Manami's life

Képzeld el, milyen szembesülni azzal, hogy vége... Végleg elfogyott a remény is, hogy visszaforgathatod, vagy megállíthatod az időt.
Csak állsz dermedten, és elönt a milliónyi emlékkép... bármerre fordulsz egy szelíd mosoly, egy hangos kacaj élettel teli képe kúszik szemed elé. Minden sarok, minden apró tárgy, mely a világot jelentette, már csak a múlt... és te nem tehetsz semmit...
Az idő múlik... már el is múlt.
Ez most egy édes-keserű búcsú, amivel szembe kell néznem... El kell engednem... mert már nem tartozom oda, már nem az vagyok... Tudom jól, értem, de a szívem fáj... A boldog emlékek fájdalmas könnyeket csalnak a szemembe.
Mindig megőrzöm majd a szívemben, bármi is történjen... lesz egy hely a mélyen belül, ahová elmenekülhetek...