Miryo ~ DREAM [QUEEN]


Igen, én leszek,
Én leszek, én leszek.
Én leszek, akire eddig vártál, akit kerestél.
Én leszek, ez az álmom.

Nézd meg ki vagyok most,
A zene megkezdődik, az idő pedig repül.
Több mint húsz év telt el. Hol vagyok?
Elmúlt a csillogás, s múlton rágódok.
A ragyogó évek lassan feledésbe merülnek.
Már mindent elfeledtem.

Egyedül hallgatom a CD lejátszó kaparását,
Zenét hallgatok, dalszöveget írok,
A szétáradó boldogságról,
Melyet a szívem rég elveszített.

Elvesztettem az utam, merre haladok?
Annyi korlátom van, annyi szempár figyel,
Semmire sem vagyok képes miattuk,
Nézd meg az eddigi önmagam, igazából, semmi sem valódi.

Mindennek pontosan utánanéztem, de mindez csak paranoia.
Nem tudok semmit, mégis tudok mindent
Szóval fejezzük be most!
Az ki engem börtönbe zárt,
Jól tudom, hogy én hagytam ki a lépést,
Szóval most már fejezzük be!

Olyan gyorsan nőttem, hogy
Egy ölelést adtam az égnek.
Akkor azt mondtam, és reméltem,
Hogy meg fogom találni a gyermekkori álmom.

Ez az álmom,
Nap nap után felébredek,
Nap után bátorságot gyűjtök
Ez az álmom,
Nap nap után bátorságot gyűjtök.

A főnökünk gyűlöli, ha sok a rap,
A közönség ízlése miatt kompromisszumra volt szükség.
Ki vagyok a színpadon?
Imádkozom, hogy ne kelljen szembenéznem a közönséggel,
De a szövegben benne van, ki is vagyok.

Ki, ki, ki fog ítélkezni a szövegem felett? Ki?

Ha nem keresel, nincs mit találni.
Soha nem fogod tudni, mit rejt a szívem,
Ami csak itt benn van.

Cseszd meg a téveszméidet,
Mások hibáztatása éltet titeket!
Várj egy kicsit, s csak azután beszélj!
Még egyszer nem leszel ennyi idős,
De még mindig csak halogatod az álmaid,
Nem, majd én megmondom mit tegyél!
Cseszd meg a téveszméidet!

Ez az álmom,
Nap nap után felébredek,
Nap után bátorságot gyűjtök
Ez az álmom,
Nap nap után bátorságot gyűjtök.

Mikor szöveget írok,
Mikor zenét szerzek,
Csak Te vagy és én, Istenem.

Ez az álmom,
Nap nap után felébredek,
Nap után bátorságot gyűjtök,
Ez az álmom,
Nap nap után bátorságot gyűjtök.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

 Sziasztok! Ahogy láthattátok, az utóbbi pár napban (ismét) nem fértetek hozzá a yt. csatornám videóihoz, se a blogomhoz. Erre egy ismerősöm...