Új fordítás
Az illatod még erősen érzem,
Megbéklyóz, mintha csak az álmaid rabjává váltam volna.
Az emlékek, melyek a szívemben ragyognak,
Lassan füstté válnak, s eltűnnek.
A szívem elkeseredetten vágyakozik utánad - elolvad, felkiált.
Minden hamuvá válhat egy perc alatt,
Kitárom a karjaimat, de csak üresség vár, ott, a fekete-fehér hajnal egén,
A hangom érted kiált, de észre veszi valaha bárki is?
A végtelen titok, a halovány emlékek.
Miért nem válnak valóra soha a vágyaim?
Az eső és a könnyek hangja vegyül,
Miközben még mindig hallom a hangod.
Soha nem értelek el igazán.
Fájdalmat okozol - szörnyű fájdalmat
Fájdalmat okozol - szörnyű fájdalmat
Örökké emlékezni fogok rád,
Bennem élsz, látom magunkat együtt.
A Holdfény dallamát hallva,
Felkészítem a hevesen dobogó szívem.
Az éj olyan, akár egy széles folyó,
Rengeteg titkot sodor magával.
Elsuttogok őket?
Merre menjek, hogy kinyithassam a világod zárt ajtaját?
Magaddal viszel a függöny mögé, hol te is rejtőzöl? El tudod érni, hogy érezzem, élek?
Minden este ezt a csodás dallamot hallom álmaimban, mely nekünk szól.
Behunyom a szemem s követem az árnyékokat a sötétségben. Ki tudja mit kell tennem?
Csak egyszer találj rám!
Pontosan tudod mennyire vágyok rád!
Jobban félek az egyedülléttől,
Mint a halványodó alakodtól,
Mint az egyre sűrűsödő éjszakától.
Fáj.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése