Ami tegnap még létezett, ma már semmis,
S talán ez az ami igazán számít.
A tegnap szerelme holnapra már csak búcsú,
S talán ez az ami igazán számít.
Léteztek egy kis ideig,
Halvány visszhang, visszafogott szerelem.
A lágy szellő magunkra hagy, miután apró hullámokat formál
Miért nem vagyok szomorú, mikor legszívesebben sírnék?
Mintha nem is lennék önmagam.
Szeretnék érezni valamit, de nem vagyok rá képes,
Így hát a hullámokon hajtom álomra a szemem.
Még ha mindez álom is volt,
Az sem lenne furcsa többé.
Még ha a kezdetektől fogva álom is volt mindez,
Nem lenne benne semmi meglepő.
Mely válik hidegebbé? Én magam, vagy csak a szívem?
Vagy soha nem is volt bennem cseppnyi melegség sem?
Sírni fogsz, ha elmegyek?
Vagy csak én akarom látni a könnyeidet?
Miért nem vagyok szomorú, mikor legszívesebben sírnék?
Mintha nem is lennék önmagam.
Szeretnék érezni valamit, de nem vagyok rá képes,
Így hát a hullámokon hajtom álomra a szemem.
Az aki voltam, nincs többé,
A szívemben cseppnyi élet sincs,
Még a te tekintetedben is megváltoztam,
Nem tudok többé mit mondani.
Soha nem is voltak igazi terveink,
Egyedül te hittél ebben az egészben.
Ám mégis emlékszem a közös pillanatokra,
Legalább azok az érzések igazak voltak.
A hullámok jönnek, mennek,
Mi pedig olyanok vagyunk mint ők,
Nem is olyan bonyolult, ha így gondolsz bele.
Tudom, már az arcodról megmondom,
Belefáradtál mindebbe.
Mégsem tudsz megállítani, engedd el a kezem,
Nem tudom visszatartani a könnyeket.
Miért nem vagyok szomorú, rád pillantok?
Talán mert szabaddá váltam.
Már látom amiket te soha,
Szinte teljesen elfeledtél.
Miért nem vagyok szomorú, rád pillantok?
Talán mert szabaddá váltam.
Már látom amiket te soha,
Szinte teljesen elfeledtél.
Miért nem vagyok szomorú, mikor legszívesebben sírnék?
Mintha nem is lennék önmagam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése