컴백 시간! 모모랜드 | 에버글로우 |블랙핑크 | 스트레이 키즈 | 방탄소년단

Sziasztok! Végre hozam nektek egy kis összefoglalót. Igyekeztem egy kis frissel készülni, de felkaptam pár érdekes darabot a régebbiek közül. Múlt hét vége óta ismét ágyhoz vagyok kötve (lassan már mást sem teszek), így végre volt időm nézelődni, és valami értelmes véleményhez hasonló hablatyot összehordani. 

Ma foglalkozunk velünk: Momoland, Everglow, Black Pink, Pentagon, Stray Kids, TXT, BTS.

Lássuk!

I. MOMOLAND | 모모랜드

Tudjátok, hogy a bandával való kapcsolatom igen, nos, képlékeny. Az előző két dalukat meg nem történtnek tekintem, ez az egyetlen módja annak, hogy továbbra is megpróbáljam értékelni őket, s teljesen objektív maradhassak. 

Őszintén, kíváncsi voltam, hogy mivel rukkolnak elő, miután több bőrt nem tudnak lehúzni a MMM-ről. Nos, kaptunk egy közepes, szerkezetileg katyvaszként jellemezhető számot, ami a a jazz elemeket szinte csak a nevetségesség kedvéért emeli be. De végül is, we no speak americano. E mellé kaptunk egy kis Crayon Pop és Orange Caramel őrületet is – ami eleve rájuk ragadt már a Boom Boom idejéből, ezzel különösebb probléma nincs szerintem. Aranyos, és szórakoztató tud lenni, ha jól csinálják, igazi kedvcsináló lehet. Szerkezetileg nem mondanám, hogy sokban különbözik az előző számoktól, de a hangzásán kicsit csavartak, ennyi biztos – az Im So Hot sokkal nyersebb, kidolgozatlanabb, s elemeit újra és újra ismétli. Egy kicsit túltoltnak érzem a jófejkedést, ami így komédia felé tolja el az egyébként rengeteg potenciált tartalmazó számot. 

A szám kellemes, de sajnos negyed olyan ragadós sincs, mint az előző dalok. A nagyobb problémát pedig a dalszöveg jelenti, ami hááát, elég egyszerű, hogy kedvesen fogalmazzak. Olyan szindróma ez, ami sajnos sok pop dalnál üti fel a fejét, mikor az énekesek óvodás szintjére süllyednek. Jó példa erre az ikonikus Gee is pl. De szerintem értitek mind, hogy mire gondolok. 

A klip szerintem okés. Nem egy nagy durranás, de elmegy, olyan kis átlagos. 

Nézzük a lemezt!

Ez egész jó lett! A Holiday, a Falling U és a What U Want meglepően jól sikerültek! De ez nem olyan meglepő, a lányok eddig is remek számokat vittek fel a lemezekre. Hallgassátok meg, hátha megtetszik valamelyik!

A dal: 10/6

A lemez: 10/7

II. EVERGLOW | 에버글로우

No, megérkezett az eddigi kedvenc debütáló bandám, a lányok közül. Ez a dal annyira jó, hogy nem jutok szóhoz. Én, személy szerint, így képzelek el egy tökéletes debütáló számot. Miért?

Az ITZY is pont ezt szerette volna elérni, egyszerre lenni szexi, cuki és vagány. Ami nekik – szerintem – nem sikerült, itt tökélyre lett fejlesztve. Miért mondom ezt? Ha megfigyelitek, a dal itt is több stílust foglal magába, de a folytonosság elvét követve, magyarul nem darabos a szám, mintha ollóval és ragasztóval készítették volna. Felfedezhető egy jó adag EDM, a cuki kpop, szexi tekergés, és a most annyira népszerű latinos hangzás is – amit ezzel a remek „taps” (+ a vége felé ezzel a dobbantásszerű) effektussal fejelnek meg, amihez hozzáadják az everything, everything „kántálást”, ami szinte kikényszeríti a hájpot a hallgatókból. Emellett a cím zseniálisan figyelemfelkeltő, első alkalommal megjegyzi az ember, és ráadásnak pozitív képet is társít hozzá.

A dal felépítése zseniális, de tényleg. Annyira nagyon folyamatos! Nem is tudom meddig dolgozhattak rajta – de biztos nem rövid ideig foglalkoztak vele. Áh, ennél szebben meg se csinálhatták volna. Le a kalappal, több mint élvezet hallgatni a számot.

A tánc pedig kifejezetten tetszik, főleg a fejükön ez a kis… izé, ördögszarv? Lol

A klip mondjuk nem lett a kedvencem – nagyon érdekes néhány helyen, és értem mit szerettek volna kifejezni vele, de nekem nem jött be. Majd máskor.

A lemez: 

Ez is remek lett! Ugyan még egy számnak örültem volna, de igaz, egy kislemezen általában három dal fér meg, szóval… Áh, mindegy, akkor is jobban örültem volna egy mini albumnak, csak hogy megismerjük a lányokat, a hangjukat, a harmóniájukat, ilyenek.

Ettől függetlenül a lemez remek. Én mind a két számot szeretem, amit pluszban kaptunk. Ebben az esetben kifejezetten örülök, hogy kaptuk egy balladát – debüt idején kifejezetten nagy szükség van rá, hogy az emberek lássák képesek-e a lányok átadni az érzéseket. Hát, itt még lesz mit csiszolni, de majd visszatérünk rá később. Ne értsetek félre, teljességgel élvezhető, semmi baj vele, a refrénen kívül picit bajban vagyok az érzésekkel, amiket nem tudnak átadni. Ez pedig nagyon érezhető, főleg a végén, ahol olyanok a lányok, mint egy véletlenül összecsődített óvodáscsoport. A „Csingiling csillagport szór” effekt pedig… szerencsére kicsit manipulálva van, így nem kapok azonnal agyérgörcsöt tőle.

Összességében nagyon tetszett, és nagyon várom, hogy hallhassak még a lányokról!

A dal: 10/10

A lemez: 10/9

III. BLACK PINK | 블랙핑크

 Nekem ez nem. 

Most nem.

Az első kérdés ami felmerült bennem... Már megint?

Nem is az a baj, hogy a dal rossz (mert nem az), de számomra sajnos szörnyen unalmas. Meglepő a véleményem? Intro + duma / rap + magas hangú ének + tüc-tüc a refrén helyén + egy mondat, amit a tüc-tüc alatt bekiabálnak = siker újra és újra. Ennyi a BP összes promós száma, egy-két kivétellel (pl. Stay, AIIYL). Egy ideig még el is megy ez, de ennyire sokáig nem hittem, hogy húzzák ezzel az egyszerű képlettel – de nem hogy húzzák, még eszméletlen sikereket is érnek el. Nem sajnálom tőlük, félre ne értsetek (!). Nincs bajom a lányokkal (Jennie!), de sajnos lassan egyáltalán nem izgatnak a visszatéréseik, mert pontosan tudom, hogy milyen számot fognak hozni – ahogy azt fent említettem. Az egyetlen ami zavar, hogy ennél még a Twice számai is nagyobb változatosságot mutatnak, pedig ha ismertek, tudjátok, hogy ott is vannak kisebb problémáim – furcsa, hogy a BP esetében ez keveseknek jelent gondot. Értem én, hogy a „keménycsaj” stílus népszerű, de akkor is. Most már igazán kaphatnánk valami újat, szerintem a BP elég népszerű ahhoz, hogy ne bukjon egy kis újítással. Nem egy debütáló bandáról van szó, akik ésszerűen biztonsági játékot játszanak. Akkor?

De sajnos maga a dal sem tetszett. Eddig legalább a tüc-tüc rész tartalmazott egy kis „melódiát” is, amit megszerethettem, mostanra ebből semmi sem maradt, egyszerű, nos, tüc-tüc. Nem mondom azt, hogy rossz szám, mert az ember az összes BP dalra rá tud függeni, mert mindegyik fülbemászó. Viszont a probléma annyi, hogy sajnos ez a visszatérés engem totálisan hidegen hagyott, még úgy is, hogy az ágyamban fekszek, és lett volna időm beleszerelmesedni. A szöveg, a zene… nekem egy picit unalmas. A videó nagyon szép - a cégnek rengeteg a pénze, még jó, hogy képesek normális klipet készíteni. (Bár képileg itt is volt egy-két problémám, főleg Jisoo és a korall-korona esetében. Gyönyörű a látvány egyébként, de mikor az korall a fején van, igazán mondhatták volna neki, hogy maradjon mozdulatlan, mert ahogy tátog a dalra, össze vissza libeg a fején, mint egy olcsó kínai, halottak napi gyerekeknek készített fejdísz.) De miben is különbözik ez a többitől? Jó kérdés.

Most ezeket nem azért írom, hogy igazságtalan legyek, mert ismertek, nem szeretek lehúzni egy bandát sem (!). De a cég úgy harangozta be a dalt, mint ami messze jobb lesz, mint a DDDD. Nos, nem hiszem, hogy valóban azt kaptam, amit ígértek. Egyrészt se a rap, se az ének részek nem olyan erősek mint korábban, a dallam totálisan hiányzik, így a refrén, amit Rosé és Jisoo olyan nagyon szépen felépített a szinte drámai elővezetéssel, ahelyett hogy kiteljesedne, totálisan elveszíti minden energiáját. Nem rossz dal, de nem is hiszem, hogy olyan nagyon jó lenne – nekem közepes.

Na de nézzük a lemezt!

Itt van nekünk Don't Know What to Do, ami magában hordozza a Forever Young és a DDDD hangulatát is, sajnos nem elég jó promós dalnak (a YG-ben semmiképp), de azért közelít. Ebben sokkal több lehetőséget látok, mint a KTL-ban, de ez is pontosan ugyanolyan, mint a többi promós dal (szerkezetileg). Lépjünk tovább; itt a Kick It. Ezt a dalt kedvelem, legalább a szövege szól valamiről (az pedig, mint tudjuk, soha nem árt), és igen tetszetős. Aztán a Hope Not, ami nagyon szép lett szövegileg (köszönjük Masta Wu), és számnak is jó, de mint ballada-zabálót, engem nem vett meg, nem ütötte meg a szintet 100%-ban.

Összességében szólva is, számomra ez egy közepes lemez, pont ahogy a promós dal is az. Nem rossz, de nem is kiemelkedő. A lemez dalai – számomra – feledhetőek, egyik sem mászott bele úgy a fülembe, hogy megőrüljek érte. Ennek legnagyobb oka, hogy max a Kick It és a Hope Not az, amit „szeretek”, de ezeket sem annyira, hogy elkapjon az őrület. Sajnos. Talán majd a következő alkalommal!

Remélem nektek jobban tetszett! :)

A dal: 10/7

A lemez: 10/7.5

És akkor most jönnek az urak!





I. PENTAGON | 펜타곤

És akkor, itt van amitől tartottam. A Pentagon rajongótábora jelentősen megcsappant. Sajnos erre számítani lehetett – és ezt láthatjuk pusztán a yt megtekintések számán is. Ez sajnos teljes mértékben várható volt, és csak remélni lehet, hogy a srácok ebből képesek lesznek felállni.

Hát, annyi biztos, hogy ők ezen vannak. Vegyük csak a mostani dalunk címét; 신토불이 amit valamiért Shalala-ként fordítottak. Bár, kinek lenne türelme keresni megfelelő címet, mikor fél oldal csak elmagyarázni a mögöttes jelentést. Mit is gondoltam.

Na szóval, a 신토불이 eredetileg olyan „mozgalom”, ami kizárólag a hazai termények, termékek forgalmazását követeli, mindent ami ebbe a képbe nem illik bele, minél hamarabb el kell távolítani. Ez magában erős utalás. Csak azok maradnak, akik amik valóban a bandába országba tartoznak. De emellett a 신토불이 időközben egy másik jelentést is kapott. (Kapcsolható hozzá egy történet is, de a videóból, és a dalszövegből egyértelmű, hogy nem csak arra utalnak - szerintem. Arról majd talán később.)

신토불이

신나는 토요일 불타는 이 (밤)

k.va nagyot fogunk bulizni (ma este)

szó szerint: olyan jól szórakozunk, lángra lobbantjuk a szombat esténket

(csak mi, akik megérdemeljük)

Ez már magában is teljesen ráérthető az adott szituációra, nem hiszem, hogy sokat kell magyarázni. Ebben sajnos a fiúk mellett kell álljak, erről már elmondtam a véleményem – amivel természetesen nem kell egyetérteni.

Emellett, ha jól figyelünk a dalszövegre, szintúgy ezt a távolságtartást, és szinte haragot vehetjük ki a fiúk üzenetéből.

Ebben a helyzetben rengeteg dolog lobbant haragra

A szemükbe akartam mondani, elhordani őket a sárga földig.

De aztán felnéztem az égre (holdra),

Leráztam a haragom, s eldöntöttem, ragyogni fogok.

A helyzet üzenete egészen egyértelmű. És bármi, bárhogy is van, egyetértek velük, teljes mértékben. Sőt, nagyra értékelem, hogy ennyire nagyon őszintén beszéltek, foglaltak állást a történtekkel kapcsolatban.

A dal maga; zseniális. Őszintén, szerintem ez a banda eddigi legjobb száma. Annyi érzelem, annyi őszinteség húzódik meg benne (és mögötte), hogy az már arcon csapott. És az, hogy mindent a fiúk csináltak… Hui (❤) szövege pedig… Nagyon erős.

Imádtam, az összes eddigi megjelenés közül ez a kedvencem, ezt előre megmondom.

Na de az album!

Itt pontosan ugyanaz a véleményem, ami a promós dallal kapcsolatban is. Minden egyes dalt imádok, kivétel nélkül. Itt van nekünk a Lost Paradise, ami egyszerűen annyira jó, hogy akár klipet is kaphatott volna, a szöveg, az alap, a hangulat, a hangok… Le a kalappal!

Aztán kaptunk egy nagyon szép balladát, aminek szintén a szövege a legszebb éke. Ó, nagyon szeretem! A hangok…!

Áh, az összes dal, az Alien, a Springtime, a Round 1… mindegyik zseniális. Őszintén mondom, szerintem ez eddig a legerősebb albumuk, amit piacra dobtak. Egyszerűen érezhető, mennyivel őszintébb, és mélyről jövőbb az üzenetük. És ez az, amit szeretek a zenében! Ritka kincs ez a lemez. Hallgassátok!

A dal: 10/10

A lemez: 10/10 +5

II. STRAY KIDS | 스트레이 키즈

Hát, azt hiszem nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, nem vagyok egy nagy SK rajongó. Én esküszöm, mindent megpróbáltam – a Hellevator a mai napig az egyik kedvenc számom, de amúgy… nem tudok megbarátkozni a srácok stílusával. Hogy mi zavar igazán? Valami mindig… hm, nagyon sok. Olyan, rettentően agresszív a zenéjük, hogy az néha már nagyon zavaró. Értem én, a szövegeik kiemelkedőek, a rapperek is nagyon jók – bár némelyikük stílusa sajnos nem jön be igazán. Úgy érzem, mintha kiabálnának velem. A hangokat kifejezetten szeretem, de ugye magában ez nem elegendő, ha a számok egyszerűen nem jönnek be. Volt még a Hellevatoron kívül 2 szám amit szerettem, de egyébként sajnos nem sok.

Na, most megérkezett a harmadik.

Ugyan először itt is fennállt az a probléma, amit említettem, megszerettem a dalt. Nagyon-nagyon erőszakosnak éreztem bizonyos helyeken, de az intro, a gitár, a szép lassan építkező ritmus és dallam összefonódása zseniális, tényleg. Emellett a nyers, klasszikus, afrikai hangzás beépítése döbbenetesen frissen hat, igazán üdítő volt hallani, ez már magában egy plusz pont.

A problémám a rap résszel volt itt is, bár el kell ismernem, kevésbé mint korábban. Megmondom őszintén, első hallgatás után lekapcsoltam, mert úgy éreztem, már megint olyasmit kaptam, amit nem tudok megemészteni. De aztán (ahogy mindig), nem hagyott nyugodni a dolog, meghallgattam még párszor – és sokkal jobb lett. Főleg, mikor a lemezt hallgattam, és rájöttem ennek az okára is; a rap alatt folytatódik „woah oh oh higher 저 위로 갈래”(stb.) rész, ami összekapcsolja a két részt, megelőzve a darabosságot, s egy kis plusz melódiát ad neki, s mire elhallgat, a refrén „tüc-tüc” része már elkezdődik (még mindig a rap alatt), így a két rész szinte egybeolvad. Ez remek megoldás volt! Emellett maga a rap rész nekem még mindig erőszakos. Nem mondom, hogy erőltetett, de… ha meghallgatjátok a lemezt… Na jó, arról picit lejjebb.

A klip is tetszett. Kicsit nyers, de a képi világ teljesen rendben van.

De lássuk a lemezt!

Maze of Memories akár egy cypher. Hihetetlenül erős, csak ezért a dalért megérte az egész lemezt meghallgatni. Magában is 10/10.

Az egyik kedvencem egyértelműen a Chronosaurus, az a drámai hangzás, ami a Maze of Memories c. dal több részén is hallgató, itt ismét visszatér. Remek! A hangok pedig… magukért beszélnek. Plusz, van itt nekünk egy kis bujkáló retro hangzás is, amiért élek-halok. 10/10

A másik kedvencem a 19. Azt hiszem tisztán látható, hogy mi is itt a probléma. Az, hogy az ízlésem és a fiúk zenéje (így általában) két különböző vágányon fut. Erről egyikünk se tehet – de ahogy látjátok, a lemezről választott kedvenceim pontosan erről árulkodnak… Na de a 19. Zseniális. Istenem, szívesen mondanék sokkal többet, sokkal részletesebben, de a „tökéletesség” néha ragozhatatlan. 10/10

Aztán, leginkább a Boxer, és némileg a Victory Song esetében ismét megjelenik a problémám. Egy magában zseniális dalt totálisan elront ez a baromi erőteljes hangzás, ami ennek az afrikai stílusnak a túlzott használatának következménye is. Nem rossz dalok, mert alapvetően nagyon is jók. Csak a refrén felét kitevő hangzás az, ami… hát, erőszakos. Nevetséges lesz, de olyan érzés ez, mint mikor beülsz egy kellemes, nyugtató talpmasszázsra (ebben se lesz részem soha), de a masszőr hirtelen olyan erősen markol meg, reflexből arcon rúgod. 10/9 mind a kettő.

Így, meghallgatva a lemezt, pontosan értem, hogy miért a Miroh lett a promós dal. Ha jól tudom, hat dal küzdött az albumról a klipért – a Boxer és a Victory Song biztosan köztük volt. Nagyon egyforma a hangzásuk, ez tagadhatatlan (mármint az arcon rúgós rész). Hát, ha így volt… örülök, hogy a Mirohra esett a választásuk, szerintem sokkal kiegyensúlyozottabb, és érettebb a hangzása. Ettől még jó lesz a másik két dal is – egyrészt szoknom kell őket, erős négyest adnék most rájuk.

Most pedig a rapről. A fiúk nagyon tehetségesek – és nem értem mi történik velük a promós daloknál, mikor a lemez többi számán fenséges hallgatni őket. Egyszerűen nem értem, miért hallom a videókban annyira erőszakoltnak a produkciójukat, ha… Nem tudom, egyedül vagyok ezzel?

A dal: 10/10

A lemez: 10/8

utólagos szerkesztés (2019-05-01):

Életem egyik legnagyobb tévedése volt leértékelni ezt az albumot. Mindig visszahallgatom a lemezeket, amiket értékeltem (legalább egyszer). Mióta ismét nekifutottam az értékelés óta, sokkal jobban odafigyelve - bekattant. Már értem a lemez zsenialitását, és nem tudom felfogni, hogy miért nem éreztem ugyanazt az első alkalommal is. Így visszaolvasva amit írtam, komolyan, nem értem saját magam. Mintha egy másik ember lettem volna! Ez nem sokszor fordul elő, de új pontokat kell adnom. Ma már egy dal sincs amit ne imádnék, többször egymás után képes vagyok végighallgatni, belepörgetés és megunás nélkül.

Az új pontok:

A dal: 10/10

A lemez: 10/10

III. BTS | 방탄소년단

Na most, itt nagy bajban voltam. Megmondom őszintén, mikor először meghallgattam, fogalmam sem volt, hogy mit érezzek az egésszel kapcsolatban. Egyrészt, jobban kedvelem a sötétebb koncepciókat, ha erről a bandáról van szó (nem tudom miért, de azokat annyira nagyon jól át tudják adni, hogy valami hihetetlen) – és tudva, hogy ők maguk se szeretik ezt a kedves stílust, soha nem tudom eldönteni, hogy mennyire tükrözi a döntés (hogy ilyen dallal, koncepcióval jöjjenek ki) az ő akaratukat, vagy a cégét. A másik, mikor meghallottam Suga rapjét, lekapcsoltam a videót, és több órán keresztül meg se hallgattam újra.

Nagyon-nagyon nem tetszett, sőt, totálisan kiakadtam rajta – főleg az 1:54-2:01 közötti részen. Ettől még most is szabályosan feláll a szőr a hátamon, szívesen benyúlnék a videóba, hogy szájon csapjam az urat; artikuláljon már egy kicsit, ne úgy beszéljen mint aki két kila rántott húst tömött a szájába, és bekapott rá még nyolc lónyugtatót! Biztosan ti is érzitek a különbséget a belinkelt rész, és az utána lévő között – mert az már teljesen rendben van.

Na de, mikor végre rávettem magam, hogy meghallgassam, szép lassan megkedveltem. Az első érdekesség, ami megütötte a fülem, hogy mennyire beleépítették az Euphoria dallamát. (Remélem ti is halljátok, miről beszélek, és nem csak valami pszichotikus idiótának néztek.) Ez kifejezetten tetszett, igazi nosztalgiaszerű érzést nyújtott. Aztán az alap is igen jól sikerült, tele tavaszi könnyedséggel, és dallamossággal (ami egyébként nagyon jellemzi a TXT debütálását is), és igazi hangszerekkel (!). Nagyon érdekes, mennyi gitárt használnak mióta a LY széria megkezdődött – nem mintha panaszkodnék, sőt, bár több bandától hallanék „élő” zenét. Az egyetlen probléma (Suga rapjén kívül) a picit túlságosan is könnyed refrén. Nem nagy gond, mert tényleg nem, de egy kicsit erőtlennek hathat sokak számára (és hat is, ahogy látom a véleményeket). Őszintén megmondom, nem gondolom, hogy ez a banda legjobb promós száma, és ha majd egyszer visszatekintünk, nem hiszem, hogy benne lesz a top 5-ös listákon, de talán a 10-esen sem, mégis, én élvezem. Jól érzem magam, ha elindítom, s minden alkalommal egyre több apró részletet veszek észre; hogy kifejezetten szépen magába olvasztja a fiúk hangját, még Jin is szinte tökéletesen hangzik (pedig sztem nem való neki ez a „rebegős, épp csak lihegős” stílus), hogy milyen jól illeszkedik pl. Jin és V hangja, mikor együtt énekelnek, szinte elkülöníthetetlenek, remek a „harmóiájuk”, emellett Jimin és JK „éles” hangja is nagyon illik az alaphoz. Ugyan elsőre nagyon erőtlennek hat a dal, harmadszorra már annyira elkapott a basszus, az erőteljes dob + gitár hangzás, hogy az már tényleg meglepett.

Ami tetszik még, hogy pl. a klipben a srácok nagyon, hm, hogy is mondják ezt a kevéssé kulturált emberek? Buzisak? Igen, valahogy úgy. (És nem, nem azzal vádolom őket, hogy melegek...csak reagálok a vádakra.) Akármennyire is nemzetközi a banda, annyira nagyon koreaiak! Ránézek a klipre, és tudjátok mi jut eszembe? Íme:

Igen, változnak – ez a téma elég sokat szerepel a lemezen is –, de azért mégsem mondhatjuk, hogy egy kicsit sem maradtak kpop banda. Ezt pedig azért értékelem valahol. Higgyétek el, bőven a keleti „határokon belül” mozog az együttes, akár pucér nők is vonag… vonagl… vonagolhatnának? Jézusom, nem tudom használni a saját nyelvem. Khm, szóval… tekerhetnék magukat akár lenge ruhába öltözött hölgyek is a klipben, és a szövegek is lehetnének olyanok, amik elől sokan a kpop felé menekültek. Mert vannak ilyenek köztünk, nagyon sokan. Igen, tényleg sokat változtak, és nincs azzal baj, hogy emiatt veszítenek el rajongókat. Ha neked nem jön be ez az újdonság, minden jogod megvan ahhoz, hogy ne hallgasd, vagy keress más együttest, hiszen a zene miatt hallgattad a srácokat – emiatt aztán tényleg nem kell senkibe belekötni (ezeket a „hűtlenségi” vádakat nem is értem). Amíg ezt kulturáltan képes vagy kifejezni (már ha van véleményed), akkor senkinek semmi köze ahhoz, hogy szereted-e még a számaikat, vagy sem. Érthető amit mondok? Szereted jó, ha nem szereted, az is jó. Csak maradjunk tisztelettudóak, ennyi a lényeg.

Tehát, a személyes véleményem erről a témáról annyi, hogy a srácok igyekeznek megfelelni mind a két félnek – a koreai és a nyugati oldalnak is, és eddig egészen jól boldogulnak. De hiszen ez akarták a rajongók, nem? Nem az volt a cél, hogy híresek, és sikeresek legyenek? Ez pedig sajnos benne volt a pakliban. (Ha figyelmen kívül hagynák a külföldi rajongókat, akkor meg az lenne a probléma.) De egyébiránt a koreaiaknak ugyanúgy bejön ez a stílus. Nézzétek csak meg, kik veszik a lemezeiket – hát, nem Európa és Amerika nyerne a versenyben…:D

Na de, ami nem tetszett… az a klip. Szép meg minden, de kicsit unalmas. Halsey aranyosan beleolvadt a háttérbe, próbálkozott is, még táncolni is – többet nem kérhetünk. (Meg őszintén, nem is akarunk.) De ettől függetlenül, szerettem mikor olyan videókkal rukkolnak elő, amiknek van némi jelentése. Oké, persze… itt is rá lehet erőszakolni egy-két képkockára egy kis értelmet, de valljuk be, ez csak egy sima klip, némi érdekességgel.

Na de, térjünk rá a lemezre!

Először is, mikor megláttam a címet; MAP OF THE SOUL, azonnal az Epik High szinte azonos című lemeze ugrott be (ami zseniális, csak így mellékesen). Ennek hatására természetesen valami ahhoz hasonlóan őszinte, megmondó anyagra számítottam (nem tudom miért). Ha innen nézem, baromi nagyot csalódtam. (A cím választása természetesen nem volt véletlen, a fiúk köztudottan szeretik az EH-t, a One c. dalukra pl. Suga rá is játszik a Microcosmos c. számukban.)

Nem, ennek nem csak hogy köze nincs az EH lemezhez, se stílusban se, nos, semmiben, de ahogy nézem, a fiúk szerepe is erősen lecsökkent a számok készítésében. Dalt senki se szerzett, és mikor az egyetlen igazán rap-dús számnak van vagy 8 írója… ehhez most hozzá kellene tennem valamit? Plusz, ha megnézitek, eltolódott az is erősen, hogy kik vesznek részt a számok szerzésében / szövegek írásában, elég kevés megszokott arcot láthatunk köztük, ami szintén magyarázza a számok erős hangulatváltozását. (A másik meg, mondja meg már nekem valaki, Ed Sheeran milyen szövegírói készségét csillogtatta meg a Make It Right kapcsán, amitől így el kellett volna ájulni (mert hogy sokan ezt mondták nekem)? Beleírta a szövegbe, hogy make it right? Nincs bajom a sráccal, de fizikai képtelenség, hogy a három angol szón kívül bármit is hozzátett volna a dologhoz...azért ez világos mindenkinek.) Nem mondom, hogy ez baj, csak különös érzést vált ki belőlem, hogy őszinte legyek. A változatosság szinte soha nem rossz, ebben azt hiszem egyet tudunk érteni, de meg kellett említenem.

Ezek mellett, őszintén megmondva, a dalszövegek néhol, hm, ha csalódást nem is okoztak, de kicsit laposnak tűntek. Ezt most inkább a rap részekre értem, mielőtt elbeszélnénk egymás mellett. Megszoktuk, hogy parádés szövegeket kapunk, de most ez az oldal eléggé megcsappant, egyedül talán a Persona az, ahol megmaradt a színvonal. És most ne értsetek félre, ott van pl. a Minicosmos c. dal, aminek gyönyörű a szövege – nem üzeneti szintről beszélek, hanem arról, ahogy a srácok a szavakat szokták megválasztani, ahogy azokkal képesek játszani. Nem azt akarom, hogy szakítsák le a parókám minden alkalommal (nem lenne fair ezt kérni), csak hirtelen túlságosan nagy lett a különbség a két szint közt, ez erősen szembeötlő.

A másik, és ettől már a Love Yourself ciklus óta félek, pontosan tudtam, hogy mit fogok kapni. Ott van egy ballada (ami sajnos – nekem – nem olyan jó, mint a The Truth Untold), van egy pörgős, tempós, felemelő dal, van egy rappel töltött, egy mitológiai elemeket kölcsönző, és egy latin hangulatot idéző szám. Csak sajnos itt még kevesebbet kaptam, mint amire számítottam. Hol van az Outro? Hol vannak a tényleges érzelmek? Kaptam néhány sort, de ez édes kevés volt, egy kezem meg tudom számolni őket. Nem tudom, nekem nem klappol valami. Tudom, hogy szinte aludni sincs ideje a srácoknak (azért a Big Hit se semmi ám), de nyugodtan eltolhatták volna a visszatérést pár hónappal, ha akkor egy kicsit több időt tudtak volna fordítani a lemezre. Nekem ez így nem teljes, és ha tényleg őszinte akarok lenni, picit csalódott vagyok.

Nem azt mondom, hogy toljanak elém valami depresszív számot (ugyan…) így hetente, mert nem erről van szó. Egyszerűen ebben a lemezben nem találtam semmi újdonságot, semmi izgalmasat.

Témáját tekintve, egészen egyértelmű, hogy a rajongók és a hirtelen hírnév okozta tényezők állnak a középpontban. Ahogy azt már régebben is megvitattuk az Idol és a Ddeng elemzésekor; nagyon sok régi rajongó fordult el a bandától (és most hagyjuk azokat, akik szimplán durván viselkednek velük, de még az anyukájukba is elküldik őket – és akkor még finoman fogalmaztam) + a külföldi tartózkodás miatt a fiúk nem tudják tartani a kapcsolatot a továbbra is hűséges, és nagyon sok pénzt a bandába ölő rajongókkal sem. Szép dolog, hogy erről megemlékeznek.

Emellett megemlítendő az a pár, igen depresszív megjegyzés is, ami a siker következményeit taglalja. Nagyon finoman (én se mernék a siker miatt panaszkodni) helyezik el ezeket a mondatokat, mint pl. az általam eképp fordított mondat;

„Trófeák húzzák le a karom, míg megpróbálom felemelni a mikrofonom.”

A túlzott siker a kreativitás útjába áll, a túl sok elvárás minden oldalról – ilyenkor a legtöbben képtelenek két értelmes mondatot is összefűzni, nem egy dalszöveget.

Tudom, ez sokaknak nem jelent semmit. Nem is azért említem meg, hogy sajnáljuk szegény bandát, amiért sikeresek lettek, félreértés ne essék. De nagyon örültem ezeknek az őszinte pillanatoknak, mert sajnos elég keveset kaptunk belőle – ezért is mondom, jobb lett volna, ha egy picit tolnak a határidőn, és dolgoznak még a lemezen.

Az szép, hogy a (koreai) rajongókhoz igyekeznek szólni, de mégis… ez is közrejátszik abban, hogy ezt a lemezt pusztán egy olyan, hm, kis mellékes albumnak érzem, egy egyszerű húsvéti ajándéknak. Itt is el kell mondjam; nem rossz, egészen élvezetes hallgatni, de nekem nagyon hiányzik belőle valami. Ettől függetlenül, remélem ti teljes szívből szeretitek!

A dal: 10/8

A lemez: 10/8

IV. TXT | 투모로우바이투게더

Te jó ég, hát ez már valami! Micsoda debütálás volt ez! Nem csak, hogy a dal remek (mert az, a megjelenése óta hallgatom), hiszen csodás a felépítése, fülbemászó, de ezek mellett a szövege is pompás!

A dal egy nagyon híres, "Agancs nőtt a fejemre, mit tegyek?" (머리에 뿔이 돋았어요…어떡하죠?) című mesére épül, miszerint (röviden); egy kisfiú, egyik reggel felkelve, agancsokat vesz észre a fején. Nem tudja, hogy hogyan, vagy miképp kerültek oda, és mivel nagyon megrémül, sírva fakad, remélve, eltűnnek a csúnya agancsok. Mikor ez nem történik meg, megpróbálja elrejteni őket egy törölközővel, de sajnos ez nem sokat segít szegényke helyzetén. Nem tudja mihez kezdjen, s olyanokra gondol, hogy szól az édesapjának, vágja le az agancsát, vagy vigye el a kórházba, ahol leműtenék róla. Ám végül, ahelyett hogy eltávolítanák azt, ami mássá teszi, a kisfiú leül egy padra, és megszemléli az őt körülvevő embereket; rájön, egyikük sem egyforma, van akinek nagy az orra, akinek fáj a gyomra, akinek szeplői vannak, hosszú bajsza. Tehát, neki sincs semmiféle szégyellnivalója azon, hogy különbözik a többiektől, még ha elsőre ez meg is rettenti őt, és a környezetét is. A szövegben szó szerint is szerepelnek utalások, pl.: 내 머리엔 뿔이 돋아 (agancs nőtt a fejemen! = más vagyok).

Na igen, többek közt ez az, amit hiányolok a BTS új albumából (és remélem hamarosan visszatérünk erre a vonalra!). Mert ez egyszerűen zseniális. Nem csak az alapvető mesebeli értelmezés fontos ebben az esetben, de az is, hogy ők nem a BTS. Én kifejezetten örültem, hogy nem egy olyan debütálást kaptak, amit a BTS még anno (bár ebben biztosak lehettünk), és őszintén mondom, nagyon ötletesnek tartok az egész koncepciót. Csak gratulálni tudok hozzá, rég láttam ilyen jó debütálást. Ebben közrejátszik az is, hogy a srácok dalait / szövegeit azok a jól megbízható emberek készítették, akik hosszú évekig álltak a BTS minden dala mögött (ez egyre csökkent a LY időszak kezdete óta): szinte minden dalt Slow Rabbit, „hitman” bang, Supreme Boy készített. Meg is látszik; a hangzásukban jelen van valami extrém kpop, annak minden különlegességével. Emellett a szövegek is kiemelkedően jók (azok a refrének!), őszintén megmondom, a mostani BTS albumnál ez a lemez sokkal jobban tetszik, főleg ha az ötletességét, kreativitását nézem.

És akkor, az e-mail címemen fogadom a véleményemért járó halálos fenyegetéseket.

Tudom-tudom, a valami eszméletlen pofátlanságnak számít (valamiért) a bandák összehasonlítása – holott, ha ez kulturáltan csinálja az ember, azzal (szerintem) semmi baj sincs. Úgyis megteszi mindenki, csak aztán félve a többiek ítélkezésétől; magában tartja.

Akkor majd én megteszem, engem már nem lehet jobban szidni, mint hogy eddig tették egyesek. A két banda nagyon más, és nagyon hasonló is egyben. Mert azért azt nem mondhatjuk, hogy olyan nagyon különbözőek, mint a BP és a Lovelyz. A zeneszerzőik (szinte mindig) ugyanazok, így egyszerűen, minimum hangulatban, egyszerűen elkerülhetetlen a hasonlóságok jelenléte. Plusz, van itt egy fiú (nem tudom sajnos a nevüket), akinek a hangja erőteljesen emlékeztet Jiminére. (Nem olyan vékony, de valahogy mégis nagyon hasonló.) De ezzel nincs is semmi baj, tényleg. De annyi biztos, hogy a cég igyekszik nagyon is elkülöníteni a két bandát – majd meglátjuk, mennyire sikerül!

Az albummal kapcsolatban egyetlen dolgot kell kiemelnem: ki gondolta komolyan a Cat & Dog c. számot? Ötletes, persze. De hogy nekem mennyire komolyan vehetetlen, azt ki sem tudom mondani. Egyenesen nevetségesnek tartom. A többi zseniális!

A dal: 10/10
A lemez: 10/9




Tudom, sokan kimaradtak, de egyszerűen nincs időm mindenkire. Ha lenne külön kérés, kire vagytok kíváncsiak, szívesen leírom a véleményem, amint tudom. Remélhetőleg jövő hétvégén - ettől a fekvő állapottól úgysem szabadulok egy ideig. Nos, ennyi lenne erre a hétre. Remélem hamarosan találkozunk! Kíváncsian várom a véleményeteket. Szép estét nektek!