Nem tudom kivé váltam, nem ismerek magamra
A tükörképem csinos volt, de mintha elfejtettem volna,
Minél messzebbre jutok veled, a szívem annál jobban fáj,
Ahogy az idő telik, egyre jobban félek,
Kérlek, sebezd meg a szívem,
Így el tudlak majd hagyni,
Kérlek fakassz könnyekre egy kicsit többet,
Így könnyebben el tudlak felejteni,
Mint a csinos cipők, melyen egyszerűen nem jók,
Engem is használtál, majd eldobtál.
Akkor, mikor minden álomba illő volt,
A mosolygó emberek között,
Hol vagyok én?
A szívemben, mely a sötétben esett csapdába,
Most először látom a fényt,
Ahogy a por kering a levegőben,
Én vagyok, ki nem gondolt komolyan semmit.
Mikor először láttam volna a mosolyod,
Megdobogtatta a szívem,
Tényleg akarlak, tényleg.
Kérlek, sebezd meg a szívem,
Így el tudlak majd hagyni,
Kérlek fakassz könnyekre egy kicsit többet,
Így könnyebben el tudlak felejteni,
Mint a csinos cipők, melyen egyszerűen nem jók,
Kényszerítettél, vegyem fel s tegyem tönkre őket.
Mint egy álomban,
Találj meg míg botladozok,
Elvesztem, a szívem két hely felé húz,
A sírás határán, leülök,
Most merre menjek?
Engedj ki a sötétségből!
Csukd be az ajtókat s fordulj el!
Rejts el engem,
Várni fogsz egy kicsit, idő?
Így maradhatok még egy kicsit.
Nem akarok felébredni ebből a tündérmeséből,
Még ha csak álmomban is, mosolyogni akarok.
Hívj magányos Hamupipőkének,
Eddig tartott a történetünk.
Hívj magányos Hamupipőkének,
Nem vagyok elég jó a szerelemhez.
A fényed túlragyog,
Egy pillanatra félre kellett néznem.
Akkor, mikor minden álomba illő volt,
A mosolygó emberek között,
Hol vagyok én?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése