Yankie -Prometheus

Rocsi Kiss kérésére!


Ideje letaszítani a trónról ezeket az idiótákat,
Bármiről is álmodnak, engem hidegen hagy.
Még ha ugyanazt az utat is járjuk, a nyomok amiket magunk után hagyunk, tejesen mások. 
Képes vagyok arra, hogy befejezzem ezt az egészet, mielőtt még megkezdődne a színjátékuk.
Én fogok a magasba emelkedni, kitárom a karom és tönkreteszem őket.
Azt mondják, több tehetségük van mint nekem? Na ne hülyéskedjünk!
Elmondom én miről álmodok: eltakarodnak valahová, ahol nem kell látnom őket többé.
Amint valóra váltom az álmaimat, ismét egy újat látok,
Megjátszom hogy emlékszem milyen emberségesnek lenni, miközben milliókat keresek, Yeouido szigetén élek, ahol senki sem érhet el.
Veteránnak számítok a koreai hip-hop világban,
Már több mint tizenhárom éve vagyok jelen,
Régebben engem tartottak a legjobbnak, most pedig rap tanár vagyok.
A gyerekek álmává vált a koronám, melyet a TV-ben láttak.
Már nem vagyok része a hip-hop világnak, mert tudjátok, azt a koronát rövidebb ideig lehet viselni, mint hinnétek. 
Semmi sem tar örökké, ha mégis volna ilyesmi, azt mi nem érhetjük el.
Ám még mindig a rap istene vagyok, soha nem kaphattok belőlem eleget,
És elmondhatom, elégedett vagyok hogy én vezethetem a Hongdae-ben a hip-hop világot.
Hamar elvesztem az erőmet, már majdnem kész vagyok,
De még ha kapkodok is levegő után, ellenállhatatlannak tartotok.
Nem kell hogy kedveld ezt a dalt, 
Nem kell, hogy elbővölőnek tartd,
De miközben azt állítod maximalista vagy, szerintem csak lusta. De persze nyugodtan képzeld, hogy ez a te történeted, ahol te vagy a főszereplő.
Egy nindzsa pisztollyal, egy cowbow szavak nélkül, egy úriember modor nélkül - élvezd amig lehet, nem tart soká. 
Inkább csak kussolj, ez egy f.szság, Te meg a rajongóid.
Azt hitted valami jó fog kisülni abból, ha a régit és az újat keresztezed? De látod, ez hülyeség.
A hírnevednek annyi lesz, méghozzá a saját céged vet véget neki.
Mert tudod, a pohár rég eltört, feleslegesen töltöd meg újra - míg engem irigyelsz. 
Mit is mondhatnék neked, ki a családod legnagyobb hibája vagy?
Én soha nem leszek olyan mint te, tisztelem a családom - nyerni fogok. 
Nem hagyom anyiban, kinyitom a szemeidet, hallod hogy kapkodsz a levegő után?
Fuss csak a kijárat felé, olyanok vagyunk akár a tűz és a víz, ellentétek. 
Te vagy az, akiből lakomázni fogok, kielégítve az éhségemet. Veszíteni fogsz. 
Hű vagyok magamhoz, még ha gyerekesen nagy dolgokról álmodok is. 
Az én hozzáállásomban nem találsz hibát, még az idő múlásával sem. 
Nem állok meg, az élet a tanárom, én pedig tanulok a leckéiből.
Minden egyes nappal jobb és jobb leszek. 
Nem vagyunk egy súlycsoport, én nehézsúlyú vagyok, tudod.
Ezek a kis k.csögök nem számítanak vetélytársnak,
Mert én más szinten állok, mint ezek. 
Ahogy telik az idő, megszerzem ami nekem jár, még ha ez azzal is jár, hogy megmutatom neked a legmocskosabb oldalam.
Soha nem fogyok ki az energiából! Ha tesztelni akarsz, helyezz a vállaimra még több nyomást, 
Mert ismered a mondást, teher alatt nő a pálma.
Egy szörnyeteg vagyok, de még nem vette észre senki. Pláne ha ezek az önelégült senkiháziak próbálnak alulértékelni.
Egy perverz, önimádó ember vagyok, aki saját magát hajtja előre, üdvözölve a nyomást.
Ti meg mi a sz.r képzeltek, mit műveltek?
Tényleg harcba akartok szállni velem?
Velem, aki jobban szereti a művészetet*, mint bármely alkoholt**?
Nyomorult, egy olyan bárban vagy, amit én hoztam létre, azt fogsz inni, amit én adok. 
Kérlek! Próbálod megfékezni a bennem élő lángokat, mikor még csak nem is ízlelted őket?
"Ah oppa, imádom, üss még egy kicsit!"
Mutasd mit akarsz r.bac! Ne csak beszélj, mutasd mit van!
A csúcson találkozunk r.banc. 
Hiszek a csapatomban, a barátaim és én az álmainkat váltjuk valóra, 
Téged pedig, ki amúgy is félholt vagy, a rap fog kivégezni, mely a mi ajkaink közt születik, 
Gyere csak ide, s aztán hívj rizsbe csomagolt Kim-nek!***
Ki volt aki fel mert ébreszteni? Te k.csög, mit tudsz Te?
Próbálsz egyre nagyobbra nőni, míg elárulod a saját hited, 
A szavaim mögött sötétség rejtőzik, amit később majd megértesz, 
Isten szavai a véreddel írva. 
Nem tudsz visszavágni, névtelenség mögé rejtőzöl, botladozva, 
A hangom a füleidben cseng, míg végzek veled.
Sz.pj le vagy dögölj meg te k.csög! Imádom mikor próbálsz támadni, mert nincs jobb annál, hogy láthatom ahogy megörökítenek mielőtt rács mögé dugnak. 
Az Isten akit féltél az én teremtményem,
Míg végig te voltál aki táplált s ihletet adott. 
*művészet - 예술
** alkohol - 술
*** 싸먹다 - valaki, akit nem tartunk fontosnak, "egy jelentéktelen senki" / vagy, végezni valamivel + 김 = tengeri alga + Rapmonster vezetékneve. Szójáték az egész, lényegében annyit tesz "gyere és meglátod mire vagyok képes".

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

 Sziasztok! Ahogy láthattátok, az utóbbi pár napban (ismét) nem fértetek hozzá a yt. csatornám videóihoz, se a blogomhoz. Erre egy ismerősöm...