WINNER ~ SENTIMENTAL | 센치해 [EXIT:E]


Ez az érzés csak úgy elkap,
Minden este, én pedig valahogy gyűlölöm.
Ismét téged próbállak hívni,
Hátha te is ezt érzed.
Olyan érzelgős vagyok, a plafont bámulom,
Még ha rajzolok is, valahogy olyan érzelgős vagyok.
A kicsi szobám iszonyatosan nagynak tűnik,
Számomra, ki egyedül fekszem benne.

Esti mese, altató dal,
Még ha aludni is szeretnék, a bárányok is elrohannak előlem.
Az ablak nyikorgása beleveszik a mennydörgés hangjába.
Az óra ketyegése halálra rémiszt.

Még ha a Hold fénye üdvözöl is,
Ma valahogy nem vagyok boldog tőle,
Mintha szédülnék, megrázom a fejem,
Senki sincs mellettem, lehangolt vagyok.
Ki értheti ezt meg? Meg akarok halni.
Még ezt sem tudom komolyan gondolni.

Ez az érzés csak úgy elkap,
Minden este, én pedig valahogy gyűlölöm.
Ismét téged próbállak hívni,
Hátha te is ezt érzed.
Olyan érzelgős vagyok, a plafont bámulom,
Még ha rajzolok is, valahogy olyan érzelgős vagyok.
A kicsi szobám iszonyatosan nagynak tűnik,
Számomra, ki egyedül fekszem benne.

Egy csillag szeretnék lenni,
Mi az égen úszik.
Nem csinál semmit, de a maga módján ragyogó.
A szívemben sötétség uralkodik,
Olyan, akár az éjszaka.
Magányos vagyok s bizonytalan.
Ki fog magához ölelni?

Jazz zenét kapcsolok,
Valamit, ami nem illik a hangulathoz,
Mint mondjuk Ray Charles.
Mintha megáztam volna az esőben, tetőtől talpig.
Csak óvatosan az internettel,
nem szabad posztolni semmit,
Csak mert magával ragadott ez az érzés.
Nem hívhatom az exem, ezzel a fellángoló szívvel.

Ez az érzés csak úgy elkap,
Minden este, én pedig valahogy gyűlölöm.
Ismét téged próbállak hívni,
Hátha te is ezt érzed.
Olyan érzelgős vagyok, a plafont bámulom,
Még ha rajzolok is, valahogy olyan érzelgős vagyok.
A kicsi szobám iszonyatosan nagynak tűnik,
Számomra, ki egyedül fekszem benne.

Nem tudlak elkapni,
Még ha már bánom is,
Nem láthatlak többé.
Mindegy mennyire akarom,
Nem lehetünk együtt többé,
Hogy örökké boldogok lehessünk, igaz?

Olyan érzelgős vagyok, a plafont bámulom,
Még ha rajzolok is, valahogy olyan érzelgős vagyok.
A kicsi szobám iszonyatosan nagynak tűnik,
Számomra, ki egyedül fekszem benne.

Ez az érzés csak úgy elkap,
Minden este, én pedig valahogy gyűlölöm.

2 megjegyzés:

  1. Szia :) Remèlem nem baj hogy ide írtam (sajnos az üzenetemet nem akarta elküldeni) Olyan kèrèsem lenne (persze csak ha van időd) hogy írnál vèlemènyt az alábbi csapatokról rèszletesen (zene,tagok külön jellemzèse ,vèlemènyed a tagokról külön,ami tetszik/nem tetszik a csapatban stb...) ? Nemrèg találtam rá a blogodra ès tetszik az hogy őszintèn leírod a vèlemènyedet egyes dolgokról. Csapatok: b1a4,Monsta X,Twice,Day6,Got7,Red Velvet,Lovelyz,VIXX Előre is köszönöm ha elolvasod a kommentemet *Dinii*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Először is, köszönöm, hogy ellátogattál az oldalra, és olvastad a bejegyzéseket. :) Persze, nagyon szívesen megcsinálom őket. (Bocs, hogy most válaszolok, de nagyon el voltam havazva.)

      Törlés

 Sziasztok! Ahogy láthattátok, az utóbbi pár napban (ismét) nem fértetek hozzá a yt. csatornám videóihoz, se a blogomhoz. Erre egy ismerősöm...