Elég mélyre ástunk, átléptünk rengeteg akadályt. De egy apró fal még kettőnk között feszül. Bocsásd meg apró lépéseim, én csak lassan haladhatok. Sajnálom, hogy nem tudom tartani a tempód. Én is követlek majd, csak várj rám, míg védőfalam tégláiból hidat nem építek, hogy elérjelek téged. De a téglák nehezek, az idő pora lepte be őket, ólomsúlyt helyezve rájuk. A karjaim még gyengék, reszketnek, de kérlek maradj velem, kérlek várj rám.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Sziasztok! Ahogy láthattátok, az utóbbi pár napban (ismét) nem fértetek hozzá a yt. csatornám videóihoz, se a blogomhoz. Erre egy ismerősöm...
-
Az ölelésem megóvott téged... Az enyém, kit mindenki eldobott. Szerelem... Nem látom a sötét alagút végét... Én is félek. Mint si...
-
Sziasztok! :) Mielőtt belekezdenék a bejegyzésbe, elmondanám, hogy ez nem mindenkinek fog tetszeni. Ha érzékenyen érint titeket ...
-
Mint ahogy egyszer mondtam ha megtanulok repülni, akkor soha nem jövök vissza A célom az a kék, kék ég Még mindig nem tanultam meg mi is az ...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése