컴백 시간! 소녀시대 | 빅스 LR | 소혜 | 우은미 | 예린 | MJ(써니사이드) - COMEBACK TIME! SNSD | VIXX LR | Sohye | Woo Eunmi | Yerin | MJ(Sunny Side)




A visszatérések nyara ez, mindegy hogy ismert vagy kevéssé ismert előadókról beszélünk - mert mindegyikből akad bőven! Itt van nekünk az SNSD, a VIXX - mely talán még debütnek is értelmezhető, valamint olyan előadók, akikről talán nem is tudtok, ám remek dalokkal örvendeztetik meg kicsiny rajongótáborukat, valamint egy nagyon nagy kedvencem - aki szintén az ismeretlenség homályában lépdel, miközben a jobbnál jobb számokat adja ki a kezei közül, s esküdni mernék hogy ti is imádni fogjátok!

Kezdjük hát!



Először is, a lányokkal indítunk, ahogy az szokás. Amiről most beszélni fogok, az SNSD | 소녀시대 lesz, kik ezúttal egy egész albummal s két hozzá tartozó videóval szolgálták a zene általi jóllakottságunkat.

A lányok ugyebár előzőleg a Party című kislemezzel jöttek ki, amiről nem tudtam elmondani sok jót, valahogy lapos és feledhető volt mind a két szám amit az tartalmazott. Most vajon jobbat alkottak?

Először is. Lássuk az elsőt: You think!

Mikor megnéztem a bemutatót, végre azt tudtam mondani: Fú, ez remek lesz! Aztán kijött a klip.




Nem tetszett. Kicsit sem. Bár, ha belegondolok, akkor a refrénen kívül elvoltam mindennel, de ez a "You Think You're really Cool" rész totál lehangolt, mert csak sikoltozást hallottam ki az egészből, eltűnt az a kis dallam is, ami a szám többi részében jelen volt, ami egy sokkal jobb refrént ígért.

Aztán. Mára már sok újrahallgatáson estem túl, s azt mondhatom, hogy megkedveltem a dalt, s szerintem szeretni is fogom - valamikor. A szövege meglepően értelmes, ami annyira nem jellemző a lányokra, tekintve a Gee és az Oh! leszármazott csökevényeit. (Oké a RDR rendben volt, valamiféle kislányos megbántottságot sugárzó szinten.) Ebben a szövegben nem a kislány beszél belőlük, ahogy az RDR idején volt, ami teljesen érthető, hiszen már messze nem gyerekek - hanem fenőtt nők. Tetszett, és talán azért kezdtem el kedvelni a zenét is, mert tényleg meglepően jó a szöveg, ami azért elég ritka még az SM-en belül is. De a refrén még mindig...

A videó maga szép lett, a színek csodásak, s tovább viszik a lágy és mégis éles színek világát is, ami mostanában kezdett feltűnni, ez remek lett, valóban.

Viszont. Olvasom, hogy mindenki a táncot dicséri. Milyen táncot? A lányok még csak egyszerre sem mozognak! Még a videóban sem, ahol pontosan azt kéne látnom, hogy "hű de jól nyomják" - vagy valami ilyesmit. Mi volt ebben annyira jó? Nem látom, hogy remek koreográfia lenne, csak sétálgatnak ide-oda, meg lépdelnek - ha meg nem, akkor tekergőznek, mint egy kígyó. Most erre nem fogom azt mondani, hogy remek lett, mert nem tartom annak...pont ez a dolog volt az utolsó, amit észrevettem a videóban.

Ám! VÉGRE láttam Sooyoung arcát. Nagyon sokszor. Az a nő esküszöm annyira gyönyörű a szememben, hogy szívesen letépném az arcom, és a helyére ragasztanám az övét. Egyszerűen csodálatosan szépnek látom - ha a testét nem nézem, mert ő már rémisztően sovány. Nem karcsú, nem vékony, sovány, de kórósan. De ettől eltekintve, őt tartom a legszebbnek az SNSD lányok közül, szinte az elejétől fogva, még akkor is, mikor alig láttunk belőle valamicskét. 

Yuri pedig, nagy sajnálatomra végre teljesen visszafogyott. Pedig jól állt neki az egészséges testalkat...



Na de, haladjunk is tovább a másik videóhoz! A címe Lion Heart:



I LOVE IT!

Egyszerűen imádom ezt a dalt. Ott van benne az a régi érzés, ami soha nem hagyta el igazán a lányok világát, a fülbemászóan édes ritmus, a feledhetetlen dallam és a hangok, melyek itt valóban tökéletesen simulnak az alaphoz. Régóta ez az első dal, amit tényleg szeretek tőlük. Nagyon jól sikerült! Valahogy borzasztóan jól áll nekik ez a My My dallam s a Dancing Queen ritmus. Valahol esküszöm még a Grease érzés is megdobbant a szívemben. Csodás!

A szöveg követi - vagy inkább megelőzi - a You Think-ét, egy hűségre nem "idomítható" férfiról szól, aki másfelé kacsingat. A széptevéshez remekül ért, ám a valós érzelmekhez mit sem ért. Valahol valós történet ez, a sok habos babos butaság mögött. 

A videó is szép lett, imádom ezt a pasztell trendet, sokkal szebb, mint azok a visító színek, melyek vakítanak. Ám ami halálra idegesített, az amikor a lányok annyira nagyra nyitják a szemüket, hogy szinte nekem fáj! Oké, látjuk hogy szépek vagytok, de valami gusztustalanul bután fest ahogy meresztgetik a szemeiket. Muszáj ezt? Meg az utómunkák is erre mennek ki. Fertelmesen ostobának tűnnek miatta. 

A másik pedig, a sokak által dicsért mozdulat, amit Yuri kezd. Ez a guggoló, szétterpesztett lábakkal végzett mozdulat. Nekem nincs vele bajom, de szerintem kicsit sem illett bele a dal világába. Az IGAB koreójában okés volt, de itt nagyon furcsának hatott. 

Összességében viszont tetszett minden. 


Akkor nézzük csak az albumot! 





01. Lion Heart
02. You Think
03. PARTY
04. 어떤 오후 | One Afternoon
05. Show Girls
06. Fire Alarm
07. Talk Talk
08. Green Light
09. Paradise
10. Check
11. Sign
12. 예감 | Bump It



Őszintén szólva, tetszett a lemez. A dalok kellemesek, szépen szerkesztettek, és élveztem a hallgatását. Ez a "nyolcvanas, kilencvenes" évekbe való visszafordulás valóban kedvemre való, még ebben a nagyon finom, torzított formában is. 

One Afternoon, Talk Talk, Fire Alarm, Sign, Paradise - Ezek voltak a kedvenceim, és kifejezetten imádom a Fire Alarm címűt. Zseniálisan jó lett, s szerintem promós dalnak is nyertes lenne. Sokkal jobbnak érzem, mint bármelyik számot, mely videót kapott. Ennek kellett volna a színpadon szerepelnie, de hát én mégis mit tehetek? Zseniális lett, még ha a szövege elég bénácska is. Maga a szám remek! 

De ezen felül mindegyik dalban megtaláltam valamit, ami miatt kedvelni tudom. Ez pedig mostanság elég ritka a lányoknál, meg is lepett rendesen! Nem mondom, hogy ez az album tökéletes, vagy a kedvenceim között szerepel majd - mert nem így lesz, viszont számomra hozott egy színvonalat, amit régen nem hallottam tőlük, ez pedig örvendetes.

Ez a visszatérés: 

10/ 8





A következő lemez, amiről beszélni szeretnék, az egy Sohye | 소혜 keze munkája, akiről nem biztos, hogy hallottatok már. A hölgy most egy mini albummal tért vissza, mint ugyan sok, eddig már megjelent dala kap helyet, de természetesen újat is alkotott. A leányzó nem egy tipikus szépség a Kpop mezejéről, ám hangja és zenéje elvarázsolhatja a legtöbb embert - már, ha hall róla.

A hölgy lemeze a Love Package címet kapta, s legnagyobb bánatomra klip egyik számhoz sem készült. Azonban nagy szüksége nincs is arra, hogy mutogassa magát, a zene magáért beszél!


01. 꿈을 읽는 노래
02. 꽁냥꽁냥 (Feat. 에이엠 Of 소이캔들)
03. 사랑이 멀어져 간다
04. 이별ing (Feat. 더블제이)
05. 신발을 거꾸로 놓는다 (Feat. J-ssoen)
06. 없었던 일 (Feat. 서민영)



Zseniális! Minden dalnak helye van ezen a lemezen, nincsenek töltelékek, mikkel az üres helyeket kell kitölteni, valós érzelmek, megható édes-keserű, olykor vidám, néha szomorú hangulat uralkodik a dalok felett, gyönyörűen szerkesztve. Mindenhol ott lebeg az elválás, a megértés, a kedvesség és az elfogadás. Nem népszerűségre törekvő dalok ezek, inkább édes belenyugvást s lágyságot adnak a hallgatónak.

Mégis van olyan, ami kedves a szívemnek - attól eltekintve, hogy mindegyik dal csodálatos. Ez a 신발을 거꾸로 놓는다. Nagyon szép szám lett, nem lehet nem szeretni!


Tényleg érdemes belehallgatni, mert egy remek munkát élvezhetünk, ha adunk neki egy esélyt. Nekem nagyon tetszett - még úgy is, hogy a legtöbb számot már ismertem.

Ez a visszatérés:

10/10




A következő két hölgy dalait összevonom, mert egy-egy van nekik, s felesleges volna oldalat írni egy számról, ami amúgy sem érdekel sok embert. Ezt sokkal inkább ajánlásnak szánom, mint értékelésnek!


Ők lennének: Woo Eunmi | 우은미 és Yerin | 예린.

Eunmi a 한걸음 다가서면 | Ha a lépteid közelednek című dallal tért vissza hozzánk, mely egy csodás ballada. Őszintén varázslatosnak találom, s érdemes arra, hogy meghallgassátok, nektek is tetszeni fog - azt hiszem. Ha nem, akkor is mutattam egy dalt, s egy csodás hangú énekesnőt.




Yerin pedig a 미안해 | Sajnálom névre hallgató dallal férkőzik a szívünkbe, ami szintén pompás alkotás lett.  Erősen ajánlom, hogy hallgassátok meg!





Mind a két hölgynek 10 pontot adok, mert nem csak a hangjuk csodálatos, de a dalok is remekelnek. Ez persze csak az én véleményem, de nekem nehezemre esne csak úgy elmennem mellettük, mert valóban szépek, s szívbe markolóak. 




Most pedig térjünk át az urakra!

Az első legyen a VIXX két tagja, akik a többi tag nélkül alkottak dalokat, hogy meglephessék a rajongókat. Köztük engem is, hiszen én magam is szeretem őket.

Nem okozott sokkot, mikor megtudtam, hogy ők ketten lesznek az "albanda" tagjai, hiszen mindig is mondogatták, hogy ők bizony szólózni fognak, nagyon szerették volna már ezt.

Egy mini albumot kaptunk tőlük, melynek címe Beautiful Liar, ahogy a promós daluknak is. Lássuk hát!




A videó nagyon jó lett. Az egyetlen gond vele, hogy túlságosan is szájbarágós - már ha ez gondnak nevezhető a pár évre visszatekintve, mikor a klippek nagyjából csak a táncról és a villogó fényekről szóltak. Ám, nézzétek meg, én mit hoztam ki belőle. Lehet, hogy ti nem ezt éreztétek, de valahol a sok túlságosan egyértelmű jel között akadt pár olyan is, ami lenyerte a tetszésem.


Először is, itt van nekünk Leo és Ravi. Ahogy láthatjuk, Leo sötétben van, s fényre van szüksége, míg Ravi oldalán már ihunytak a fények.


Ezt láthatjuk, ahogy haladunk a videóban, minden egyes kockán. Ravi már tudja az igazat, ő már csak vezeti az elveszett Leot, aki igazából...


...ő maga. Ahogy a szövegben is szerepel, "egy maszk mögé rejtem önmagam - előled". Pontosan ezt látjuk. Leo ez a maszk, aki mégis saját maga.


<-->

Láthatjuk, ahogy Leo hidegen figyeli a lányt, ki jól láthatóan szenved. Talán miatta, amire a szöveg is utal. "Ez lesz az utolsó hazugság", "Legalább ez a hazugság ragyoghat." Tehát volt már elég sok belőle. Mégis mintha nem tudná igazán elhatározni magát, hol ő villan fel, hol a lány azzal a lámpással maga mögött, melynek fényét olyan sokszor láthatunk a videóban, mindig Leo mellett.


Ravi maga az, aki elhatározta, hogy a lány érdekében fog hazudni, akkor utoljára. Ő az, aki a másik énjét bátorítja, próbálja meggyőzni.


S végül, mikor ez sikerül, mégis ő az, akit vissza kell tartani attól, hogy ne vonja vissza a szavakat, ahogy azt a lány kérte tőle. 



A videóban végig Leo mellett égnek a fények, mert látszólag ő van elveszve, ő az, aki döntésképtelen, őt kell, hogy vezesse a fény, míg Ravi már "világosan látja" azt, ami helyes. Egyetlen ember vívódását látjuk, ki győzködi önmagát, a két énjének harca ez - talán. Mégis, mikor a kétkedő én döntésre jut, mégis elbizonytalanodik, s végül ez a kreált, hamis én tartja vissza attól, hogy meginogjon. 

Valahol nagyon szép elképzelés ez, csak kár, hogy ennyire világos volt a kivitelezés. Egyedül a lámpások és a portré a háttérben az, ami jelképesen is képviseli mindezt. Csak a dal végeztével húzzák szét a festményt, addig egy arcot láthatunk rajta - majd megjelenik mind a kettő.

Ettől függetlenül remek lett, még ha az INFINITE - Bad videójának nyomába sem érhet - de ez nem is volt céljuk, azt hiszem. 

Maga a dal remek lett, nagyon szép, fülbemászó dallam, s ritmus. Leo hangja s Ravi rapje összhangban van, s megad mindent, amit csak kívánhatunk ettől a számtól. Különösebb meglepetést nem okozhatott - nekem nem is okozott, hisz egy ilyen számra számíthattunk. 


Az album pedig: 


01. Beautiful Liar
02. Remember
03. 할 말 (레오 Solo)
04. Ghost (라비 Solo)
05. My Light (빅스)


Itt van nekünk 5 darab remek szám. Összességében csak kettő VIXX LR szám született, a Beautiful Liar és a Remember. A Words To Say Leo szólója, a Ghost pedig Ravié. Az utolsó, a My light a banda közös száma, mely a rajongóknak íródott, nekik készült. Meg kell jegyeznem, hogy mindegyik nagyon jó lett, s bár nem kap szerepet minden tag, mégis tudni lehet, hogy ezek VIXX dalok. A stílus nagyon erősen érzékelhető, de talán leginkább a Ghost nyújtja azt, amit általában a banda egészének dalai.

Nekem nagyon tetszettek, kedvencet nem nagyon tudnék kiemelni - csak annyit tudok mondani, hogy Ravi szólójának szövege elég gyenge, nem igazán szól semmiről, csak amolyan "rap dal". Ez egy kicsi csalódás volt, de a többi szám erősre sikeredett, ami miatt tényleg boldog vagyok. Nem mintha féltem volna, hogy csalódást fognak okozni! Azt kaptam, amire számítottam, pont ilyesmire vártam, egy kicsit sem lepett meg - ez talán negatív kellene, hogy legyen, de számomra nem az. Nem is stílusban kaptam valami "lerágott csontot", hanem minőségben nyújtották azt, amit elvártam tőlük.

Ez a visszatérés:

10/9




Végül pedig, de semmiképp sem utolsó sorban, itt van az egyik legnagyobb kedvencem, Gyanítom, hogy nem sokan ismeritek a Sunny Side nevű bandát - ami sajnálatos, mert remek zenét csinálnak, imádom ahogy rappelnek, minden egyes dalukért oda meg vissza vagyok.

MJ, az egyik tag rengeteg szólómunkát jelentet meg, saját csatornája is van a Youtube-on, amit érdemes követni, mert nagyon igényes dalokat csinál, szerintem imádni fogjátok őket.

Most ismét egy csodás munkával tért vissza: 




A dal remek lett, és nem, egyáltalán nem érzem szükségét, hogy videót is lássak, néha elég ha a zene beszél. Ez is volna a lényeg, nem igaz?

MJ halomnyi csodásabbnál csodásabb dallal gazdagítja a néha egyre unalmasabb koreai zenei világot, kár hogy a legtöbben nem ismerik őt. Mikor nézegetem a "Top 10 Korean Rappers", meg az ehhez hasonló listákat, soha nem kerül fel, mintha nem is létezne. Ennek ellenére nagyon tehetségesnek tartom, s sokkal jobbnak, mint a másokat. Szinte látni sem lehet, a bandája számai után még az internet világában is véres harcot kell vívni.

Ha megnézitek a videót, a feltöltő maga a művész, s a csatornáján vagy ezernyi dalt találhattok, s erősen ajánlom, hogy hallgassátok meg őket, biztosítalak titeket, hogy nagyon is kellemes meglepetés fog érni titeket.




Ha őszinte akarok lenni, még csak nem is tudom hogy néz ki a férfi, s e legkevésbé sem érdekel. A legnagyobb kedvenceim, melyeket bármikor képes vagyok meghallgatni, az ő dalai közül kerülnek ki - néhány más előadó mellett. Ahogy ő rappel, az valami nagyon különleges számomra. Nem mondom, hogy a legjobb, nem mondom, hogy a legegyedibb, mégis az egyik legkiemelkedőbbnek tartom, ezért is szomorít el, hogy a legtöbben azt sem tudják, hogy létezik. 

A Sunny Side-tól talán csak egyetlen dalt ismerhettek, a First Love címűt, mely szintén csodás lett, s a mai napig imádom! Nekik még ez a stílus is remekül áll. Ám a kedvencem tőlük még mindig a To J | J에게, melyet még a youtube sem ismer, még egyszer sem találtam meg, de mivel szerettem volna megmutatni, nagy igyekezetem eredményeképp ráakadtam egy oldalra: KATT


Alig várom hogy hallhassam az új dalokat, mert ők még nem okoztak csalódást, egyszerűen tehetség folyik a vénáikban. Ajánlom mindenkinek, biztosan nem fogtok csalódni, s talán a rap listátokra is felkerülnek, ki tudja! Ha pedig nem, akkor is megismertetek valakit, akit addig nem! 


Ez a visszatérés: 
10/10


Ti mot gondoltok? 

5 megjegyzés:

  1. Ki nem állhatom az SNSD-t. Komolyan ki nem állhatom. Mostanában egyre rosszabb zenéket csinálnak. Nekem ezek se nagyon jöttek be főleg a Lion Heart nem, túl nyálas és rózsaszín lett.. Amióta Jessicat kirúgták még jobban utálom őket..és még úgy csinál mindenki mintha minden rendben lenne...

    A másik lányokról még sose hallottam. Nem annyira rosszak de emlékezni nem emlékszek rájuk szal nem véletlen hogy nem híresek. Sztem....

    A vixx elemzés azért egy kicsit nevetséges volt ahogy belementél az egészbe. Nem gondolom hogy ennyi mindenről szólna, csak simán amiről minden videó. Van a pasi aki szenved aztán kész. Birom hogy mindig valamit beleképzlesz ezekbe a klippekbe.

    A Sunny Side számát ismertem de innen. lefordítottad azt hiszem..nem emlékszem. Fura de a véleményünk nagyon más mindig, eddig még nem nagyon volt amiről egyező lett volna. Ez a Sunny side-os pasi se jött be nagyon, fura a hangja nagyon. Szerintem sose véletlen hogy valaki nem fut be..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Azt hiszem, a zenéhez nem sok köze van a tagképéseknek. Hogy pontosan mi történt, azt nem tudjuk, de őszintén szólva, engem nem is érdekel különösebben. Minden idol ember, talán nem kedvelték egymást, talán utálták is. Ki tudja? Ám ennek nem sok köze van a zenéhez.

      Valóban, nekem sem tetszenek annyira, mint régebben, s nem tudom ennek mi az oka. Nagyobb a választék? Nem szükséges addig hallgatni egy számot, míg meg nem tetszik, csak el lehet menni mellette, mert "jobb is akad"? Ki tudja. Most viszont tetszett, amit alkottak. :)

      Nevetséges lett volna a VIXX "elemzés"? Direkt ki is írtam, hogy ez CSAK az én véleményem. Én ezt láttam bele, talán azért mert ezt akartam és csak tévedtem. Lehetséges, nem állítom hogy tudom mit akartak kihozni belőle. Nem voltam ott a forgatáson, nem én csináltam. Mindössze elmondtam a véleményem.

      Valóban, annak oka van, hogy egyesek nem futnak be. Pénz, felhajtás - ezek hiánya néha gyakoribb, mint a tehetségtelenség.

      Köszönöm a látogatást, és a véleményed is!

      Törlés
    2. Soha nem értem, miért muszáj bunkónak lenni. "Komolyan." Minek jársz ide, ha minden bejegyzéshez csak a szarjaidat tudod írni?? Minden bejegyzés alatt látom a bunkóságodat és a végén pont az ilyenekből lesz elege minden oldal írójának! Ennek az oldalnak a szerkesztőjét is többször megsértették már ezzel a viselkedéssel.. és nem csak itt osztogatod az okosságod hanem más oldalakon is...facebookon is láttalak már. Menjél akkor azt olvasd azokat!! Én szeretem az oldalt akkor is ha kevesen járnak ide.

      Manami! Ne foglalkoz ilyenekkel... Már több éve látogatom az oldalt és ismerek másokat is akik szeretik. Igaz hogy nem valami híres és nem ismerik annyian mint másokat, amit sajnálok is...de csak azért mert te nem a sztárok testével foglalkozol és a tízévesek nem tudnak nyálazni rá..

      Törlés
    3. Köszönöm, nagyon aranyos vagy! Örülök, ha tetszik az oldal. :)

      Én magam is tudom, hogy nem a legnépszerűbb blogok egyike ez, s nem sokan kiváncsiak arra, amiket megosztok. Az ok talán nem az, hogy nem félpucér istenségekkel foglalkozok, hanem hogy nem modernizálódok. Nem égetek feliratokat, nem dolgozok valami gyorsan, és nem is vagyok túlzottan érdekes. :D De jól van ez így - amúgy is egyedül fordítgatok, egyedül csinálok mindent, nem is lehetek olyan gyors s hatékony, mint más oldalak. :) Amíg akadnak akik olvassák a bejegyzéseket, minden rendben van. Az első hozzászóló sem volt bunkó, csak elmondta a véleményét. :)

      Köszönöm a hozzászólást, és hogy már ilyen rég olvasod a bejegyzéseket! :)

      Törlés
  2. Szia :)

    Csodálkozom, mostanában milyen aktívak a lányok :) Mindkét klip tetszett(főleg a lion heart, imádom a retró hangulatú dolgokat...talán ezért is szeretem a T-ARA-t annyira, ki tudja), a dalok, tényleg jobbak lettek, mint előzőleg. Sooyoungot én is nagyon szeretem, jól táncol, aranyos és tényleg gyönyörű szép :) Én úgy tudom, hogy ő alkatból is vékonyka. Bár az ő 171 centijével valami 48 kg, ami lássuk be, nem valami sok. Én is ekkora vagyok, de egy bő tizessel nehezebb is.

    Eunmi és Yerin balladája, gyönyörű :) Meghallgattam párszor, és nagyon tetszik, egyébként is oda meg vissza vagyok a balladákért. Jó, hogy mindig tudsz valami újat mutatni.

    Imádom a VIXX-et. Remek dalokat készítenek, a klippek pedig annyira jók, igényesek, különlegesek, pont mint a mostaninál is. A kisfilmet nagyon szeretem, jó, hogy így kifejtetted, és a dal is remek lett :)

    Remélem, izgalmasan telnek a napjaid Koreába, helyettünk is nézz, és egyél meg mindent :D


    VálaszTörlés

 Sziasztok! Ahogy láthattátok, az utóbbi pár napban (ismét) nem fértetek hozzá a yt. csatornám videóihoz, se a blogomhoz. Erre egy ismerősöm...