Csendesen éltem - egy mély alagútban, mely elnyelte a fényt.
Sötét úton járok, nem látom merre lépjek,
Semmit sem látok,
Semmit sem érzek.
Látom magam azon a fekete-fehér képen,
Az egész világot elnyeli a feketeség.
Annyira nagyon fáradt vagyok...
Undorodok az egésztől.
De a színeid, melyek fel-fel tűnnek,
Képesek felemelni, te vagy az egyetlen kinek igaz színei vannak.
Megpróbállak elérni,
De csak távolabb sodródsz.
Megpróbállak elérni,
Bár megszíneznél, akár azt a vörös naplementét,
Hogy ne kelljen elveszítenem önmagam.
Elfogy a levegőm,
Ahogy egyre mélyebbre rohanok az óceánba, mely elnyelte a csillagokat.
Messziről már látom a szárazságot,
De az érintésed olyan akár a lágy eső,
Megszínezi a szívem.
A színeid, melyek fel-fel tűnnek,
Képesek felemelni, te vagy az egyetlen kinek igaz színei vannak.
Megpróbállak elérni,
De csak távolabb sodródsz.
Megpróbállak elérni,
Bár megszíneznél, akár azt a vörös naplementét,
Hogy ne kelljen elveszítenem önmagam.
A firkákkal telt világ tetején,
Színezz meg a fehér kezeiddel!
Megpróbállak elérni,
De csak távolabb sodródsz.
Megpróbállak elérni,
Bár megszíneznél, akár azt a vörös naplementét,
Hogy ne kelljen elveszítenem önmagam.
Megpróbállak elérni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése