Ismét visszatértem, egy hátborzongató történettel! Olvassátok és borzongjatok!
Oiwa egy szép, fiatal nő volt, ki Japán egy kicsi falujában élte életét. A kedvesének neve Iemon volt, ki bár elég szegény sorból származott, nagyon szerette a lányt, s ez fordítva is igaz volt. Oiwa tehát nagyon boldog volt, mikor gyermekkori szerelme megkérte a kezét. Az esküvő után összeköltöztek, és boldogságban éltek, s hamarosan már várták is első gyermeküket. Oiwa cseppet sem törődött azzal, hogy a férje - s immár ő maga is - szegény volt, de ahogy telt az idő, a férfi haragos lett, s depressziós, amiért nem tudta megadni a nőnek azt, amit érdemelt volna, s minden kilátástalannak tűnt a szemében.
Hamarost ez a harag gyűlöletté nőtt, s mindezt a feleségére vetítte ki, kitől elidegenedett, s viszonyt kezdett egy fiatal és gazdag lánnyal, kinek neve Oume volt. Hónapokig tartott a románc, s végül s lány beleszeretett a férfibe, még ha az szegény és nős is volt.
Egy nap, Oume apja ellátogatott a férfihoz, s elmondta, hogy milyen nagy kár, hogy már házas, hiszen az ő lánya halálosan szereti őt. Oume apja folytatván a beszélgetést, elmondta, hogy ő még az anyagi gondjait is meg tudná oldani, s jövőjét gazdagság és siker övezhetné. Iemon feszülten figyelt.
A férj sok időt töltött gondolkodással, s egy ördögi terv kezdett körvonalazódni a fejében. Arra jutott, hogy csak úgy tudja elvenni Oume-t, ha valahogy megszabadul a jelenlegi feleségétől - ki közös gyermeküket várta. Azt gondolta, hogy a legegyszerűbb módszer a mérgezés lenne, hisz úgy tűnhetne a világ szemében az eset,, mintha a nő természetes halált halt volna. Szerencsétlen Oiwa mit sem tudott erről, s továbbra is boldogan folytatta a felkészülést a kisbaba megérkezésére.
Egy este, mikor Oiwa és Iemon leültek vacsorázni, a nő észrevette, hogy a férje kifejezetten szótlan, s ideges. Bátorította hát, hogy egyen, de az hozzá sem ért a tányérjához. A férfi rákiáltott a feleségére, hogy ne vele zsörtölődjön, hanem inkább Ő egyen, hiszen erősnek kell lennie a gyermek érdekében. A nő végül feladta, s megette a vacsoráját. Nem sokkal később rosszul lett.
Iemon hűvösen nézte végig, ahogy a méreg hatni kezdett, s semmiféle segítséget sem nyújtott a nőnek. Ám Oiwa nem halt meg.
A gyönyörű arca eltorzult a méreg hatására, majd elveszítette az eszméletét, de élt.
Iemon gyáva volt, s nem végezte be a tervét, s a nő testét az ágyra vetett. Végül a felesége felébred, s szinte semmire sem emlékezett abból, ami vele történt. Elveszítette a gyermekét, az arca pedig csúffá vált. De élt.
Iemon kétségbe esett, eljátszotta a törődő férj szerepét, de valójában csak a legjobb módszert kutatta, amivel végleg megszabadulhat a feleségétől.
Egy este elvitte egy hosszú sétára Oiwát, s végül egy sziklánál kötöttek ki, Iemon pedig miután körbepillantott, letaszította feleségét a mélybe. Később a testét persze megtalálták, Iemon pedig minden tőle telhetőt megtett, hogy gyászoló férjként tekintsenek rá, s minden vagyonát a méltó búcsúra költötte. Mindezt persze azért, mert tudta, hogy a pénzügyi gondjai hamarost meg fognak oldódni.
Azt gondolva, hogy a gondjai megoldódtak, tervezgetni kezdte az Oume-val történő esküvő részleteit. A nagy eseményt megelőző esete azonban, észrevette, hogy az ágya melletti gyertya pislákolni kezdett, majd kiégett. Kíváncsian nézett rá, mire az furcsa mód mintha megváltozott volna. Oiwa eltorzult arcát látta annak helyén, mely egyre nagyobb és nagyobb lett.
"Áruló!" - sziszegte.
Iemon megragadott egy botot, s az arc felé dobta, s Oiwa el is tűnt, de végül, mintha egy halovány kuncogás maradt volna a jelenség után.
A férfi azt hitte, hogy túl sokat ivott, így inkább lefeküdt aludni.
Másnapra teljesen elfeledte azt, amit este látott, s minden figyelmét lekötötte, hogy ő és Oume végre megházasodnak, s haza tértek.
Ám, mikor felemelte Oume fátylát, a holt felesége eltorzult arcát látta.
"Áruló!" - sziszegte.
A rémült, eszét vesztett férfi azonnal fegyvert fogott, majd mindenfél gondolkodás nélkül levágta a nő fejét. Természetesen nem Oiwával végzett, hanem új nejével, Oume-vel.
Ekkor ismét hallotta a halk kuncogást.
Iemon visszarohant a saját kis házába, keresve egy helyet, ahol elrejtőzhet, ám nem sokáig lehetett nyugta, ugyanis hamarost dörömbölést hallott az ajtó felől.
Oume apja volt, ki követelte, hogy nyissa ki az ajtót. Mikor ennek eleget tett, s feltárta az ajtót, Oiwa állt előtte.
"Áruló" - sziszegte.
Iemon ismét megpróbált végezni vele, de amint levágta a fejét, s a pillanat véget ért, Oume apját látta a bejáratnál, holtan feküdni.
Iemon végül rohanni kezdett, s maga sem tudta hogy, de a szikláknál kötött ki, miközben Oiwa kuncogása űzte egyre messzebb.
Végül megállt a szikla szélén, s lenézett a mélybe, talán, mert meggondolta magát.
Már nem számított. Az arra járó beszámoltak róla, hogy látták, amint egy nő lelökte Iemont a szikláról, majd maga is utána ugrott, egész végig kacagva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése