왜 러시아어를 공부해요? 미쳤어요?

Party Time gyerekek!

Most egy kis, nos összefoglalót olvashattok. Lesz ebben minden, a félévtől kezdve az utazásra való felkészülésig - hiszen ma végre, ezernyi szenvedés és kínlódás után...

...megvettem a repülőjegyeimet!

De haladjunk sorjában! Először is:

Mikor érdemes a japán szakra jelentkeznetek?

Ha nem érdekel titeket túlzottan Japán, a japán kultúra és a történelem. Garantálom, ezekkel fogtok a legkevesebbet találkozni.

Helyette azonban lesz nagyon sok-sok olyan tantárgy, aminek annyi hasznát veszitek majd az életben, mint a logaritmusoknak - és ez az én számból durva sértésnek számít.

Még nem végeztem teljesen a vizsgákkal, de a jelen helyzetben annyira nem is érdekelnek, tekintve, hogy a célt már szinte teljesítettem is. Ismételten azokból a tárgyakból a legnehezebb levizsgázni, amiknek SOHA, semmilyen hasznát se fogom venni - de így, ahogy mondom.

Van itt iráni vallástörténettől kezdve minden, csak az nem, ami engem érdekelne. 17(!) tárgyam volt ebben a félévben, ebből 3 (!) kapcsolódott Japánhoz. Szerintetek ez mennyire gáz japán szakon? Mert szerintem nagyon.

Annyit viszont már előre elmondhatok, hogy mind a kínai, a koreai és a japán nyelvet szépen lezártam és szép dicséretet is kaptam - bár egyikhez sem kellett túl sokat erőlködni. Sajnos.

Az eddigi átlag szép kerek 4,6, amit higgyétek el, nem olyan könnyű megszerezni, mint középiskolában! Most már nevetnem kell, mikor a húgom megkérdezni, hogy meg lehet-e egy hónap alatt tanulni az érettségi tételeket, s az jár a fejemben: "Kedvesem, te nem tudsz semmit." Két nap alatt meg lehet tanulni több könyvet, nem hogy pár tételt.

Akkor még kis ártatlanul azt hittem, hogy az érettségi nehéz volt. De, aztán rájöttem, hogy az csak kóstoló volt - már, ha nem valami büfé szakot választotok, ahol bejártok és megkapjátok a jegyeket. A japán nem ilyen, remélem ezzel azért mindenki tisztában van.

A mai legelső kérdés, amit feltettem, hogy ki jelentkezzen, na azt most megfordítom.

Ki ne jelentkezzen!

Az ne jelentkezzen, aki szerint ez móka lesz. Akit nem a nyelv érdekel igazán, csak a látszólag megismert kultúra, vagy amit el-el lesett az animékből (amiket nem nézem amúgy), vagy filmekből. Az itt nem lesz elég, s a kultúrával és történelemmel kb. nem is fogtok találkozni, helyette viszont telejesen magatokra lesztek utalva, mikor a nyelv (és főleg a kanjik) megtanulásáról lesz szó. Ahogy azt a tanárnőm meg is fogalmazta:

"Itt órán nem fogtok megtanulni japánul. Mindenkinek otthon kell." 

Ebben persze igaza is volt, de... Nem véletlen, hogy a sok felvett hallgató negyede már félévkor kiesett, most pedig már azt sem tudom mennyi, de talán ismét ennyien.

Pont a fent említett dolog miatt. Akik nem tanultak előtte semmilyen szinten japánt, azok - már ha tényleg meg akarnak tanulni japánul -, vért is izzadhatnak. Furcsa lesz a nyelv egész felépítése és sok gondjuk akad majd az egyszerű nyelvtani megértéssel.

A japán a legkönnyebb nyelv a világon - karöltve a koreaival. De erre rá kell állnia a gyermekkorunk óta az angolra és a németre beprogramozott agyunknak. Több társam is sokat szenvedett, láttam, mert mellettem ültek - sőt, volt ami még nekem is bonyolult volt kicsit, holott ahogy mondtam, nekem a nyelvtan pofon egyszerűen megy, egyszer elmondták és tudtam.

Emellett, ha nem tetszik a nyelv, ha nem vagy biztos benne, hogy ezt akarod, akkor semmiképp ne próbáld meg, vagy pengeélen fogsz táncolni. Láttam megbukni sokakat, akik csak azért jöttek, mert szerették (pl.) a the GazettE zenéjét, meg úgy tudogattak szavakat ami rájuk ragadt, és...ennyi. (Ezzel nem is lenne baj, csak ez nem elég.)

Japánul megtanulni nem nehéz, s szerintem egy magyar embernek még sokkal könnyebb, mint bármilyen más nemzet tagjának - de először ebbe bele kell szokni. Foglalkozni kell vele, legalább szóban, ha már írás bonyolultnak tűnik. Egy alapnak ott kell lennie a fejetekben, vagy nem fog menni (esetleg vért izzadva, úgy hogy ötezer más tárgyad is van mellette, s azt se tudod vizsgákkor, hová kapj).

Nekem van egy érdekes módszerem a japán tanuláshoz. Amikor itthon tanultam, soha életemben nem vettem egy kanjit sem. A katakanát a mai napig nem tudom - az megtanulhatatlan számomra. Akárhányszor számon kérték, megtanultam, de azonnal el is felejtettem utána, még ha 100 százalékos tesztet is írtam belőle. Gyűlölöm a katakanákat, s még enyhén fejezem ki magam! (De az megnyugtat, hogy több tanár is mondta - ez velük is gyakran előfordul, tehát nem én vagyok túl mutáns, vagy idióta.)

Beszélni tudok, és eddig is tudtam, a műveltetőn és a passzívon (na meg a műveltető+ passzív) kívül semmi újat sem tanultam ez alatt az év alatt. (És ez a kettő sem volt nehéz, hogy őszinte legyek.) Tehát 23 leckéből 3 volt, amit kb. újnak mondhattam. Ez azért remek arány, ha mondhatok ilyesmit.

Viszont, az írás nekem valahogy szörnyen nehezen megy. Ezzel szenvedtem a legtöbbet, mert fura mód felismerni felismerem az összeset, de leírni már nem annyira tudom. Fél-analfabéta vagyok, ha a kanjik jönnek szóba - és mindegy, hogy kínai/koreai/japán vagy egyéb írásjegyekről van szó. (Mert hogy nem mindegy.)

Ezekre amúgy is sok időt kell fordítani (elvileg, de én ezt nem tettem meg), azoknak pedig, akik eleve tanulatlanul érkeznek, és csak krix-kraxokat látnak, szörnyű élményben lesz részük. Több mint szörnyűben. Ezért, bár azt mondják, hogy nem feltétel a nyelv ismerete a felvételihez, és nem is, erősen ajánlom, hogy azok, akiknek a fejében megfordul a jelentkezés, ne egy hetet, ne kettőt foglalkozzanak a nyelvvel, minimum annak nyelvtani lokikájával! Ez nagyon fontos, higgyétek el, ez az alapja az egésznek. A japán nyelv (és a koreai meg a kínai is!) logikájában roppant hasonló a magyarhoz, pusztán nem vagyunk képesek észre venni, mert kicsi korunktól fogva elérik, hogy "nyugati" nyelveket tanuljunk, és erre áll rá az agyunk. Továbbra is keressük az összefüggést az angol (vagy német) és a japán nyelv között - pár esetben van is -, közben pedig elfeledjük felismerni, hogy sokkal jobban járunk, ha a magyarral vetjük össze. Mert vannak dolgok, amik valóban hasonlóak, mint az angolban (folyamatos igeidő pl.), de én sokkal jobbnak tartom, ha a magyarra koncentrálunk, mert ezerszer könnyebb lesz úgy. (Bár ezt az sem könnyíti meg, hogy angol tankönyvekből tanulunk.) A hiraganát és a katakanát ismerni illik, de nem kötelező, mert a hiraganát folyamatosan használjuk, és ennél csak a hangul könnyebb! Egy-két nap, és folyamatosan olvashatunk, semmi nehéz sincs benne, szép kerek formák roppant könnyen megjegyezhető - mindössze meg kell tanulni. Nincs mese, le kell ülni a fenekünkre és gyakorolni. De ez tényleg a legkönnyebb része az egésznek.

Hogy az én tapasztalatom mi? 

Nem volt nehéz, kicsit sem. Én átrepültem a vizsgákon, úgy, hogy meg sem erőltettem magam. A japán vizsgákra mindig rettegve ültem be, azt hittem, hogy meg fogok bukni, majdnem sírva fakadtam, végül pedig kiderült, hogy semmi okom sem volt rá. Erről nem tehetek, ha tudok is valamit, akkor is egyből azt képzelem be magamnak, hogy meg fogok bukni - a szobatársaim már mikor meghallják, hogy kiejtem a számon, mikor lesz vizsgám, azzal kezdik, hogy "nem fogsz megbukni". Szóval értitek, parás vagyok, de már paranoiás módon.

Az első félévben nehezebbnek éreztem a vizsgát, mert ez a mostani pofon egyszerű volt. Visszagondolva, az elsőn talán túlságosan is féltem, mert az a rémkép kergetett, hogy már az első vizsgánál ki fogok bukni. De persze nem így lett.

A második vizsga remek volt, a szóbeli és az írásbeli is. (Még ha utána azt is éreztem, hogy megbuktam.) Mikor aludtam rá egyet, és visszaemlékeztem, már tudtam, hogy minden rendben lesz. Pedig nem tanultam rá, és ezt most őszintén mondom, csak egyetlen napot - azt is pánikban s kb. semmi se ragadt meg.

Nem azért, mert ennyire hanyag vagyok, egyszerűen a félévben végig éreztem, hogy értek mindent, tudok mindent. Akkor pedig miért kellett volna ennél is jobban görcsölnöm? Emellett foglalkoznom kellett a fel-fel (értsd: minden héten) bukkanó problémákra a koreai kiutazásommal kapcsolatban is. Ezt tessék úgy érteni, hogy minden vasárnap éjjel kaptam üzenetet, hogy hétfőre kellene ez meg ez. Igen, ilyen mission impossible formában, csak, hogy jól érezzem magam.

A kedvenc élményem ebben a félévben az volt, mikor beültem a "Japán Vallások" órára, ahol az ainukról hallhattam előadást, ahogy medvét kínoztak. A tanár még videót is szerzett, ahol a befogott medvét órákon keresztül kínozták, dárdákkal, kövekkel stb. kínozták, míg meg nem ölték. A kedves bácsika megkérdezte akarjuk-e látni a videót, s "na majd tartunk szavazást". Mire azt mondhattuk volna, hogy nem, köszönjük, ő már el is indította, s kommentelni kezdte: "Itt a kínzás eleje, itt a tetőfoka, itt már nagyon fájhat neki, stb." Na ott bedugtam a fülesem, és zenét hallgattam... De ez nagyon megmaradt...

A másik a "Keleti Vallások" óra, ahol CSAK Irán vallásáról tanultunk, amit eleve nem értettem, hogy miért is szükséges. Egyszer hallottam csak a "japán" szót, mikor kijelentette, hogy, és most idézem, mert ez szó szerint megragadt:

"És, mielőtt azt mondanátok, hogy Iránnak semmi köze a tanulmányaitokhoz, elmondhatom, hogy ez az írásrendszer eljutott Kína határaihoz is." 

Aha, már értem...

A többi tárgyról nem nagyon tudok elmondani...semmit. Voltak, egyiket se találtam túlzottan érdekesnek. Talán még a Kelet Népei órát, ahol hallhattam Vietnamról, Mongóliáról, meg hasolókról. (Bár itt sem értettem miért kellett Irak, Irán meg ilyenek...)

Milyen óráim is voltak még? Koreai történelem (ez okés volt), Kínai történelem (ezt sem értem túlzottan, mert pont nem olyan anyagokat vettünk, ahol felbukkant volna Japán...), Művtöri 2 (ez annyira nem érdekelt), a két vallástöri ugye, miket fenn emlegettem, Bevezetés a filológiába 2 (ennek semmi haszna nem volt), filozófia (uram segíts), Bevezetés a nyelvtudományba (ennek sincs semmi értelme). Na felvettem még két drámához kapcsolódó tárgyat magyar szakról: Zenés színházat és a Színjátéktípusok történetét. Ezeket nagyon szerettem, imádtam mindig is a magyart, főleg, ha az irodalomról volt szó. A komoly zenét is szeretem (igaz az operát pont nem), így ezen tárgyak felüdülést jelentettek a sok baromság közt. A vizsgáról már nem ezt mondanám el, de mivel nagyon érdekeltek (de a spec/minorom is színházi stúdiumok), szóval elvoltam velük és az előadások is érdekesek voltak, nem úgy mint a saját szakomon...

Végül pedig a politológiát emelném ki! Imádom a politikát, nagyon szívesen foglalkoznék vele, ki tudja, egyszer majd láthattok a TV-ben is. Nagyon szeretem, így igazi érvágás volt, mikor négyest kaptam a beadandómra. Sokat foglalkoztam vele, 11 oldalt írtam, míg mások csak hármat - ők meg ötöst kaptak. Oké, elismerem, későn adtam be, szóval értem az érdemjegyet, de akkor is. 

Mást nagyon nem tudok megemlíteni, untam a félévet, szóval remélem a következőben, miután kiszórták a felesleget, megindulhat az igazi tanulás. (Bár, abból amit a felsősök mondtak, nem fog...)

Na, akkor térjünk rá a legfontosabb dologra, ami engem is jobban érdekel, mint az iskola - jelenleg.

A koreai ösztöndíjam rendeződni látszik, de ne tudjátok meg, hogy miféle hercehurcán vagyok túl ezzel kapcsolatban. Esküszöm, mintha az FBI-t küldték volna rám, de szó szerint! Hirtelen, út közben olyan feltételeket találtak ki, amiknek egy nap alatt kellett megfelelni, mindig vasárnap éjszaka küldtek értesítőt, miféle dolgokat kellene elintézni hétfő reggelre, többször majdnem idegösszeomlást kaptam, s volt, hogy elsírtam magam, és órákig zokogtam az idegtől - mert kitalálták, hogy akkor mégsem mehetek...

De most úgy tűnik (de készülök a legrosszabbra), hogy minden rendben van, tegnap reggel (4 órás huzavona után) megvettem a repjegyeket, és augusztus 23-án indulok is! Augusztus 24-én már koreai levegőt fogok szívni, és fél évig haza sem jövök. Aztán, ha úgy jön ki a lépés, akkor vissza is megyek.

Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mik várnak majd rám, őszintén. Annyi beszámolót hallottam már, annyira régóta foglalkozok a kelet-témával, hogy úgy érzem, meglepetés nem érhet, de tudjuk, hogy ez nem igaz. Mindenki a saját módján éli meg, mindenkivel más dolgok történnek, más közegbe kerül, más embereket ismer meg. Az, hogy tisztában vagyok a kultúra alapjaival nem jelenti, hogy tudok is valamit. Sokan elkövetik azt a hibát, hogy azt hiszik, csak mert a nyelvet beszélik (bizonyos szinten), már tudnak mindent. Nem, ez nincs így. Csak akkor tudok majd mondani valamit, ha odaértem, ha megismerkedtem az ott élőkkel - erre pedig egy élet sem elég.

Mi magyarok sem ismerjük egymást igazán, annak ellenére, hogy egy nép vagyunk. Alapjaiban véve összeköt minket a történelmünk, a múltunk, mint népet - de ettől mind mások és mások vagyunk, egyedi személyiségek, egyedi gondolkodással.

Tehát hiába is halljuk azt, amit a többi ember elmesél, mi nem azt fogjuk átélni, vagy nem biztos. Én nem is akarom mások élményeit átélni, sajátokat akarok készíteni, amikre örökké emlékezhetek.

Tudjátok, hogy egy álom vált valóra ezzel. Mikor megtudtam, hogy felvettek erre a a koreai egyetemre, megmagyarázhatatlan érzések kerítettek hatalmukba. Azt hittem, hogy nagyon fogok örülni, hogy csak sikoltani tudok majd, de ehelyett (bár akkor még nem értettem) inkább...felfogni sem tudtam, hogy sikerült. Valahogy túl nyugodttá váltam, mintha "mi sem történt volna". De őszintén szólva már tudom, hogy miért éreztem ezt.

Igaz az a mondás, hogy "Ahol az álom valóra válik, ott kezdődik a valóság." 

Ez tényleg így is van. Most, hogy ez már nem álom, pusztán a valóság, nem lengi körbe misztikus köd, nem vágyakozok tovább, nem képzelgek, s bár veszített a varázsából az egész, s nem is ver hevesebben a szívem a gondolatra, boldog vagyok.

Innentől a sok papírmunka, a nehézségek, a felmerülő költségek, a zavar és a bonyodalom, a készülődés vette át a helyét az örömnek. Emellett valahol már nyugodt vagyok. Nem kell arra gondolnom, hogy vajon "mikor sikerül", hogy valaha "sikerül-e". 

Kívánom mindannyiótoknak, hogy ezt az érzést valaha érezhessétek. Azt hiszem, ez az, amikor egy álom valóra válik - ez a nyugalom, ami elönt.

Én ezért nagyon sokat dolgoztam. Nem csak mondtam, hogy tanulni fogok, nem csak állítottam, hogy ezt akarom, hanem meg is tettem. Nap nap után, állandóan. Ez a munka pedig kifizetődött. Ez az igazi öröm számomra. Mert én megtettem mindent.

Amúgy, amíg kinn leszek, készítek majd videókat, beszámolókat mindenről. Ha van valami különleges kérés, vagy dolog, amire kíváncsiak vagytok, tudassátok velem!

Annak érdekében, ha erre van igény létrehoztam egy fb. oldalt is, hogy könnyebben menjen a dolog: 

Manami's Life

Még nem csináltam vele semmi különöset, pusztán létrehoztam. Ha érdekel valakit, akkor tessék követni, ide fogok feltölteni mindenféle dolgot, amit utazásaim közben tapasztalok.

Azt azért még el kell mondanom, hogy ha jól tudom, a T-ARA ősszel tér vissza. Tudjátok ez mit jelent? A Music Bank (stb.) előtt fogok éjszakázni. Csak így legyen!

*

Emellett további elfoglaltságot jelent, hogy nemsokára szeretnék nyelvvizsgát tenni orosz nyelvből is. (Jövő hónapban) Tudom, tudom, bolond vagyok - biztosan ezt gondoljátok.

Pedig nem sok szebb nyelvet tudok elképzelni, mint amilyen az orosz is. Igaz, ma már nem dívik ezt tanulni, de nem csak hasznos, de gyönyörű is. Tisztában vagyok vele, hogy sokatok nem kívánatosnak tartja, a hangzását pedig bunkónak, de ezzel nem értek egyet. 9 éves korom óta szeretnék megtanulni oroszul, ez pedig hosszabb ideje van jelen az életemben, mint a japán vagy a koreai, kínai, vietnami nyelv iránti szeretetem. A keleti dolgok is gyerekként értek el, azóta szeretem is őket, de az orosz az én titkolt szerelmem, amit szintén soha nem fogok feladni. (Majdnem Moszkvában lett volna a repcsis átszállásom is, de sajna nem jött össze. Na majd egyszer!)

Így, visszaemlékezve mindig is vonzottak a nyelvek. Tudom, talán bolondságnak tűnik, és egész hihetetlennek, de így volt. Akkoriban volt nagyon híres a t.A.T.u nevű banda, és szerencsémnek köszönhetően alkalmam is volt megismerkedni a nyelvvel, amibe azonnal beleszerettem. Tudni akartam róla mindent, és anya oroszul remekül (értsd : folyékonyan) beszél. Azonban egy kisebb bökkenő akadt, ugyanis anyukám nagyon ellene van ennek az egész orosz mizérirának egy személyes szörnyű élmény miatt. Azt mondta, hogy tanulhatom, de ő soha többé meg nem szólal oroszul. Így ugyan könyvem akadt, de segítségem semmi - na meg ennyi idősen azért nem is gondoltam ám komolyan a dolgot. Mindössze hallgattam a zenéket és ennyi. Nem volt bennem se elszántság se semmi, és ez nem is volt elvárható tőlem. Közben történtek a dolgok, én magam felnőttem és rájöttem, hogy nekem a nyelvek a mindenem - a zene mellett. Később is ezzel akarok foglalkozni, méghozzá nem kisiparos módon. Majd alakul a dolog. Na, de visszatérve... Tudom mit gondoltok róla, mert bárkinek említem (kivéve az egyik szobatársam), elég elutasítóak az emberek. Nem is értik mit akarok vele. Én viszont igen, és ez a lényeg, igaz?

Kisebb koromban írtam magamnak egy levelet, mikor azt hittem, hogy egy műtétemkor meg fogok halni - ne kérdezzétek, gyerek voltam -, és nem is olyan régen elővettem, ugyanis elértem a kort, amit a borítékra írtam - abban az esetben, ha felébredek az altatásból. Jézusom... -, és meglepett, hogy milyen komolyan beszéltem erről már akkor is.

"Kedves felnőtt én. Megtanultál már hat nyelven?"

Hát, így válaszolva a kérdésre: Tudok japánul, tudok koreaiul, angolul, németül, tanulok oroszul és kínaiul. 

Nem teljesítettem azt, amit kiszabtam magamnak, se rajta vagyok az ügyön, és ez már félsiker, nem igaz? Lehet, hogy nektek ez nem annyira fontos, de nekem ez dobogtatja meg a szívem. Van valami varázslatos abban, ahogy más nyelvek megmutatják a beszélőik gondolkodását, ahogy több és elfogadóbb személyé varázsolnak az új és új szavak.

Nekem ez az, ami igazán megérint. De emellett soha nem feledem, és nem is tudom, hogy magyar vagyok, s mennyire gyönyörű és kifejező a mi nyelvünk - ehhez hasonlót még nem láttam, hiába ismerkedtem meg több "nyelvcsaládba" tartozó nyelvvel is.

Mutatnék is nektek pár zenét. Ha gondoljátok hallgassátok meg, ki tudja, lehet, hogy akad közöttetek olyan, akinek valamelyik tetszeni fog. Erősen reménykedek benne, még ha nem is ez a témája a blogomnak.

Elsőnek jöjjön Elvira T pár dala, melyek még meg is lephetnek titeket. 

Ennek a klipje nagyon megfogott. A végén teljesen meglepődtem, bár nem is tudom miért. Azóta is nagyon szeretem. ^^

Itt pedig az új kedvencem. Talán egy hete jött ki? Azt hiszem.


*
Ani Lorak egy csodás énekes, annál is jobb dalokkal. Ezek bármelyik slágerlistát bevehetnék, csak hát...orosz. Tudjátok, ti is utáljátok.  Annyit elmondhatok, hogy bár ilyen nő lehetnék. De komolyan! Nézzétek meg, gyönyörű, csinos, és tehetséges. Ha férfi lennék, őt akarnám elvenni feleségül. Így, lányként pedig, titokban szeretnék olyan lenni, mint amilyen ő is.








*
Most következzék egy dal, amibe halálosan szerelmes vagyok! Amint hallhatjátok a blogon is ennek az inst. verziója indul el, azonnal. Tényleg nagyon jó szám, nem tudom befejezni a hallgatását... >.< Még ha a klipjét kifejezetten...unszimpatikusnak is találom.

Következzék a "Fegyverszünet"!



*
Végül pedig Polina Gagarina. Igen, az akit ebben az évben az EV-n is indítottak - csak én nem onnan ismerem, hanem jóval régebbről.

"Я тебя не прощу никогда - Soha nem fogok megbocsátani"

Én neki szurkoltam már 12-ben is, hogy kijusson az EV-ra, de mást választottak helyette, így kicsit szomorú is voltam, mert a világ még mindig nem figyelt fel rá, holott gyönyörű hangja van. Végre egy nő, akinek nem macskanyávogásszerűen magas a hangja...

Itt pedig egy élő, amit szinte kötelező látni. Ennek a hölgynek eszméletlen szép hangja van. Millióból felismerem! A három perc ötvenkettőkor kezdődő hang pedig...



Ha lehet, akkor nézzetek bele. Mert annak ellenére, amit mi állítunk, nem csak a külvilág hord szemellenzőt, hanem mi magunk is. Mi vagyunk oda CSAK a koreai/japán/kínai zenéért, s mi zárunk ki minden mást. Hisz a többi csak szar lehet.

De ennek nem kötelező így lennie.