Az első lépések az ismeretlen úton,
A friss szél csiklandozza a zöld pázsitot majd áthatol az égen.
Úgy szeretném követni! majd mikor nem megy, sírva fakadok.
Mikor feltekintek, minduntalan valami ragyogó, fénylő dolgot látok, mely képes felébreszteni.
Nem teljesen rejtett,
nem teljesen elhajított...
Ez vagyok én.
" Kapaszkodj a reménybe!"
Mindig tovahaladok, ugynaazzal a mosollyal...
" Kapaszkodj a reménybe!"
Főleg...mert a remény múlandó...
" Kapaszkodj a reménybe!"
A szívem belsejében - amit nem mutatok meg senkinek...
Él a lány, aki sebzett, sérült...majdhogynem megsemmisült.
Ha felfedném, sokan sírnának értem...
De felesleges lenne...mert ez a fájdalom soha nem múlik el.
Ez az oka...amiért folyton mosolygok.
Senki sem ismeri...
Még ti sem...
csak követem a szívem!
" Kapszkodj a reménybe!"
Az aggodalmaim egyre csak gyűlnek!
Próbálom ezeket használni erőként.
" Kapaszkodj a reménybe!"
Mindig tovahaladni mosollyal az arcomon...
" Kapaszkodj a reménybe!"
Főleg, mikor szörnyen fáj...
" Kapaszkodj a reménybe!"
Nem kellene foglalkoznom ezekkel a dolgokkal...
Nem kellene elfutnom előlük...
Ahogy te.
" Kapaszkodj a reménybe!"
A remény az, ami összetartja a világot,
" Kapaszkodj a reménybe!"
Főleg, mert az élet múlandó...
" Kapaszkodj a reménybe!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése