(Reméltem, de nem hittem, hogy eljön ez a nap.)

II. TAEYEON |태연 

Te jó ég! Ez csodálatos volt. Hihetetlen, hogy eddig nem hallgattam meg ezt a dalt, holott a 11:121 óta imádom Taeyeon munkásságát. Ez sem lett kivétel, egyszerűen zseniális alkotás lett. Ó te jó ég!  (Nem is tudom, mit mondjak még.)

A dal maga nem lenne akkora durranás, ha így őszintén belegondolunk (bár erősen emlékeztet egy-két BoA dalra), de Taeyeon hangja, az ahogy énekel, egyszerűen döbbenetes. Nem olyan ez, mint teszem azt az I (amit nem szerettem különösebben, hiányoltam az érzelmeket), annak szinte teljes ellentéte. Ahogy Taeyeon elénekli a dalt, szinte drámai; szótlanná tett. Nem is tudom, hogyan ragozhatnám tovább. Ez valami zseniális!

Aztán, láttátok ezt a klipet? Láttátok ezt a csodát? Gyönyörű, és több mint kifejező. Minden csodálatosan szép benne. A szimbolika pedig… ó, nagyon szép! Sok dologról beszélhetünk, de vegyük a legkirívóbb elemeket.

A fa, és a bőrönd.

  

Ahogy én értelmezem; a kiszáradt fa a kapcsolatot jelképezi. Taeyeon mellette áll, s egy bőröndnyi üveggömböt cipel magával = az emlékeket. Később láthatjuk is, hogy a fa (mikor még boldog volt a kapcsolat) virágzott = virágok az üveggömbökben.

Aztán, feltűnik egy őz is. Az őz Koreában egy nagyon pozitív motívum; hosszú életet jelent. Ez azért érdekes, mert a fákról is épp ezt mondják. Érdekes párosítást látunk hát = azt hitték, hogy örökké fog tartani a kapcsolatuk, de nem így lett. Viszont az őz, mely a hosszú életet jelenti, ott áll mellette = ők maguk tovább élnek, és továbblépnek. 

A bal oldalon látható szobrokról szólva pedig. Tipikus görög jellegű szobrokról van szó. Mit tudunk ezekről? A legszebb, hogy még most is nagyon sokat = időt álló darabok ők is. 

Emellett, az őzzel kapcsolatban megemlítendő, hogy nagyon kedves, lágy természetű. Akárhányszor új helyre indulna, felemeli a fejét, hátha lemaradt valaki (a társa). Tehát, az őz a valaha szeretett társat szeretné szimbolizálni.

Ahogy azt láthatjuk, ahogy azt Taeyeon ki is mondja, ő maga engedi el a kedvesét (aki egy jó ember):

Szintén egy szimbólum; a lassan kialudni készülő gyertya = a kapcsolat, ami a végét járja.

Érdekes, hogy ez a kép arra utal, hogy egyik fél sem tehet igazán arról, hogy vége az egésznek, hiszen a gyertya maga nem egy örök dolog, sőt, amint meggyulladt, halálra ítéltetett. 

Itt pedig láthatjuk, ahogy Taeyeon elfújja a gyertyát, tehát véget vet a kapcsolatnak, ami már úgyis a végét járja. A szöveg pedig, "pedig olyan csodás pár voltunk". Tehát tényleg; a kapcsolat maga jó volt, ahogy a párja is, ám ez az egész egyszerűen... véget ért. Taeyeon azon tűnődik, szerette-e valaha a másik felet (aki szintén túllépett a dolgon, elfogadta, hogy vége -> ahogy az őzike elugrál a fa mellől), de azért, mert (ahogy említettük) hitte, örökké fog tartani a kapcsolat. Szerette-e igazán a másik felet, ha ilyen "könnyen" el tudta engedni?


A szöveg is árulkodó:

"Mikor lett tavasz?" -> tavasszal kezdődik minden újra. Végét jelzi a múlt évnek (és a kapcsolatnak), kezdetét egy újnak.

"Úgy éreztük, örökké fog tartani szerelmünk."

"Menj csak, mire visszatekintesz, én már nem leszek itt."



Ez egy csodálatos dal, komolyan!

Na de, nézzük a lemezt: 

Hááát, maradjunk a kislemez megnevezésnél. 👌🏻 Annak ellenére, hogy csak egy másik dalt kaptunk, nem panaszkodok, mert imádom azt. A Blue épp olyan jó, mint a Four Seasons, sőt, talán még annál is szebb. A szövege valami csodálatos. 
Hihetetlen Taeyeon mire képes a hangjával (ezt hiányoltam a 11:11 előtt! Gyerekek, ez a hölgy még mindig fejlődik, pedig lassan nem lesz hová. Látszik, minél érettebb egy előadó, annál kerekebb történetet mesél munkássága is. Nagyon igaz.


A dal: 10/10 A lemez: 10/10





III. SUNMI | 선미









Hű, hát elég rég jött már ki ez a dal, így picit nehezebb lesz reagálnom rá. 

Arra emlékszem, hogy mikor először megláttam a klipet, majdnem tapsoltam egyet. Csodálatos! Egyszerűen csodálatos. Nem hiszem, hogy sok magyarázatra szorul (a fordításomban igyekeztem mindent nagyon tisztán leírni), a képi világ teljesen tökéletesen érthető. A videó igazán jól bemutatja milyen is ha az ember az internet csapdájába kerül. Azt, hogyan tompulunk el szép lassan minden iránt, hogyan mosódik össze a való világ a valótlannal; nem érezzük már semmi súlyát. 

"I've already seen this before."  "Hányszor láttam ezt már." 






Ennek a mondatnak két jelentése is lehet a kontextus függvényében. Én olyasmire fordítottam (bezzeg a záróvizsga tételeket nem tudom megjegyezni), hogy "csak egy utánzat vagy". Ez az egyik lehetőség - de utal arra is, hogy... Nos, éreztétek már, hogy manapság egyre kevesebb hír ráz meg titeket? Már megint megkéseltek, és lelőttek valakit. Hogy a horrorfilmek mindegyike unalmas, hiszen csak embereket darabolnak bennük, már megint? 

Azt hiszem ezzel el is mondtam mindent. 

Ez is hasonló. Már semmi sem sokkolja a világot, mindig messzebbre kell menni. Kutyakaját, mosóport enni. Mi jön még? Sósav a délutáni teába? Meglehet. 

A klip remek, megérdemel ezernyi díjat is - reméljük egyet be is zsebel ezek közül. 
Sajnos a dal viszont nem fogott meg. Hosszú ideje kijött már, de sajnos a számot magát nem sikerült megszeretnem. Nem rossz. Mikor hallgatom, nincs kifogásom ellene, kellemes. Viszont kicsit idegennek hat a kísérteties hangulatával (mármint zeneileg), és ezt nem tudom teljesen megszokni. Elismerem, az ének remekül illeszkedik a dalhoz, és megértem miért szeretik annyian, de ez nem jött be annyira, mint vártam. (Azt hittem idővel jobban megszeretem majd.) 
Ha a videót kellene értékelni, azt mondanám: 10/10. De mivel nem azt kell, hát... Na, majd legközelebb (idén biztos várhatunk még egy Sunmi dalt). :) 



A dal: 10/7.5  (itt adok még egy felet, mert a szöveg nagyon jó)












Na de térjünk rá az urakra: 

Ezen a héten csak ketten lesznek. Első pedig az NCT 127 lesz. Nem igazán szoktam japán dalokra reagálni (erre nincs is különösebben igény), de most kikértétek a véleményem, így hát tádá:



I. NCT 127 | 엔씨티 










Nos. Hát ez, ő, nem tetszett annyira. A zene maga, hát, követi a Chain vonalát, amit szintén nem kedveltem túlzottan. Nem is tudom. 


Megvan a maga bája, és néhány helyen élvezetes hallgatni, de egyszerűen képtelen vagyok megszeretni. Amikor kijött meghallgattam természetesen, szinte azonnal - imádom a bandát. De valahogy nem is tudom. A Wakey szó eleve különös, olyan... nem is tudom, hogy mondjam, olyan gyerekszó, ami nagyon nem illik ehhez a zenéhez. Mintha egy felnőtt férfi arról énekelne, hogy "fel kell kelcsikézni, reggelcsi van". Különös érzéseket vált ki belőlem, annyi biztos. 

A részek amik tetszettek: az áthidaló (ált. az utolsó refrén előtti rész), és a felvezető. Ezek nagyon jól sikerültek, kicsit ellensúlyozzák ezt a nagy... zajt (?). Nem mondom, hogy rossz, de most így egyben nem igazán mondhatom, hogy bejött. 

   Emellett, a fiúk japánja továbbra is különösen feszes, hideg (ezzel szemben pl. ott a Pentagon Cosmo c. dala, remek japánnal, hallgassátok csak meg), ami elég zavaró. 

Aztán a videó. Nem lett a kedvencem. Nincs vele különösebb probléma, de kiemelkedőnek se találom. Okés. 

Na akkor, lássuk a lemezt!




Itt most csak a japán dalokról írok részletesebben!

Na, ebben már sokkal több fantáziát látok. Itt van egyből a Lips, mint első dal, amit sokkal élvezhetőbbnek tartok, mint a promós számot. Egyrészt a japánjuk valahogy lágyabbnak hat, másrészt ott a háttérben a "zaj", de ezt mégis ellensúlyozza az ének dallama és a szöveg. 10/9.5

Aztán egyből a következő a Blow My Mind. Uram Isten! Hát ez valami zseniális lett. Nem viccelek, azonnal tessék meghallgatni! Fú, itt is e hideg, robotikus hangzás és a fiúk gyönyörű hangja remek elegyet alkot. Nagyon jó! 10/9.5

Long Slow Distance: szépecske. Sajnos nem valami eredeti, se a dallam, se az ahogy ezt előadják. Persze a fiúk hangja gyönyörű (Taeil és Haechan ❤👌🏻), de ez sem menti meg számomra a dalt. Unalmasnak érzem, mintha már vagy ezerszer hallottam volna. 10/7

Aztán meg itt van nekünk az End To Start. A lemez talán legjobb száma. Egyszerűen... mit lehet erre mondani? Az a gitár... az a melankólia utánozhatatlan. Nem elég, hogy az alap zseniális, de itt a rap is szinte száz százalékon mozog, nagyon szépen teljesítettek a fiúk. (Emellett a szöveg is jó lett! Amon Hayashi.)10/10

Végül pedig itt van a Kitchen Beat. Hm, háááát ez annyira nem. Vegyesen érzem benne a japán stílusukat, valamint amit megszoktunk tőlük Koreában. A szöveg nagyon nem tetszik - majdnem olyan szexi szimbólumokkal operál, mint anno a Got7 (soha nem felejtem el; "olyan vagy, mint egy bevásárlóközpont"). "A világ olyan mint egy leves. Én vagyok a mesterszakács, a konyhai ritmus királya." Én meg csak... ülök, és nem tudom, milyen mélyen kéne keresnek az értelmet ebben a baromságban. 10/6
A többi dalt már ismerjük mind. (Mondjuk arra adjon már választ valaki, hogy a JAPÁN albumon, miért az angol verziója szerepel a Regularnak?) Szeretem mindegyik dalt, nem is kicsit. A dalok átfordítása egész jó lett, főleg a Limitlessé. 

Összességében nézve nem lett rossz. Két dalt nem állhatok; a Chaint és a jelenlegi promós dalunkat. Szomorú, de így van. Ha ezzel ismerem meg őket, több mint valószínű, nem leszek a rajongójuk. Sajnos. Ettől függetlenül imádom őket, ezt tudjuk. 

A többi dalt remekül megoldották, a hangokkal sincs semmi probléma (mikor volt?). Imádom őket, de ez még senkit sem mentett meg az értékelés elől. 





A dal: 10/6 Az album: 10/8








II. N.FLYING | 엔플라잉











Hm, nem rossz, de nem is az esetem. A klip aranyos, de egyszerűen... mivel nem tetszik különösebben a dal, nem látom értelmét a videót nézegetni. (Mármint, komolyan, ki csinál ilyet?)

Aranyos a dal. Kellemes is, de nagyon nem nekem való. Lehetséges, hogy több hallgatás után beleszeretek majd, de ma... több mint tízszer hallgattam végig, de egyáltalán nem fogott meg. A baj, hogy nagyon álmatag. Érthető, hogy ezt a stílust hozták, hiszen végre egy kis sikert értek el Koreában - ez az álmatag stílus pedig nagyon népszerű odakinn. 

Megértem teljesen, csak nekem ez ritkán jön be.

Haladjunk is tovább!

Itt a lemez: 

 

Na, ez már sokkal jobb lett. 
Egyből itt a Leave It -> zseniális lett! Igazi N.Flying hangulata van, a hangok pedig, hát na szóval...  remek! 10/10
A következő a Flowerwork. Én komolyan úgy érzem, ez a banda igazi hangzása. Nyilvánvaló, hogy élvezik az ilyen dalokat. Egyszerűen érzem a csontjaiban - csak hát erre nem sok embernek van szüksége. Pedig nagyon jók, tényleg nagyon jók! Annyira nagyon jól át tudják adni a zavarodott hangulatot. Hol indulatos, hol szomorkás, hol szimplán elmélázó. Kifejezetten ügyesek. 10/9.5

Aztán itt a Preview, ami ugyan alapjáraton nem lenne az esetem, de itt valahogy mégis egészen megtetszett. A fiúk tényleg nagyon szépen keverik az érzelmeket, több hallgatás után igazán kellemessé válik a szám. 10/8

Utána kapjuk a Rooftop c. dalukat, amit imádok - de erről már írtam. 10/10

Az utolsó szám pedig a Like a Flower. Uram Isten. Hát ez valami lehengerlő lett. A melódia, a hangok, az érzések! Ahogy szépen lassan épül fel a dal... Tökéletes. És ott vannak még az érzések is., le se lehetne tagadni őket. 10/10

Az egész album olyan nagyon, nem is tudom melankolikus. Tökéletesen érezni a tavaszt, mint minden kezdetét, de mögötte a bágyadtságot, az elmúlásra való visszatekintést, és a fáradtságot is. Én nem tudom hogy hozták ezt össze, de le a kalappal. Eddig talán a kedvenc albumom ez a fiúktól. 




A dal: 10/7 Az album: 10/9





III. SUJU D&E | 슈퍼주니어 D&E

Hű. Hát nem is tudom. Az egyik kedvenc számom a Growing Pains, amit a mai napig nem tudok megunni (pedig ez nagy szó, már évek óta szerelmem). 

Ahogy elkezdtem hallgatni a számot, egészen tetszett. A gitár nagyon jót tesz a dalnak, ez tény. Egyáltalán nem vártam, meg is lepett. Ugyan nem vagyok Super Junior rajongó, de a D&E-t kifejezetten kedvelem. 

A szám nem rossz. Nem tudom eldönteni, hogy kedvelem-e vagy sem. Egyszerre szeretem, és idegenít el. Nem is tudom. Esküszöm, nem vagyok képes eldönteni mit gondolok. 

A refrén talán az a rész, ami a legkevésbé jön be. A többi részt kedvelem, sőt, élvezem hallgatni is. Az áthidaló rész zseniális, az a kedvencem egyértelműen. A gitár zseniális. De valahogy a refrén alatti túlzott ritmus... meg minden, nagyon zavaró. Úgy érzem, mintha mindent belevágtak volna a közösbe, és ez mászott volna ki belőle. Van itt trap, edm és rock is. Egyébként nem zavarna a stílusok keveredése, de itt picit soknak, és nagyon randomnak érzem, na meg... főleg, hm, nem túl időszerűnek. Mintha a srácok picit lemaradtak volna pár évvel. Ez se lenne baj egyébként, ha egy kicsit más lenne a dal felépítése. 

Úgy értem... érezni rajta a D&E hatást, viszi tovább a stílusukat, de valahogy mégis van benne valami új. Nem rossz, csak furcsa. 

Nézzük inkább az albumot: 

Hát, itt is ugyanazt érzem. Egy szám se került közel hozzám. Amióta megindult a Label SJ, egyre kevesebbszer nyúlok a Super Junior dalaihoz. Nem tudom miért, egyszerűen nem az én stílusom képviselik. Ez nem baj, egyáltalán nem az, csak szimplán; nekem nem igazán tetszenek a számaik. Mindegyikben van valami, hm, túl furcsa. 

Itt is ez van. Egyik sem átütő. Nem rosszak, de nem is érzem kifejezetten jónak őket. Nálam ez a közepes kategória. Szórakoztatóak tudnak lenni, és minden dalban vannak részek, amik tetszenek, de soha nem az egész dal az, ami megfog. Ez pedig nálam - meg mindenki másnál is nagy probléma. Ami talán a legjobban tetszik, az a Dreamer tetszik, de sajnos azt sem találom kiemelkedőnek. 


A dal: 10/7 A lemez: 10/7



Nos, az értékelés ennyi lenne mára. Most két másik témát hoztam nektek. Az első egy kis vallomás és beszélgetés lenne, a második pedig egy olvasótól kapott levélre való reagálás. 

I. Be kell vallanom, hogy tévedtem. Nagyon nagyot.

Miről beszélek?

Április 18-óta csatlakoztam a Stray Kids rajongók közé. Ez pedig, ha ismertek… megdöbbentő fejlemény, mert 2012 óta egyetlen bandát szerettem, az pedig az EXO volt.

Itt beszélnék a videókról is, amiket yt-ra töltöttem fel. Ott a zenéket vettem figyelembe (mennyit szeretek, mennyire), nem az egész bandát (!). Nekem egyetlen kedvenc bandám volt, az pedig az EXO. Utánuk jött az NCT, szinte azonos helyet foglaltak el. De most a Stray Kids hirtelen összekuszálta az egész zenei életem. Mind tudjátok, hogy a Hellevator életem egyik nagy kedvence (szó szerint, annyira jó, hogy ki se tudom mondani), és mikor megjelent, imádatom nem ismert határokat. Aztán a betegségem miatt (is) nagyon sokszor maradoztam ki, és annyi zene tolódott össze, hogy valahogy összemosódott az egész, és elsiklottam a fiúk felett. Nem voltam képes rendesen odafigyelni egy adott előadóra, annyira nagyon sokat kellett pótolnom. Pedig most már látom, a Stray Kids munkássága pont olyan, amit nem elég egyszer felfedezni, de el kell merülni benne. (Még ha szöveget tekintve erősen dicsértem is őket.)

Nos, ez most 18-án meg is történt. Mostantól hivatalos Stay vagyok. Fogadjatok kérlek szeretettel! Nem tudom elmondani, hogy mennyire bánom, hogy az I Am Not felett elsiklott a figyelmem, s mert nem foglalkoztam eléggé az I Am Who-val sem. 19-e reggelre már fejből tudtam minden egyes számot ezen a két lemezen. Aztán újrahallgattam a Mixtape-t is, és felfedeztem a 3Racha dalait is → és itt történt meg a csoda. Changbin és Han. Ennyi. Ez a két fiú nagyon, de nagyon tehetséges!

Changbin egyetlen hibájának azt látom, hogy még (de ez teljesen természetes) nem elég „mély”. Értem ezt úgy, hogy nem képes átadni érzelmeket olyan szinten, hogy az tényleg meghasson (ebben pl. Han sokkal jobb, szerintem), de ezzel semmi baj sincs, mert fejlődni fog még (ahogy végighallgattam a számokat, így is rengeteget javult – minél többet él meg az ember, ugye). De ha ezt nem nézzük, a technikája remek, és vele született tehetsége van a dologhoz. Nagyon, nagyon ígéretes.

Mind tudjátok, hogy Suga a váó kategória számomra, hisz tökéletesen ad át bármiféle érzelmet, és ő maga is zseniális – de ez a srác, az életemre esküszöm, lesz olyan nagy mint ő. De itt meg kell jegyeznem, hogy Han sem marad le, tanán csak egy hajszállal tőle – tessék rá is odafigyelni, ne feledjük el. Han nagy erőssége, hogy (szerintem) képes hatni az emberre, tökéletesen kiegészítik egymást.

De ne értsetek félre, nem mondom, hogy csak ez a két tag fogott meg! Egyszerűen őket hallottam ki először, hiszen… Na jó, mint tudjuk, hogy minden bandába kötelező egy-két rapper. Sajnos, míg az énekesen általában hasonló szinten mozognak (annyi banda van, hogy lehetetlen, hogy mindenki kiemelkedő legyen), de a rapperek sokkal nehezebb helyzetben vannak, mint az énekesek. Értem ezt úgy, hogy nehezebb „hamisítani” a tehetségüket. Míg az éneken lehet turbózni, a rap esetében ez meredek elképzelés volna. Vagy tudod, vagy nem, elég egyszerű a helyzet – itt kihallani egy tehetséget, hát kimagasló élmény. Természetesen nincs semmi baj az idol rapperekkel (mert nincs!), de nagyon erősen érezhető a különbséget. Így nyilván majd kiszúrta a fülem ez a két srác. Remélem érthető amit mondani szeretnék.

Nos, ez már csak így alakult, és az albumaik már úton vannak felém.

DE.

Mindemellett, meg kell említenem, hogy akárhányszor szerettem meg egy bandát, annak borzasztó következményei lettek.

Kedvenc lányokból álló bandám a T-ARA (volt mindig is). Nos, azt tudjuk miképp végződött.

Amint megszerettem az EXO-t, de úgy igazán, azonnal problémák léptek fel, a tagok sorra léptek ki.

Most, hogy rajongó lettem, azonnal botrány ütötte fel a fejét a Stray Kids háza táján is. Ez esküszöm az én hibám most már. :D Erről amúgy is kérdezték a véleményem, szóval most ejtek pár szót róla.

A lényeg annyi lenne, hogy Chan hajviselete sok rajongó szemében rasszizmus egy enyhébb formájának számít – csak ezt szebb kifejezéssel illetik. Itt most a fekete rajongókról beszélek. Természetesen nem vagyok abban a pozícióban, hogy megítélhessem a helyzetet, mert őszintén megmondva, életemben nem beszélgettem még egyetlen fekete bőrű emberrel sem, és én sem vagyok fekete – értelemszerűen. Viszont, éltem már kisebbségként, és ért negatív diszkrimináció is (elég durva dolgok is). Igen, fehér emberként is tapasztalhat meg az ember rasszizmust, bárki bármit is állítson (mert szembesítettek már azzal az ökörséggel, hogy csak színes bőrűeket érint a rasszizmus). És ez egy borzasztó dolog. Tapasztaltam, és tényleg szörnyű, kimondhatatlanul fájó mikor azért ítélnek el, amilyennek születtél. Életemben először Koreában hívtak kurvának – öt lépésre tőlem állva, ezt nekem nem kell bemutatni.

De tudjátok mi borzasztó még?

Mikor a azok a rajongók (akik életükben egy albumot se vettek) vádaskodnak a kultúrájuk kiforgatásával, meglopásával, és megalázásával, akik semmit se tudnak a koreai társadalomról. És itt most tisztelet a kivételnek. Nagyon érdekesnek tartom, hogy milyen kettősség él a rajongók fejében. Külföldiek, akik semmit sem tudnak a koreai társadalomról, soha nem jártak az országban, de még a szeretett bandájukat se támogatják (nézzetek rá az eladásokra), kikérik maguknak, amikor az adott idol egy olyan hibát követ el, amit mindenki más is, aki beleszerelmesedett a rappelésbe, és menőnek találja azt. Aki szerint ez rasszizmus, az semmit sem tud a koreai hiphop iparról, a fiatalokról, akik szintén kiutat keresnek vele – az országban, ahová az USA hozta be ezt az egészet.

Amit most leírok, arról nincs tapasztalatom. Utánaolvastam a dolognak, és csak így vagyok képes „értekezni” a témáról. Hogy ez mennyiben helytálló, azt nem tudhatom pontosan, de több forrást átolvasva szelektáltam ki, ami mindenhol egyezett. Remélem, hogy csak helyes információkat adok át nektek. 

Lássuk:

A probléma ott kezdődik, hogy a fekete rajongók fájlalják (ezt nem tudom megítélni, ahogy említettem), hogy a nem fekete emberek ilyen hajviseletet hordjanak – a fonatok több ezer éves múltra tekintenek vissza. Az afrikai hölgyek nem csak divatosságuk miatt, de megkülönböztető jelleggel is viselték ezeket a szép fonatokat (megmutatták, mely törzshöz tartoznak, utalt a korukra és a státuszukra is), melyeknek technikája anyáról lányára szállt.

Aztán persze szomorú, de elérkezett a rabszolgaság időszaka is. Ekkor az elfogottak haját leborotválták, megfosztva az embereket kultúrájuk ezen kifejezési eszközétől. Mikor munkára fogták őket, már nem csak praktikus jelleggel használták a fonatot – hosszú ideig nem kellett a hajukkal foglalkozni (arra egyszerűen nem volt idő). Emellett azonban, kommunikációs eszközzé is lett – amire a rabszolgatartók egyszerűen nem figyeltek fel (nem is érthették). Például adott mennyiségű fonat jelenthette, hogy „épp ennyi emberre volt szükség itt és itt”.

Azonban, a felszabadulás után a volt rabszolgák nagy része (még ha a rabszolgaság ideje alatt igyekeztek is ragaszkodni gyökereikhez), szerették volna elfelejteni a szörnyű nyomorúságot. Ez, egy idő után kiterjedt a hajviseletre is, rengetegen egyenesíttették ki hajukat, „fehér mintára”. (Ez persze ma is divat.) Sokak szemében még mindig az egyenlőtlenség jele volt, visszamaradottságé. A rabszolgák hajviselete volt – ezzel hirtelen hogyan azonosuljon az, aki már nem rabszolga?

Ezt követően, a hatvanas években fordult ismét a kocka, mikor is a fekete lakosok ismét a gyökereik felé fordultak, és ismét „magukévá tették” a hajviseletet, önnön énjüket keresve.

A probléma tehát ott kezdődött, mikor a fehér emberek elkezdték viselni ezeket a fonatokat, és ezért tapsot kaptak, mert mindenkinek tetszett a kinézetük. Azok az emberek viselték a feketék őseinek hajviseletét, akik rabszolgává tették őket. Ebből fakad ez az érzékenység.

A probléma ezzel, hogy erről szinte senki sem tud. Ha nekem tetszene a hajviselet, és elkészíttetném a hajam, rasszista volnék? Gúnyt akarnék űzni a fekete népességből, akiknek egy tagjával sem folytattam még igazi beszélgetést? Szeretném használni a kultúrájukat, hogy menőnek érezzem magam? Nem hiszem.

A történetet ismerve, érthető az érzékenységük – de sok kérdést von maga után a követelésük. Értik-e ők a koreai kultúrát? Értik-e, mire fel ez a nagy vonzalom a hiphop és a rap iránt? Felfogják-e, hogy Korea nem egyenlő Amerikával… A másság elfogadása és megértése egy másik szinten van, és ahogy mindenhol máshol, itt is időbe telik, mire az ország lakói felfogják, a másság nem kell, hogy problémát jelentsen. Tudnak-e bármit a politikai helyzetről? Miben befolyásolja Amerika a társadalmukat, és milyen az amerikaiak megítélése? Érdekes, és nagyon bonyolult dolgok ezek.

Na de, abban egyetértek, hogy mivel ez sok embert bánt, jobb megválni tőle. (Chan saját érdekében is, mert hihetetlen mennyiségű gyűlölettel kell szembenéznie.) De ettől még nem gondolom, hogy Chan „rasszista volna”. Messze nem. A felháborodásnak jó lehet hangot adni, de nem kötelező egyből „törölni a kedvencek közül” a fiút, és nem csak elvárni kell mindig, hogy minket értsenek meg, a mi kultúránkat tiszteljék. Ami ilyen fájdalmat okoz a rajongóknak, attól meg kell válni, ez igaz, a banda és a fiú érdekében is. De ettől még igaz amit mondtam. Nem szabad mindig csak arra figyelni, hogy a mi kultúránkat értsék meg, és fogadják el. Mert a teszem ezt, a koreaiak nem fognak hozzánk igazodni, sok esetben nem is tudnak arról, mi okoz problémát a másiknak. Ahogy az Amerikában (azért őket említem, mert a probléma most őket érinti) élő emberek sem.

Na igen, az már nem sokszor számít.

Ebbe már olyan sokszor belefutottam. Ilyenek tipikusan a Hello Counselor epizódjai alatt feltűnő kommentek is. Az emberek 99% semmit sem tud a koreai kultúráról (egyértelmű a vélemények alapján), mégis úgy osztják az észt, mintha maguk is koreaiak lennének. Néha annyira vérlázító ostobaságokat tudnak beszélni (több ezres lájktengerrel a kommentjük alatt), hogy elkap az agyérgörcs.

Itt volt pl. egy rész, mikor egy idős, középkorú hölgy bement a műsorba, hogy a férjére panaszkodjon. A férfi erőszakos, a gyerekei is fél tőle, semmilyen kapcsolat nincs köztük, semmi sem érdekli, csak a munka. Családi vállalkozást vezetnek, és a feleségének, még ha beteg is, nem ad szabadságot, a fiának nem fizet a munkáért. A nő hiába könyörög, a férfi csak felmérgesedik, és – el tudjuk képzelni mi történik.

Na a kommentek nagy része olyan, mint ez: „Rég el kellett volna válnia. Hagyja / (nem zavarja, nem tesz semmit ellene), hogy a férje erőszakoskodjon, pedig a gyerekei érdekét kellene néznie, őket kellene mentenie.” 

Az agyam eldobtam, komolyan. Koreában egy középkorú nő váljon el? Vagy húsz évvel ezelőtt kellett volna elválnia, mikor még ennyi lehetőség se volt? Mégis miről beszélnek ezek az emberek? Még manapság sincs olyan, hogy a válás normális dolog! Az bezzeg nem tűnt fel senkinek, hogy amikor a férfi nem tagadott semmit; hogy veri a nőt, hogy semmibe se nézi, hogy inkább nézi végig hogy belehal a munkába, mint hogy kórházba engedje. Mégis, a legtöbben csak húzogatták a szájukat, azt is szép diszkréten. Senkinek se tűnt fel, hogy a férfi – ez már változik azért a fiatalok körében –, a nő felett áll. A családfő, az apa teljes hatalommal rendelkezik, pedig ez a műsorból remekül kiolvasható. Mert akinek nem tetszett, az is csak épp hogy fel mert szólalni, szinte vicces stílusban. Egy ennyi idős, (de még egy fiatal nőnek) nincs esélye arra, hogy normális körülmények közt neveljen gyerekeket egyedül, húsz évvel ezelőtt meg... Ez pedig olyan hihetetlennek tűnik, hogy ez emberek bele se gondolnak a dologba, csak vagdalóznak a kommentekkel, konkrétan az áldozatot megszégyenítve, hibáztatva.

Itt válaszoltam az említett / idézett kommentre (na ez is ritka). Arra kértem a hölgyet vagy az urat, hogy tágítsa kicsit ismereteit, mielőtt ilyesféle véleménynek ad hangot. Koreában a válás nem úgy működik, ahogy Amerikában, és az áldozat hibáztatása nem helyes.

Erre a válasz: „Igazán figyelembe vehetném, hogy az ő kultúrájuk más, és náluk ez a viselkedés instant váláshoz vezetne. Amúgy meg nem látta, hogy az eredeti kommentelő hibáztatott volna bárkit is.”

Azt hittem, hogy lefordulok a székről. (Azt hitték koreai vagyok a yt. nevem miatt). Na most képzeljétek el a helyzetet! Az emberek, akik nem ismerik a koreai kultúrát, nem beszélik a nyelvet, nem ismerik a történelmet, rákattintanak a koreai videóra, és angolul osztják az észt alatta. Majd mikor egy "koreai" (ők azt hitték) elmondja, hogy azért ezt így nem kéne, még kikérik maguknak, hogy vegyem már (mint koreai ember) figyelembe az ő különböző kultúrájukat. Ez csak nálam csapja ki a biztosítékot?

Na de, a botrányra visszatérve, értem a problémát, és egyetértek azzal, hogy jobb lenne a frizurának búcsút inteni, mindenki érdekében. De emellett legyen ez egy jó lecke mindenki másnak is, mi se vagyunk ám tökéletesek, és hiába vagyunk oda a koreai zenéért – már azzal is sértőek lehetünk, hogy arra kérjük őket, hogy beszéljenek angolul, hogy legyen azonnal angol felirat mindenhez, és nem is véletlenül. De erről majd máskor, már így is sokat hablatyoltam.

Az, hogy elmondod, valami sért téged (amiről a másiknak valószínűleg fogalma sincs), nem jelenti, hogy gyűlölettel kell viszonyulnod hozzá. Ezt az egy dolgot nem értem meg ebben a helyzetben. Mire fel ez a borzasztó agresszió? Miért nem lehetett nyugodtan kezelni a helyzetet? Egészen egyértelmű, hogy a világ nagy része ezeket a fonatokat a hiphop stílussal köti össze, nem pedig azzal, hogy megszégyeníthesse a fekete embereket és meglopja a kultúrájukat. És arról se feledkezzünk el, hány kultúrában jártasak az amerikai emberek, akik most vagdalóznak... Azok előtt akik nyugodtan kezelik a helyzetet, le a kalappal. Kár, hogy ez a 10%.

Arról nem is beszélve, hogy kicsit érdekes, a szituáció. "Helló, én vagyok az a rajongó, aki mindig tudatosan, feketén lopja a számaidat, amiket rohadt sokat dolgozol, de te tisztelj már, tahó (még ha nem is tudod, hogy sértő amit csinálsz)!"

Remélem érthető volt amit mondani szerettem volna.

*Szerkesztés: azóta a haj eltávolítva. (az énekest pedig jól láthatóan megviselte a dolog). 

II. AZ OLVASÓI LEVÉL

Egy hosszú pillanatig nem tudtam, hogyan reagáljak erre az egészre. Végül úgy döntöttem, hogy nagyon röviden elmondom mit gondolok.

Ti mind azért jártok ide, mert kíváncsiak vagytok a véleményemre. Ha zavaros lenne, mit is jelent a vélemény szó; „A vélemény egy személynek, a saját nézőpontjából kiinduló elgondolása a dolgokról. A vélemény, mivel az az individuumtól, annak perspektívájától függő, ezért szükségszerűen szubjektív.”

Mind tudjátok, hogy nem vagyok zeneszerző (bár lehetnék), nem vagyok előadó, semmiféle kapcsolatom nincs a zenei világgal – elismerem hát (mert tényleg így van, nem is tagadtam soha), hogy nem vagyok szakértője a témának. A blogom létének oka mögött álló ok mindössze annyi, hogy van fülem. Ti mindössze azt olvashatjátok, ahogy kifejezésre juttatom a véleményem, és a hol rövid, hol hosszabb gondolataim. De ezek kizárólag a saját ízlésem megnyilvánulásai, semmi több, nem egyetemes igazságokat osztok meg. Attól, hogy én szeretek egy dalt, még nem kell, hogy jó legyen. Ezerszer volt már, hogy imádtam egy számot, ami sok más ember szerint ócska volt. Akartok példákat? S.I.S – Ive Got a Feeling (jó ég, még mindig imádom), HOTSHOT – Midnight Sun és a Take a Shot (életem zenéi), Favorite – Party Time (IMÁDOM AZ EGÉSZ ALBUMOT), Top Secret – SHE (oké, ezt is imádom), D-holic – Color Me Rad (!), Myteen – Martian (meg kb. az összes számuk), és a legfájóbb: BoA, így egészben. Megdöbbentően kevesen szeretik a számait és a stílusát. Ez minden alkalommal megdöbbent, de csak azért mert úgy érzem; a hölgy egyenesen nekem ír számokat. Két kivétellel, de soha nem csalódtam a zenéjében – ami azért elég árulkodó, tekintve, hogy 19 éve aktív énekes.

Tehát láthatjátok; az ízlésem nem garancia. Egyszerűen a véleményem írom le, amiről ti az elolvasása után azt gondoltok, amit csak akartok. Egyetérthettek, de gondolhatjátok azt is, hogy ízlésficamom van – miért ne lehetne? Az egyetlen dolog amit ebből a helyzetből megtanulhatunk, hogy elfogadjuk, mindenkinek más a véleménye, és néha szembesülnünk kell azzal, ahogy amit mi szeretünk, azt más egyenesen sz@rnak fog tartani. Emellett azt is láthatjuk, hogy annak ellenére, hogy ellenkező a véleményünk, nem kell veszekedésbe kezdenünk. Agyonverjük talán a másikat, ha szereti / nem szereti a pörköltet, vagy a halászlét, csak mert mi másképp vagyunk vele? A véleményünk kinyilvánításával nincs semmi gond, sőt, örülnünk kell, hogy lehetőségünkben áll megtenni. Nem szeretsz egy előadót, vagy egy dalt? Ezzel semmi gond nincs. Unalmas egy világ volna, ha mind ugyanazt szeretnénk! Amíg tisztelettel tudunk beszélni a másikkal, minden rendben van.

A levélre reagálva; nem fogok bocsánatot kérni, amiért a saját házamban kinyilvánítom a véleményem. Te úgy jöttél ide, hogy nagyon jól tudtad mivel állsz szemben, tudtad, hogy akkor is elmondom mit gondolok, ha egy nagyon népszerű bandáról van szó, mint pl. a Black Pink. Igen, ahogy említetted; majdnem ugyanannyi pontot kapott, mint a Momoland. Ugyan a Momoland dalát szórakoztatóbbnak tartom, de a BP száma tagadhatatlanul minőségibb munka. Így kapott eggyel több pontot – ha kíváncsi vagy. Nem tetszik a BP dala, se a visszatérése, ez nem változott. Adtam nekik még egy esélyt, de nem. Zeneileg nem tetszik, és nem azért, mert ők most egy híres banda, amit le kell húzni, mert akkor menő leszek. (A magyar kpop közösség nagy része azt se tudja, hogy létezik a blogom, kérlek.) És igen, továbbra is áll amit mondtam, kicsit felfújtnak tartom azt amit most tapasztalok a visszatéréssel kapcsolatban (nem a bandával, ha ez nem volt világos). Egy ugyanolyan dalt kaptunk, mint előzőleg, de nem láttam szinte senkit, aki csak megemlítette volna ezt. Nem zavar, hogy ha tetszik neked a visszatérés. Őszintén gondolj bele. Azt se tudom ki vagy, miért fájna nekem, hogy te jól érzed magad zenehallgatás közben?

A TXT és a BTS probléma. Igen, még mindig úgy gondolom, hogy kreativitást nézve a TXT albuma sokkal jobban sikerült. A TXT gyerekességéről fentebb leírtam a véleményem – röviden: nem értek egyet az állításoddal.

Ahogy mondtad, a BTS nagyon jó banda. Egyetértek, és mélyen tisztelem őket azért, amit elértek. De ettől még miért kellene szeretnem mindent, amit kiadnak? Ez most olyan, hogy valaki lerak az ajtóm elé egy nagy adag kutyasz@rt, majd azt mondja, hogy a BTS ráköpött kétszer, és akkor elalélok? Mert ez a hozzáállás, kb. ilyesmire enged következtetni.

És végül, amit a legjobban gyűlölök, mikor a rajongók azt mondják: „nem az előadó hibája, hanem a cégé”. Ez pl. a Momoland esetében csapta ki nálam a biztosítékot. „Nem baj ha lopott a szám, mert nem a lányok tehetnek róla, közük sincs hozzá. Szóval ne foglalkozzunk vele, sőt hallgassuk ezerrel.” Érdekes, hogy csak akkor van köze az énekeseknek a lemezekhez, ha díjakat kell átvenni érte. Tehát, a dicséretet a lányok, a kritikát pedig a cég fogadja – külön postafiókot nyitottak nekik.

Na, pontosan ezért mondják Koreában, hogy nem művészet kész dalokra, kész szöveget (jó esetben) énekelni, miközben szintén kész koreót begyakorolni. Azért szerintem ezt is teljesen meg lehet érteni – még ha nem is ez a véleményünk (mert nekem sem az). 

Azt mondod, hogy nem a lányok tehetnek arról, hogy milyen koreót, vagy dalt kapnak. Egyetértek. De ettől jó lesz a koreó, vagy a dal? Nem értem az összefüggést, valaki könyörgöm világosítson fel. Ha jól tudom, nem a lányokat támadtam, nem állítottam, hogy ők készítették a dalt (sőt, azt még nagyra is értékeltem volna).

Miért hasonlítom össze a Twice és a BP helyzetét? Mert ugyanabban a helyzetben vannak.

Miért hasonlítok össze bárkit? Mert a rajongók (hangosan kimondott) véleménye szerint az előadókat lassan már csak saját magukkal lehet összehasonlítani. És ezt nevetségesnek tartom.

Figyelj, én sajnálom ha neked ez nem tetszik, de ez a világ. Te is összehasonlítasz előadókat, ezért vannak kedvenceid – mert jobban tetszik az egyik banda zenéje a másikhoz képest. Attól, hogy szépen hangzik, hogy „mások, ezért ne hasonlítsuk össze őket”, még mindenki csinálja, akaratlanul is, csak akadnak akik ezt nem vallják be. (És nem, nem a durva sértegetésről beszélek, értelemszerűen.)

Azt hiszem reagáltam minden kérdésedre. Sajnos nem tudok mást mondani; ha nem tudod elfogadni, hogy az őszinte véleményem olvasod, nem pedig azt, amit olvasni akarsz, akkor nem ez a megfelelő hely számodra.

Azt hiszem ennyi lenne erre a hétre! Igyekszem minél többet hozni, de sajnos tényleg semmi időm sincs. :/

Kíváncsian várom a véleményeteket. :) Szép napot nektek!