Egyedül vándorolok,
Mindenki elhagyott,
Az ülések egyesével ürültek meg,
S én vagyok a hibás, amiért csak néztem.
Mindig csendben voltam, mert az egyszerűbb.
Amúgy sincs senki, ki meghallgatna.
Lassan eltávolodtam, s elszigetelődtem mindenkitől,
Mára pedig már mindenki elment, én magam vagyok egy elhagyatott sziget.
Nincs semmi amit tehetnék, csak az időt siettetném mely ilyen lassan halad.
Ha beléjük kapaszkodnék, felismernének?
Lenne bárki is, aki azt mondaná, hogy "minden rendben van"?
Mikor a szemeidbe nézek, látom a legördülni készülő könnyeket,
Mikor a magányos éj eljő,
El kéne szállnom a széllel, mennem valamerre?
Melletted fogok maradni.
Itt ragadtam, ahol még a szellő sem lengedez,
Nyelek egyet, a megszokott magány itt van velem.
A tündérmesék, melyeket gyerekként festettem, elszürkültek,
Eltűntek az emlékeim mögé bújva.
Még ha fel is emelem a hangom, nincs semmi haszna,
Ők hoztak ide engem, ahol még a vidám nevetés hangja is tiltott.
Ez a kegyetlen világ valami olyanná változott, mit nem tudok kezelni,
Egy hely, ahol nem tudod megosztani a szomorúságod se a legkisebb boldogságod senkivel.
A boldogság egy gyenge kis virág, mely a szikla széle felé lebeg.
Félek kinyújtani a kezem, nem teszek több lépést, nincs hely hol megpihenhetnék.
Tervek nélkül vándorlok,megigazgatva a ruhám ebben a kegyetlen hidegben.
Csak sebek várnak rám ennek a sötétségnek a végén is?
Vagy lesz valaki aki megfogja a kezem?
Mikor a szemeidbe nézek, látom a legördülni készülő könnyeket,
Mikor a magányos éj eljő,
El kéne szállnom a széllel, mennem valamerre?
Melletted fogok maradni.
Ismerem a sajgó sebeid, de itt vagyok neked.
Szükséged van rám, mikor összetörnél.
Túl szomorú, mikor egy virág már azelőtt elhervad, mielőtt szirmot bonthatott volna.
Holnap ismét virágozni fogsz!
Nem tudsz vigasztalni ezekkel a tipikus szavakkal,
A valóságban ragadtam, hol nincs helye kedves pillanatoknak.
Adj egy kis vizet!
A reményeimet nincs senki, aki meghallgatná,
Egyszerűen elhaladnak mellettem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése