Hideg ma az éj az utcákon,
Szívszaggató léptek zaja visszhangzik.
Egy nap mindez elmúlik,
Az emlékeink erről az őrült szerelemről.
Lassan elhalványulnak majd,
Idővel pedig feledésbe merülnek.
Megpróbáltam közel férkőzni a bezárt szívedhez,
De nem várt más, csak egy üres hely.
Rájöttem, hogy már rég eltörtünk,
Ez pedig nagyon fájt.
Remélem, neked nem fáj annyira, mint nekem.
Minden nap ezt kívánom, folyamatosan.
Remélem nem emlékszel vissza annyit, mint én.
Remélem jobban vagy, mint én.
A gondolataim csak veled teltek meg,
Még ha el is löktél magadtól, mintha az idegeidre mentem volna.
Az óra mutatóit üldözöm, magát az időt.
Aztán mindig rá kell jönnöm, te már elhagytál.
Siettem ugyan, de te még inkább siettél, hogy mehess.
Mint a gyorsvonat, a lépteim egyre gyorsabbak voltak.
Most pedig olyanok vagyunk, mint emlékek egy öreg és kopott füzetben.
Próbáltam elmerülni az elveszett emlékeimben,
De már látni sem látlak.
Rájöttem, hogy "mi" már nem létezik.
Ez pedig nagyon fájt.
Egy, kettő, három, négy, öt
(Ma befejezem.)
Azt hiszem elfeledtél.
(Már tényleg nem is látlak)
Öt, négy, három, kettő, egy,
Azt hiszem itt az idő.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése