컴백 시간! 아이즈원 | 네이처 | 스트레이 키즈 | 킴보 | 우주소녀 등등...




Sziasztok! Íme a heti Comeback Time! Ma velük foglalkozunk: Iz*one, Wjsn, Weki Meki, Taeyeon, Nature, Dia, Gwsn, Kimbo, Monsta X, Seventeen, Stray Kids. 

Lássuk is! ❤






I. WJSN



Hát, nem tudom. Hallom én, hogy nagyon jó, meg minden, de magamtól kb. soha nem kattintok rá, mert nem élvezem a hallgatását. Mintha semmiféle dallam nem lenne benne, csak a baromi hangos éneklés. Lehet, hogy később megszeretem, de jelenleg csak akkor hallgatom, ha magamra erőszakolom a dalt, mert „jaj, értékelést kell írni, hallgassad mán'”.

Ezt most nem úgy értem, hogy rossz dal – mert nem. De nem is mászott úgy a fülembe, mint egy-két korábbi szerzeményük. A problémám az, hogy iszonyatosan hangos az ének, majdnem ordításnak tűnik, a sokkal lágyabb dallam felett. Mintha nem lenne összehangolva az alap és az énekesek hangja. Nagyon érdekes. Nem zavaró annyira, hogy rossz legyen a szám, de nem is érződik tökéletesnek.

Pedig nagyon szerettem volna azzal jönni, hogy na, látjátok, végre egy erőteljes refrén. De sajnos most ez nem tehetem olyan lelkesedéssel és őszinteséggel, mint ahogy azt kellene. Az biztos, hogy a Boogie Up (nálam az a mélypontja a WJSN karrierjének, még ha hatalmas sikert is arattak vele), de pl. az As You Wish ennél valamivel hangulatosabb volt, a megszokott, nosztalgikus, szinte mesébe illő dallammal / intróval. Itt ez egyáltalán nincs jelen. Nekem ez most… nem jött be annyira, mint szerettem volna. Megvan az esélye, hogy később megszeretem, mert igen, de mos... most még nem kedvenc, és nem is mondom azt, hogy szívesen hallgatom.

Persze, tuti egy hét múlva már imádni fogom. 

De térjünk rá az albumra!


 Az album nagyon érdekes. Az AYW lemez valmamivel jobban tetszik még mindig, de itt is tudom azt mondani minden dalra, hogy erősek. Minden egyes dalt szeretek róla (ami nagy szó). Ott a Pantomime színpadias, rengeteg stílust felölelő darabja, ami minden pillanatban meglepetésekkel kecsegtet. Aztán a Hola erőteljes hangulatossága, és ennek szinte ellentéte az Our Garden, ami igazi csábos, mámorító érzéseket ébreszt az emberben. Ehhez jön még a korai Gfriend hangulatot idéző Where Are You és a Tra-la. Mindegyikük nagyon szép teljesítmény volt.


A dal: 10/7
A lemez: 10/9

II. DIA



Ha egy dolgot tanácsolhatok, soha ne bízzatok az MBK-ban. Ez a cég talán a legrosszabb, amivel csak találkoztam. Tudhatjátok mára, a T-ARA a kedvenc együttesem (vagy… volt), és abból kiindulva, ahogy velük elbántak – az ipar egyik legszeretettebb, legnépszerűbb és legkeresettebb bandáját hagyták totálisan tönkremenni. Olyan szinten inkompetens az egész bagázs, hogy ha nem a megfelelő dalszerzőkkel / dalszövegírókkal dolgoznának, rég becsődöltek volna. Nem is tudom, ki akar ehhez a céghez tréningezni menni – sajnos, előre látható a botrányos csalódás. Aki csak tudta, faképnél hagyta ezeket a szerencsétlen idiótákat. Bár szegény Dia is képes lenne erre!

A lányok (ahogy az az MBK-ra jellemző) tagokat veszítenek, most is kettővel kevesebben vannak. Ha pedig szeretné elhinni, hogy kedvességből engedte meg a cég, hogy csak az vegyen részt a visszatérésben, akinek tetszik a mostani koncepció – hadd mondjam el, hazudnak a rohadékok. A nyakam teszem rá, mert mindig is ezt tették, minden egyes bandájukkal és énekesükkel kapcsolatban.
Na de, térjünk rá a dalra!

Hű, nem egy nagy durranás, az biztos. Ezzel igazából nincs baj, nem attól lesz jó egy szám, ha lábtörésig tudja rá ropni az ember a diszkóban. Ami nagyobb baj, hogy a szám elég könnyen felejthető, szinte semmi nincs benne, amitől emlékezetes lehetne. Nagyon kellemes, én speciel nagyon szívesen hallgatom (de ennek oka lehet az is, hogy kifejezetten szeretem az együttest, és nagyon sok potenciált látok a lányokban), mert hála Istennek, szeretem szinte az összes zenei stílust – de annak, aki nem kedveli az andalítóbb dalokat, ez a szám olyan felejtős lehet, hogy csak na. Ez pedig, ahhoz képest, hogy a Rough és a Navillera (GFriend) alkotói készítették, megdöbbentő. 

A szöveg okés, a zene rendben van, de tényleg… hiányzik belőle a húzóerő. Ami kifejezetten tetszik, az a klip. Az MBK videókra jellemzően, rettentő jól viszik képre a dal által közölni akart érzéseket, szinte soha nem érzem, hogy egy nagyon mű, stúdióban forgatott klipről van szó + tényleg nyárias hangulatot áraszt.  

Lássuk az albumot!


Háát, itt is kb. ugyanazt érzem. Semmi extra, kellemes kis dalok, egyszer meghallgatom őket, de kb. semmire sem emlékszek belőlük. Sajnos. 


A dal és a lemez is: 10/6


III. IZ*ONE


Na most, a Violeta és a Fiesta után nem biztos, hogy egy ilyen számot vártam. Egy picit, mintha összevissza lenne. Megdöbbent pl. hogy a szöveggel éles ellentétben állva, szinte semmi kecsesség nincs se a dalban, se a klipben – sokkal inkább a Fiesta folytatásának látom ezt, mintsem az A hattyúk tavának modern megközelítésének. Na most, ez nem kell, hogy kifejezetten zavaró legyen, de ha csak a koncepciót tekintjük, felmerül a kérdés, miért jutottak erre a döntésre. Mert persze, a tánc – a kézmozdulatok terén – tartalmaz kecsességet, de azért mégsem ezt képzeltem el. Ez sokkal igazabb magára a dalara, és a képi világra. Ennél még a La Vien Rose is elegánsabbra sikeredett. Különös.

Ez a dal még sokkal „butrálisabb” hangzásilag, mint az előző darabok – ez a durva, torz „trombita(valami fúvós hangszer), plusz a házdöngető ritmus megdöbbentő. Az intró máris ezzel a harsány, picit túlságosan is erőteljes hangzással nyit, de eztán, a szám teljesen rendben folytatódik, az első két verze kifejezetten kellemes, a két felvezető még zseniálisabb (Chaewon, Eunbi + Yuri hangja, váó), aztán a refrénnél ismét visszatér ez a különös dübörgés. Ha a lányok nem lennének ennyire nagyon profik, nem biztos, hogy ilyen eladható lenne a szám. A dal egyetlen része, ami kifejezetten nem tetszik, az a refrén utáni valami… (nem is tudom, mi ez, rap?) Yena + Chaeyon „verzéjét” értem ezalatt. Mintha egy idegen dalból vágták volna bele ebbe, se a dallam, se a hangok, semmi nem illik a számba. Nem igazán értem, hogy került oda, vagy milyen okkal.

Most ez úgy hangzik, mintha ki nem állhatnám a számot, vagy valami nagy baj lenne vele – de nem, nincs. Csak nekem valami nem áll össze se a dallal, se az egész koncepcióval kapcsolatban. Nem azt mondom, hogy egy lassú számot kellett volna hozniuk, csak valami, nem is tudom… nem ilyet?

A klip szép persze – bár, nekem az előző jobban tetszett, ez egy kicsit túlságosan is a számítógépekre, és effektekre hagyatkozik. Azt mondjuk nem értem, hogy kinek jutott eszébe a kiskorú Wonyoungot, szoknyában egy tükörre állítani… Értem én, hogy hosszú szoknyát adtak rá, és nem vették fel a tükröződést, de a kérdés megmarad. Ki gondolta azt, hogy ez egy f*sza ötlet? Mert csak szájon kéne pattintani, amiért eleve ilyen az eszébe jut… Most képzeljétek el, hogy előáll ezzel. „Arra gondoltam, egy kiskorú lányt állítsunk a tükör felé. Jó lesz, ígérem.”

Egyébként, aki leginkább megragadja a figyelmem, az Minju + Eunbi + Yuri. Korábban is felfigyeltem már rájuk, de akkor még nem voltam ennyire jó „ismeretségben” a lányokkal, hogy egyből tudjam kik is ők.

Akihez a koncepció elegáns része igazán illett, az (szerintem) Eunbi. Mármint, váó, van valami légies ebben a lányban, meg kell hagyni. Még a legkisebb mozdulatai, de még az arckifejezései is, pl. az élők alatt, zseniálisak. A többiek sem rosszak, de pl. hiába gyönyörű lány Wonyoung is, sokszor úgy képzelem, mindjárt szélesen elmosolyodik – és milyen jól is állna neki egy teli vigyor.

+ Kivételesen, bár tényleg nem értek hozzá, de nagyon tetszik a tánc-szünet. (Ha nem lenne, az még jobban tetszene, mert a dalt szerintem megtöri, de ha már van… akkor maga a tánc tetszett.) Nem tudom miért, de Chaeyeon mozgása kifejezetten bejön. Itt pl. más tagra rá se nézek, képes egyedül is lekötni a figyelmem – a többiekkel sincs semmi bajom, de csak abból amit látok, arra tippelek, ő a főtáncos.

Amúgy, ha már itt tartunk, észrevettétek, hogy az élők során Hyewon r*hadt ijedtnek néz ki? Olyan nagyra mereszti a szemeit, mintha két kila kókót szívott volna fel, aztán azt se tudná melyik kamerába kell nézni. Vagy mindig ilyen arckifejezése van, és én értem félre? Pl. itt mindkét részénél, és még utána is:



Naaaaaa, mindegy lássuk inkább a lemezt:


 Itt kb. ugyanaz lesz, mint az előző lemeznél. Sajnos egyik dal se volt igazán kiemelkedő számomra. Nagyon kellemesek, nem jut eszembe elkattintani róluk, de magamtól egyet se hallgatnék – nem is hallgatok. Tudom, hogy a legtöbben rajonganak a Merry Go Round c. dalért, de én hiába hallgattam meg többször is az egész lemezt, semmi nem rémlik a számból. Amire emlékszek, az a Pretty, és a Welcome, semmi más. A Pretty-nek a szövege nem tetszik, főleg az angol része, a Welcome meg csak egy intró, szóval…

Mondom, rendben vannak a dalok, de nekem semmi extra.  


A dal: 10/8
A lemez: 10/8



IV. NATURE


Na, ez lesz az értékelés ahol egyáltalán nem értek egyet a többi „kritikustársammal”. Amennyire láttam (ahány oldalt olvastam), szinte mindegyiken elég negatív értékelést kapott ez a visszatérés. Nem tudom, hogy mutassam be jobban az együtt nem értésem: amint meghallgattam a kislemezt, már dobtam is a kosárba, és (bár ja, nagyon lassan megy a szállítás) úton van felém.

Ó.TE.JÓ.ÉG!

Számomra ez a dal, és a klip is, valami fenomenális. Nem is tudom, én, szóhoz sem jutok. Először is, rendhagyó módon (mert meg kell védenem ezt a visszatérést) hadd idézzek (nevek emlegetése nélkül) néhány dolgot, ami megdöbbentett a többiek „értékelése” kapcsán:

„A Girls nem rossz, de rengeteg rossz része van. Első, a refrén; vagy inkább a hiánya. Úgy érződik, mintha fogtak volna egyet a tarsolyukban lévő pár alap közül, oszt' annyit mondtak volna; jó' van az. A második probléma, a második verze, aminek helyén egy visszataszító rap rész tátong. Ez minden második 2020-ban kiadott lánybanda dalában épp így van. A harmadik pedig a nevetséges szöveg, mint a „hot like chili”, amin nehéz túltennie magát az embernek.”

Na most, itt egyik állítással sem érte egyet. DE, emlékezzünk! Ettől még tisztelem az adott „értékelők” véleményét, mert ahogy mondani szoktam, unalmas egy világ lenne, ha mind ugyanazt szeretnénk. Nem arról van szó, hogy most majd jól megmondom, miért „tévedett” minden másik „kritikus”, szimplán szeretném megmutatni az én nézőpontom.

Mint tudjátok, alapvetően ki nem állhatom az EDM refréneket (a refrének hiányát), és írtam is már arról, hogy nagyon-nagyon nehéz tényleg jó EDM refrént kreálni. Nem lehetetlen, de nehéz (ezért is bukás minden második, olyan értelemben, hogy ellaposodik, hamar megunható, stb.). Mindig is a refrénért fogok rajongani, ezen semmi sem fog változtatni, de vannak azok az alkalmak, mikor pontosan megértem, miért döntöttek úgy, hogy kihagyják azt.

Először is, a klipről és a szövegről kell mondanom pár szót (higgyétek el, fontos lesz). Együttesen a két összetevő egy nagyon sötét képet fest – egy nem-szerelemről. Ha egyszerre hallod a szöveget és nézed a videót, hát, engem kirázott a hideg. Nézzük a képsorokat:


Érdekesség: undorodok a lábfejektől. Uh, ráz a hideg, ha csak látok egyet. Nem arról van szó, hogy szépek-e vagy sem. Felőlem bárhogy kinézhetnek, összerándul a gyomrom, ha csak látok egyet, legyen az női vagy férfi... Remélem, ha kpop (vagy egyéb videókban) lábfejeket láttok, én fogok az eszetekbe jutni. 

Na de a kép: egy, elsőre felismerhetetlen valami, amiről vér csorog. Mivel már többször megnéztem (és a prt sc miatt extrán lassan is, azt mondanám, hogy érthető úgy is, hogy az a valami véres, de inkább fentről csorog a vér... 


Ezután látunk egy lányt, a szekrényben. Kérdés: ki bújik a szekrényébe, és miért? Ha pedig jól megnézitek, a fehér ruhákat vér szennyezi. A fehér ruha szinte mindenhol az ártatlanság jelképe. 


Ezután nagyon gyors képek következnek, ezt lassítás nélkül nem lehet látni. Itt fenn egy halott madár tűnik fel - az ő szemével (illetve, szerintem ki van vájva a szeme...) fogjuk látni az eseményeket. A kamera szó szerint "beleközelít a fejébe / szemüregébe". Amennyire utána tudtam nézni (a nyugati, nekünk természetes jelentés és a keletit is összevetve) madár a szabadságot, ártatlanságot, könnyedséget és vidámságot jelképezi. A halott madár pedig, nos, ezek halálát. 


A madár szemében (szó szerint, benne a fejében) látjuk ezt a képet. Valami hátborzongató! Később látni fogunk valamit, ami nagyon fog hasonlítani erre, viszont itt... Mintha gyűrött ágyneműn valami nagy fekete dolog lenne, ami bal oldalon még árnyékot is vet. Valamiért azonban nem látjuk mi az, mintha direkt ki lenne takarva. Vagy a madár emlékei vannak blokkolva. 


Aztán látjuk a szekrényt, ahová az előző lány bújt be. 


Aztán felbukkannak a kedves kis, letakart valamik. 
Ha belegondolunk, miket szoktunk így letakarni, elfedni? 
Pl. költözés után a bútorokat? 
Rég elfeledett emlékeket...? 


Ezután felbukkan egy újabb, rettentő hátborzongató kép. Egy lány, gyerekes kis fehér ruhában, feje tetejére állított, zavaros berendezési darabokon. Az asztalon több alma található. Az alma = a bűn szimbóluma. Körülötte játékmackók vérvörös szalagokkal felakasztva. Mintha vérez... ó igen, a korábban látott képen: 


Egy mackó lába volt, ami vérzett. De szerintem ez a vér nem a medvéről származik, hanem a lányról, aki felette ül. Nem mintha túl nagy jelentősége lenne, mindenképp borzasztó a kép ami lassan elénk tárul. 


Ezután látjuk ezt a koszos fürdőszobát + a tükröt, ami kb. minden jelenetben rettentő fontos elem. Na szóval, a víz egyértelműen a megtisztulás jelképe. Egy ilyen helyen azonban, nos, nem sok tisztaság vár az emberre. Ismét a "mocsok" képe kerül elő... 


Ezután egy érdekes képet látunk. Ugyanaz a lány halad el egy ajtó előtt. Ez persze magában is hátborzongató, de szerintem bizonyos események újraélését jelenti. Később kitérek erre. A szobában pedig emlékek találhatók.



Hirtelen fel is villan a régi, filmtercsekhez hasonló effekttel, a véres medve, csak egész más szögből. 


Azután a tükör, és a tükröződő felületek. Mikor az ember próbál szembenézni önmagával... Ez több helyen is feltűnik (konkrétan majdnem minden jelenetben): 





Ha a tükör elé állsz, önmagad látod. A törött tükör utalhat sérült személyiségre. De arra is, hogy nem látod magad - ha felidézzük a kitakart, szinte cenzúrázott feketeséget... Talán egy olyan emlék törte össze a "lányt", amit jobb elfelejteni. 


Ahogy az előbb mondtam, szerintem a szobákban emlékek lakoznak.

Amint az egyik én megáll, és benéz a szobába, emlékképek ugranak fel:



Jól látható gyötrődés, fájdalom, szinte őrület. 


És egy ágy.


Egy fehér cipős lány. Mellette egy sárga virág. "A sárga virágok többnyire negatív értelműek. Legtöbbjük a gyűlölet, árulás, csalódás. erény elvesztésének színe."

Mögötte egy árnyék, ami érte nyúl...


Az emléket felidézve, a lány szembenéz vele. Lerántja a leplet. 

Ó, az ágyat sárga virágokkal vetették be! Az ágyat a virággal, ami pl. az erény elvesztését jelenti...


Ezután jelennek meg először a páros jelenetek. Számomra ezek a traumát átélt lány jelenkori énje, és a traumán épp áteső énje. 




Érdekes, épp mintha egy gyermeket nyugtatnának...


Egy halott madár, egy üvegkalitkában.


Egy bekötött szemű lány, és mögötte a szekrény, amibe elbújt a lány. Érdekes (ismét), azon kívül. hogy az elzárt emlékeket is jelenti (ezért is van bekötve e jelenkori én szeme, nem akar emlékezni) mennyire nagyon gyerekekre jellemző tevékenység ez... szekrényekbe bújni trauma elől, után.


Ahogy a múlt emléke megfojt, szó szerint. Vagy épp végre kezd eszedbe jutni, mi, és hogy történt a sárga virágokkal vetett ágyon.



Ollók. A haj levágása szinte kivétel nélkül, minden egyes kultúrában a szüzesség / ártatlanság elvesztését jelenti. 


Íme a kép, ami nagyon hasonlít arra, amit korábban láttunk. Egy piros ráncos rész, a közepén pedig egy fekete lyuk... Nos, mindenki képzeljen ide amit akar. Én biztosan tudom mire gondoljak, főleg a korábbiak fényében. 

Az emlékek csak nem hagyják békén a lányt.


Úgy tűnik a lány benéz a szekrénybe. 


Lekerül szeméről a kendő:






Úgy tűnik valóban, valami borzasztó dolog történt:


Egy kád, benne jól láthatón vérben ázó vízililiom. 
Ez a virág az (női) ártatlanság, tisztaság jelképe. 



Az itt elengedett balta pedig... 


az emlékekkel való leszámolást jelenti. 



Ennek fényében elmondható, nagyon sok kép (és a szöveg egyes részei) utal nagyon fiatal lányok megrontására, ezt a „szerelem / szeretet” mögé bújtatva. Sőt, nem "csak" megrontásról, de néhány helyen azt mondanám, erőszakról. Ehhez párosul még a lányok ruhája, ami valljuk be, elég gyerekes + a dal koreai címe: 어린애. Ez pedig nem azt jelenti, hogy "Girls", hanem azt, "(kis)gyermek". Még pluszban jön ehhez az érdekes, "nevetséges' szövegrész. Ha a mondat "hot like chili" koreaiul lenne, tökéletesen beleillene az egészbe, és még sötétebb képet mutatna. A forró (맵다) jelenti azt is, fájdalmat okozó, ördögi, + a 손끝이 맵다 = meggyaláz, bemocskol az érintésével, míg a csili (고추) a férfi nemi szervet is jelent, csak gyerek nyelven, úgy ahogy a gyermekek ki tudják fejezni magukat.

Ennek fényében, teljesen helyesnek érzem pl. a refrén elhagyását, mert sokkal, de sokkal drámaibb így a dal hatása, és a többi hasonló dallal ellentétben nem is építkezik a szám egy grandiózus refrén felé (így nem is ér csalódás). Plusz, ha követitek a teóriám, ami egy „gyerek” szemszögéből nézi a dolgokat (immár felnőttként), érthető, hogy nem tudja a lényeget kimondani – helyette beszél a dallam.

A „visszataszító” rap részről kb. ugyanez a véleményem – ez össze is kapcsolódik a „csili” résszel, és nem véletlen, hogy úgy hangzik, mintha egy gyerek mondaná, magát rendesen kifejezni nem tudva. (silly = butuska)

Tehát, a teóriám: a lányt gyerekkorában molesztálás érte, ennek elnyomott emléke (mert olyan tette, akinek szeretnie kellett volna) üldözi. Immár felnőttként kell szembenéznie vele. 

De persze ez csak az én teóriám (de hiszek benne 100%-ban), természetesen nem kell vele egyetérteni. Kíváncsi vagyok, ti mit gondoltok róla. Nekem ez egy zseniális, pazar visszatérés! Talán a 9Muses – Remember c. dalához / klipjéhez tudnám egyedül hasonlítani. Nagyon érdekes, nagyon sötét… és borzasztóan (szó szerint) jó.

Mégis, félek, teljesen el fog veszni a dal, és a visszatérés is, ahogy az összes „rejtett” értelmű dal, szinte mindig. :/

Na de, lássuk a lemezt, mert az is van: 



Hogy én ezt mennyire imádom, azt el se tudom mondani! Minden egyes szám 10 csillagot kap tőlem. Szó szerint imádom a kislemez, mind a két plusz dalát. 

Az egyetlen dolog, amiről szót kell ejtenem, az a Dive refrénjénél lévő angol szöveg. Fordítás közben nem értettem, hogy "I don't wanna dive", vagy "I do wanna dive" hangzik el. Az első esélyesebb volt, de az nem illett a dalba. Rákerestem, és tényleg, az első verziót adta ki. Lefordítottam hát úgy, bár húztam a szemöldököm. Utána kiderült, hogy tényleg a második lenne a helyes szöveg. Azt hittem lefordulok a székemről... 

Egyébként érdekes, hogy mindegyik szám (a felszín alatt) különös, és nem túl pozitív kapcsolatokról szól. A Dive egy "túl szenvedélyes" szerelemről, ami már veszélyes, a második pedig egy olyanról, ami bár véget ért, a két fél nem tudja elengedni a másikat, "soha, de soha". Persze ezt nem kell mögé hallani, lehet őket élvezni enélkül is, de nekem adtak egy kis pluszt. Hiszen a promós dalt is lehet hallgatni mindenféle teória nélkül is, egyszerű viszonzatlan szerelemként értelmezve a szöveget. 

A cég már adott is ki a koreai rajongók találgatása miatt egy "közleményt", miszerint: "juuuuuuj, ez a szöveg, meg klip nem szól semmi sötétről, csak, nos, na, izé.... A dal arról szól, hogy ha a szerelmünk elé állunk, gyerekbe megyünk vissza. LOLZ". 

Én meg csak: 





A dal: 10/10
A lemez: 10/10


V. WEKI MEKI


(De utálom, hogy beszúrni csak ilyen kis képet szúr be...)


Na most, nekem a Weki Meki pont olyan, mint a Seventeen, egyik számuk nagyon tetszik, a másik meg egyáltalán. Ezért félek mindig egy picit tőlük, mert szeretnék én rajongani értük, és a hülye fejemmel sokszor kihagyva érzem magam valami jóból, mikor nem vagyok képes élvezni a lemezeiket. 

Az Oopsy rendhagyó módon valahol a kettő között lebeg az éterben. Szó-szó kedvelem a verzéket, imádom a fel- és levezetőket, és egy másik dalban még a refrén is tökéletes lehetne. Maga az ötlet tetszik; gondolom én, funky szeretne lenni, így a dallam helyett sokszor erőteljesebb a basszustól nehéz ritmust helyezi előtérbe, ez poposítva szintetikus elemekkel, és persze a (kihagyhatatlan) trap hangzással. 

A hangulat nagyon jó, kis pimasz dal, a lányok kivitelezése pedig tökéletes. A hangok nagyon is a helyükön vannak – ami nekem hiányzik, az itt is a húzóerő. Nem mondhatom, hogy megtalálom a helyem a dalban, vagy tudnám merre haladunk. A verzék kicsit összevisszák, nehéz emlékezni rájuk, most se tudnám felidézni őket, pedig épp a dalt hallgatom (a refrénnél járok). Az áthidaló szintén hasonló, nem jegyeztem meg belőle semmit. A fel-, levezetők kiemelkedőek, és ha nem is jön be, de a refrén is teszi a dolgát. 

Kellemes, el lehet hallgatni, de kétlem, hogy kedvenc lenne valaha is. 

A lemez:  


Na, ezt már sokkal jobban szeretem! Hű, talán a kedvenc lemezem a lányoktól. 

A Moya Moya csodálatos, szinte vágyok rá, hogy hallhassam. Tele dallammal, egyetlen elvesztegetett, vagy céltalan pillanat nélkül. Minden egyes rész a helyén van, érzem merre halad a dal + csodás, és erőteljes refrénje van, szinte kirobban a nyári energiáktól. 10/10

A The Paradise szinte ugyanazt az érzést kelti benne, mint az előző dal - azzal a különbséggel, hogy a nyárnak a fullasztó, andalító oldalát fogja meg. De ez is tele dallammal, élvezetes, egymásba folyó részekkel, áh, imádom. 10/10

A Youniverse ballada ugyan, így visszavesz a lendületből (érdekes, hogy a bside dalokat tekintve a egyre lassul a felhozatal), de nagyon kellemes kis dalról van szó. Nekem, és ne kérdezzétek miért, de az első, gimis szerelem jut eszembe róla. Rengeteg hangszer, és dallam. 10/9.5

Sajnos a Dazzle Dazzle naaaaagyon nem kedvenc. Örülök, ha ti szeretitek, de nekem sajnos: 10/6



VI. GWSN



Na szóval, a lányokat a debütálástól követem, de még nem igazán nyertek meg maguknak. A számaik rendben voltak, baj nem volt velük, de semmi, nem is tudom, kiemelkedőt nem éreztem velük kapcsolatban. (Bár, a debütálásuk jól sikerült, és engem kicsit a Parfume nevű japán együttesre emlékeztetett (pl. az spending all my time c. dalukra / klipjükre ) – szeretem őket, szóval ez bók.)

Na most. Mikor a legtöbb rajongójuk, akivel beszéltem – ezt a visszatérést szereti a legkevésbé, én totálisan belebolondultam a dalba. De szó szerint, tudnám hallgatni éjt nappallá téve. Nem meglepő, hiszen csak úgy sugárzik a retró érzés a számból – és nekem jobbat nem is ajánlhat senki. Ahogy egy „pop” számnak lennie is kell, teljesen átlátható a szerkesztése, érdekes, aranyos verzéket remek felvezető követ, a „wach me wach me” sor pedig akár a dob / ritmus helyét is átvehetné! Egyrészt rettentő ragadós, másrészt tökéletesen rétegzi a felvezetőt (mintha egy több dimenziós hangzást adna neki), harmadsorban pedig, még jobban felpörgeti a hangulatot – ezek után aztán csalódás volna, ha nem lenne refrén. És milyen jó, hogy van! Van biza, méghozzá egy nagyon aranyos, és fülbemászó darab – imádom, hogy lassan visszatérni látszik az értelem a zeneszerzőkbe. Attól félek csak, hogy a Black Pink promós dalának refrénje ismét csak „zaj” lesz, ez pedig életre kelti majd a trendet, ami végre kihalni látszik. (Mármint, a BP dalokban kifejezetten jó EDM refrének vannak, de nem minden cég engedhet meg magának ilyen minőséget… így születik a felemás, és fél lábon álló EDM dalok tengere. Ehelyett énekelhetnének az (hű, most valami meglepőt fogok mondani) énekesek is – ha már annyi pénzt öltek a tréningezésükbe.)

Na de, ez a dal nekem nagyon kedves. Képes vagyok akár órákig is hallgatni! Nagyon fülbemászó, és szórakoztató, nekem nagyon nagy élvezetet tud nyújtani, a nap bármely szakaszában. Az év egyik kedvence.  

Na de lássuk az albumot: 


 Hát, ez már annyira nem tetszik. Van az úgy, hogy hallja az ember, hogy jó a dal, vagy erős, szimplán semmit sem érez iránta. Na így vagyok én is. Az utolsó dal az, ami a legjobban tetszik – szeretem is nagyon, de a másik kettő (egyelőre) csak úgy van számomra. Talán többet kellene hallgatnom őket. A hangulatuk pazar, és jól is hangzanak, de nekem most annyira nem jöttek be.

A dal: 10/10
A lemez: 10/8



VII. KEEMBO

Ha elég régi olvasók vagytok, tudjátok, hogy a T-ara mellett, imádatom tárgya egy SPICA nevű, igazán soha sikert el nem ért együttes volt. A debütálásuktól fogva nyomon követtem, és imádtam őket, sőt, a mai napig a Russian Rulette c. debütáló lemezük a kedvenc kpop albumom, valaha

Ha be kellene mutatnom az együttest, azt mondanám; „a Spica a be nem futott Mamamoo”. Ha volt együttes, ami fel tudta volna venni a versenyt a MMM lányokkal, a Spica lett volna az. Sőt, megvallom töredelmesen, sokkal jobban szerettem a Spicát, mint a MMM-t valaha (pedig ők is nagy kedvenceim voltak, hajaj). Sajnos a cégük egy ****, így ebből végül nem lett semmi. De most na, ezek a hangok, és a harmóniájuk még most is, évek múltával is libabőrt csalnak a karomra. Hallgassátok végig: 




Itt voltak nagyon jó hangok, és zseniális hangok. Semmi más. Mélytől a magasig, minden. A MMM és még nagyon kevés más együttestől eltekintve szinte senkinél nem láttam olyat, hogy ne egymást akarnák túlénekelni a tagok, hanem ha kell egymást támogassák a hangjukkal, pl. a refrén alatt. Ezt itt különösen jól megfigyelhetjük, mert pl. Boa (bal szélső) és Boyung (jobb szélső) hangja természettől fogva erőteljesebb (nem feltétlen jobb), így, ha elengednék magukat, simán leköröznék a többieket – de nem, a refrén alatt szinte egybeolvad mindenki hangja. Áh, ezt a videót nem lehet csak egyszer megnézni (már vagy 10x ismétlésre tettem). De ezt hallani az áthidaló résznél, a "cheom cheom keochineun bitsori" résznél is, az utolsó refrén előtt. Csodálatos!

Áh, soha nem bocsátom meg, hogy a Spica feloszlott. Soha. Pláne, hogy a lányok barátsága párját ritkítóan gyönyörű... Pl. ebben a videóban, ahol Boyhun (fekete - nem frufrus lány) születésnapját egy műsorban ünnepelte Jiwon társaságában (a frufrus), és ennek örömére elénekelték 2 slágerüket. Aztán... megjöttek a többiek is. ❤ Én elsírtam magam. 


És itt dőlt el, hogy Boa és Boyhung nem képes feladni, és ha kell egy duóként térnek vissza: 



Sweettune kedveseim, Sweettune, a csoport, aki a KPOP ipar legtöbb, és általam legkedveltebb slágereiért felelős, ismét együtt dolgozott a lányokkal. És ez a csoda lett az eredménye.

Ó TE JÓ ÉG, ez a dal valami mennyei! Poprock és szintetikus pop keveréke, ennek pedig szinte elégnek is kell lennie az „édes hangzáshoz” – ezt keverve a szokásos retró hatással, akár a 80-as évekbe is cseppenhettünk volna. Egyszerűen kirobbanó élményt nyújt a dal, a maga lendületes energiájával, akusztikus gitár és a szintetikus elemek keveredése valami csoda.

Még ha a refrén szinte zenéből is áll, ennél jobbat nem is kérhettem volna, szinte könyörög, hogy én magam is szálljak be, és zendítsek rá. Amikor csak hallgatom, a lábam már jár, és minden porcikám táncba hívna. Igen, egyrészt Boa és Bohyung vokálja ami felelős ezért, és Sweetune csapatának tökéletes munkája.

Ez a dal egyszerűen zseniális. És szomorúan veszem tudomásul, hogy akár meg is feszülhetnek a lányok, dolgozhatnak a leghíresebb zeneszerzőkkel és producerekkel, szinte senki se mozdítja még a füle botját sem. (Pedig a Spica azért némi hírnévvel büszkélkedhetett, nem voltak teljesen ismeretlenek.)
A klip nem egy mestermű, de nem hinném, hogy a minőségi dal mellett volt még pénz egy milliókba kerülő klipre is. (Meglepő volna.) De nem is ez a lényeg. A zene, a hangok, a szöveg. Mind tökéletesek - Istenem, nem tudom mikor voltam utoljára olyan boldog, mint mikor megláttam (mert a cégük kb. nem is promózza őket...) a klipjüket. 

A lányok lemezének másik dala, a Thank You Anyway



Jó ég, ezek a hangok. Szinte még mindig, ennyi év után is megdöbbenek rajtuk. A technikájuk remek, erőteljesek, csodásan fejezik ki az érzéseiket. Az a gitár! Az a szöveg! Többet kérhetek-e? Imádom!

Könyörgök az égnek, végre hadd futhassanak be. Ha már a többi lánytól meg kellett válnom, talán örökre…  

A kislemezük már felém tart (ha minden igaz). Kérlek, könyörgök, szorítsatok, hogy jusson nekem is az utolsó pár darabból. Ha bejelentik, hogy elkelt, sírógörcsöt kapok. Igen... tényleg nagy SPICA rajongó voltam / vagyok.

A dal: 10/10
A lemez: 10/10



VIII. TAEYON



Az egyik kedves olvasó kérte, hogy reagáljak Taeyeon visszatérésére. Sajnos azt nem sikerült tisztázni, hogy pontosan melyikre gondolt most, így ide vettem mindegyiket - amiről még nem írtam. A Purpose c. albumról már korábban begépeltem a véleményem, így azt hagyom is, de az átdolgozott (tudom-tudom, elvileg ez "újracsomagolt") verzió három új daláról írok szívesen + ide veszem a Happyt is. 

Ahogy azt tudjuk mind, Taeyeon elég régóta küzd a depresszióval, a mentális állapota igen ingadozó, ez pedig valóban adhat okot aggodalomra. A hölgy úgy nyilatkozott a tavalyi év végén; 2020 a mentális gyógyulása időszaka lesz. Ennek tükrében született meg a Dear Me is, ami ezt valóban szépen kifejezi. 

Természetesen, ennek fényében, a dalszöveg nagyon szép, és inspiráló. A dal, a hangszerelést tekintve erősen idézi a 11:11 c. slágerét - de mint szám, nekem picit gyenge. Gyönyörű, és jól esik hallgatni az embernek, de számomra hiányzik valami belőle. A refrénből mármint. A többi része remek lett!  Pl. az áthidaló iszonyatosan jól sikerült. 

10/8

My Tragedy: Na ez az. Ez az a dal, amitől eldobom az agyam. A szöveg rettentő nyugtalanító, mégis a zene brutálisan jó. Ez a cirkuszi előadást idéző, mégis nagyon torz, szinte rémisztő kezdés pedig... hátborzongató. Rettentően fájdalmas, és mégis nagyon jó dalról van szó. A hangszerelés, a szöveg, a hangulat és az érzelmek...  10/10

Drawing Our Moments: Személy szerint, nekem ez is jobban tetszik, mint a promós szám. Megértem persze, miért azt választották. Taeyeon szíve joga meghatározni, hogy mivel akar a színpadra állni, mihez akar klipet forgatni. Jaj ez az akusztikus gitár és a zongora keveréke milyen csodás érzéseket is ad az embernek. A hölgy édes hangjáról pedig már ne is beszéljünk. Amikor pedig 1:51-nél kitágul az egész dal, mintha a naplementébe rohanna az ember. Nyilván nem promóra való, de akkor is,  mint bside, csodálatos! 10/9

Happy: Nagyon érdekes, de itt a refrénnel van csak gondom. Egy remek, szinte Greasebe illő dal, a zeneileg erőteljesen a múltat idézi - ami elvileg nekem csak kedvenc lehet, ám a refrén picit visszahúzza. Taeyeon megérdemel minden pozitivitást amit csak kaphat, ezzel eddig gond nincs is, csak... csak az a fránya refrén ne lenne ilyen kis, felejthető. Mert mondogatja a hölgy sokszor, hogy happyhappyhappy, csak a dal nem türközi ezt a lelkes vidámságot. A többi résszel semmi probléma nincs, sőt, tetszenek. Ez nem Taeyeon hibája, hangilag megtesz a lehető legtöbbet, de az alap, nem is tudom, kicsit lagymatag ahhoz képest, amit pl. a szöveg akar üzenni. De nem vagyok biztos benne, hogy sokat fogok rákeresni. 10/8





AKKOR JÖJJENEK AZ URAK!



I. SEVENTEEN


 Őőőőő, gyerekek… volt ez rendesen promózva? Mármint, engem kajak meglepetésként ért, hogy csak úgy feldobta a feliratkozási listám a dalt. Mondom, micsoda? Mikor volt ez bejelentve? De lehet ám aztán, hogy én vagyok csak vak. Simán.

Gondolom ez ilyen elő-megjelenés, mert ha minden igaz, az album, és a rendes promós szám holnap jelenik meg. Nem tudom, hogy miért van szükség ezekre az előre kibocsátott dalokra, de na, én vissza nem dobom őket, az tuti.

Na most, a 17 az együttes, amit bármennyire szeretném, nem tudok megszeretni. Semmi bajom velük, de általában úgy van, hogy egy dalt szeretek, a következőt nem. De kb. mindig. Ahhoz meg, hogy igazi rajongó legyek, jó volna szeretnem a számok túlnyomó többségét, nem csak minden másodikat. A fiúk baromi tehetségesek, hangilag, előadást tekintve is. Erre nincs is panasz. Csak nem mindig az én stílusomban alkotnak, ennyi.

A My My majdnem teljesen bejött – egyedül az érződik rajta, hogy nem ez A promós dal. Egy nagyon erős bside lesz ez a lemezen, és ezt hallani is. Amivel nincs baj! Egy ilyen daltól nem is vár többet az ember, bemutatja mire számíthatunk nagyjából a lemezen. Könnyed, tropical hangulat, hiszen nyár van, nem?

Jó ég, ez a felvezető rész első fele, ezekkel a hangokkal, váó! Komolyan, valami zseniális az a rész. Ehhez jön még az áthidaló rész – ami az utolsó refrénhez vezet –, és komolyan… eldobom az agyam tőle. A refrénből (számomra) hiányzik ugyan az a plusz, ami igazi löketet adna neki (ezért is nem ez a promós dal), de azért rossznak se mondanám. Egy erős bside, így nem is kell mást várni tőle. Nagyon kellemes, szívesen hallgatom.

10/8.5



II. MONSTA X



Ez is egy kedves olvasó kérése volt. És milyen jól is tette, hogy megkért rá. Mert nagyon kellemes meglepetés ért, mikor újra belehallgattam a lemezbe. 

Először is, a Who Do U Love c. dalról írtam már érintőlegesen, de akkor itt is elmondom. Ez a szám maga az élet. Ez a tipikus, "herélt pop", ami megadja nekem azt a bizonyos hű-faktort. A szöveg a helyén, az alap tökéletes, a srácok angolja itt kifejezetten jó, amióta csak megjelent, hallgatom szinte minden egyes nap. Plusz (még ha ez szentségtörés is), French Montana valami csodásan feldobja a dalt. Ez a dal óriási kedvencem, mondom, a megjelenése óta. Jooheon hangja pedig, valami csodálatos.  10/10 kérdés nélkül.
Sajnos (vagy nem sajnos) a lemez csak lista formájában van fenn, így ezt linkelem: 


You Can't Hold My Heart? Ha másért nem is, ezért a dalélt örökké hálás leszek a kedves olvasónak, aki kérte, hogy nézzek bele az albumba. Nem tudom, mi siklott félre, hogy soha nem hallottam korábban ezt a számot, de ez valami csoda. Hű, rendesen megdöbbentem rajta. A szívem még el is kezdett dobogni rendesen, majdnem fel akart robbanni az élvezettől. (Tudom, egy ufó vagyok.) Mindig ez van, ha valami nagyon jó dalt hallok. Nagy kedvenc lett. 10/10
Got My Number: A szám maga nagyon tetszik, de a szöveg annyira nem, ha őszinte akarok lenni. Mármint, lehet, hogy rajtam kívül senkit nem zavar, de kb. arról szól a szám: "itt a számom, szexeljünk, míg a pasid nem néz ide, mert én olyat is csinálok veled, amit a pasid nem". Nem tudom, nekem ez... nem. Ha elvonatkoztatok a szövegtől, kikapcsolom az agyam, akkor 10/10, ha nem, 10/8.
Kár érte, mert egyébként az egyik kedvencem a lemezről.
Love U: Ki nem állhatom, hogy szövegileg is kötelező beleolvadni az amcsi zeneiparba, mert "nagyon-nagyon-nagyon meg akarlak szeretgetni, de nem mondhatom ki amit akarok, mert nem játsszák le a rádiók, de tudod mire gondolok, mikor azt mondom szeretgetni." Nagyon érdekes, hogy egész életemben azt hallgattam, hogy azért fordul az ember a kpop (stb.) felé, mert nem csak azt akarja hallani, hogy "drogok, nők, szex", aztán meg... lol. Ez nekem (itt) nem vett el semmit a dalból, mert legalább nem arról van szó, hogy csaljuk meg a párunkat, mert az milyen jó móka már. A szám nagyon jó, a szöveg is okés igazából + mivel nem promós dalról van szó, teljesen rendben is van. 10/10
Someone's Someone: Ez okés. Nem kedvencem a refrén-zaj, meg a hangtorzítás, de egész kellemes. így összességében a dal. 10/8
Middle of Night: Ez már egy picit gyengébb, a sok hangtorzítás nem a kedvencem - kivéve, ha okot látok rá. 10/8.5
Magnetic: Okos mozdulat volt ez a közös munka. Fülbemászó dal, de kedvenc nem lesz. 10/8.5

Happy Without Me (azzal a Miley We Don't Stop robot benyögéssel), Beside U, She's The One, Misbehave pedig 8 csillagot kap. Kellemes számok, de itt néhol az angollal is volt egy-két érdekesség, meg a szöveg se lett kedvencem. 

A lemez: 8.9 


III. STRAY KIDS

Jaj gyerekek, nem tudjátok milyen értékelést írtam először. Elképzelni nem tudjátok, mekkora csalódást éreztem, mikor először hallottam a dalt. Mára megkedveltem a számot, de még mindig van egy-két problémám vele, így egy-két elemet meghagytam az amúgy törölt értékelésemből (pedig talán vicces lett volna posztolni mind a kettőt, olvashattátok volna, ahogy az idegösszeomlásom szép lassan múlik). 

Na most, nekem ez kissé nehezen csúszik.

Imádom a srácokat, támogatom őket, ahogy csak tudom (megveszem az összes lemezüket, nézem a videókat, tényleg, amit csak lehet, megteszek), mert eszméletlen tehetségesnek tartom őket. Azonban ez az újabb (hogy is mondtam korábban?) fűrészelős-baltás-kaszabolós-sztájl, nekem, nos, nem az igazi. Őszintén szólva megértem, hiszen… végre találtak egy olyan egyedi stílust, amivel tényleg (szinte) őket azonosítja mindenki. Ez, valljuk be, elég nehéz dolog, főleg azért, mert kismillió más együttest termel ki az ipar. Mégis, némileg csalódott vagyok.

Bevallom nektek (töredelmesen?), hogy mikor először meghallottam a dalt, hát, legszívesebben ki is kapcsoltam volna. Ha meghagyom az akkori értékelésem, hát, sokkal negatívabb hangvételű lenne az egész poszt. Azóta, bár ez engem lep meg a legjobban, lassan de biztosan a fülembe mászott a szám – de nem, még mindig nem mondanám, hogy szeretem. Mondom, megértem miért ez lett a promós szám, de ettől még szeretnem ugye nem kötelező.

Ám, kivételesen, és ez szinte megdöbbentett, nem csak a hangzással van / volt problémám. Sajnos.

Kezdjük a koncepcióval! Na most, nekem ez kicsit kínos. Már akkor sejtettem, hogy mire számíthatunk, mikor bejelentették, hogy az album címe GOlesz + nem sokkal később megjelent a Stray Kids Cooking Video. A 生 ugyanis nem csak azt jelenti, hogy „élet”, de azt is, hogy „nyers” (mint nyers hús) + a Cooking videó végén a részlet a dalból, az 이게 우리 탕 탕 탕 | ige uri tang tang tang | ez a mi tang tang tang-unk” mondatból a tang nem csak „bumm / puskaropogás / támadás / visszavágás”-ként fordítható, de levesként és a 식당 | shiktang, étterem rövidítéseként is. Na mondom, valami főzéssel kapcsolatos lesz. Nem mondom, a szójáték zseniális, csak nekem a főzés és ez a kőkemény stílus együttese, mint koncepció, nagyon nem illik össze, sőt… Sajnálom, de nem ez lesz a kedvencem tőlük. Júj, biztosan nem.

Aztán, folytassuk a szöveggel. Nem hittem, hogy valaha ilyet mondok, de ez, nos, ez egyszerre zseniális, és mégis, valami borzasztó! Nyilván ízlés kérdése ez is, sokaknak tetszik a mostani „főzős-szimbólumos-átvitt-értelmű” szöveg, de mikor először hallottam, csak bámulni tudtam magam elé, azon tűnődve, ez valami vicc-e.

Természetesen teljesen más az, ha a nyelvet nem ismerve (és ezzel semmi baj sincs, ki a fenének van szüksége a koreai nyelv ismeretére) hallja az ember, nem biztos, hogy átérzi, számomra mennyire kínos volt. Hogy jobban elmagyarázhassam: ilyenkor mindig arra kérek mindenkit, gondoljon bele, hogy ha egy ilyen szöveggel hallana magyar dalt, még egyszer rákattintana-e:


„ebben az étteremben könnyű választani
a menün minden kielégíti mind az öt érzéket
még az átutazók, galambok, szarkák és varjak is 

főzöm a szószt, kapsz amit akarsz
ízleld, nyald, mondd: bon
de túl erős az íze
akarom, amíg fel nem szolgálom mind
kutatást folytattam, határokat átlépek
nincs határ, mint készítő, hangot / zajt csinálok

főzök mint egy séf, öt Michlein csillagom van
elérted az íz (szépség) csúcsát, ez illúzió
ó, még soha nem éreztem ilyesmit
sokkot kapsz, mintha megrázna az áram
kinyitjuk az összes zárat
ürítsd ki az összes gondolatod
megkérdezed: mi a titkos összetevő
de nem használunk

keverjünk össze mindent
nem érdekel, többet rakunk bele
ne habozz, öntsd még
keverd, keverd”

De ezt így képzeljétek el, egy piacra dobott, kész dalban. Én… sajnálom, de ez mi a nénikém? Mégis ki írta ezt a dalszöveget? Biztos, hogy egy Stray Kids dalról van szó, és nem valami tévedésről? Tudjátok mennyit szenvedtem, mire valami értelmeset bírtam kihozni belőle? Ez… mi ez?

Mert oké, rákerestem a madarak „jelentésére”, de ezek nem olyan szimbólumok, amik tök egyértelműek a koreai közönségnek, és csak nekünk szükséges a magyar nyelvbe való átültetésük, nem ám. (És tudjátok, hogy megmondanám ha az lenne, sőt leborulnék előttük, köztudottan imádom az okos dalszövegeket.) Mikor olvasom a koreai „értékeléseket”, ott is húzzák a szemöldöküket sokan, leginkább értetlenkedve (de ettől még menőnek tartják, persze).

De ez még teljesen rendben is van, mert eltekinthetünk a madaras szimbólumoktól, és simán történhetett az is, hogy direkt rakták bele őket, gondolván, úgyis utánakeresnek az emberek (mert másképp értelme nem lenne, semmi). Ha ez így történt, a tang tang tang résszel együtt egy zseniális húzás volt. Ezt ki is nézem belőlük. De a többi?

Könyörgöm! Ha nem tudnám, hogy ettől ezerszer, sőt milliószor sokkal többre képesek, talán még nem is akadnék fel ennyire a dolgon. De mikor tudjuk jól, hogy eszméletlen, tényleg csodás szövegeket képesek írni (és nem csak üzenetét tekintve, de szójátékokat, zseniális szimbólumokat is), akkor talán jogosan mondom, hogy a mostani dal néhány része elég mélyrepülés… Eddig legalább (ha kb. ugyanazt is énekelték) értelmes szövegek voltak, de most ez, nekem nagyon félrecsúszott. De a többi, sajnos, enyhe csalódás volt – számomra picit kínos is.

De akkor a dal maga:

Ha csak lenne refrén, minden rendben volna. Vagy legalább ne ehhez, a már 2010-ben is agyontolt trap hangzáshoz ragaszkodnának, jó egy éve! A refrént felvezető rész nagyon jó, és szépen ellensúlyozza a rap erőszakosságát. De aztán jön ez az X-aktákból ismerős, baromi ijesztő (Mi is ez?) zaj… Megszerethető persze (ez lett az én sorsom is, mire megírtam az értékelést már 100x végigmentem a számon), sőt, biztosan tetszik sokaknak elsőre is (nem lenne semmiféle nézettsége a dalnak ha nem így volna), de nekem ez most már kicsit sok volt.

Ehhez jön hozzá, nos, a rap. A zenei alap annyira hideg és "üres", hogy kb. ordításnak hangzik a rap, főleg Changbin része. Az rendben is van, hogy „erőszakosan / erőteljesen” rappelnek, tényleg, ez a stílusuk (bár ez kb. csak a promós számra korlátozódik, hiszen muszáj valami egyedit mutatniuk), de itt egy picit túlzónak hangzik a dolog (bár gyanítom, akaratlanul). Plusz, nagyon úgy néz ki, gyártás során erősen a Double Knot hangzásvilágát kérték kölcsön. Nem lesz ugyan kedvencem, de mára megszerettem a számot, és nem tekerek el róla, szívesen hallgatom. Lehet ebből szerelem, történt már ilyen máskor is, de egyelőre itt tartok csak.

De őszintén? Nem biztos, hogy jó az, ha ezerszer kell meghallgatni egy dalt, mire megkedveljük. És most nem azt mondom, hogy az elsőre fülbemászó dalok, amik egy hét alatt kiégnek jobbak – egyáltalán nem. De azért 2-3, max. 5 alkalom csak elég, hogy valami kellemeset találjon az ember a dalban.


Lássuk inkább a lemezt, mielőtt nyársra húztok:




 Na, na ez már valami egészen más. Ha nagyon őszinte akarok lenni, ebből egy olyan zseniális mini albumot lehetett volna kreálni, hogy eldobom tőle az agyam:

1. PACEMAKER 
2. HAVEN – promóciós dal 
3. BLUEPRINT 
4. PHOBIA 
5. TA 
6. TOP 
7. SLUMP

Íme, az én álom lemezem, a jelenlegi választékból ennyit hagytam volna meg. És nem is véletlenül állítottam volna össze így az albumot. Sajnos a többi számot, nem is az, hogy nem szeretem (mert ez így nem lenne igaz), de sokkal kevésbé kedvelem, mint a fent említetteket.

A Haven, hát gyerekek, annyira jó, hogy simán promós dal lehetett volna – pár évvel ezelőtt szemrebbenés nélkül lehetett is volna. De manapság (és főleg, mert a srácok „megtalálták a hangzásukat”) ezt már nem mindig lehet kivitelezni. (Mert mindennek eredetinek kell lenni, lassan elérünk az absztrakt festmények korába, de komolyan.) Ennek ellenére, az igazság az, talán még a Mirohnál is sokkal jobban szeretem ezt a számot, azokat a csodás, korai BIGBANG visszatéréseket idézik fel bennem, mikor egy végletekig egyszerű, de nagyon szórakoztató számot is képesek voltak az együttesek sikerre vinni. Pl. ott van a srácok Sunset Glow c. dala (az életem adnám érte), amit hosszú-hosszú évek múltán is ugyanúgy szeretek. És milyen élvezetet tud nyújtani!

A Haven is épp ilyen, zseniális felépítése van, csodás dallama, ami szinte azonnal az ember fülébe mászik, a pazar ritmus pedig eléri, soha ne legyen elegünk a dalból! A hangulata remek, kirobbanó energiája van, a találó, és csodásan megírt szöveggel együtt pedig több mint buzdító hatást ér el. Jobbat nem is tudom kérhetnék-e. Erre nem tudok 10-nél kevesebb csillagot adni – de sajnos többet sem, pedig szívem szerint ezret is kaphatna. (Bangchan eszem az arany ujjaid, amiért ezt a dalt létrehoztad!)

Kiemelkedő még számomra a Phobia, aminek ugyan a refrénje nem annyira erős, mint amennyire a felvezők és a verzék ígérik, de ettől még nagyon élvezetes. A szöveg nagyon szépen ki van dolgozva, szívesen hallgatom (de a Havenről túl nehéz elkapcsolni). 10/9

A Pacemaker, a Blueprint, Ta kb. egy szinten van, mindegyikre 8.9 csillagot adnék a 10-ből. Nem élvezem őket annyira, hogy ismétlésre kapcsoljam őket, de át se ugranám soha.

A Top és a Slump zseniálisak (bár baromi furán koreaiul, főleg a Top), de ezeket már értékeltem az előző héten. Itt már 10/10-et adnék mindegyikre (a Slumpra is). Rettentő jó dalok!

A többi számra, egy 8-ast tudok adni, többet sajnos nem. Nem mintha a 8 rossz lenne, szóval nem tudom miért gépeltem egy fél oldalas bocsánatkérést a fejemben…

Nos akkor, összességében, az album rendben van, egy erős lemezt kaptunk. A promós dal nagyjából hozza amit kell neki. Megvan a SKZ hangzás, egyedi a koncepció (ha nekem nem is tetszik, el kell ismerni, nem mindennapi), és meg is szerethető (én is megszerettem). Nekem még mindig a Miroh a csúcstartó, de rossznak azért ezt sem mondanám. + A lemezt meg is rendeltem. Majd 8 év múlva ideér.

A dal: 10/8
A lemez: 10/8.5


Nos, azt hiszem ennyi lenne mára. Ami nem fért bele, azt hozom a következő héten. 

Az értékelési ráta:

10 ⭐ KIEMELKEDŐ 
9 ⭐ NAGYON JÓ
8 ⭐JÓ
7 ⭐RENDBEN VAN
6 ⭐ ELMEGY (határeset)
5 ⭐ NEM TÚL JÓ
4 ⭐GYENGE
3 ⭐ NAGYON GYENGE
2-0 ⭐M.A.F

Ti mit gondoltok ezekről a visszatérésekről? 

Jaj még akartam említeni, végre csináltam ingyenes Spotify profilt, manami's life névvel. Ha akartok kövessetek, én is így teszek veletek (csak nektek kell elsőnek követni, mert én nem tudhatom a neveteket 😊). Nem tudom mi értelme van, de szórakoztatónak tűnik, talán ajánlunk egymásnak olyan dalt, amit amúgy nem vennénk észre. (Pl. nekem tök jó, hogy olyan dalok is fenn vannak, amik yt-on pl. nem.)

A másik: még véletlen se tud egyikőtök se megoldást arra, hogy pl. a bejegyzések alján lévő "tetszik / " nem tetszik" kocka számlálója miért ugrál naponta? Első nap van 20, aztán 10, aztán 5. Az előző napi törlődik, aztán a második napi is, aztán megáll a számlálás. Én meg csak nézek, mindenki visszavonja a tetszikelését? Vagy mi a tök? :D De aztán próbáltam, én magam pl. három nap után nem is tudom kedvelni a bejegyzést akkor se, ha más böngészőből próbálom. (Mármint, nem lájkolgatni akarom magam, csak értitek.)  Ughr, az agyamra megy, mert értitek, nekem ez is visszajelzés. Sokaknak nincs kedve kommentelni, így végre kitaláltam ezt a megoldást, hogy legalább valamiféle visszajelzést kapjak, erre ez is befuccsol. :D Sokkom lesz most már. :D

Na jó, hagylak menni titeket, szép estét / napot / reggel nektek! ❤




31 megjegyzés:

  1. szia! Eddig nem nagyon írtam hozzászólást, de olvasom a blogot már egy ideje, és a Stray Kids visszatérése rávett, hogy írjak. Úgy látom hasonlóan vélekedünk a dalokról, nagyjából ugyanazok a dalok emelkednek ki számomra is, a Havenbe és Phobiaba egyből beleszerettem :D A promóciós daltól én is többet vártam, de szerencsére hamar sikerült megbarátkoznom vele. Ez van, szurkolok nekik nagyon, próbálom támogatni őket én is, ahogy tudom. Na de tekintsünk el attól, hogy mennyire sikerül vagy nem sikerült erősre az album, rátérek az igazi okára annak, hogy írok. Szerettem volna megköszönni Neked, hogy megismerhettem a Stray Kidst! Még annak idején írtál róluk egy hosszabb bekezdést, ahol konkrétan agyondicsérted őket, én meg néztem, hogy micsodaaa? Tényleg ilyen jók lennének? Nem voltak ugyan ismeretlenek számomra, de nem ismertem a zenéjüket, nem keltették fel az érdeklődésem. De a sok dicséret után úgy döntöttem fektetek egy kicsi energiát abba, hogy megismerjem őket és BUMM, szerelembe estem. Ma már ők a kedvenc fiúbandám, szóval ténlyeg, köszönom!
    Végezetül nagyon köszi minden erőfeszítést, amit a posztok megírásába teszel. Mindig nagy izgalommal várom, hogy mit gondolsz bizonyos dalokról albumokról, de szinte minden véleményt elolvasok, hátha felkelti/k valaki/k az érdeklődésem:) Szép hetet!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :) Jaj, nagyon örülök a kommentednek, el se tudom mondani mennyire. :) Ennél szebbet nem is írhattál volna. Mindig nagy öröm, ha miattam szeretnek meg egy adott együttest. Köszönöm, hogy ezt elmondtad, máris szebb lett az estém (ez után a borzasztó hétvége után :D), de komolyan.

      De persze annak is örülök nagyon, hogy kb. hasonló a véleményünk a visszatérésről is! Júj, a promós dalt elsőre... huh, nagyon nem. De most már szívesen hallgatom én is. :D

      Neked is nagyon szép hetet! (Ez amúgy mennyivel találóbb elköszönés, mint amit én írtam. :D Most szépen kölcsön fogom venni. :D)

      Törlés
  2. Szia, örülök hogy megint olvashatom a véleményed, nagyon kíváncsi voltam már (főleg egyes bandákkal kapcsolatban)! ^^
    WJSN: Ez a dal nagyon jól sikerülhetett volna, ha még dolgoznak rajta egy picit.>< Az ének kifejezetten tetszik, de az alap szerintem nem elég hozzá. A Hola-t érdekesnek tartom, (még adok neki egy esélyt) de a többi dal nem igazán jön be.
    IZ*ONE: Szeretem a lányokat. Viszont amikor meghallottam a zörejt a dal elején finoman szólva kiakadtam. Már mondhatni megszoktam, de még mindig túl erősnek érzem. Wonyoung a kedvenc tagom egyébként, így néha nem kicsit kaptam szívinfarktust a jeleneténél. (mondjuk ez anélkül is megtörtént volna) Eunbi-ért meg nem vagyok kifejezetten oda, viszont ezt a koncepciót egyenesen rászabták, nem csak a szóló részeit imádtam, állandóan őt bámultam. Igen, Chaeyeon a főtáncos. ^^ (szerény véleményem szerint az iparban is az egyik legjobb) Ne aggódj, Hyewon-nak meg mindig ilyen a tekintete. :D Eleinte én is furának tartottam, de már megszoktam. Az album... Nem rossz, de engem egyáltalán nem fogott meg.
    NATURE: Akármennyire is nyuszinak hangzik, nem mertem megnézni a videót, ugyanis egy csoportban azt olvastam hogy rettentően horrorisztikus. Még azóta se kerestem rá, de ezután ha lesz rá időm lehet meglesem. A dalt viszont egészségtelen mértékben imádom. A tartalma tényleg nyugtalanító, de dicséretes hogy nem egy szeretlek-de-utállak-ne-hagyj-el szint.
    KEEMBO: A Spica már feloszlott mikor rájuk találtam, így nem merültem el a munkájukban, mert nem szerettem volna fájdítani a szívem. Viszont jaj ez nekem nagyon tetszik. A másik számot még nem hallgattam, de a listámon van.
    TAEYEON: A Dear me, Drawing Our Moments, Happy szép dalok, de nem vették el az eszem a My Tragedy-vel ellentétben. Azért odáig vagyok, valami eszméletlen, a sok érzelem benne, teljes hallgatásra bír.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. MONSTA X: Hatalmas szerelmem a Who do you love. Nem vagyok a srácok rajongója, de az telitalálat. A többi anyag kicsit kiesett, de ez nem gond.
      STRAY KIDS: Na most nem tudom büszke legyek-e magamra amiért sejtettem az itteni érzelmeid, vagy sem. :D Ahogy látom eléggé hasonló dolgok zajlottak le bennünk. Már szinte az első képsoroknál annyira kiakadtam, hogy majdnem eldobtam szegény telefonom. A dal olyan darabos és zajos, hogy a nyamvadt auto-tune-nal karöltve kikészítettek az első, második, de még a hatodik alkalommal is... (nem mintha eddig annyira édes koncepciójuk lett volna, de ez már túl sok volt számomra) A másik. A videó. Az egyik legborzalmasabb amit valaha láttam. Konkrét esszéket tudnék írni a háttérben lévő gépekről, s egyéb nyalánkságokról, de nem teszem, egyrészt mert nem akarlak untatni, másrészt meg te is láttad mindezt. :D (Chan arcáról azért a láncokat roppant szívesen leszedném. Attól félek a következő a szájkosár lesz. - ezt ne kérdezd honnan jött, de komolyan ez volt az első gondolatom :D) Ezenfelül a szöveg és a koncepció... Érdekes, de nem teljesen pozitív értelemben. Már amikor eljött Felix része, a ,,lookin like a chef, I'm a five star Michelin"... Felnevettem. Kínomban. Már megszoktam, de nem mondom hogy olyan gyakran kapcsolnám be. Hű, nekem is van egy mini albumos listám, csak egy picit máshogy néz ki mint a tiéd: Haven, (egyszerűen zseniális) Blueprint, (gyönyörű, bár a refrént szeretem a legkevésbé) Another Day, (ez a kedvencem! bár kicsit egyszerűcske dal, de a gitár az esetek többségében leszed a lábamról) Pacemaker, (minden megvan benne ami egy szuper dalhoz kell) Easy, (ez a szellemházas (:D) hangzás remek) Top, Slump, (ezekről már elmondtam a véleményem) On track (ez sem nagy durranás, de nekem teljes mértékben a szívembe lopta magát). Egyébként nekem is a Miroh a kedvencem tőlük, aztán az I am who.:)
      DIA, GWSN, WEKI MEKI, SEVENTEEN: Őket összevonom, mert nem sok véleményem (sőt inkább semmi) van róluk. >< Két-két meghallgatást szántam mindegyik zenének, de egy most egy darab dallamfoszlány se jut eszembe belőlük - de hátha ez másképp lesz legközelebb.
      A követés funkciót meg az Istennek se találom Spotifyn. :') Majd megnézem később is, mert tuti hogy én bénázok össze-vissza.
      Hihi, ezt már én is néztem, de fogalmam sincs miért ugrálnak a számok. :/ Remélem majd megoldódik.
      Szép estét neked is!

      Törlés
    2. Szia! :) Örülök, hogy leírtad te is a véleményed, már esek is neki. :)

      WJSN: Úgy akarom szeretni! >.< Talán majd legközelebb. :/

      Izone: Hyewon tekintete megdöbbentett, de ha mindig ilyen, akkor nem aggódok tovább. :D Aranyos lány egyébként, csak elsőre (pedig nem is először látom :D) meglepő volt. :D Én megszerettem a számot közben, de még mindig meglep a dübörgés néha. :D

      Nature: Hű, szerintem nem horrorisztikus egyébként, szépen elrejtették a rémisztő részeket (szerintem). Báááár, nekem máshol a küszöböm, mint a legtöbb embernél, ez is biztos. Szerintem nem olyan ijesztő, próbáld meg, hátha! :) Ajjaj a dal pedig... <3

      Keembo: Jól is tetted, nekem még mindig fáj a szívem utánuk. :/ De majd most, hátha sikerül nekik. :) (Ha nem, elmegyek Koreába, és megverek mindenkit. :D)

      Taeyeon: Itt teljesen egyetértünk.

      Monsta X: WDYL szerelem. <3 Nekem a többi is tetszik (szó-szó), de igen, a WDYL zseniális!

      SK: Lassan teljesen kiismersz! Kezdek félni. :D Itt igazából majdnem egyetértünk mindenben, csak a mini albumunk tér el kicsit. (Nem mintha baj lenne. :D) De az biztos, hogy a Haven egy csoda! Tudnám hallgatni órákon át, megszakítás nélkül, annyi energia van benne. De az a klip... az a videó, te jó ég! A szerkesztése nagyon jó (sztem), de a képi világa, hát... én nem is tudom néhol mit akartak kifejezni. Azok a gépek... bár érteném, mit szerettek volna kifejezni velük! :/

      Megmondom neked őszintén, így utána nézve lehet, hogy nem is lehetséges a követés, max. listákat. De én is bénáztam az előbb vele, szóóóóval, utána fogok nézni. :D

      Köszönöm szépen a véleményed, élvezet volt olvasni! <3

      Kellemes hetet! (Az új, lopott köszönésem.:D) :)

      Törlés
  3. Szia. Nem akarok kötekedni, csak nem értem, hogy mi a baj a Stray Kids dalszövegével. Nem lehet mindig társadalmi problémákról írni, egy idő után az is nagyon unalmas lenne szerintem. Azt vettem észre, hogy egy ideig szeretsz egy bandát, aztán elkezded valamiért megutálni őket, és már csak piszkálni tudod mindegyiket. Ez nekem nagyon furcsa. Nem azt mondom mint a többiek, hogy imádni kell minden számot, de te mikor egy szám nem jön be onnantól esélyt se adsz a többinek és mindig bele kötsz akármit is csinálnak. A Stray Kids például annyit dolgozik, majd megszakad, és talán nem ez a legjobb daluk de ennél kicsit több támogatást várnék egy rajongótól. :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Teljesen egyet értek veled! Mindig ezt csinálja. Nagyon bunkó tud lenni néha. De meg is mondta, hogy nem érdekli, ha a rajongók megutálják, ha valami szar, akkor szar..

      Törlés
    2. Mert egy fontoskodó nő. Elég csak megnézni ahogy kifejezi magát... mintha ő lenne itt a valaki, aki megmondja mi a jó zene, és mi nem. Teljesen nevetséges. Egy ideig kedveltem a bejegyzéseit, néha most is vannak érdekes meglátásai, de egyébként látszik, hogy ostoba szegény, csak okosnak képzeli magát.

      Törlés
    3. Én sem értem a dolgot. A saját blogján, a saját stílusában leírja a saját véleményét. Tiszta röhej! Hogy képzel ilyet? Miért nem azt írja le, amit az olvasói gondolnak??? Ekkora bunkóságot! Nem is értem, hogy miért is olvassák mások az írásait? Tényleg... miért is?

      Törlés
    4. Kedves Betty: nem igazán tudnám jobban megfogalmazni a problémámat a szöveggel kapcsolatban, mint ahogy azt a bejegyzésben tettem. :/ Nekem ez most nem jött be, majd legközelebb. Viszont azt ne várd, hogy tetszésem fejezzem ki, ha nem tetszik valami. Az nem én vagyok. :/

      Kedves Névtelenek: Szívesen reagálnék valami elméset, de a válasz valahol elveszett a bukó, fontoskodó fejemben. :(

      Kedves Unknown: Te jó ég, micsoda rejtély is ez! Néha én is elgondolkodok rajta (pironkodva) mi is jogosított fel arra, hogy saját véleményem legyen? MÁGLYÁRA VELEM! :D

      <3

      Törlés
  4. Szia ��
    6 éve vagyok a Kpop világában , de csak kb 1 éve találtam rá a blogodra amit nagyon sajnálok. Nagyon szeretem a véleményedet a zenékről és a történeteidet Koreáról és dal fordításokat.És azt is sajnálom hogy csak most írok véleményt ( Én az a csendes halgató vagyok akki szereti mások véleményét olvasni de hogy ő maga írjon az már más kérdés nem tudom miért.. )
    DE mostanában azon gondolkodtam hogy mégis írok és fogok is a jövőben "előnyös változás" uralkodott el rajtam szóval itt vagyok �� :
    I. WJSN : nem szoktam követni a bandát de most kivételesen végighallgattam őket . Teljesen egyetértek nagyon hangos és magas az ének , ez nem jött be de a videoklip tetszik nagyon szép.A kedvenceim az albumról Tra-la és a Where You Are, kellemes dalok.
    II.Dia : Nagyon sajnálom a lányokat, komolyan szerintem ez lesz az utolsó dal amit hallunk tőlük. A videoklip és a zene is nem nagy durranás. Sajnos így tényleg nem szereznek figyelmet. De azt nem értem hogy az MBK ban ki megy gyakornoknak ??? komolyan a lányokal együtt annyi bandát tönkre tettek hogy az már képtelenség. És számomra is megbocsáthatatlan : T-ara mai napig szinte az összes számukat imádom és hallgatom.
    III.Nature: A videóklip elképesztő, és a dal is. A teóriádal teljesen egyetértek. Annyira sötét és tragikus az egész történet ami lezajlódik a klipben. Ritkaság mostanában nagyon egy ilyen klip .És a B.B.B is nagyon tetszik az albumról.
    IV.Weki Meki : Jaj pedig olyan jó dal lenne de amikor kimondják hogy OOPSY azzal kikergetnek a világból. A bandában annyi potenciál van de valahogy a számaik sose jönnek be amit nagyon sajnálok mert a tagok pedig szimpatikusak és hangjuk se rossz.
    V. Keembo : Spica miért kellett felbomlaniuk ... imádtam őket: Lonely, You don't love me és Ghost olyan jó számok voltak.De ez már a múlt, és nagyon tisztelem a lányokat hogy nem adják fel. Scandalous nagyon jó dal a videoklip nagyon bejön, nem olyan nagy költségvetésű de van egy kis külön világa tetszik.
    VI.:Taeyeon:Istenem Taeyeon… a hangja gyönyörű mint mindig. A Happy nem rossz szám de nem is fogom nagyon hallgatni. ( nehéz időszakon kell most is átmenie szegénynek, most az apukájától is el kellett búcsúznia ) Nekem a favorite a Drawing Our Memories, gyönyörű az a dal.
    VII.:Seventeen: Én Is meglepődtem hogy kijött a dal mondtam is hogy ez most mi ? Nem is tudtam róla. A My My nem tetszik. De ma kijött a srácok Left & Right című daluk és imádom a klipet is a zenét is, tuti többször fogom hallgatni.
    VIII.:Stray Kids: Hát hol is kezdjem, először is amikor elkezdődött a dal mondtam okés aztán jött a DU DU DU és Tang Tang Tang néztem hogy ez mi ?
    Felix részénél már egyszerre éreztem magamat kínosan és viccesen. ( Kb amikor Felix bemutatkozott YG papának, olyan légkörben éreztem magam �� ) A koncepció amúgy tetszik de nem is lesz a kedvencem tőlük ez a dal.
    De most már sokadjára úgy elmegy ha hallgatom de nem tudom miért néhány helyen még mindig valahogy kínos számomra. És Seungmin meg Jeongin hangját egyre jobban szerettem az ő részeiket imádtam a dalban. Ja és Changbin részeit is kedvelem.
    Az albumról érdekes az én kedvenceim a : GO LIVE , SLUMP , EASY, HAVEN , TA.
    Szerettem és kedvelem a srácokat de ez most úgy nem igazán jött be de majd legközelebb :)







    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Ugyan, nincs mit sajnálnod, sokszor nem ér el odáig az ember, hogy kommenteljen, meg sokszor macerás is tud lenni. :) A lényeg: örülök, hogy most leírtad a véleményed. :)

      Wjsn: Sajnálom, hogy egyetértünk. :/ De legalább a lemezről tetszett egy-két dal. :)
      Dia: Ezt én sem értem. Ki megy ide gyakornoknak? Minden egyes bandájukat tönkretették már, és mégis, rendre veszik fel a gyakornokokat. Szerencsétlenek! :/
      Nature: Örülök, hogy ennyire tetszett neked is ez a visszatérés. (<3) Remélem lesz még ilyenben részünk tőlük. (Ha nem lesz teljes csőd ez a lemezük. :/)
      Weki Meki: Én is kb. így vagyok ezzel az együttessel. Szeretnék én szeretni minden létező bandát, de néha szimplán nem megy. Olyan felemásak a zenéik, van ami okés, van ami annyira nem jön be. :/ talán legközelebb! :)
      Keembo: OMG! EGY SPICA SZERETŐ EMBER. Olyan virtuális ölelést küldtem most, hogy szerintem ledöntött a lábadról. :D Na akkor, imádjuk együtt a dalt. <3
      Taeyeon: Szegény lány, tényleg minden pozotivitásra szüksége van... Remélem sikerül a családja, és a barátai segítségével túljutnia ezen a helyzeten. :/
      Seventeen: Az új dalt sajnos még nem sikerült meghallgatnom, de rajta leszek azon is. Ez az elő-megjelenés felkeltette az érdeklődésem. :) Ki tudja, lehet, hogy végre beleszeretek a bandába rendesen. :D
      Stray Kids: Itt kb. egyetértünk. Megszerettem a dalt, de ha magyarul kellene hallanom, kiszaladnék a világból, ez biztos. Annak örülök, hogy neked a koncepció tetszik (amúgy baj nem lenne vele, csak személy szerint nekem meglepő, vagy nem is tudom, hogy fogalmazzak)! Mivel szeretem a fiúkat, szívesen hallom, bármi is tetszik velük kapcsolatban az embereknek. :)

      Legközelebb biztosan jobb lesz! (Bár szerintem a stílus maradni fog ilyennek.) De a hangzáson csiszolhatnak egy kicsit. :) Ki tudja. :)

      Köszönöm szépen a kommented, nagyon jó volt olvasni a véleményed. :) Igazán nem számít, hogy ugyanazt gondolod-e mint én, vagy sem. A lényeg, hogy olvashattam, ezt pedig köszönöm. :)

      Szép hetet! <3

      Törlés
  5. Szia Manami!

    Köszi, hogy teljesítetted a kérésemet és meghallgattad a Monsta X albumot! Sejtettem, hogy be fog jönni egy-két szám róla, azért is hívtam fel rá a figyelmedet. Örülök, hogy tényleg így lett. :) És azon már nem is csodálkozom, hogy pont ugyanazokat szeretted, amiket én is... :D
    Az utóbbi egy-másfél? évben (amióta olvasom a blogod) rájöttem, hogy a legtöbbször ugyanazok a dalok, albumok, bandák tetszenek neked is, mint nekem, ami tök jó, mert így új kedvenceket is felfedezek az ajánlásaid alapján, amiket nem vettem észre. Bár én hozzád képest azt hiszem, kissé "megengedőbb" vagyok (főleg a kedvenceimmel) és kevésbé kritikus. :) Az elvakult rajongást (amikor érzem, mekkora szart adott ki a kezéből a kedvencem, de az övé, ezért imádom és úgy teszek mintha tökéletes lenne) viszont sosem szerettem és szerintem ezt még maguk az idolok sem bírják. Kell az egészséges kritika. Épp az a szép a feltétel nélküli szeretetben, hogy a hibáival és a tévedéseivel együtt imádsz valakit/valamit. Nem pedig úgy teszel, mintha az imádatod tárgya sosem hibázna vagy tévedne.

    Kérlek, hogy sose hagyd abba a blogírást, fordítást, teóriák gyártását stb.!

    Üdvözlettel:
    Egy elvakult Manami-rajongó
    :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! <3

      Én köszönöm, hogy ajánlottad a lemezt! Tényleg? Ugyanazokat szerettük meg? Naaa, pacsit akkor! :D Nagyon örülök, ha az ajánlásaim segítenek abban, hogy új dalokat / előadókat találj, már csak ezért megéri írni róluk! :) Ó, kicsit sem kétlem, hogy nálam kevésbé vagy kritikus. (Ezt most jó értelemben írom, mert tudok ám szőrszálhasogató lenni, júj.) Néha, mikor visszaolvasok egy-egy posztot, megbánom, hogy szigorú voltam (pedig abban az adott pillanatban tényleg azt érzem, amit írok), mert addigra többet hallgatom (pl.) az dalt, és megszeretem. :D (És akkor már sajnálom, hogy nem voltam kicsit kedvesebb. :D) De pl. én a saját kedvenceimmel szigorúbb vagyok, mint azokkal akiket nem szeretek annyira. (Ez mondjuk érdekes. Talán mert a kedvenceimtől többet várok?) Érdekes egy lény vagyok, az biztos. :)

      Nagyon remélem, hogy erre nem fog sor kerülni soha! <3 <3

      Köszönöm szépen a hozzászólást, feldobtad a napom te is. :) Szép hetet! <3

      Törlés
  6. ÍRJÁL JOBBAT! Annyira bírom, hogy mindent kurvára tudsz kritizálni, de közben nem láttam hogy valaha írtál volna egy dalszöveget is! Szánalom vagy! Eddig azt hangoztattad, hogy mennyire jó ez a banda aztán meg folyton csak szidod őket... pont mint a Btssel… Nagyon gáz és s fordításaid is szarok...….

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remek támpont lenne ez ám, ha te egy normális építő kritikát tudtál volna leírni... :) Ezt a kioktatást még egy kisgyerek is össze tudja hozni. (vagy jobbat)

      Törlés
    2. Kedves névtelen: Csak egy kérdésem van. Te is be szoktál állni a konyhás néni helyett főzni, ha nem ízlik a kaja?

      Sophie: <3

      Törlés
  7. Szia Manami! :)
    Rég jártam már itt, s sajna mostanában sincs túl sok időm, (ez meglátszik azon is, mennyi megjelenést tudtam meghallgatni) a véleményem is rövid lesz, de mindenképpen szerettem volna már megint nyomott hagyni.
    Iz*one: Néztem annak idején a műsort is, már akkor éreztem hogy ők lesznek a legkiforrottabb banda zeneilega Produce szériában. (Na itt sok rajongó nekem jönne.) Nekem nagyon tetszik, hogy minden visszatérésükben van valami egyedi, mégis egy stílusba sorolhatóak. Bár még mindig a Violeta a kedvencem, én ezt a dalt is nagyon szeretem. Az mv kicsit mű, de gyönyörű. Eunbi szerintem is csak úgy ragyog. :) Az albumtól nem vágtam hanyat magam, a Welcome kis aranyos, a Pretty-t meg a Rococo-t viszont élvezem hallgatni.
    Taeyeon: Nem sok olyan szólóénekes van, akit ennyire szeretek, ő valahogy mindig lenyűgöz, imádom a hangját, az egyszerűségét, röviden mindenét. :) A Dear me-t nekem a szövege nagyon felhúzta a szememben, így már ugyanannyira szeretem mint a másik két dalt. A Happy édes, de még szoknom kell, kicsit több húzóerő lehetne benne.
    Monsta x: Szinte ugyanazokat a dalokat szeretjük, nem sok mindent tudok mondani. Az album egyik fele szerintem zseniális a másik elmegy, kérdés nélkül a You can't hold my heart a kedvencem.
    Stray Kids: Imádom a srácokat, de rettenettesen. Ez a koncepció iszonyatosan fura, de nekem eskü tetszik. Hisz tényleg nem láttunk még sehol sem ilyet. De azt is teljes mértékben meg tudom érteni, ha valakinek van ellene kifogása. (Ezért nem értek pár előttem lévő kommentelőt. Pont az a normális ha nem mindenkinek ugyanaz a véleménye. De neeem, ez már szentségtörés, és eskü úgy viselkednek mintha mi most jól megvertük volna az idolokat, vagy mit tudom én.) A szöveg szempontjából pöppet többet vártam, de sebaj, majd legközelebb. Nekem az album is tetszett, de már érződik hogy pár helyen kezdenek a dalok összefolyni. Nem kell ám megváltaniuk a világot, de attól félek, ha így folytatják, két visszatérés után kiégnek zeneileg.:( Nem akarom hogy most átmenjen habos-babosba a stílusuk, csak egy nagyon picit rugaszkadjanak el az eddigiektől! Kedvenceim: Easy, Phobia, Blueprint és a Top.
    Azért szépen-lassan igyekszem majd a többieket is bepótolni.
    Nagyon szép hetet kívánok neked! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :) <3

      Ugyan, én örülök a rövid véleménynek is! :) És hidd el, megértem, néha az embernek tényleg még zenét sincs ideje hallgatni. :/

      Izone: Igazad van ebbe egyébként, minden egyes daluk hasonló, és mégis egészen más. Ez remek dolog. Megvan a hangzásuk, és mégsem unalmasak. :)

      Monsta x: Akkor itt kb. egyetértünk! :D A You can' hold my heart pedig csak: <3

      Stray Kids: Ó, imádom őket én is. Án nagyon örülök, ha neked bejön a koncepció! (Fura is lenne mondjuk, ha kárhoztatnálak érte. :D) Szeresse is minél több ember <3. A srácok tényleg megérdemlik. Attól, hogy most nekem annyira nem jött be, még lehet nagyon jó. :) Szerintem itt az is a baj, hogy túúúúl sokat dolgoznak. Nincs egy kis idő sem kihagyva, hogy nem tudom, ihletet kaphassanak, csak dolgoznak, mint a robotok. Szerintem is látszik egy kicsit az összefolyás, de talán lassan... lassan túllendülünk ezen.

      Még egyszer köszönöm a véleményed! Neked is szép hetet! <3

      Törlés
  8. Sziaaa!
    Igazából nagyon jó volt olvasni ezt a cikket, de ami a legjobban rávett, hogy írjak az a Nature. Nem rég(talán 2-3 napja) találtam meg ezt a számot és ahw.. végtelenítve hallgatom azóta is, le is töltöttem.
    Nagyon jó leirtad a teóriád, abszolút egyet tudok érteni, így hogy rámutattál látok benne fantáziát, na szóval megállja a helyét.
    Nagyon tetszett mind az írásod, mind a dal.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :):)

      Nagyon örülök, hogy leírtad a véleményed! Annak meg pláne, hogy neked is ennyire tetszett a dal. Nálam is kb. végtelenítve megy a dal (meg az album), és nem tudom megunni. Az évem egyik nagy kedvence, az biztos! :) Áh, az pedig, hogy látsz fantáziát a teóriában, igazán feldobott! Nem kell persze, hogy igaz legyen, de na :D

      Még egyszer köszönöm a véleményed! <3

      Törlés
  9. Na megjöttem ide is :D
    Ez nem lesz olyan hosszú, mert még nem hallottam mindent az itt felsoroltak közül, de majd arra is sort kerítek.
    IZ*ONE: Háát, nem is tudom. Nem rossz, mert tényleg nem, kellemes, de nem nyűgözött annyira le. A vokálok egyszerűen zseniálisak, le a kalapom előttük! Az egyetlen rész ami nem tetszik, az a refrén második fele, vagy minek nevezzem :'D kicsit furcsa, mintha nem odavaló lenne, vagy túl nagy váltás, nem is tudom. De akkorát nem ront a dal minőségén, hogy felháborodjak rajta, szóval... Összességében tetszik, bár nem hiszem, hogy magamtól bekapcsolnám bárhol is, de ha valahogy elém sodorja a youtube vagy a spotify, szívesen meghallgatom :D

    Nature: Megmondom őszintén, egész eddig nem hallottam róluk, és ezt soha az életben nem bocsátom meg magamnak! Most hallgattam meg a vélemény írás előtt, és azóta is képtelen vagyok becsukni a számat. Hát ez... lenyűgözött. Úristen, imádom. Egyszerűen... wow. Azt hiszem, még túl sokkos állapotban vagyok, hogy normális véleményt tudjak írni, de teljesen egyetértek veled mindenben, amit róluk írtál! zseniális, úgy ahogy van.
    Weki meki: Azt kell mondjam, a refrénnél egy kicsit meglepődtem, nem számítottam ilyen magas hangra az intróhoz képest :D később, mikor már tudtam, hogy az jön, már nem volt olyan zavaró, és összességében nem lett rossz szám, sőt!
    Monsta x: jaj, hát én ebbe a dalba a megjelenése óta szerelmes vagyok! Nagyon nagyon tetszik, a hangulata is olyan különleges, sokat hallgatom azóta is <3
    A seventeenről már írtam az előző-következő bejegyzésnél (ezt most jól megmondtam, de biztos érted xD), nagyon tetszik <3
    Stray kids: hű, hát mikor először meghallgattam, kicsit hátrahőköltem. Mondom ha így kezdődik, mi lesz még itt? Olyan erőteljes volt, mégsem rossz értelemben, és húha. Én nagyon szeretem. Hallottam egy olyan értelmezését, hogy a menü kifejezés alatt a srácok diszkográfiáját kell érteni, és így nekem máris értelmezhetőbb lett a szöveg, mert hát ha úgy vesszük, tényleg mindenki válogathat kedvére a dalaik között, mert rengeteg féle van, és mindenki találhat olyat, ami tetszik neki. Szóval ha minden főzéshez köthető szöveget hasonlatként veszünk, és azt átfordítjuk a dalszerzésbe, szöveírásba, és hasonlókba, már egyből érthetőbb is volt nekem :D Az mondjuk külön megnevettetett, mikor egyik nap egy barátnőm csak annyit üzent, hogy nézzem meg a videó alatt a kommenteket, és mikor ezt megtettem, mindenféle nyelven recepteket láttam ott xD haláli :D
    Nagyon tetszik, sokat hallgatom, Han részénél pedig mindig te jutsz eszembe, meg a kis beceneve: a buldózer kifejezés félelmetesen találó xD a parókám oldalra libben tőle, komolyan xD

    Na, mára ennyi voltam, várom a következő bejegyzést, addig is szép napot! <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, te jó ég, jókor veszem észre az üzeneted!

      IZONE: Én néha szoktam még hallgatni, de amúgy igazad van... magamtól én se keresek rá. :D Ha egy lejátszási listán jön szembe, akkor nem tekerek el róla, de...

      Nature: ÓTEJÓÉG. Még mindig, ÓTEJÓÉG szinten vagyok. :D Örülök, hogy neked is tetszettek.

      Weki Meki: Azóta beleszerettem ám a számba, meg a lemezbe is. Akkora gyökér vagyok néha, lehet, hogy havonta kellene inkább visszatérésekről írnom, mert néha egy hét nem elég eldönteni szeretek-e egy dalt, vagy sem. :D

      Monsta X: Egyetértünk! :D

      Seventeen: Ezt a dalt is sokkal jobban szeretem, mint amennyire értékeléskor szerettem. Mondom, meg kéne fontolnom, hogy havonta írok értékelést. :'D (Mondjuk... az jó hosszú bejegyzés lenne... lol)

      Stray Kids: Szintúgy, már nagyon szeretem a számot. Egyébként egyetértek ezzel a teóriával, szerintem pont ezt akarták mondani, csak nekem nem jött be ez a hasonlat. :D Nem tudom miért, de a szöveg most nagyon nem. :D De nem baj, meg szerettem nagyon, sokat hallgatom azóta. :D

      Köszönöm a kommented, feldobta az estém! :D <3

      Törlés
  10. Szia! Végül csak eljutok ide is. Néha nagyon fárasztó megfogalmazni egy-egy véleményt, így minden tiszteletem a tied, aki heti szinten hozod őket. (Ja, és nagyon édes volt, hogy legutóbb külön bejegyzésedben szóltál, hogy nem tűnsz el, csak tolódik <3)
    WJSN: Őszintén az egyik kedvenc dalom tőlük a 'Save me Save you' és ezért mindig várom a visszatéréseik, bár nem vagyok nagy rajongójuk. Nem sikerült megugrani az elvárásaim. Titkon nagyon reménykedek benne, hogy biza lesz még akkora kedvencem tőlük, mint a 'Save me Save you', de nagyon úgy nézz ki, hogy erre még várnom kell. Egyébként nem rossz a dal, ahogy mondtad magamtól nem jutna eszembe, hogy hallgassam, de ha mégis elindul, nem pörgetem el. Szerintem egy egész összeszedett visszatérés lett a klipet is nézve. A tánc nekem nem tetszik annyira, sajnálom, de olyan gyönyörű koreográfiáik szoktak lenni, most viszont minden, amire emlékszem, hogy rázzák a válluk és ennyi, nem látványos és nem emlékezetes... Kicsit csalódott vagyok :( De hát nem tetszhet minden nekem is. Az album meglepően jó lett. Mármint nem számítottam rá, hogy ennyire szeretni fogom, viszont egész sok dal elnyerte a tetszésem, egyetlen egy dalt nem jelöltem meg magamnak, -ami azta-, de szerintem, ha most nem lennék lusta, és lenne energiám meghallgatni újra, talán még meg is venne. Lényeg a lényeg, hogy az album tökéletesen ellensúlyozza a promós dal miatti csalódásom. Szerintem tudod, hogy a Gfriend a kedvenc lánybandám, így talán nem lep meg, hogy a Tra-la, és a Where are you a kedvencem. Az a két dal nagyon megvett, de tényleg, én magam is meglepődtem, mennyire megszerettem őket. A Tra-la refrénjének második része egyszerűen annyira magával ragadó, s tipikusan olyan, amire felkapom a fejem.. A többi dallal sincs semmi problémám, tényleg szeretem majdnem az egész albumot, de ezek viszik a pálmát. Összességében nézve:9.5 (mert aranyból van a szívem...)
    DIA: Istenem, hogy én egy-két dalukat mennyire elmondhatatlanul szeretem. Most is egy kifejezetten évezhető dalt kaptunk, én legalábbis nagyon szívesen hallgatom, bár tény és való, hogy nem feltétlen látok benne semmi különlegeset, egyszerűen a hangulata, visz magával. Tényleg nem lett valami nagy durranás -mondjuk így a Woowa után - de kifejezetten kellemes dalról van szó. Az albumról annyit tudok mondani, hogy meghallgattam, de nem volt benne semmi, ami miatt újra meg szeretném hallgatni (vagy csak nem figyeltem eléggé... mert előfordul ez is ). Úgyhogy most meghallgatom még egyszer, és remélem, nem alszom el rajta, mert ma szeretném közzétenni a kommentem... (fun fact: elaludtam…) Egy ilyen kis napzáró albumnak, amikor semmi másra nincs szükségem, lágy és kellemes dalokra, arra tökéletes, de nem kiemelkedő, és sajnos könnyen felejthető. 10/7

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. IZ*ONE: Szerintem a Fiesta után egyáltalán nem meglepő, sokkal inkább a teaser után. Tényleg semmi kecsesség nincs se a dalban, se táncban, de persze ez nem rossz dolog, csak a cím után kicsit váratlan. Nagyon erőteljes hangzása van, viszont jó értelemben. A refrén felvezetése zseniális, és talán a kedvenc részem az egész dalban. Számomra a refrén utáni rész is teljesen rendben van, bár lehet, hogy az elfogultság beszél belőlem, mivel Yena egyike a 6 biasomnak (ne kérdezd, én sem tudom). A tagokhoz annyit, hogy no hate tényleg, de néha fogalmam sincs, mit keres Wonyoung a végleges line up-ban… Mármint utólag végig néztem a műsort, és nekem soha nem keltette fel az érdeklődésem a tehetsége, nem látok benne sok minden, azon kívül, hogy szép… Mikor berakták első helyre egyenesen fel voltam háborodva, hogy ilyen a világon nincs (és tényleg nincs). A másik tag pedig akit te is kiemeltél Hyewon… Na őt meg aztán pláne nem értettem, mit keres a bandában… Nem, nem csak te látod úgy, Hyewon képtelen az arckifejezésivel játszani, és akárhányszor látom, azt az ijedt gyakornokot juttatja eszembe, akire Cheetah rákiabált a pd48-ban… Márpedig ennyi után a minimum lenne, hogy látom rajta a fejlődést, mint pl. Minju-n… Az albumot nem igazán tudom hova tenni… Semmi különlegeset nem érzek rajta, és hiába hallgattam meg többször, nem lopta be magát a szívembe. 10/8 (A Swan miatt, amúgy 10/7 lenne)

      NATURE: Mivel az elősző cb-et nagyon szerettem, ezért bíztam bennük, bár nem gondoltam, hogy ennyire sötét koncepcióval jönnek vissza. Már első hallgatásra felkeltette az érdeklődésem, és az idővel ez csak jobb lett. Meg kell hagyni ki tettek magukért, mármint szerintem. Az egész dal hangulata és felépítése nagyon összeszedett lett, ami elsőre nem fog magával vinni. Minél többször hallgatod annál jobb. Szerény véleményem szerint a refrén is teljesen a helyén, és nekem az egész dalban a kedvenc részem a „visszataszító” rap rész (lol, lehet bennem a hiba, de én mindig éneklem velük) Az MV-t nézve magamtól nem jövök rá a leírtakra, de köszönöm, hogy számomra is világossá tetted. :D Az albummal ugyanez a helyzet, elsőre nem fogott meg, de ahogy többször meghallgattam, csak-csak sikerült lenyűgözni. Nem feltétlen gondolom, hogy ez nagy teljesítmény, mivel 3 dalt mégis könnyebben megszeret az ember, mintha kapnánk 6 vagy 7 dalt, de nincs ezzel probléma, csak így annyira nem meglepő. Személye kedvencem a B.B.B. Bennem kellően előidézi a nyári hangulatot, ami nálam (a húsvétival és a karácsonyival kézen fogva) valahogy elmarad. 10/10
      Weki Meki: Amennyire imádtam őket az elején, annyira vesztettem el őket az utóbbi időben. Az Oopsy elsőre egyáltalán nem tetszett, és nem is volt kedvem többször meghallgatni. Gondoltam, azért na… Mégis csak nagyon szerettem őket, fussunk neki még egyszer. Azt kell, mondjam, túlságosan ismerem magam ilyen téren, mivel nagyon sok dallal járok úgy, hogy első hallásra kuka 20.-ra meg már kedvenc. Jó, az mondjuk nem lett, de illően belopta magát a szívembe, ahogy elvárt volt. Megvan benne, amit annyira szeretek ebben a bandában. Az album is teljesen a helyén van, egyetlen egy dal kivétel mindegyikre azt tudom mondani, hogy szeretem, és ez újdonság, mivel a WeMe albumok nem a szívem csücskei, de remélem, hogy ezen szép lassan majd változtatnak. 10/9

      Törlés
    2. GWSN: Eddig soha, egyszer sem fogtak meg, pedig mindig megadtam az esélyt. Nem szeretem a dalaikat. Nem tehetek róla, számomra bennük nem volt semmi különleges, hiába láttam mindenhol, hogy milyen zseniálisak. Ez a visszatérés, viszont meglepő módon nagyon tetszik. Még a félévi top 10-es listámba is bekerült. Annyira vidám, játékos és magával ragadó, hogy ha akarnám, de tudnám kiverni a fejemből. A dal hatására, még a lányoknak is utána néztem(!). Lényeg a lényeg, végre találtam bennük valamit ezen a dalon keresztül, amit a magaménak érzem. Az album többi dalával sincs különösebb problémám, de (várható módon) nem hagytak bennem túl mély nyomot egyetlen egy dal kivételével. After the bloom (alone), na ez! Na, ez a dal, túlságosan jól összeszedett lett. Már első hallgatásra felkaptam rá a fejem, és most így többször meghallgatva, nem is csoda. Zseniális. 10/9
      KEEMBO: Ahogy mondtad, meg is feszülhetnek, senki nem fog figyelni rájuk. Ez velem se volt másképp. Csak azért hallgattam meg, mert írtál róla. Így elsőre nem nagy durranás, de nem mondanám, hogy nem tetszik. Sőt már most hallom, hogy valószínűleg szeretni fogom. Mert nem rossz, így többszöri hallgatás után, kifejezetten élvezhető. A másik dal viszont, hiába vannak gyönyörű hangok, számomra elképesztően unalmas. 10/8
      Taeyeon most kimarad, mert régen volt már. A fiúk szintúgy. Örülök, hogy a lányok végére értem. Nekem tetszik az unboxing ötlet, és szerintem a hangoddal sincs semmi probléma, majd belejössz!

      Törlés
    3. Szia! :D Már olvasom is a kommented. :)

      WJSN: Naaaa, ez egész jól sikerült akkor! Nekem sajnos azóta se sikerült megszeretnem a promós dalt, de néha azért megpróbálkozok vele. :D A lemez nekem is nagyon nagy kedvencem lett, a számokat továbbra is nagyon szeretem. Ó, igen, persze hogy emlékszem a kedvenc (lány) együttesedre. :D Számon tartok én mindent, azt is amit nem kell. (Most lehet félni.) :D Ezt tekintve egyébként érthető, hogy miért az adott dalok tetszenek a legjobban, eléggé hasonlítanak stílusban egy-két GF bside dalra. :)

      Dia: A dal tényleg kellemes, ebben teljesen igazad van. Ha elindul, nem kapcsolok el róla, de féltem a lányok jövőjét így. :/ És igen, ahogy te is mondod, könnyen felejthető.

      Izone: Sajnálom, hogy ilyen csalódást okozott ez a visszatérés. Én nem igazán tudom még hová rakni a tagokat, az előző klipekhez még nem is tértem vissza, így konkrétan nem tudnám megmondani, hogy fejlődtek-e vagy ilyesmi, de neked elhiszem. (Mármint, komolyan mondom. + Én csak most ismertem meg őket személyesen, a músort se láttam.) Az albummal mondjuk egyetértek, nekem se maradt meg nagyon semmi belőle.

      Nature: a szerelmem, még mindig! Mindent tökéletesnek érzek benne, pedig nem hittem, hogy idén ilyennel találkozok majd. :D (Nyugi, én is énekelem velük!) :D

      Weki Meki: Azóta imádom a dalt. Itt ötlött fel bennem, hogy esetleg havonta kéne ct-ot írnom, mert addigra ki is alakul a végleges véleményem... De az meg olyan hosszú bejegyzés lenne, váó.

      GWSN: Itt teljesen egyetértek mindennel ami írtál. Bár a debütálásuk tetszett, de ezen kívül nem sokszor élveztem a dalaikat. De ez... ez... hát imádom én is!

      Keembo: Itt biztosan az elfogultságom szól ám belőlem. :D És büszkén vállalom is. :D A második dalt pedig már nekem se annyira a szívem csücske, mint először, inkább rajongóként fog meg. Itt a baj az, hogy az emerek nagy része azt se tudja kik ők, mert a cég nem csinál semmit sem. :D De ettől még szomorkodok kicsit. :D

      Örülök, hogy nem lett issszonyat gáz a videó (dee, tudom hogy az lett) és majd legközelebb jobbra sikerül. :D

      Köszönöm szépen a véleményed, öröm volt olvasni! :) Szép hetet neked. :) <3

      Törlés
  11. Szia Itt vagyok újra, és ezt már most érzem, hogy rövid lesz, mert a lányok nagy részére nem tudok mit mondani, szóval csak azokról írok, akikről tudok is.
    Taeyon: nem kifejezetten követem, de a Four Seasons és a Spark hatalmas kedvenceim, és most a Happy csatlakozott. Nekem pont, hogy ez a kellemes, nem ugrabugráló happy tetszik benne leginkább. Egy kicsit az én boldogságom írja le azt, amikor nem kirobbanok az energiától, hanem mikor nem érzek semmi stresszt, bajt, csak vagyok és úgy boldog vagyok. Szóval nekem a nagy kedvencem lett. My Tragedy egy nagyon szép szám, nem igazán tudok mit hozzá fűzni, ezt meg kell hallgatni. Dear me és a Drawing our Moments sajnos nem jött be nekem
    Seventeen: Szeretem a számot, nagyon jó bside, abszolút kellemes hallgatni, Vernon hangja, rapje meg nekem mindig kiemelkedő a dalaikból, bár ez nagyon saját vélemény, de egyszerűen számomra annyira egyedi. A klipp meg nagyon szép, tényleg nagyon megnyugtató, bár lehet csak én érzem így, de azért én érzem benne a Seventeen bohókás stílusát.
    Monsta X: Szerintem ebbe az albumba beleadtak mindent, és halatszik is. Nagyin jó lett. Valahol olvastam, hogy a nekik van a legjobb angol nyelvű albumuk, és teljes mértékig egyetértek. Kedvenceim a Who do u love, You Can't Hold My Heart?, Someone's Someone, Love U, Got My Number. Egyébként csak én imádom Jooheon és I.M ének hangját. Lehet csak mert egyébként rapperek, de valami elképesztően függője lettem a hangjuknak.
    És akik miatt belekeztem ebbe:
    Stray Kids: Igen sokaknak nem tetszik ez a szám és teljesen megértem, de én az első pillanattól imádom. Igaz, én a szöveg nagy részét nem értettem. Bár azért nem mondom, fura volt a sok tututu, de abszolút ad egy hangulatot a dalnak, és ez az egész szerintem nagyon jól is nekik. Okos döntésnek találom, hogy végül ez a szám lett a promós szám, mert mint ahogy Jun.K is mondta, egyből felkelti az ember figyelmét már a cím is, mégis szerintem az Easynak kellet volna a promós számnak lennie. Ugyan úgy benne vannak a fiúk, a hangulata is ugyan úgy érdekes. De végül is én így is meg vagyok elégedve. Csak egy bajom van. Chan miért?? Szegény gyereknek mi a fenének kellet egy láncal elnegyedelni a fejét? Mégis ki találta ki? Őszintén már nem tudom mi a rosszabb, Felix hósprével lefújt feje vagy Chan láncra verve. Szóval az album: Összeségében imádom. Egyedül az Anthor day ami nem vett le a lábamról, de ha az albumot hallgatom eszembe se jut átugrani. Az én kisalbumom a Easy, Pacemaker, Haven, Bluprint, Phobia, TA, Slump. (Egyébként a Top MVben a a dzseki meg gatya, amit Seungmin hord, nagyon népszerű lehet, a Golden Childben One számukban, meg az NCT-s Doyonug is hordta, vagy legalább is nagyon hasonlót). Mikor előszőr a Pacemekart hallgattam, nekem egy NCT szám ugrott be, miközben hallgattam meg egy kicsit mintha BTS számot hallanék, ami azért vicces, mert vagy egy éve nem hallgatók BTS-t annyira, hogy még az On-t se hallottam. Itt most nm arra gondolok, hogy kopiztak volna, mert közben abszolút ők, csak fura élmény volt. Nekem ez az album áldás az évben, nagyon nagyon jó lett, tényleg csak gratulálni tudok nekik és örülök nekik, hogy megtalálták a stílusokat. Elég csalódott is lettem volna, ha a kedvenc bandámnak nem sikerül az első albumok. Alig várom, hogy a kezembe tartsam😊

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :) Már olvasom is a kommented.

      Taeyeon: Örülök, hogy neked ennyire tetszik a dal! :) (Talán majd a következőt én is fogom. Magát a hölgyet szeretem, szóval bármi megeshet.)

      Seventeen: Még mindig ezt a dalt szeretem jobban, a lemezükhöz képest. Nem tudom, van benne valami, ami megfogott. Hallgatom ugyan a többi számukat is (mármint, az új dalokra gondolok), de ez valahogy... olyan kis kellemes.

      MonstaX: Tökéletesen egyetértek, szerintem is nekik a legjobb az angol albumuk. Naygyon érdekes, hogy mennyire másképp közelítik meg az egész "betörünk az iparba" dolgot. Míg mások a koreai módszerrel próbálkoznak, ők full angolban. Érdekes, de hatásos. :) Jooheon hangja valami csodálatos! Áh, el se hittem először, hogy mit hallok, kit hallok. :D Hogy nem engedték, hogy énekeljen eddig? Megdöbbentem, teljesen.

      Stray Kids: Mára már egyet kell értenem veled, legalábbis nagyrészt. Ez az átka ám annak, hogy hetente írok véleményt, mert nem mindig van időm arra, hogy hagyjam elüllepedni a dalokat, hogy egy kb. végleges vélemény alakuljon ki (izé, munka mellett, meg egyéb dolgok mellett). Általánosságban véve ritkán változik amit gondolok, de néha bizony megesik. Itt is ez a helyzet. Chan arca... na ezzel is egyetértek... Tényleg szájkosár jön majd nemsoká. :D Biztos van akinek tetszik (amivel nincs is baj), de nekem, lol, nem igazán. Hé, fel se figyeltem erre a dzsekire, de most utána fogok nézni. :D Most már én se panaszkodnék az album miatt, hogy őszinte legyek... nem csoda, hogy az egyik kedvenc bandám... :D jaj, megrendelted te is? Nagyon örülök, remélem te is ilyen örömöd leled majd benne! <3

      Törlés
    2. Én még nagyon elvakult (és kezdő) vagyok az albumrendelésben, és ami azt illeti már előrendelni akartam, de végül nem jött össze, szóval igen, remélem gyors lesz a posta. Egyébként sokat segítene, ha egyszer esetleg lenne rá időd, elmondod, hogy rendeled az albumaidat, milyen tapasztalataid vannak, előrendelés stb. Tudom, hogy egyszer már írtad, de egy kicsit széleskörübben. Persze ha van időd,energiád, meg persze kedved.☺️

      Törlés
    3. ÓÓÓÓÓ, igen, terveztem már elég régen leírni, hogy honnan rendelek, meg hogyan. Nem tudom miért maradt el, jó ég! Szívesen írok majd róluk, amint tudok! (Most már nem felejtem el. :D)

      Törlés

 Sziasztok! Ahogy láthattátok, az utóbbi pár napban (ismét) nem fértetek hozzá a yt. csatornám videóihoz, se a blogomhoz. Erre egy ismerősöm...