KPOP, még egyszer

Úgy vettem észre, sokatokat érdekelt, hogy mi is az oka annak, hogy úgy tűnik, a koreai emberek nem hallgatnak koreai zenét.

Itt és most kijelenteném, hogy nem állítom száz százalékosan, hogy igaz amit itt ki fogok jelenteni. Mindez kizárólag az én személyes tapasztalatom, kérlek ne általánosítsatok csak emiatt! Köszönöm!

Először is, tisztázni szeretném, hogy az amit mi KPOP-nak hívunk, nem minden esetben egyezik azzal, amit ők KPOP-ként emlegetnek. Próbáljunk belehelyezkedni egy kicsit az ő helyzetükbe, mielőtt elsiklanánk a részletek felett.


Mit nevezünk mi KPOP-nak? Többnyire minden zenét / együttest, amit koreai nyelven énekelnek / akik koreai nyelven énekelnek. Ez egy nagyon nagy hiba. A KPOP (még komolyabb oldalak szerint is) a "koreai nyelvű zene" magyarázattal van letudva a legtöbbször, sőt, egyesek szerint egy "külön műfaj". Ez hibás állítás, méghozzá nagyon.

Az, hogy mi így magyarázzuk, mert többnyire képtelenek vagyunk elrugaszkodni attól, hogy a koreai zene is pont ugyanolyan zene, mint amit nyugaton csinálnak, pontosan azokkal a műfajokkal, még nem jelenti, hogy helyes az amit állítunk. A 케이팝, tehát KPOP nem egyenlő a (koreai nyelvű) zenével. Amint látjuk, a KPOP szót már eleve az angolból emelték át, tehát nagyjából nem is az ő szüleményük az egész (már itt félrecsúszik az, hogy mi mit gondolunk a koreai zenéről, s mit ők!).

Koreában épp úgy megtalálható minden zenei műfaj, ahogy nyugaton is. Amit mi művelünk, azt úgy lehetne jellemezni, mintha... Na jó gondoljatok bele: a Linkin Park, vagy teszem azt Eminem számaira azt mondanánk, hogy Apop, stb.

Értjük a hibát a rendszerben?

Ha azt mondjuk, hogy KPOP és valóban csak a pop számokra gondolunk, akkor helyes a tényállás, valóban koreai nyelvű popzenéről beszélünk, hisz a rövidítés is pontosan erre utal.

De mit is állítanak a KPOP-ról? Egyedi zenei stílus, rengeteg más stílus ötvözete, durván erős vizualitással fűszerezve.

De ez tényleg annyira egyedi lenne, hogy egy külön műfajként emlegessük, csak mert mások által kreált stílusokat dobnak össze, sokszor szintén külföldi / külföldön tanult dalszerzők? Például, ha jól belegondolunk, akkor a cuki kpop (bubblegum pop) erős (khm, nagyon erős) japán hatást mutat - bár, sokszor tagadhatatlanul szintekkel magasabb minőséggel (jpop fan is vagyok lol). A különbség pusztán a nyelvben mutatkozik meg. Mert ne mondjuk, hogy máshol nem láttunk még fúziós alkotásokat, plízü. De meg kell jegyzenem, valahol értem, miért emlegetik ezt külön műfajként - ha csak a popról beszélünk. Valóban érdekes számokat tudnak piacra dobni, a minőségük pedig tényleg magas - bár, ha már ilyen összekevert kreációkról beszélünk, ismét el kell gondolkodnunk, hogy ez pop-e, vagy sem. A probléma pedig itt kezdődik.

Mi teljesen összemossuk a KPOP és a koreai zene fogalmakat. Például, ahogy egy barátom mondta is, a BTS nem KPOP, simán koreai nyelvű zene (értsd: nem minden rovar bogár, de minden bogár rovar), amin nem változtat az, hogy könnyedebb dalokat is kiadnak, s a tagok alkalmazkodnak az idolok világának elvárásaihoz is. Ettől még többnyire hip-hop banda marad.

Sőt, nagyon sok együttes van ezzel így. Nem csak rock előadókra gondolok, de akár a rap vagy az indie (ami nagyon népszerű!) vagy egyéb underground bandákra is.

Koreában a KPOP előadók többnyire tényleg popzenét játszanak, nincsenek variánsok, nincs keveredés. Ők az idolok. Igen, nagyjából kijelenthető, hogy a KPOP az idolok zenéje. Mit is gondol nagyon sok ember az idolokról? Nem igazi tehetségek, csak elénekelnek 2 sort, és táncolnak - a zenéhez viszont nem sok közük van. Eléjük tolnak egy dalszöveget, egy kész zenét, kész koreográfiát, ők pedig - mivel csinosak -, színpadra állnak, és olyan produkciókért kapnak díjat, melyekhez őszintén szólva pont annyi közük volt, mint a dalszövegíróknak, a zeneszerzőknek, a koreográfusnak, promóciót végzőknek, fodrászoknak, stb. Úgy hiszem, hogy ez valahol jogos kijelentés.Mivel nem ők szerzik a zenét, nem ők írják a szöveget, sokan műnek tartják az egészet, úgy ahogy van. Csak mosolygó, táncoló lányokat és fiúkat látnak. De gondoljatok bele! Nincs igazunk ilyen téren?

Persze... ne értsetek félre... Tudjátok, hogy szeretem a koreai zenét, nagyon. És nem is állítom, hogy ők sima babák, akik mosolyognak és táncikálnak. De azt hiszem... teljesen érthető, hogy miért vádolják ezzel az adott együtteseket. 

Kutatások, felmérések szerint a (tegyük fel) hatvan milliós lakosságból csak tíz millió ember KPOP rajongó. Ebből nagyjából 5 millió az, akinek életvitele hasonlít a miénkhez, tehát tényleg rajong egy adott előadóért együttesért, várja a megjelenéseket, s ebből is olyan 3 millió, aki veszi is a lemezeket (nézzetek rá az eladásokra plízü, és gondoljatok bele, hogy azokba a számokba sokszor a külföldi rajongók által produkált eladások is bele vannak számítva!). Mi van hát a maradék 50 millióval?

Nem, nem azt mondom, hogy ellenségesen állnak hozzá a dologhoz, azt mondom, hogy más zenét hallgatnak. Mi magyarok se szeretjük kifejezetten a magyar zenét, ha viszont van egy nagyon jó szám, annak magas nézettsége lesz, hisz azok is meghallgatják, akik nem az előadó rajongói, megy a hájp (lol), és a szám sikeres lesz. Ez így működik szerintem mindenhol a világon.

A koreai "maradék" nem a KPOP kifejezett rajongója, de ettől még nagyrészt koreai nyelvű zenét hallgat (angol mellett persze), csak nem pattogó, táncikáló bandáktól. Mert ha utána néztek, talán több underground együttes / előadó van, mint idol banda. (!) Attól, hogy ezek nem jutnak el hozzánk, Koreában még eszméletlen népszerűek lehetnek, sőt, akadhatnak, akik tehetségesebbek, mint az istenített idolok, mert igen, előfordulhat.

Mit mondhatok? Az ok, amiért sokan nem szeretik a valóban kpop bandákat, a szöveg. Mert bocs, de a legtöbb dal annyiból áll, hogy "oppa miért hagytál el, oppa szeretlek" meg persze ennek a fiú változata. Most tényleg, legyünk őszinték! Elég kevés kivétel van. Ha egy magyar előadó énekelné ezeket a szövegeket, képen röhögnénk... ebben biztos vagyok. Mert igen, én is KPOP rajongó vagyok, igen, az vagyok. De ha őszinte akarok lenni, teljesen megértem a fenntartásaikat, mert van mikor igaznak találom őket. Van aki szereti, van aki nem. Pont ahogy mi magyarok, a magyar zenéhez viszonyulunk - és valljuk be, a saját zenékkel talán még szigorúbbak is vagyunk. "Mert itthon nincs jó szöveg, nincs jó zene, alig van jó hang". Sokszor hallom, nagyon sokszor. De ha csak az amerikai zenére gondolunk, ott is ez megy.

Hisz... miért is szeretitek Ti a koreai zenét? Miért nem csak magyart hallgattok?

Mikor pedig arra gondoltok, hogy "de hát a KPOP minőségi", emlékezzetek: a kedvenc együttesetek rap előadói közt is akad, aki amatőrként kezdte, és nagyon is népszerű volt! Vagy akár az Epik High-ra, Zion T-re! Akartok pár példát, mit is hallgatnak a koreai fiatalok? Milyen együttesek vannak, akikről ti talán totál lemaradtatok, mert a marketing nem ért el hozzánk, és talán nem is fog soha?

Oké, íme a példák. Ezek közül nem egynek láttam élőben a koncertjét, mert majdnem fillérekért jöttek még arra az egyetemre is, ahová én jártam.




Epik High. Azt mondanám, hogy nem a mostani Epik High (ugyanúgy népszerűek, ne értsetek félre, nem nagyon volt dolgom még Tablo-hoz hasonló dalszöveg-zsenihez), hanem még a YG előtti Epik High. Nem mintha változott volna valami... érdemben, egyszerűen sokkal jobban szerettem a zenéjüket. A szöveg még mindig zseniális, de a zenéjük jobban, hm, megérintett. De ettől függetlenül... minden egyes daluk aranyat ér! Nem sok hozzájuk fogható banda van, ebben biztosak lehettek! Hallgassatok bele a régebbi albumaikba, mert nekem (oké, csak nekem) minimum annyira tetszenek, mint a YG-hez való csatlakozásuk után készültek. Azok nekem... sokszor elég populárisak.



Nocturne
Mr. Doctor
Over

Standing Egg - Imádom ezt az együttest, nagyon tehetségesek, maguk csinálják a zenéjüket, a szövegek nagyon szépek (Értsd: koreai szóhasználatunk remek, még ha ez fordításban nem is mindig jön át, mert mondjuk nekünk egy adott szóra nincs két-három variánsunk. Sokszor megesik.). A hangjuk pedig első osztályú, ritkán hallani ennyire tiszta énekhangokat!

Pár szám, kedvcsinálóként. (A többit a címre kattintva hallgathatjátok meg.)



Nothing but sunlight
Yell
So High


PRIMARY - Ez nem fogjátok megbánni. Igazi tehetségről van szó, kérem szépen! Egy egész albumot mutatok ezúttal: 





Mad Soul Child


Remek banda, amiről nagyon sok KPOP rajongó még csak nem is hallott. Az énekesük, Jinshil nagyon-nagyon népszerű, megkockáztatom, az egyik legegyedibb hanggal a koreai színtéren. Rengetegen kérik fel, hogy énekeljen a számaikban. Ha elfogadja, tudjuk, remek dalról van szó! Érdemes nem egyszer meghallgatni a számokat... 




Bad (Tablo)
Dear
Ask


MJ (Sunny Side) - Aztaaaaaa! Hát nem hiszem el, hogy ennyire kevesekhez jut el a zenéje, holott valami csodálatos. Engem megvett kilóra már évekkel ezelőtt. A Sunny Side; To J című dal a mai napig a top 5 számomban is benne van. Mindegy mikor hallgatom meg, elhalálozok tőle. Ezen kívül, a férfi meglepően jó minőségű dalokat alkot, még ha klip talán egyhez sem készül. Még 4Minute Gayoon is készített dalt velük!




이별우산
이 비가 그치면...
To J


Hyukoh - népszerű, népszerű, népszerű! Miért? Mert a szövegek értelmesek, a dalok mélyek és a zene remek. Mégis, fogadni mernék, hogy sokan nem is hallottatok róla. Ez nem a ti hibátok, hanem a KPOP címke értelmezési nehézsége okozza. Nézzetek csak a nézettségi mutatóra! Nem csak itt, a többi videó alatt is.


공드리 (&Primary & Lim Kim)




Crush! Eszméletlen népszerű!





Ha már itt tartunk, Lim Kim! Gyönyörű hang, remek dalok, még jobb szöveg! Imádom őt!



Rain
Awoo
Without Knowing it All


MC Mong. Igen, ő. Mert még annak ellenére is, hogy nyiltan senki se áll ki mellete s el is ítélik, a zenéjét még mindig kiemelkedőnek tartják. Nem csak rap előadóként, de szövegíróként is. Több híresség állt már össze vele, mint bárki mással, erre esküszöm. (Még a botránya után is. A dalok amiket ez a férfi alkot... kétségtelenül aranyat érnek.) Pl: Hyorin, Ailee, Huh Gak, Eunji (Apink), Sweden Laundry, K.Will, Seo Inyoung, Mina (Girls Day), Lyn, Eunha (GFriend), Gary, Park Lena, Ivy, Jinshil (Mad Soul Child)...stb.




Knowing Norhing
Love Mash
Sick Enough to Die




Most pedig pár szám, egyéb előadóktól. Hallgassatok bele, tetszeni fognak! (remélem)































Ennyi lenne mára! Remélem néhány előadó, dal megtetszett és arra késztettett titeket, hogy egy kicsit jobban elmerüljetek a koreai zenében! 

Véleményeket várom, mint mindig! :) 

3 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kitöröltem az előző megjegyzést, mert valamiért nem tördelte és összefolyt a szöveg. Szóval még egyszer:

      Szia! :)

      Előre is bocsánat a hosszú-hosszú szövegelésemért, csak már egy ideje ez bennem volt, mióta olvaslak. :D

      Zárójelben jegyezném csak meg, hogy a "K-pop" kifejézesen kívül már csak az "oppa" szót szeretem a jobban. Világgá lehet üldözni velük és a mai napig fel nem bírom fogni, hogy tetszhet az egy pasinak, ha a barátnője lebátyózza, zárójel bezárva.

      Alapvetően én maga a K-pop önálló műfajként is létezését erősen megkérdőjelezem. Ázsiai országokon kívül nem találkoztam egy országgal, aminek meg lett volna a saját formája. Számomra még belegondolni is vicces, hogy nézne ki; H-pop, H-blues, H-jazz. Valahol olvastam, hogy azért lehet külön műfajként tekinteni rá, mert nem tartalmaz nyílt utalásokat a pénzre, a szexre és egyéb káros tevékenységre - nyilván, mert akkor nem lennének tágabb rétegben is kedveltek-, de nekem ez túlzás. Akkor is popzene marad, aminek a célja a könnyen fogyaszthatóság és pont. Legalábbis szerintem. Aztán, hogy melyik nemzet milyen eszközökkel valósítja meg, abban nyilván különböznek.
      Viszont szerintem általánosságban nem keverik a fogalmakat, mert zömmel tényleg K-popot hallgatnak. :D Legalábbis is én nagyon kevés, emberrel találkoztam, aki ismeri és hallgatja pl. 신중현 vagy 드렁큰 타이거 munkásságát. Akik meg más műfajú zenét is hallgatnak, azok meg csak különbséget tudnak tenni a műfajok közt. Vagy csak én gondolom ilyen naivan?
      Azt egyébként nem értem, miért csodálkoznak a rajongók, hogy annyian nem szeretik a K-popot. Hiszen az 'N Sync vagy a Backstreet Boys sem csinált már évekkel ezelőtt. Népszerűek voltak egy bizonyos rétegben - persze mert úgy találták ki őket-, de attól függetlenül a nagy többségnek nem tetszettek. Mert, ahogy mondtad a zeneszöveg. Az a látványos senkinek sem, mégis mindenkinek szólni való akarás; hogy direkt nem éneklem, milyen hajszíne van a lánynak, fiúnak, mert akkor akiknek más van, azokat nem fogja elérni a dal. Nem mondjuk, hogy Amy miért hagytál el, mert akik nem Amy-k nem fogják hallgatni a zenéket. Ami nem fog letöltést generálni, vagyis nem lesz nyereséges.
      Azon meg mindig nevetek, hogy egyesekben miért él az elképzelés, hogy minden koreai K-popot hallgat. Egy ismerősömmel beszélgettem erről tegnap, hogy alapvetően nem hallgat koreai zenét. Egy-egy, ha rádióban vagy valahol máshol meghallgat, mert nosztalgia az általános iskolából, de ennyi. Engem a 90-es évek magyar slágereitől még mindig kiver a víz. Mert egy-egy buliban nosztalgiaként meghallgatni oké, aztán menni tovább. Pedig magyarként szeretném kéne azt is, mivel H-pop. lol


      És most, hogy konkrétan a bejegyzéshez is szóljak. :"D Végre olyan, mikor nem az agyonreklámozott arcokkal találom szembe magam. Mivel főleg az idolcsoportokat dobálgatják mindenfele, ezért magyarként nehéz más bandákra, énekesekre bukkannom. Na meg a YouTube sem segít az ajánlásaival - még ő is azt hiszi, hogy a K-pop megegyezik a koreai nyelvű zenével. :D
      Néhányat az említett számok közül már ismertem, egyébként az Epic High-ról én is ugyanazt gondolom, mint te. PRIMARY-nak nagyon-nagyon szeretem ezt az albumát, már utána is néztem, mennyiért lehetne beszerezni. Nekem olyan ablak elé bekuckózós hangulata van. A Maestro felkerült a lejátszási listámra. 리쌍, amúgy is a szívem csücske - bár nekik is a korábbi számaikat hallgatom rongyosra. Valahogy rólunk azt érzem, hogy a lelkük szomorúan szép. 더콰이엇 szimpatikus volt, egy albumán túl is vagyok. A Talking to the Moon szintén egy ablak melletti merengős számom már egy ideje.
      Akiket én még szívesen hallgatok az a 가리온, ők sem annyira ismertek nemzetközi szinten szerintem.

      Remélem, még lesznek ilyen ajánlások. :)

      Törlés
    2. Szia! :)

      Igen-igen, én is pont ezt írtam. Nem is biztos, hogy van olyan, hogy kpop. Én úgy tudom, nem a szexmentességhez van ennek köze, szimplán mindent ide sorolnak az emberek, ami koreai nyelven van. (Eredetileg tényleg csak a kifejezetten populáris zenét, mint mondjuk a S.E.S.) Lehet, hogy a fogalom amiről te tudsz, szintén élt valamikor, de mára ez már nem felelhet meg a valóságnak, hiszen minden (kis túlzással) második dalt lehet így és úgy is értelmezni. (De ki tudja :D)

      Igazából értem mire célzol, de szerintem mégis keverik a fogalmat. Vagy inkább mindenre ráerőszakolják :D Nem azt mondom, hogy minden esetben rosszul használják a fogalmat, hanem azt, hogy az emberenek a KPOP már teljesen egyenlő a koreai nyelvű zenével. :D Ráadásul maga a fogalom is ostobaság. (Mi az, hogy KPOP? A dalok fele még csak nem is pop és lassan nem is koreai.) De ezt úgy értem, hogy a bandák egy (nagy) része nem pop, de mikor a ezen előadókat hallgatják, akkor is kpopról beszélnek, és aképp ítélik meg (még ha először hallják is mondjuk, nem kell szeretniük). Ilyen pl. a (mondjuk) Day6 és az össze rock (mondjuk) banda, de az összes ballada, hip hop, és rap előadó is = minden zene ami koreai nyelvű. A többségnél ők is a kpop kategóriába esnek, pedig még csak nem is pop amit játszanak. Főképp, hogy a maradék előadó zenéje sem kifejezetten pop, ha igazán szeretnénk megvizsgálni. :D De ez tényleg csak az én véleményem, vagy amit én tapasztalok. Ettől még nem kell, hogy igazam legyen! Sőt, örülök a véleményednek. :)

      Azt én sem értem, honnan jött az, hogy minden koreai koerai zenét hallgat. Ez elképzelhetetlen. Hiszen semmilyen más országban nem fordul elő ilyesmi! Ebben az esetben pedig: nem lehet 60 millió embernek ugyanolyan az ízlése. :D Furcsa lenne. Na meg a dalszövegek... hát, igen. :D Csak néha azt gondolják, hogy mivel "ennyire jó a kpop, biztos szereti mindenki". Sajnos nem, elég kevesen szeretik ahhoz képest amit képzelnek az emberek. (Nem mintha nem érteném meg miért van ez. Sőt, jogos is...)

      Egyébként örülök, ha tetszett a bejegyzés, remélkük lesz még hasonló, ha időm engedi! :) :) Szívesen készítem őket, csak természetesen minden egyszerre jön. A baj nem jár egyedül. :D

      Még egyszer köszönöm, és szép napot Neked! :)

      Törlés

 Sziasztok! Ahogy láthattátok, az utóbbi pár napban (ismét) nem fértetek hozzá a yt. csatornám videóihoz, se a blogomhoz. Erre egy ismerősöm...