Holdfény
Ismét eltűnsz a sötétségben,
Mikor a hajnal eljön, újra egyedül vagyok az ágyamban.
A napsugarak lassú emelkedését figyelve,nehéz könnyeket hullatok.
Gyűlölöm a hajnalt.
Olyan fagyos vagy, miért nem adod oda a szíved?
Talán épp ez az, amiért egyre jobban vonzódok hozzád.
Kicsúszol az ujjaim közül, ahogy a reggel beköszönt.
Nem kapok levegőt, ahogy ismét téged kutatlak.
Ez a ragyogás...
Veszélyes, hogy rád várok.
Ahogy a éj búcsút int, nem láthatlak többé,
Ezt pedig gyűlölöm.
Ismét utánad kutatok,
Utánad, ki valahol másol bújsz meg.
Félek, félek a hajnaltól.
Nap, még annyi mindent akarok mondani a Holdnak!
Kérlek, vedd ezt észre, és nyugodj le még egyszer!
Siess, mielőtt még ismét eltűnik!
Hová mész, miért rejtőzöl el olyan gyorsan?
Nem tudom többé elrejteni mennyire fáj a szívem.
Ne próbálj kiszámítani, kérlek, félek.
Nyitott szemmel alszok, félek, hogy elmész.
Rád nézek, látom milyen fehér vagy, megvakítasz.
Ahogy elalszol és a fény újra felragyog,
Nem bírom, melléd sétálok.
A Hold fénye alatt, ismét téged akarlak.
Reményt táplálok, mondd hát el!
Kérlek légy te a fény az utamon,
Mert ez a hely, nélküled,
Még a sötétségnél is rémisztőbb.
Ha újra elhagysz, s elrejtőzöl,
A szívem össze fog törni.
Csak te tudsz megjavítani,
Nem tudok megállni,
Nézz vissza rám,
Hajnal, hajnal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése