Egy magányos virág vagy,
A fagyos, jeges tekinteteddel,
A csillagokat rejtegeted önmagadban.
A képes lennék felébreszteni téged ebből a hosszú álomból,
Ebből a koromfekete sötétségből...
Kövesd a ragyogó fényességet, nyúlj felé,
Érezd a belőle áramló melegséget!
Mikor elérem a világodat,
Virágba fogsz borulni!
Nemsokára elérem a kinyújtott kezeid,
Rád fogok találni s megvédelek,
Még ha koromsötét is van, megfogom a kezed.
Megmentem az életed, a fényemmel.
Megolvasztom a szíved,
Míg a fények alatt táncba kezdünk.
Itt vagyunk.
Veszélyes, mindez veszélyes,
A fényalakok az sötétségben tekergőznek,
Gyorsan, gyorsabban, mielőtt a nap lenyugszik!
Magam mellett foglak tudni, mielőtt bárki más tehetné.
Hajtsd le a fejed, kövesd az fehérben égő árnyékom,
Csukd be a szemed, míg a hajónk meginog egy rémisztő pillanatra.
A csillagok fénye túlcsordul,
Dacolva a sötétséggel.
Itt az idő, hogy virágba borulj,
S még a rejtett könnycseppeket is ragyogásra ítéld.
A hajnal közel van, minden visszaáll a helyére,
És ez az a pont, mikor neked adom mindenem.
Nemsokára elérem a kinyújtott kezeid,
Rád fogok találni s megvédelek,
Még ha koromsötét is van, megfogom a kezed.
Megmentem az életed, a fényemmel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése