Lee Sora ~ The Wind Blows [바람이 분다]

A szél megérinti a megrendült lelkem
Ahogy átlebben a kihalt tájon.
A hazafelé vezető úton járok, miután levágtam a hajam,
S a könnyek, miket eddig visszafogtam, lassan végigcsorognak az arcomon.


Az ég alkonyba borul, és a sötét utcákat simogatják a hideg esőcseppek.
Az eső követ, ahogy eltávolodok mindenkitől...
Ám, mintha már lassan elállni készülne.

A világ ma is pont olyan, mint tegnap
Az idő lassan elmúlik, s én vagyok az egyetlen, ki megváltozott.
Az álmaim messze szálltak a széllel, majd miután kegyetlenül darabjaikra hullottak, a semmibe vésztek.

Fúj a szél, s felidézi a múltat, jegessé varázsolva a levegőt.
Ahogy elfordultál tőlem, annak a nyárnak a végén, olyan hidegnek tűnt a hátad...
De ma már azt hiszem értem.

Ugyanazok az álmatlan éjszakák...
A szerelem csak számomra volt tragédia,
Az emlékeink másképp íródtak meg.

Egy viszlát nélkül búcsúztunk el egymástól,

A világ ma is pont olyan, mint tegnap
Az idő lassan elmúlik, s én vagyok az egyetlen, ki megváltozott.
A szél megérinti az arcom, ahogy ezernyi értékes emléket fúj felém,

Én pedig könnyekben török ki.