케이팝 & 한국 | Korea és a KPOP

Kpop? Mind tudjuk, hogy mit is jelent ez számunkra. De azzal vajon tisztában vagyunk-e, hogy a koreai emberek miféle érzéseket táplálnak a saját zenéjük iránt? Mert a valóságban cseppet sem ugyanolyan, mint amit mi. Lássuk hát!

Koreában való tartózkodásom ideje alatt rengeteg emberrel sikerült beszélgetnem, akik számomra elég meglepő véleményekkel álltak elő. Mi magunk úgy gondolnánk, hogy roppant büszkék arra, hogy milyen híres is a zenéjük, ezzel együtt pedig a növekvő érdeklődés is hájjal kenegeti az kis lelküket. 

Nos, nem minden esetben van ez így. 

Amikor megkérdeztem, hogy mi is a KPOP, nagyon sokan csak húzták a szájukat. Hogy miért? Erre elég nehéz lenne a felelni, de megpróbálom. TI hogyan álltok a MAGYAR zenével? Szeretitek? Hát, elég sokatok most biztosan nemmel felelt. Sok indok lehet: nem elég jó a zene, nem világszínvonalú, nem szépek vagy értelmesek a dalszövegek. Hát, ők maguk is ezt mondták. Persze mindenki szerint akadnak remek együttesek, és számok, de mégis... Ha belegondolunk, mi is tudjuk, hogy a KPOP dalok nagyon nagy hányada elég könnyű, sablonos szövegekkel játszik, amit ragadós zenéhez adnak hozzá. Ezzel tisztában vagyunk, igaz? Hát, ők is. Ez pedig nem tetszik nekik, egy kicsit sem. 

Ha most idézek egy dalból, vajon tudni fogjátok, hogy melyikre gondolok? 

"Szeretlek, miért teszed ezt velem? Gyűlöllek, mégis szeretlek, kérlek ne hagyj el!" 

Nem hiszem, hogy egyből meg tudjátok válaszolni a kérdést, mert szinte lehetetlen, tonnányi szám van, mely csak erről az egy sorról szól. Ez az egyik legnagyobb problémája a koreai népnek a saját zenéjével. A másik pedig, amire én magam soha nem is gondoltam volna... 

Egy beszélgetés során merült fel ez a téma: 

"A koreai zene káros. Nagyon káros, és be kéne tiltani." - Hogy miért? Erre rengeteg választ kaptam, Az idol ipar rossz irányba tereli az embereket. A fiatal lányok a világ minden részén követik a divatot. Ebben az esetben például szégyenként élik meg, azt, ha normális a testsúlyuk, vagy épp a bőrszínük miatt éreznek szörnyen nagy fájdalmat. Láttam olyan vékony lányokat, akiket orvoshoz küldtem volna - és mivel a társadalom is így gondolja, nem csak a "nyugati felfogás" beszél belőlem. Ha láttatok már anorexiás lányokat, csont és bőrként lefogyva, nos akkor most el tudjátok képzelni, hogy mire gondolok. Ha valaki vékony, azzal baj nincs. De ez itt egy népbetegség, főképp a fiatalok között. A koreai lányok alapvetően karcsúak, de sok esetben átlépik a határvonalat egészség és betegség között - már amennyiben van jogom ezt kijelenteni. A lábuk csak csont. A szülők gyakran aggódnak emiatt, nem hiába hallani az "egyél sokat", "ugye eszel rendesen" kérdést milliószor. Az egyetemisták között ez nem is annyira népszerű - azért itt is akadtak olyanok, akik miatt szó szerint majdnem sírva fakadtam! - mint a gimnazisták és az általános iskolások körében. 

A saját szememmel láthattam, az étkezési szokásaikat. Voltak lányok, akik minden nap csak egyetlen egyszer ettek, és akkor is csak egy mandarint vagy narancsot, esetleg almát. Ehhez jött hozzá a szociális életben elengedhetetlen "zaba", amiről ha lemaradsz, megszólnak - ennél nagyobb szégyent pedig el sem lehet képzelni. Kilógni a sorból nem szabad. Nos ezen alkalmakkor, ténylegesen "zabálni" kell. Általában "zsíros hús" van a terítéken, amit ugye meg kell sütni, majd magadba tömni. A lányok ezt úgy csinálják, hogy nagyon sokáig rágnak egyetlen falatot, hogy úgy tűnjön sokat esznek. A férfiak persze ténylegesen többet fogyasztanak - nőnek nem illik normálisan enni, mert az sokat elmond róluk, és nem jó dolgokról beszélek. Az elhízást nem tolerálják, holott a férfiaknak tetszik az, ha a nőkön "van mit fogni" (saját bevallásuk szerint). Ebből IS adódik a sok plasztikai műtét. Ugyanis alapvetően sincs se nagy mellük s fenekük az ázsiai hölgyeknek (amivel, őszintén szólva nem értem mi a baj), de akik szó szerint nem érik el a negyven (!) kilogrammot, azoktól lehetetlen elvárni, hogy dús kebleket és formás idomokat villogtassanak (mert erre is megvan a saját trükkjük kérem szépen, nem kell azt hinni, hogy nem). Ez lehetetlen volna. Mégis, a fiúk akikkel beszéltem, azt mondják, amit bárki mondana, ebben nem különböznek a többi nemzettől. Szeretik a formákat, és kész. Ez a természetük, nem lehet változtatni rajta. Persze, nem állítják, hogy a hölgyeknek úgy kell kinézni, mint egy Playboy nyuszinak, de na, értitek mire gondolok. 

A lányok pedig követik a divatot és az elvárásokat, mert ez így szokott lenni. Nem csak ott, akár a mi hazánkban is. Ez valahogy az élet rendje a mai világban - és régen is ez volt, csak nem öltött világméreteket, s mindig más volt a mérce. És a KPOP tündöklő csillagai mind vékonyak. Nagyon is. A kamerák tüzében jól kell kinézni, így az átlagnál is vékonyabbak, s ez mára már szinte normálissá vált a fiatalok szerint. Szinte bűn a normál testsúly. A szülők ennek nem mindig örülnek. És nem csak az egészség miatt. Azt mondta egy ismerősöm, hogy nagyon rosszul esik nekik látni azt, amin ők is keresztül mentek, csak teljesen más okok miatt. 

A mostani fiatalok szülei építették azt a Koreát, amit mi ismerünk. Gyakran enni nem volt pénzük a háború alatt, olyan vékonyak voltak, hogy zongorázni lehetett a bordáikon. Ezért is mondogatják, hogy enni kell. Ha étel és pénz van, akkor boldog vagy. Mert nekik tényleg nem volt. Erre pedig, a gyerekeik, akiknek mindent megteremtenek, butaságból mennek keresztül ugyanazon, amin nekik is kellett. Sajnos. És tudják is, hogy mi ennek az okozója (részben). Persze vékonynak lenni mindig is jó dolog volt, de nem ilyen szinten - legalább is nekem ezt mondták.

Ezzel nem egy társadalomkritikát akarok írni. Bántani sem szeretnék senkit. De maguk a lányok is panaszkodtak, egész nap éhesek. Gyakran esznek inkább csak vitaminokat, fáj a gyomruk is. Sok ehhez hasonlót hallottam. Ennek pedig nagy része az emberek szerint a KPOP miatt alakult úgy, ahogy. 

A másik dolog pedig a bőrszín. A fiatalok szégyellik, ha nem tejfehér a bőrük, erre pedig egy egész ipar épül - akiknek nem éri meg, hogy a fiatalokat biztassák, hogy nem tehetnek arról, amilyennek születtek. Az általam ismert koreai lányok, kivétel nélkül fehérre mázolták az arcukat, nem mentek ki a napfényre. A fiúk azt mondták, hogy gyakran azért is takarják el az arcukat, mert félnek, hogy megkapja a nap. Afféle dicsőségnek számít, ha fehér a bőrük, s ezt féltékenyen irigylik is a "fehér" emberektől. Hiába mondtam, hogy szépek ahogy vannak, nem érdekelte őket, mosolyogtak, de kenték magukat tovább. Abban az esetben megbocsátható a barnaság, ha valaki bomba alakkal rendelkezik - ami persze ritka, tekintve, ha valaki ehhez hasonló étrendet követ, vagy egyszerűen nem úgy született. Barnának lenni annyit jelent, hogy szegény vagy.  A szépség rengetegszer megoldás, előbb vesznek fel dolgozni, és sokkal jobban megbecsülnek - ezt pedig nem szégyen kimondani. Ha nem vagy szép, vagy van súlyfelesleged, azt az arcodba mondják, így, ennyire egyszerűen. 

 A nyelvi segítőm mesélte, hogy mikor Amerikában tanult, a baráti társaságban volt egy "kövér" lány. Meg is jegyezte neki, hogy "kövér vagy, fogyj le", és ugratta is sokszor. A többiek felháborodtak, és leszólták, hogy azért mit képzel magáról. Lehet, hogy otthon az a módi, hogy ilyenért megszólnak, de ott nem. Azt is hozzá tette, hogy miután sok időt töltött el ott, már nem látta "kövérnek", inkább átlagosnak, olyan 50-60 kiló lehetett. Nekem pedig azt mondta, hogy azért még most sem érti, hogy miért ilyen érzékenyek a nyugatiak, otthon simán lehet viccelni mások kinézetével. Azért inkább nem jegyeztem meg, hogy a koreaiak azok, akik érzékenyek a külsővel kapcsolatban, tekintve, hogy sebészeti beavatkozás nélkül nem érzik magukat normális embernek. Meg is sértődtem kicsit, bevallom őszintén, mert bár ő nem érezte, de olyan hangsúllyal mondta ezt, mintha porszem lettem volna a talpa alatt. A koreaiak szeretnek másokon viccelődni, de rajtuk persze nem lehet. Ilyen az is, mikor meg akartak győzni róla, hogy az anyanyelvem az angol (!), és hogy orosz vagyok. Megleptek, állítottam is hogy nem, és hadd tudjam már jobban - persze nem értették miért baj, hogy miután megkértem őket, hogy ne hívjanak orosznak, se németnek, és folytatták a vicceket. Aztán egy elég sértő megjegyzés után lekínaiztam őket. Mindenki felháborodott, és azt hittem az országból is kiüldöznek. De azt hiszem megértették, hogy mit éreztem, pedig fele olyan sértő nem voltam, mint ők, erre megesküszöm. 

Egy durván kövérnek számító hölgy.

Na szóval igen, a bőrszín. A sztárok is festik magukat, így a lányok és a fiúk (!) is. Ezt is a problémák közé sorolják, még az egyetemi hallgatók is panaszkodtak róla, volt aki akkor írt tanulmányt erről az egészről. A koreai emberek - és más ázsiai országok lakói is, bevallásuk szerint főképp a Kpop hatására - nem csak azt szégyellik, ha barna a bőrük (mert ezt ugye más népcsoportoknál, más országokban is tapasztalhatjuk), hanem egyszerűen azt, hogy nem tejfehér. Tévhittel ellentétben, a koreai emberek nagy részének nincs sárga bőre, a szín szinte semmiben sem különbözik a miénktől, már ha egyáltalán különbözik. A nyugati emberek között is akad akinek barnás, sárgás, rózsaszínes a bőre, ahogy Koreában is. Azt könnyen meg lehet érteni, hogy a sok sztereotípia hatására ezt mondjuk szégyellik - ha külföldön vannak. De nem, ők egyszerűen, mintha azt szégyellnék, akik, még otthon is. A fehér bőr a gazdagság és a szépség fogalmával egyenlő, maguk a koreaiak szerint. A "földműveseknek barna a bőre, meg a szegényeké". Nem véletlen az sem, hogy a nyugati, fehérekre akarnak hasonlítani. A szemük legyen nagyobb, a bőrük fehérebb, stb. Azt mondták, hogy mindez arra is visszavezethető, hogy Nyugat már akkor gazdag volt, mikor ők még nagyon szegények - ezért a ranglistájukban a fehérek állnak az élen. Nos, ők tudják.

Ezen kívül ugye említettem azt is, hogy mi a baj magával a zenével. Mondják még azt is, hogy túl sok zenekar jelenik meg. Nem is követik mindig őket. A régi, nagy bandák népszerűségének egyik oka az is, hogy akkoriban még nem voltak ennyien. Mindenki könnyedén megjegyezte őket, és felismerte a dalaikat is, ebben semmi meglepő sincs. A mai világban már inkább az működik - meglátásom szerint -, hogy egy-egy feltörekvő banda egy-két tagját erősen nyomják, őket pedig megjegyzik az emberek. Így van ez még a BEG esetében is. Egyik kirándulásunk után leültünk egy zenei műsort nézni, s a többiek megjegyezték, hogy Gain kivételével nem is tudják a tagok nevét. A legújabb bandákról pedig szinte nem is hallottak - nem jelennek meg reklámokban. Ehhez csak a nagy cégeknek van elég pénze, kivételnek lenni pedig elég nehéz (BTS pl.). 

A másik dolog. Koreában a zenei koncertek járni gyakran családi dolog. Nem csak a rajongók vannak jelen, de a családok kimennek, leülnek akár kicsi gyerekekkel, és hallgatják a zenét. Ezért IS van, hogy a szövegek ártalmatlanok, vagy úgy vannak megfogalmazva, hogy csak azok értsék ki a lényeget, akiknek kell is. 

A rajongók pedig... nos, igen. Ez is egy nagy probléma. Károsnak vélik a sasaeng-ek jelenlétét, amiért szintén az ipart okolják (és Amerikát!). A gyerekeik "megbolondulnak", tanulás helyett olyanokkal foglalkoznak, amikkel nem kellene. 

Amit hallunk, a zenei műsorokban - ahogy kiabálnak, egy elég nagy csalás. Egy ilyen helyre nagyon kevés rajongó fér be. Az egyes műsoridő három-négy részre van beosztva. Ha pl. szeretnéd látni az SNSD-t, akkor be kell ülnöd másokat is megnézni. Tehát, akik ott vannak, gyakran másoknak is kiabálnak, s ez nem kifejezetten az előadónak, hanem a dalnak szól. A hangzavar pedig szintén csalóka, mert valóban szörnyen kevés ember fér be a műsorok forgatási helyszínére. (Ahová amúgy külföldieket, azon belül is inkább a "fehéreket", ingyen engedik be.) 

Nos igen. Akkor maga a zene. Mi a probléma, és mi az, amit szeretnek benne. Ha KPOP-ról van szó, akkor ezek a bandák ugranak be az embereknek: Snsd, Big Bang, Suju, 2NE1, Wonder Girls, PSY, Sistar, Dbsk, Beast, Shinhwa, SHINee, f(x), Infinite. Az újak közül pedig: EXO, Got7, VIXX, BTS, AoA, EXID, Twice és talán Ikon (minden esetre jobban mint a Winner). Azt kell mondjam, hogy a régi nagy bandák még mindig uralják a terepet. Az újak közül pl. az AoA tagjait nem ismerik, csak a mindenki szerint nagyon csinos Seolhyun-t, az EXID-ből pedig Hani az, akit tényleg fel is ismernek bárhol. A többieket pedig ha megemlítettem, csak kerek szemekkel néztek rám, még gyakran a CD boltok eladói is. Olyan, hogy GirlFriend, Lovelyz, vagy Boyfirend, és hasonlók? Hát, nem nagyon tudják kik ők. Ha egy zenét meghallanak, azt ismerik, de a rajongók elég kevesen vannak. A jó számokat szeretik, akár szavaznak is rájuk, de többnyire ideje sincs az embereknek, hogy a bandákkal, énekesekkel foglalkozzanak, mindenki dolgozik, és keményen tanul (túl keményen, meglátásom szerint). 

Fájlalják még azt is, hogy tehetség az egyre kevesebb kerül ki a sok banda árnyékából. Az együttesek nem írják meg a dalaikat sem a dalszövegeket, csak eléjük tolják őket - ebben pedig nem sok művészetet élnek felfedezni. A legtöbb rajongó középiskolás és általánosba jár, vagy háziasszonyok, akik gyakran járnak el még rajongói találkozókra is. A noona fanok, ugyebár. Még mindig döntő többségében női rajongókról lehet beszámolni, és a fiúbandák sokkal, de sokkal népszerűbbek, többnyire a csinos pofijuk miatt - én ezt hallottam mindenhol. (Itt meg kell említenem, hogy BoA nagyon fel van értékelve a koreai emberek szemében, még akkor is, ha nem jön be nekik a zenéje, sajnos. Pluszban azt tartják róla, hogy roppant okos is, nem csak tehetséges. Ez azért felmelegítette a szívemet.)

Ezzel szemben, a legtöbb egyetemista számunkra ismeretlen együtteseket (akik valóban együttesek, tehát hangszereken játszanak, nem táncolnak), underground zenét játszó bandákat s rap előadókat kedvelnek. Ezeket nevezik meg kedvencként, s őket emlegetik, ha tehetségről beszélünk. Az egyetemen is rengeteg hozzájuk hasonló előadót hívtak meg, és úgy tombolt a közönség, ahogy azt egy Kpop koncerten sem láttam. Soha. Rengetegen még sírtak is. Ezek a szövegek többnyire valóban minőségibbek voltak, bonyolultabbak, és sokszor a valós élet problémáiról szóltak, ami amúgy elég ritka.

A másik dolog. A koreaiak úgy vélik, hogy az idolok nem csinálnak semmit. Értem ezt úgy, hogy nem végzik el azt a feladatot sem, amit egy zenésztől el lehet várni. Nem csinálnak zenét, egyszerűen betanulják a szöveget, majd pattognak. Ez nem túl tetszetős megfogalmazás, ha belegondolunk - és mégis igaz. Az most mellékes, hogy azért történik-e, mert ahhoz elég tehetségük nincs, hogy ezt a munkát elvégezzék, vagy mert nem engedik nekik. Az igazság ez. 

Mindemellett, az énektehetséget is hiányolják. Minden bandában van 1, esetleg két tag, akinek a hangja remek, de manapság már a bandák dalait sem lehet megkülönböztetni egymástól, nem hogy a hangokat. "Talán kifogytunk a tehetségekből", mondta egy ismerősöm. És, ebben is igazat kell adnom neki, mert valóban, alig akad olyan hang, ami kiüt a tengerből, ami érdekes. Ez persze nem csak náluk probléma, máshol is. Ám Koreában futószalagon gyártják az ilyen bandákat, pedig ha az eladásokat nézzük, hát, elég gyérek - főleg a lányok esetében. Úgy tűnik, ez még így is megéri nekik. 

A dalok, melyek elég híresek lesznek, azokat szeretik. Ilyen volt példának okáért a Twice - Like OOH-AHH is. A lányokat nagyon nem ismerték, viszont a táncot a szemem láttára próbálgatták, a zenét pedig ismerte mindenki, még idősebbek is. Felnőttek és gyerekek egyaránt, s ezeket meg is veszik. Ez viszont nem jelenti, hogy egy-egy együttest szörnyen szeretnek is. Ezt nem láttam szinte sehol sem. Persze valahol büszkék arra, hogy a külföldiek ennyire kedvelik az ő zenéjüket - de ezzel együtt nem is értik miért lehet ez. A büszkeség oka az, hogy koreai zene, az ő zenéjük ennyire népszerű, nem pedig az, mert ők is szeretik. Így vannak nagyon sok dologgal. Ha csak megemlítenek egy félik koreai embert, aki mondjuk még csak a nyelvüket sem beszéli, már az is büszkeséggel tölti el őket - ami nem is baj.

Ha megnézzük az egyes bandák rajongói klubjába feliratkozók számát, akkor a fiúbandákhoz hűek száma nagyjából: 2 000. 000 fő, míg a lányokból álló együttesek rajongótábora pedig kb. 1 200. 000 fő. Na és akkor most, nézzük meg  Korea lakosságát: közel 51 000. 000! Tehát, még körülbelül 47 millió lakos nem kifejezettek Kpop rajongó. Ez azért lássuk be, döntő többség. Persze ezek az adatok nyilván nem pontosak, adhatnánk hozzájuk még egy jó milliót a rajongók számához, de az sem változtatna túl sokat, mert talán 5 millióan sem lennének, arról nem is beszélve, hogy attól, hogy egy fiúbanda rajongója vagy, lehetsz egy lányé is. Tehát lehetséges, hogy a kijött számokat minimum kettővel osztani kellene. Ebből is látszik, hogy mit is jelent Koreában a Kpop. Zenét, semmi többet. Ugyanúgy állnak hozzájuk, mint bármely nemzet a saját alkotásaihoz, ezt pedig nem árt észben tartanunk. A KPOP nem egyenlő Koreával. Egy kis szeletével persze, de attól, mert koreai zenét hallgatsz, nem fogsz tudni semmit sem az országról, vagy az emberekről. Így van ez a dorama fanatikusokkal is. A legtöbb ismerősöm a Personale Taste című drámán kívül nem sok másikat látott - de ezt még a fiúk is élvezték. Szerintük szörnyű színvonalat hoznak a filmjeik, minden drámában ugyanaz a felállás, ugyanaz történik, csak más helyeken. Unalmasak - tisztelet a kivételnek.

A kpop csak zene. A külföldiek sokkal megszállottabbak ebből a szempontból, mint maguk a koreaiak. Nem, nem sasaeng szempontból, hanem egyszerűen azért mert hajlamosak vagyunk azt képzelni, hogy a Koreából jövő zene tökéletes, a sztárok szépek és hibátlanok. Ők már nem hiszik ezt, mert minden nap találkoznak velük. Nem nehéz elcsípni az idolokat sem, és még csak nem is Istenek, pont ugyanúgy néznek ki, mint általában bárki más, főképp a tonnányi smink nélkül. Annyi biztos, hogy semmiben sem különböznek az utcán látott lányoktól és fiúktól. Pont úgy öltöznek, viselkednek.

Végül jöjjön az ÉN véleményem. A Kpop valóban rossz hatással is lehet azokra, akik alapvetően is befolyásolhatóak. Pont ahogy a reklámok, a filmek, a magazinok. Ha nincs olyan családod ami felkészít arra, ami odakinn vár, akkor nyilván Te is beleesel ebbe csapdába. Látod a bot-vékony lányokat, akik a fények és a rájuk szabott ruhák alatt annyit esznek, mint a háborús övezetben élők. Persze a TV-ben rohadt jól néznek ki, és te lefelé fordítod a tekinteted a saját lábaidra. Azt gondolod, kövér vagy, és fogyókúrázni kezdesz, de a tükörben csak nem látod magad olyannak, mint amilyenek ők. Azt hiszed, hogy veled van a baj, az meg sem fordul a fejedben, hogy csalás volt amit láttál, s azok a nők a klipekben olyan soványak, hogy a csontjaik zörögnek. Csak akkor leszel olyan, mint ők, ha te is veszélyesen keveset fogsz enni.

Nem, nem azt mondom, hogy nem csinosak. Persze hogy szépen néznek ki! Az a feladatuk (ahogy a velük dolgozóknak is), hogy jól nézzenek ki (mert igen, vannak, akiknek CSAK ez a feladatuk)!

Az ázsiai fiatalok tényleg szégyellik magukat, csak mert barnább a bőrük. A többiek pedig meg is szégyenítik őket, a saját szememmel láttam - nem egyszer! Ha normális a testsúlyod (ami náluk kevesebb mint nálunk), akkor már kövér vagy, és fogyókúráznod kell. Az 50 kiló nem megfelelő, akkor sem, ha magas vagy, pedig régen ez nem így volt, még ott sem. Az idősebb nénik felháborodtak jó pár alkalommal azon, hogyan néz ki egy-egy lány, vagy fiú.

Ahogy az öltözködés sem. Ó, jönnek itt sokan azzal, hogy Koreában lehet lábakat mutogatni, csak mellkast nem. Mert az ott normális. Akkor nálunk is normális, ha olyan mély a dekoltázsod, hogy kibillen a ruhából mindened. Az idősek (és sokan mások) itt is megszólják ezeket a lányokat, ahogy Koreában is megszólják azokat, akiknek nagyon rövid a szoknyájuk, vagy a nadrágjuk. A klipek egyre merészebbek, így a lányok is - ezt vagy elfogadják a többiek, vagy nem. Pont úgy van, mint nálunk. A mellkasvillantásra is létezik módszer, ne legyünk naivak. Hisz ha már meg van csináltatva, akkor miért is ne lássák mások?
A plasztikai beavatkozás normális? Érdekes módon, az iskolám fele (pedig vallásos iskola!) valamit már átszabatott magán, mégis titokban tartják. Talán csak nem szégyellik? Dehogynem! Valamiféle "zavart világban" élnek, ahol szégyen az, amilyennek születtél, ezért megváltoztatod magad, de aztán azt is szégyelled, így letagadod, majd játszod a sértettet, ha rákérdeznek - hisz TE gyönyörűnek (és műnek) születtél!  

Aztán a külföldiek jönnek azzal, hogy Koreában ez normális. Nincs jogunk ítélkezni. Nem is ítélkezek, egyszerűen elmondom a véleményem. Nem elítélem, de szívből sajnálom őket...

Nekem őszintén nincs semmi bajom azzal, ha valaki kés alá fekszik, de akkor minek letagadni? Szabad szemmel lehet látni, hogy mit "javítottak" rajtuk, mégis tagadják. Hozzám többen is odajöttek, s kérdezgették, hogy hol csináltattam a szemeimet, meg mennyiért. Amikor csak pislogtam rájuk, nem hitték el, hogy így születtem. Miért is hiszi mindegyikük, hogy ha kés alá fekszenek, minden rendbe fog jönni az életükben? Miután kijönnek a klinikáról, ugyanúgy szégyellik magukat, csak ekkor már más okokból. Persze ott a nyomás - ami az ÉN véleményem szerint elég torz - a társadalom részéről, a munkahelyi lehetőségek - amik egyébként a nőknél amúgy is csekélyek, és a többiek véleménye. A legnagyobb baj, hogy senki sem mondja el ezeknek a lányoknak és fiúknak, hogy úgy értékesek, ahogy vannak. Az pedig, hogy a TV sztárok nagy része szintén tökéletes - a csúnya vagy kövér szereplők pedig általában csak abban jók, hogy megnevettessék a népet -, kicsit sem segít a helyzeten. 

Az utcákon olyan ruhákban járnak, amilyenekben a sztárok, azt eszik és azokat a sminktermékeket használják - a KPOP hatása jóval nagyobb annál, hogy csak zenének lehessen nevezni. Ebből a szempontból lehet káros is. Azok a fiatalok, akik Koreában nőnek fel, ezernyi pontból kapják a társadalom jól célzott ütéseit. Soha nem elég jók, és még a külsejük - amiről nem tehetnek - sem lehet elég tetszetős. Mintha valóban, soha, semmilyen szempontból sem fogadná el őket senki. Ez pedig olyan borzasztó érzés lehet, ami az életben nem engednék, hogy a gyerekem átéljen - nem csoda hát, ha minden egyes ismerősöm azt mondja, el fog jönni az országból. Akik már jártak külföldön, nem is igazán vágytak vissza, és Pokoli Joseon-nak hívják az országot... 

Ha pedig csak a zenéről van szó, annyit mondhatok, hogy ez tényleg csak zene. Az énekesek úgy dolgoznak, mint bárki más, pénz kapnak, adóznak. Ennyi. Nem kell túllihegni a dolgot. Azt hiszem teljesen érthető az, ahogy a koreai emberek tekintenek a zenéjükre.