Az állomás melletti Cd bolt bezárt.
Egyszer meghallgattunk ott egy albumot.
Van még egy aranyos kis bolt, ahol a könyvesbolt volt.
Ez a város apránként megváltozik.
Annyi dologról szeretnék beszélni veled.
De ezeket a dolgokat nem tudom elmondani,
Egy ideje nem hívtalak.
Boldog vagy? Én megvagyok.
Szerettem volna elrejteni a magányom,
Így kiegyenesedtem és felnéztem az égre
Megpróbáltam összeszámolni a rengeteg emlékünk
De csak most jöttem rá mi is a legfontosabb.
Ez egy kincs.
Úgy tűnik, nem vagyok elég erős,
Hogy megkérdezzem, új barátnőd van-e.
Emlékszel, mikor összevesztünk ebben az útkereszteződésben?
Valami butaság miatt volt.
Ez...fájdalmasan nosztalgikus.
Mosolyogsz? Én jól vagyok.
Aggódva szólítottál a nevemen valami buta hazugság miatt.
Minden hely különleges, ahol velem voltál.
Még együtt lennénk, ha ezt akkor is észreveszem?
Elkényesztettem magam a kedvességeddel...
Bocsáss meg az önzőségemért.
Bár tudtam volna őszinte lenni veled...
Boldog vagy? Én megvagyok.
Szerettem volna elrejteni a magányom,
Így kiegyenesedtem és felnéztem az égre.
Ha újra beszélnénk egy nap...
Remélem képes leszek majd hazugság nélkül azt mondani, hogy jól vagyok.
Ahogy az évszakok változnak,
Ahogy a város változik...
Találtam valamit ami soha nem változik.
Ezek átlagos szavak, de 'őszintén köszönöm .'
A napokat amiket veled töltöttem...
Örök kincsként fogom őrizni.
Hihetetlen nosztalgia tört rám :). Érdekes milyen jól el lehet ezt énekelni ilyen vidám dallammal és milyen fájdalom tudja kísérni...
VálaszTörlésSzerintem ez a kettősség ad a dalnak mély érzelmeket. Olyan, mint amikor nevetsz, mert hiszed, hogy könnyebb lesz tőle a dolog, de közben mindenhez van kedved, csak a mosolyhoz nem.
VálaszTörlés"Olyan furcsák vagyunk mi emberek,
VálaszTörlésA szemünk sír, az ajkunk nevet.
Azt hisszük másról, hogy boldog talán
S irigykedünk egy-egy szaván.
Azt hisszük, ha a másik szeme ragyog,
Gondolatai tiszták és szabadok,
S nem vesszük, dehogy vesszük észre,
Hogy könnyek égnek csillogó szemében.
Oly furcsák vagyunk mi emberek,
A szemünk sír, az ajkunk nevet.
Hazugság az egész életünk,
Mert akkor is sírunk, amikor nevetünk."
(Dante) :)
Sajnos...ez teljességében igaz. Nehéz bevallani - mert tényleg az- de az emberek többsége ilyen, én is. A legtöbben nevetünk,mikor a leginkább fáj. Csak csendben várjuk, hogy valaki észrevegye, hogy segítségre szorulunk. De eközben, mi is elsétálunk azok mellett az emberek mellett, akik felénk nyújtják a kezünket. Mert valahogy, minden ember önző. Mindenki a saját fájdalmával van elfoglalva,- bár ez valamilyen szinten érthető- és azt hiszik, ez feljogosítja őket arra, hogy ne törődjenek másokkal.
VálaszTörlésMégis...mellette mindenki nagyban hangoztatja, hogy Ők foglalkoznak másokkal. Pedig nem így van.A leginkább azt becsülöm, ha ezt valaki be meri vallani.