A szerelem s gyűlölet libikókája csak egy illúziónak tűnik, így visszatekintve
Abszurd beszélgetésink közben a szívem valahogy tovább lépett.
Áthaladva a fellibbenő függönyön, a Hold rám veti a fényét.
Az éj sötétjében összezavarodtam, ahogy eltűntél.
Behunyom a szemem.
A kulcsnak már nincs többé jelentése,
Jobbra, balra indulok zavaromban.
Mi maradt utánad? Csak egy szoba, mit használtál.
Az édes illat az utolsó szavaidra emlékeztet
"Kedvesem, már nem érzek irántad semmit"
Idegesen rágom az ujjaimat, s felnézek az égre, valami segítség reményében.
Pillanatról pillanatra közeledik a rejtvény megfejtése...
Most, mindössze unalmas szürkeség uralja a világot.
Áthaladva a fellibbenő függönyön, a vörös csengő hangja visszhangzik,
Az éj sötétjében összezavarodtam, ahogy utánad kutattam,
A kapu kinyílt.
A lövedék visszhangja jár a fejemben,
Mielőtt az alakod eltűnik a neonfények hét színű világában...
" Kedvesem, semmit sem érzek már irántad."
Idegesen harapdálom az ujjam, még ezen az esős napon is.
A kulcsnak már nincs többé jelentése,
Jobbra, balra indulok zavaromban.
Mi maradt utánad? Csak én, kit használtál.
Az édes illat az utolsó szavaidra emlékeztet
"Kedvesem, már nem érzek irántad semmit"
Idegesen rágom az ujjaimat, s rájövök a szerelem által nyújtott válaszra.
A szerelem s gyűlölet libikókája csak egy illúziónak tűnik, így visszatekintve
Ahogy visszaszámolok, 3, 2, 1 az alakod tovatűnik a sötétségben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése