D.O [EXO] ~ Scream [외침]

Az ilyen örökkévalóságnak tűnő, megfáradt napokon,
Megpróbálom összetartani a sóhajokkal teli szívem.
Ahogy ma is, holnap is fel fogok kelni,
S igyekezni fogok, hogy túléljem a napot.


Kilátástalan várakozás, üres nevetés,
Semmi sem változik, még ha az idő tova is száll.
A fájdalom, s a sebek a szívemen,
Ezek soha nem fognak eltűnni.

Hallod a kétségbeesett kiáltásunk?
Magunkban kellett tartanunk mindent,
Annak ellenére, amit ki kellett bírnunk.
Még ha sötétség is vett körül ezen a távoli,végtelen úton,
Mindig egymás mellett, kézen fogva haladtunk.

Egy árva fénycsík siklik be ebbe a sötét szobába, az ablakon keresztül.
Remélem, egy nap majd ragyogni fog.
Ha hiszek, remélek, talán valóra válik...
Ez az, amiért várok, s hiszek.

Hallod a kétségbeesett kiáltásunk?
Magunkban kellett tartanunk mindent,
Annak ellenére, amit ki kellett bírnunk.
Még ha sötétség is vett körül ezen a távoli,végtelen úton,
Mindig egymás mellett, kézen fogva haladtunk.

Miért nincsenek válaszok?

Miért kellett némán elrejtenünk mindent ennyi ideig?

Az ilyen örökkévalóságnak tűnő, megfáradt napokon,
Csak a sóhajok tartják össze a szívemet.

Ahogy ma is, holnap is fel fogok kelni,
S igyekezni fogok, hogy túléljem a napot.