Kíváncsi vagyok, valóban megváltoztam-e,
Én, ki ugyanazon a helyen ragadtam, minden egyes nap.
Én, kit nem lehet megállítani.
Én, kit nem lehet megállítani.
Kifogytam a levegőből, ahogy a cipőm igazgattam.
Ez a kép, ebben a homályos tükörben, nem én vagyok, ugye?
Akkor mégis ki az?
Akkor mégis ki az?
Ölelj, fogadj el!
Felveszem ezt a furcsa maszkot,
És e különös táncot járom egész este.
Ölelj, fogadj el!
Míg azt nem mondod, hogy vége...
Addig taszítasz, míg a véghez nem érünk.
Tükör, tükör a falon,
Rémisztő pillanatok, engem követő tekintetek, miket nem tudok elkerülni.
Képtelen vagyok beszélni, mindössze egy sóhaj hagyja el ajkaimat.
Egyre csak próbálkozok, de nem tehetek semmit,
Egész este nem tudok megszólalni, csak sóhajok hagyják el az ajkaimat.
Ölelj, fogadj el!
Megigazítom ezt a furcsa ruhát, s belélegzem ezt a nehéz levegőt.
Csak van valaki aki meg fog menteni, igaz?
Míg azt nem mondod, hogy vége...
Addig taszítasz, míg a véghez nem érünk.
Valahol minden elromlott,
Elveszítettem az összes érzékem.
Még ez a pillanat is annyira tipikus...
Talán csak a fantáziámban él.
Igen kedvesem, beszélj hozzám!
Erre a pillanatra vártam, végre ujjá születhetek,
Akár egy fekete hattyú.
Kíváncsi vagyok, kíváncsi vagyok,
Vajon tényleg megváltoztam-e.
Rabul ejtettek a szédítő, szabadságot ígérő szemeid.
Ölelj, fogadj el!
Mondd, hogy mindez pusztán egy rossz álom,
Ölelj, fogadj el!
A holdfényes tó tükrén táncolok, ismét.
Tökéletes.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése