Élet Koreában 11 - Sokadik sztoritájm

Sziasztok! Köszönöm, hogy ilyen sokan kerestétek a folytatást, ímel, itt van hát. Nem olyan hosszú, mint lenni szokott, és talán nem is vicces, de azért megosztom. :)

I. Az album

Mint mindannyian tudjátok, és mint az eléggé egyértelmű, imádom a zenét. Nos, ez lehet az oka annak, hogy kitettem magam életem egyik legnevetségesebb és valahol leg... nem is tudom, megdöbbentőbb eseményének? 

Hah, hol is kezdjem? Hah. Az iskolánk melletti városban - ami elég apró volt -, akadt egyetlen bolt, ahol albumokat lehetett venni. Nem mondom, hogy mindent lehetett kapni, de na, egy magyar inkább ne is panaszkodjon a szegényes választékra. (Amit akartam, az volt, szóval ideje kussolnom.) Ezt az üzletet teljesen egyedül fedeztem fel - első héten körbevezetett pár egyetemi társunk, de inkább csak a "híres" piacra vittek el. Megjegyezném, soha nem értettem, hogy mi a fene olyan híres a piacokon. Mármint... mindenhol teljesen egyforma minden piac! Na mindegy, kinek mi. 

A bolt: 

Az első album amit vettem (nem bántam meg, a mai napig agyon hallgatom): 

Szóval, már az első hónapban felfedeztem ezt a kis üzletet, ahol egy tündéri bácsi dolgozott. Komolyan mondom, nagyon-nagyon cuki volt, nem nézett le (vagy nem mutatta ki, én mindegyikért hálás vagyok), akkor sem, mikor egy másik magyar is elvittem (iskolatársam volt, nem mintha ennek annyira örültem volna, maradjunk annyiban, hogy nem bírtam kifejezetten), mert tudtam, hogy odáig van a Vixxért, és ő nem talált olyan helyet ahol vehetne. Na, a lényeg, hogy akkor se vágott fura fejet, mikor magyarul kezdtünk el beszélgetni, pedig azért az elég furcsa lehetett neki, valljuk be. (Főleg, hogy idős volt, 50 felett.) Sőt, amikor vettem valamit, olyan kis cukin adott hozzá mindig posztert is, tök hatalmasat (nem vicc, nagyon nagyot), akkor is, ha csak egy járt volna, vagy épp a kicsi. Tehát tündéri volt, és értékelte, hogy beszélek koreaiul, és milyen meglepő, értette s válaszolt is. Jáááááj de érdekes. Mindegy is, ezen mindig felcseszem magam. 

Tehát megvan az alapszitu, az apró, hangulatos bolt, a cuki bácsi, meg én a CD kalandor. Úgy esett, hogy még soha nem jártam ott egyedül. Nem is értem miért, fel se figyeltem a dologra igazán, csak a bizonyos eset után gondoltam végig az egészet. Különös, de eleinte emlékszem soha nem futottam össze senkivel a boltban, tehát mindig egyedül voltam a kísérőmmel, és a boltos bácsival. Aztán történt egyszer, hogy bejelentették, nemsoká megjelenik az EXO téli minialbuma a Sing For You. 

Azt tudni illik, a húgom (a kisebb) is EXO fan, a kedvenc tagja Baekhyun. Ugye ennek a lemeznek vagy millió kiadása jelent meg, minden taggal egy-egy borító, meg a kínom tudja még milyen. Na, a húgom mondta, hogy neki kellene egy Baekhyun lemez, mert hát, na, rajongók vagyunk. Rábólintottam a dologra, és magamnak is beterveztem egy Sehun verziót. 

Közeledett a nagy nap, de hogy őszinte legyek, annyira nem voltam izgatott, a félév majdnem a végéhez ért, és akkor ezer más bajom volt - Emily többek között -, és ha a barátnőm (az OPPA  történetből ismert barátnőm) nem emlékeztet, akkor le is maradtam volna az egészről. Ó igen, ez nevetségesnek tűnhet nektek, hiszen "hogy lehet lemaradni egy albumról"? Úgy, hogy itt hagyománya van a CD vásárlásnak, tehát az emberek szeretnek felkelni, kimenni a házból, elmenni a boltba, hogy megvegyék a friss és ropogós albumot, és megkapják az ajándék posztert (nem ám mint a netes üzletekben, ahol még plusz 2-3ezer forint egy!) Ráadásul, így a megjelenés napján azonnal a kezedbe foghatod, nem kell a kiszállításra várni, stb. Tehát, el lehet képzelni azt a hangulatot, ami ilyenkor van, főleg, ha egy EXO méretű bandáról beszélünk. Hát, igen. 

Tehát A (említettem már a nevét? Nem emlékszem, szóval A marad) figyelmeztetése után lassan felkészültem lélekben, hogy a tömeg el fog taposni. Arra számítottam, hogy eszméletlen sor lesz, főleg a város kb. egyetlen boltja előtt. De arra ami történt, még a legvadabb álmaimban se gondoltam volna.

December 10-e volt, tisztán emlékszem. Egy kics.szett sz.r irodalomvizsgán voltam túl (amiről meséltem már ugye, a Jézusimádó tanárral), és nem volt hangulatom nagyjából semmihez. Vártam, hogy essen a hó vagy valami, de még az ég se akart meghallgatni - pedig iszonyat hideg volt egyébként. Tehát, A és én elindultunk a városba a vizsga után, de kb megszólalni se volt kedvem. Emlékszem, az iskolabuszon épp leszállás előtt a Baepsae c. BTS számot hallgattam. Erről eszembe jutott, hogy meg kell vennem a The Most Beautiful Moment in Life c. albumot (pt.2), ami november 30-án jelent meg, tehát kb. egy héttel azelőtt. Terveztem, de most na, kinek van ideje hetente albumokat vásárolgatni. (Na jó, időm lenne, csak pénzem nem.) A kedvem kicsit jobb lett, mert hát a kpop rajongókat mi is vidítana fel jobban, mint a kpop? (Jó ez hülyeség, de mondanom kellett valamit.) Leszálltunk a buszról, és a megállótól alig 5 percre volt a kis bolt. Lelkiekben már készítettem magam, hogy iszonyatos sorban kell majd ácsorognunk, a k.va igazságtalan vizsgáról beszélgettünk.

Kis közbeszúrás, ha nem érdekel, tekerj el róla!

[Ezt el kell mesélnem. Volt ugye az irodalom tanárunk (aki miatt az oppával is "összeakadtunk"), aki rendre egyest adott a beadandómra, mert a nyugati (tehát általunk tanult) művekben nem láttam meg Istent. Mármint oké, én hívő vagyok. Hiszek Istenben, de azért ez több mint nevetséges. Rendben, irodalmi szempontból is jelentős (volt) a keresztény vallás, de higgyétek el nekem, azokban a művekben nem. Tehát ez az egész erőszakolt volt, szörnyen.  A vizsga pedig (legalábbis ez) szintúgy. Kaptunk egy iszonyat nagy (A/3?) papírt, amire az adott kérdésre alkotott válaszunkat kellett leírni. Elmondta a nő, hogy időre végezzünk, mert ahány percet késünk a beadással, annyiszor 10 pontot fog levonni az összjegyből. Mondom, oké. Nekiálltam (ha meghalok se jut eszembe milyen kérdést kaptam, pedig még a művekre is emlékszem), és elég jól meg is írtam, 3 ilyen hatalmas oldalt teleírtam. Még az utolsó percben eszméletlen sebességgel körmöltem, s mire felkaptam a fejem, csak annyit láttam, hogy a tanárnő kirohan a teremből. Nem viccelek, kirohant. Úgy szedte a lábait, mint egy pesti öregasszony, aki a buszra fut és még a járókeretet is eldobja (személyes tapasztalat - akinek nem inge...). Tehát, ez a jóindulatúan 40 kilós, törékeny kis teremtmény olyan erővel és sebességgel rohant ki a teremből, mintha egy farkaskutyahorda elől menekülne. Én meg csak...

... ültem ott a papír felett, és nem jutottam szóhoz - még mások is írták, tehát nem voltam egyedül. Csak hát, én végeztem, és döbbenten bámultam a nő után, aki konkrétan be se szedte a dolgozatot, csak felpattant és kiszaladt a teremből, amint "csengettek", tehát abban a minutumban, hogy az óra utolsó másodperce lejárt. Még időm se lett volna felállni és kivinni a dolgozatot. 

Mire észbe kaptam (ami azért nem tartott 10 percig, ennyire fogykóros még én se vagyok), gyorsan összekaptam a cuccomat, és én magam is rohanni kezdtem a nő után, az már az irodájában volt, két folyosóval arrébb. Az ám a sebesség gyermekeim az égben. Várjatok, megvilágosodtam. Már tudom, kitől leste el Daenerys a teleportáló képességét, melyre a hetedik évadban tett szert! Az... az igen! (Ha nem nézed (vagy olvasod) a Trónok harcát, akkor most te is olyan fejet vághatsz, mint fenn Baekhyun. Bocs.) Mostantól valóban isteni hatalmat tulajdonítok ennek a nőnek - neve légyen a Fény Uraként ismeretes más, de nem kevésbé kegyetlen helyeken... Khm, vissza a történethez:

A Fény Ura épp beszélgetett valakivel, tök jóízűen, míg nekem ugye mentek a r.hadt perceim, meg a pontjaim. Ezen a vizsgán nem bukhattam meg, nem engedhettem meg magamnak ilyesmit, főképp mikor már rájöttem (nagy nehezen), hogy miképp szerezzek a legszarabb beadandókkal is ötöst. Erre nem kéne büszkének lennem, de akkor már olyan szinten voltam, hogy nem érdekelt. Tehát, mire kijött a másik nő, én "robbantam be" az irodába, s előkaptam a könyörgő tekintetem. A nő összefonta a mellkasa előtt a karjait, majd úgy nézett rám, mintha épp engem szeretett volna máglyára vetni. Mintha megöltem volna valakit, komolyan. Ekkor már elmúlt vagy hat perc, tehát hatvan pontot veszítettem a ki tudja mennyiből! (Gondolom százból) Oké, én is hibás voltam, de azért nem teljesen az én hibám volt szerintem. Egyszerűen el se tudtam képzelni, hogy a 9.30-kor véget érő órán a tanár 9.30-kor felpattan, és szabályszerűen sprintelni kezd, mint aki a halál torkából menekül. 

És mit mondott? "Mit mondtam?" Fú, azt hittem felrúgom. Én tisztelem a tanárokat, soha nem beszéltem még vissza egynek sem - amit annak is köszönhetek, hogy mindig a diák veszít... vagy, régen így volt. Most már feláll a tízéves gyerek, aztán hasonkéseli a tanárt. LOL. Szóval, miután nagy gúnyosan benyögte ezt, alig tudtam megállni, hogy meg ne forgassam a szemem. Elismételtem a szavait, mire ő sóhajtott egyet, s nagy kegyesen azt mondta: "Most nézt meg mennyi az idő." 9.37 volt. "Szaladj vissza a terembe, és ott is nézd meg az időt. Aztán ha visszaértél, ismét itt olvasod le. Amennyit futkosással töltöttél, annyiszor 10 pontot vonok le." Ez természetesen rendes dolognak számított tőle, de a stílus amiben ezt előadta, hát, a lekezelőnél is rosszabb volt. Ahogyan a koreai doramák gazdag anyósjelöltjei mosolyogva tapossák a földbe a szegényleányokat. Ezzel kb. mindent elmondtam. De megtettem, persze hogy megtettem, hisz már rég megbuktam volna! Visszarohantam a terembe - akár egy kommandós, annyian zsúfolódtak a folyosókon - 9.39 volt. Többen még mindig írták a dolgozatot. Akkor már nem tudtam, hogy miért próbálkoztak egyáltalán, egy el is sírta magát. (Nem csoda, nagy részük nem tudott angolul kb. semennyire.) Na ekkor visszarohantam az irodába - 9.40 volt, tehát az összesen 40 pont veszteség  -, elmondtam mennyi volt az idő, a nő meg bejelentette, hogy akkor veszítettem négy pontot. A harminc helyett. Én meg kb. "MI A FSZ? MIT MONDTÁL?" Csak meredtem rá, vártam, hogy hozzátegyen most ehhez valamit. Azt mondja: "Meggondolta magát, mivel sokan mások még nem végeztek, és nem akarta, hogy megbukjanak." Aki persze kva jó, csak mondja már meg, hogy akkor engem miért szívatott meg ezzel az egésszel! Fussak ide, fussak oda, stb. A nő pedig elégedetten mosolygott, mint aki jól végezte dolgát. Alig egy másodperccel azelőtt még úgy éreztem, megcsináltam, csak 40 pontot veszítettem, az még hármas is lehet, erre: 

Tehát igen, többé nem mentem a Fény Urának irodájába, mert a nő sötét volt, és tele iszonyattal.]

Szóval erről a csodás vizsgáról beszélgettünk, mikor megérkeztünk a bolthoz. Legnagyobb meglepetésemre senki sem ácsorgott az üzlet előtt - ami így belegondolva furcsa kellett volna, hogy legyen. Mert higgyétek el, ha úgy tűnik, hogy valami feltűnően jól alakul az életemben, az soha nem jól alakul. Itt is ennek a jelenségnek egy prototípusát láthatjátok majd. 

A nem volt valami nagy rajongója a koreai zenének, kiutazásunk előtt még nem is hallott róla. Nem mondom, hogy elítélte volna, mert nem, csak nagy része nem nyerte el a tetszését. Pl: mikor mondtam neki, hogy a (kisebbik) húgom szereti a Lovelyzt, és meg is mutattam neki, ő értetlenül (nem sértő szándékkal) kérdezte, hogy mégis miért, hisz ezek a lányok nem csinálnak semmit, csak mosolyognak. Ez abból fakadhat, hogy ő a hagyományos értelemben vett bandákat szerette, ahol a tagok hangszert használtak, és maguk csináltak mindent. Ebből a szempontból bevallom, nagyon kicsit igazat kell adnom neki, vagy legalábbis megértem az értetlenségét. (De pl. a Big Bang számait szerette + Taeyeang Ringa Linga, GD & TY Good Boy, iKon Rythm Ta nagyon bejött neki. Tehát a kezdő csomag. Ezt nem sértésként írom, de a YG olyan zenét csinál, amiben nyugati potenciál is van, tehát könnyen szerethető sok ember számára. Ez pedig pont nem rossz dolog.) Ezért hát nem volt nagy kedve engem elkísérni, mert hát órákat tudtam válogatni, és ez nagyon idegesítő tulajdonságom a mai napig, ha pl. könyveket kell vásárolnom (imádok olvasni, 2017-ben kerek 100 könyvet sikerült befalnom). 

Benyitottunk hát. A tömeg helyett két kisebb csoport, középiskolás lányt láttam. Egyrészt az lepett meg, hogy beférek az üzletbe, másrészt (egy két perccel később) az, hogy igen fiatal lányokkal osztoztam a légtéren. A-ra néztem, aki szintén furcsállotta a dolgot, hisz ha mást nem is, a sulit nagyon komolyan tudják venni itt. A lányokon nem volt egyenruha, talán így akarták elkerülni, hogy rájöjjenek a korukra, és a suliba parancsolják őket. De most na! Hát ránézésre is látszott, hogy 14-15 évesek, meg elég nagy táska volt mindegyiknél, amibe gondolom az egyenruhát is betömték. Hát, a bácsi nem szólt nekik, szóval ha csak az utcán meg nem fogta őket valaki (rendőr mondjuk), akkor nem lehetett semmi bajuk. 

Az egyik csoport, három lány, a friss lemezek előtt ácsorgott. Legelőre voltak ezek elhelyezve - és az EXO albumról beszélünk most (pl.). Én magam is erre vágytam, szóval mögéjük álltam, s mint jólnevelt személy, meg akartam várni, hogy végezzenek és én jöhessek. A nem akart várakozni (a lányok tagokat válogattak, ha jól vettem ki), így bejelentette, hogy amíg én várok, ő megrendeli a kajánkat. Nem tudom, hogy ezt mondta-e nektek valaki, de a koreai gyorséttermek, nos, nem gyorsak. Leadod a rendelést, és ezer év múlva (de kb 15-20 perc, volt már fél óra is - úgy hogy nem állnak előtted!) kapod meg a kajád. Még a Meki is ilyen. Rábólintottam a dologra, mert igaza volt, minek várjunk két helyen, mikor megfelezhetjük az időt. 

A elment, én pedig elöl összekulcsoltam az ujjaim, majd előre-hátra dülöngéltem, (a türelmetlenségem legyőzésére szolgáló cselekedet) várva, hogy ne nyihogjanak már tovább, hanem vegyenek egy kicseszett lemezt, és engedjenek már oda engem is. Ekkor az egyik lány hátrafordult, s amint meglátott, döbbenten ütögette meg a mellette álló lány karját, ezzel egy ilyen cirkuszilátványosságnézegető láncreakciót létrehozva. Külföldi, mondta az egyik, majd arrébb álltak. Na, mondom, milyen kedvesek. Odaléptem, s keserűen konstatáltam, hogy már kb. csak 10-15 darab CD maradt. Ami, belegondolva, hogy kilenckor nyit a bolt, döbbenetes. A tekintetem egyből egy Baekhyun verzión akadt meg a szemem, le is kaptam az asztalkáról, mire... mire! Az egyik lány olyan hangosan vett levegőt, mintha szívrohamot élne át. Felkaptam a fejem, mert szinte... nem is tudom, felháborodottnak hangzott. Az is volt. Az egyik lány jobbra állt tőlem, a másik kettő balra. Az egyik baloldali adta ki ezt a hangot, mikor is elvettem az utolsó előtti Baekhyun albumot. Az arc amit vágott, hát megdöbbentett. De a csaj nem sz.rozott, egyszerűen megszólított.

- 그만봐! (Ne (csak) bámulj!) - Csak így, tegezve, mint egy gyereknek, vagy legalábbis egy kutyának. Ez egy idegennel, ráadásul egy idősebb személlyel szemben nagyon sértő. - 돌려줘! (Add vissza!) 

MI A FENE? Nem értettem a hirtelen kirohanást. Mármint, itt azért egy tőlem jóval fiatalabb csajról van szó, aki saját maga engedett előre, és amint megmozdultam, rám förmedt, ilyen tolerálhatatlan stílusban. De azért... mégis mit gondolt? Az terítőt akarom megvenni, amire az albumokat tették? 

- 뭐 (Mi?) - kérdeztem én nagy nehezen. A csaj ezt tárgyesetnek értette, nem épp a felháborodás jeleként, ugyanis közölte, hogy az albumot akarja. Hirtelen azt sem tudtam, hogy köpjek-e vagy nyeljek. Nem mintha az utolsó darabot vittem volna el belőle, volt még egy! Ezt még ki se tudtam mondani, mikor is folytatta a csaj: 닥쳐! 돌려줘! (Kuss és add vissza!) Megmondtam, hogy nem. Ezen kiakadt, és a másik csaj nekem szegezte, hogy: 개잡년 (Kurva, mondjuk - most nem állok neki magyarázni, magyarul kb ezt jelenti.) Mondanám, hogy azonnal betörtem a száját, de az ilyen hirtelen helyzetekben az ember azt se tudja eldönteni, hogy nem hallucinál-e éppen. Ekkor! A csajok közelebb léptek, majd felmarkolták az összes maradék albumot, majd a pénztárhoz rohantak vele. Komolyan, nem jutottam szóhoz. Tényleg leribancozott egy max 14 éves kiscsaj, aki azt hiszi, hogy az oppájá arcával fémjelzett albumot dugom majd a párnám alá? WTF. Nevetséges. És felháborító. 

Miközben a lányok fizettek, folyton engem bámultak, és míg az egyik felháborodott volt, a másik kettő úgy nézett, mintha attól tartott volna, hogy odalépek és megverem őket. Ami miután leesett mi is történt, nem volt olyan alaptalan. De abban biztos vagyok, hogy azt hitték, hogy nem értem amit beszélnek, mert azért egy mwo-t (mi) mindenki ki tud préselni magából, s ez utalhat arra is, hogy nem érted amit beszélnek hozzád. Legalábbis remélem, hogy azért mertek így beszélni velem, mert azt hitték életképtelen vagyok. Nem mintha az felmentené őket. 

Mikor felfogtam, hogy hát akkor nem lesz Sehun verzió (még persze rá akartam kérdezni a bácsinál), így haladtam tovább. Az oldalsó polcoknál voltak a BTS albumok, szóval arra vettem az irányt. Hát, ha most azt mondom, hogy ott ácsorgott a másik csoport lány, ezúttal négy darab, akkor mennyire röhögtök ki? Remélem nagyon. Ma már nem hiszem el az egészet. Egy filmben láttam, vagy velem esett meg? Hah. Szóval feléjük tartottam, de gondoltam, inkább nem is foglalkozok velük, leveszek egy lemezt aztán jól van. Mikor közelebb értem, akkor láttam csak, hogy a négy lány közül kettőnek EXO album van a kezében, tehát vagy mind a két banda rajongói (ami remek), vagy csak a másik két csajt kísérték vásárolni. Az iménti EXO fan tapasztalat után majdnem visszafordultam inkább, de gondoltam... most mit tehetnek, agyonvernek? 

Odaléptem, azok arrébb mentek, hogy helyet adjanak nekem. Mikor az egyik csaj az előbbről odaszaladt hozzánk, és tőlem alig két lépésre állt meg, majd a többieknek szólt, elhadart három mondatot, de a lényeg ez volt: 네 오빠를 원해요. (A ti oppátoka akarja. | Ezt már normálisan.) Én komolyan mondom, nem tértem magamhoz. Most mondjátok meg nekem, ez normális viselkedés szerintetek? Nem, hogy örülne, hogy a kedvenceinek veszik az albumát, de még egy oppalopó ribanc is vagyok. Hát ez ám a logika! De ami még jobban megdöbbentett, hogy hiába kérdeztem vissza koreaiul, hogy mégis mi a sz.rt mondott, a csaj meg se lepődött. A mögöttem állók egyike pedig azonnal lekapott egy BTS albumot a polcról (nála nem volt exo lemez). 

정말로?! (Mármint, tényleg?) 바보짓 그만 하고 정신 차려. 당신의 오빠를 원하지 않아. (Fejezd be ezt az idiótaságot, térj már észhez, nem akarom én a TE oppádat.) Na jó, talán kicsit erős volt a 당신 (= te, de ilyen helyzetekben, kb: te büdös k.va), de még mindig jobb, mint amit ő mondott. És ezek után nem hihette, hogy nem értem a nyelvet, tekintve, a hangsúlyomból tökéletesen érezni lehetett, hogy mit akarok mondani. A csaj az első percben kb.:

Elfordultam, el akartam menni a csaj mellett, gondoltam, leszarom a lemezt, majd megveszem máshol. De! Mikor a lány mellé értem, az totál hirtelen elkapta a copfomat. Mármint, komolyan. Elkapta a copfomat, és ezzel természetesen megállásra kényszerített. A csaj szó szerint elkapta a hajam! Hát ki csinál ilyet, őszintén? 

Én "felsikkantottam"meglepetésemben, de ami vicces, hogy a mögöttem álló csajok csapata még nagyobbat kiáltott. Még őket is meglepte ennek az édes leányzónak a viselkedése. A pénztár mögött hallottam ahogy a bácsi fészkelődni kezdett, de... nem érdekelt, mert...

Elkapott a sz.r. Na mondom, kisanyám, itt megállsz, vagy véged. 

Megfordultam. A csaj elengedte a hajam, s épp mondani készült valamit, mikor is megfogtam az egyetlen tárgyat, ami a kezem ügyében volt - történetesen a Sing For You albumot, majd a lány felé hajítottam. 

Nos, ez valahogy így zajlott. A csajt homlokon találtam - de nézzük a jó oldalát, az arca végre közel kerülhetett a kedvencéhez. Az is valami. Egy hosszú pillanatig nem történt semmi, a csaj hátrébb lépett (tántorodott) vett egy meglepett levegőt, és... visszatért a WTF nézése.  

Én megfogtam a földön landolt kis lemezem (aminek a sarka benyomódott), majd elindultam fizetni. A csaj nem szólt többet. A barátnői akarták megvédeni. Azok addig a pénztár mellett ácsorogtak, gondolom rá vártak, de mikor én léptem oda fizetni, már jöttek is volna kötekedni. Amíg a bácsi rájuk nem kiabált! Még engem is meglepett. A bácsi olyat kiáltott, hogy mindenki elcsendesedett, még én is. Csak annyit kérdezett, hogy nem iskolában lenne-e a helyük, de ennyi is pont elég volt, a többiek bekussoljanak. A bácsi bocsánatot kért tőlem, és kaptam ajándékba egy plusz posztert! Még mindig hevesen ver a szívem erre az emlékre. 

Végül ezért adtam a húgonak nyomott lemezt - amit a repülőre fogtam. Mégsem mondhattam, hogy "no, itt a karácsonyi ajándékod, őrizd meg jól, arcon nyomtam vele egy r.bancot."

II. 누나 | Noona

Mindig nagy problémát okozott az, hogy nem voltam képes beilleszkedni a koreai társadalom rendszerébe. Már nem azért, mert nem akartam, vagy mert totál idióta voltam, hanem mert úgy éreztem, hogy nincs számomra hely benne. Nem kifejezetten nekem, de úgy egy nem koreai embernek sem. Értem ezalatt a tiszteleti szinteket, így a nevek mögé (helyett) használt megszólításokat is. 

Ilyen az oppa, az eonni, a noona stb. Ezeket mind ismerjük, de vajon használni mernénk-e? Mert hát, megismersz egy tőled idősebb fiút, de mégis mikor kezded el oppának hívni? Nem kínos-e, hogy egyszer csak benyögöd, hello xy oppa, mizujs? Ő vajon mit gondol majd erről? Azt, hogy rá fogsz mászni, vagy azt, hogy tisztelettel beszélsz vele, vagy épp azt, hogy barátságos viszonyt alakítasz ki? Nem tudhatod. Ez a baj vele. Többször hallottam, hogy egy koreai fiú se akarja hallani a fehér barátnőjétől, hogy oppa - aki pedig erre veszi rá a csaját, annak ez valami fétise (erre izgul). Biztosan nem 100%-ban igaz ez, de akiket kérdeztem, azok is csak annyit mondtak, hogy furcsa. Na de, hosszú távon meg a nevén nem szólíthatod az embereket, mert az meg bunkóság. Na most akkor találd el mi legyen, hogy ne te legyél a paraszt. Nagyon nehéz dolog ez - nekem és az ismerőseimnek az. De persze lehetséges, hogy mások jóval könnyebben kezelik a dolgot. (Erről írtam már részletesebben.)

Tehát, ez mindig elég problémás volt a számomra. Mégsem feszegettem, mert kínos lett volna, főképp, hogy fiúkkal voltam jóban, és... na, ez kínos lett volna. 

Egészen addig, míg az egyik ismerősöm (Őt Ártatlan Gyereknek hívjuk) teljesen váratlanul azt nem mondta az egyik beszélgetés alkalmával, hogy "Viki noona / nuna". Abban a pillanatban a velem szemben álló fiúra néztem (az egyetlen magyar volt) és ez az idióta alig bírta visszafogni a nevetését. Ez persze feltűnt mindenkinek, s egy jobbára kínos pillanat után valamiért a koreaiak is mosolyogni kezdtek, azzal a... 

... mi a sz.r folyik itt mosollyal. Végül csak megrántottam a vállam, mintha fogalmam se lett volna róla, hogy min nevet az a szerencsétlen, hisz... nem akartam megmagyarázni ott mindenki előtt, hogy magyarul mit is jelent a nuna. Oké, nem egy nagy káromlás, de most ezt képzeljétek el abban a helyzetben. Ott álltunk a folyosón hárman, és az a szerencsétlen csak annyit hallott, hogy "Viki nuna". Ráadásul a mellettem álló gyerek volt a legcukibb fiú a világon. Neeeeem, nem úgy értem. Tényleg aranyos volt, olyan kis ártatlan. Nem igazán az iskola közepén akartam a p.nákról beszélgetni. Azt hiszem ez teljesen érthető. 

Azonban ez a dolog nem halt el, hiszen mindennapos. Az Ártatlan Gyerek, aki ilyen kis aranyos volt, megérezhette, hogy a megszólítással volt baj, mert többet nem próbálkozott vele, simán Vikinek hívott. (Szerencsére felfogta, hogy gyűlölöm, ha Viktóriának hívnak. Erre elég kevesen voltak képesek, valamiért bonyolult volt nekik összekötni a Vikit a Viktóriával, nem értették, hogy ez egy és ugyanaz. lol) 

Aztán eljött a Nap. Az a szerencsés nap, mikor beülhettem a Koreai kultúra órára. Nem mintha nagy bajom lett volna azzal a kurzussal, de nem is szerettem. Korán reggel volt, és a tanár... szegény kis ostoba volt. Tudom, ez nagyon furcsának hangozhat, de nem, nem minden tanár okos. Sőt! Olyanokkal találkoztam, hogy az hihetetlen. Mint a történelemtanár, aki bejelentette, hogy kb. angolul se tud, de azért minden okés lesz, nyugi. De ez a tanár nem azért volt butus, mert nem tudott angolul (tudott), hanem... nem is tudom. Mikor mondtunk neki valamit magunkról, vagy úgy az egész világról, mindenen megdöbbent. Azon, hogy szoktunk filmet nézni, hogy pl. nincsen itthon orosz uralom többé stb. Ezeken így, kis aranyosan megdöbbent, mint egy hároméves gyermek, aki még azt a cuki de felnőtteknél kissé bamba "komolyan" kérdést, jól elnyújtva. Nem tudom miképp fogalmazzam meg ezt anélkül, hogy bántó legyek - nem akarom bántani -, de azért azon ne lepődjünk már meg, hogy a kereszténység nem koreai találmány. Aranyos ember volt, csak nagyon-nagyon koreai. Na ilyen alapvető dolgokra gondolok, amiket azért egy felnőttnek, főleg egy egyetemi tanárnak tudni illenék. 

Na, eljött ez az óra. Beültem, félholt voltam, és vártam a csodás csoportmunkát. Ilyenkor minden alkalommal csoportokra osztottak minket, de ezt addig nem bántam, míg az amcsikkal nem kerültem össze. Isten lássa lelkem, nem szeretek így megítélni valakit, nemzetisége alapján, de azok, akiket megismertem... mind élő sztereotip egyedek voltak. Szerencsére ezen a napon a (cuki) kínaiakkal kerültem össze + jelen volt a srác, aki előzékeny módon két héttel (kb.) azelőtt hívott Viki nunának. 

Beszélgetni kezdtünk, hű, nem is tudom miről, valami kulturális dologról - mármint, megtartotta a tanár az órát, mit tudom én, a koreai tradicionális fűtésrendszerről (ez nagyon megragadt), aztán összeültünk és elmeséltük a sajátunkat. Cseréltük az infót, megismertük egymást. Ez remek volt, ebből a szempontból a legjobb óra. A tanár ilyenkor mindig leült egy 5-10 percre minden kisebb csoporthoz (dupla óra volt), és belefolyt a beszélgetésbe (sokszor lehetett hallani azt a butus "komolyan" felkiáltását). Mi ekkor még egyedül ücsörögtünk. Rajtam kívül csak egy lány volt a csoportunkban, imádtam őt, iszonyat kedves volt. Nem beszélt valami jól, de mindig elérte, hogy megértsük - és azt mondta, hogy mivel aranyos vagyok, ne félt használni a nyelvet. Nos, elkezdtünk beszélgetni, s fogalmam sincs hogy de szóba került az emberek megszólítása. Erre persze (már miért is ne) felkapta a fejét az Ártatlan Gyerek is mert... Az ilyet érzi az ember! Tudtam, hogy érezte a múltkor a kínos légkört, és igazam is lett. Mikor rám került a sor, elmeséltem, hogy nálunk is van ugyan ilyen, de más formában. A kultúránk kifejezetten tetszett az ázsiai ismerőseimnek, mindig érdeklődve hallgatták ami az otthonomról meséltem. Most is így történt. Míg az Ártatlan Gyerek meg nem szólalt. 

Megkérdezte, hogy akkor mégis miképp hívjuk az idősebb embereket. Tudtam mire céloz, de anélkül is meg tudtam válaszolni a kérdését, hogy belementem volna a noona dologba. Csak cicáztunk, és éreztem, hogy valami nem stimmel.

A srác elmosolyodott, majd nagy reményekkel telve megszólalt: 

"Tudom ám, hogy te milyen megszólítást szeretsz." Mondta angolul.

Aztán kinyögte, tisztán és érthetően - és igen büszkén - magyarul: 

"P.na"

Én: wtf?

Ő: eltaláltam, mi?

Én: wtf?

Ő: eltaláltam, mi? Na? HM?

Én: 

Miután visszafojtottam a feltörni készülő kínom, megkérdeztem, hogy mit is mondott. Elismételte, hogy tudja, én azt preferálom, ha p.nának hívnak. Mert, hát nálunk ez egy megszólítás. Kérdeztem én, hogy mégis hol hallotta ez - de tudnom kellett volna. 

Az a nyomorult magyar srác "világosította fel" az Ártatlan Gyereket arról, hogy engem miképp kellene megszólítani. Tipikus, el se mondta mi az (vagy nem úgy, hogy a fiú is értse), csak megtanított neki egy jó kis káromkodást. 

Mikor azonban megérezte, hogy valami nem stimmel, rákérdezett, hogy mégis mi ezzel a baj, talán nem jól mondta ki? Biztosítottam róla, hogy tökéletes volt a kiejtése de végre azt is kinyögtem, hogy hát ez a p.na szó nem épp illendő. Persze azonnal tudni akarta, hogy miért. Szégyelltem elmondani, de végül halkan kifejtettem, hogy a p.na mit is jelent. 

Erre a gyerek döbbenten felkiált, ekkor már angolul, mi sem természetesebb:

"Nálatok p.nának hívják a nőket?" 

Ó sitü, sitü, gondoltam, de addigra már mindegy volt, a közelben ülők mind felfigyeltek a dologra. 

Mindenki olyan úgy nézett rám, mintha valami halálosan gusztustalan / megdöbbentő dolgot tettem volna. (Holott nem is én voltam.) Cseppet sem volt kínos. 

Most már csak el kellett mondanom, hogy mi is ez a p.na-nuna dolog. És higgyétek el, ez nem volt kellemes. Igyekeztem felnőtt módjára kezelni a helyzetet. Tisztáztam hát, a noona jelenti magyarul, hogy p.na ezért nevetett az a nyomorult gyerek a folyosón akkor, mert magyarul ez úgy hangzott, hogy "Viki p.na". S mivel az Ártatlan Gyerek megkérdezte a sráctól, hogy mi is volt a baj a noona megszólítással, azt a választ kapta, hogy jobb szeretem, ha a magyar p.na szót teszi a nevem mögé (helyére), mert az olyan autentikus. 

Szegény gyerek annyira elszégyellte magát, mikor megtudta, hogy minek hívott engem, hogy óra után vagy egy hétig nem is mert hozzám szólni. A többiek ezt letudták egy sima nevetéssel, de ő nem olyan volt. Ismeritek ezt a típust ti is, akit csak ölelgetni kellene míg bírja szusszal az ember. Na, Ártatlan Gyerek pont ilyen volt, könnyen piruló, visszahúzódó fiú, akit úgy kellett harapófogóval kihúzni a csigaházából - főként mivel lány voltam. Így hát, nem meglepő, hogy ezek után egy hétig kb. elszaladt előlem, ha összefutottunk. 

III. Soha nem kapnak el!

Meséltem már Nathanről sokat. A koreai életem szerves része, egy igazán aranyos fiú (koreai, de kínainak vallja magát, ott született), aki ide-oda kísért mindig. Vagyis, egymást kísértük. Nagyon szeretem őt, csak jó emlékeim vannak róla. Nem úgy arról a lányról, aki ennek a résznek a főszereplője lesz. 

Ohhohó! Azt hiszem írtam arról az esetről, mikor a jjimjilbangba mentünk és hamis tűzriadó volt (megint)... Igen, meséltem róla. Na akkor velünk tartott ez a lány is, akinek legyen a neve... mindegy is, megtartom a kezdőbetűt: T. 

Tehát, volt ez az T nevű thai lány, aki én... nem is tudom. Nem azt mondom, hogy gyűlöltem, vagy hogy "megérdemelte" amit kapott, de nem is tudtam igazán sajnálni. 

Az iskolánkban volt ez a szüzességi fogadalom est, melyen kb. az egész iskola részt vett. A lányok és a fiúk, akik megfogadták, hogy nem fekszenek le senkivel, házasság előtt, felvonultak a színpadra (ami a templom is volt egyben...lol), majd kaptak az iskolától egy ezüst gyűrűt és egy virágot. Namármost. Nekem ezzel nem lett volna semmi bajom. A te tested, te döntöd el mihez kezdesz vele. Régen az volt a ciki ha nem voltál szűz, most az a ciki ha az vagy - aztán még azt mondjuk, hogy levetkőztük a vallás korlátait. Jaja, most már csak a társadalomét viseljük. Tehát. Nekem nem volt bajom azzal, hogy ezek az egyének úgy döntöttek, házasságig várni fognak. Szép dolog, hogy hisznek valamiben, és ehhez tartják magukat. Ha nincs jogunk elítélni azokat, akik össze-vissza szexelnek, hisz az milyen modern már, akkor visszafelé miért lenne? Annyira unalmas már, hogy soha senki nem tudja elfogadni a másikat... Mindegy is. Hogy ha nem ez volt a bajom, akkor mi? Az, hogy azon emberek egy elég nagy része, akik felvonultak ott a színpadon, már rég nem volt szűz. Arra volt eszük, hogy mindenki előtt produkálják magukat és később villogjanak azzal a tetves ezüst gyűrűvel, de arra, hogy... na a csattanót nem lövöm le. Másra nem volt eszük. 

Volt ez a T nevű lány. Nem bírtam különösebben, és ő se engem. Viszont A nevű barátnőmet kifejezetten bírta, így ha hárman voltunk, mindig megpróbált kiközösíteni. Nem túl nyilvánvalóan, de azért érezni lehetett. Nem csak velem viselkedett így, ne higgyétek, hogy most kinézett magának, vagy valami. Ő ilyen volt. (Mondjuk még mindig jobb, mint Emily, aki mások szemébe jópofizott, aztán meg...)

Mikor elmentünk vásárolni, és megvettem azt a rohadt drága kabátot, amiről a Spine Breaker c. BTS dal elemzése kapcsán meséltem nektek, emlékszem mit mondott. Ezt minden lány megjegyzi, örökre - fiúk, vigyázat. Ott próbálgattam a SPAO kabátokat, mikor odafordultam, és megkérdeztem: ez nem áll nagyon hülyén? T végignézett rajtam, majd azt mondta: hát ebben iszonyatosan kövérnek nézel ki. 

Ő, oké. Nem akartam visszaszólni, hogy mi a t.sz, és már bocs, de kétszer annyi kiló vagy mint én, de egymagas velem... de inkább nem tettem. Akik így beszólogatnak a másiknak, elég sérültek lehetnek lelkileg. Én meg túltettem magam rajta, rájöttem, nem leszünk soha jóban, pont. 

(Ezt ott fotóztam, meg kellett mutatnom.)

A következő ami kicsapta nálam a biztosítékot az volt, hogy ugye elmentünk a jjimjilbangba, ahol lefürödtünk, meg ettünk kicsit - de persze ott is be kellett szólnia. Ő szelfiket akart, de engem minden fényképről lehagyott, tökre véletlenül. A már (ja igen, A is ott volt) szólt neki többször is viccesen, hogy tartsa már rendesen a telefont, mert így lemaradok, mikor is a lány megjegyezte, olyan "igaz, de nem merem a képedbe mondani" nevetéssel: így legalább nem rontja a képminőséget. Az ember tudja. Mindig tudja, hogy valami olyat hall-e amit komolyan gondolnak, csak elnevetik, vagy tényleg egy viccet. Ez pedig az első volt. 

Mondhatjuk hát, hogy voltak dolgai. És nekem is volt okom, hogy ne kedveljem. Nem veszekedtünk soha, de megtartottuk a 2 lépés távolságot egymástól. Én ráhagytam a dolgot, nem fogok egy ilyen lelkileg sérült emberrel nekiállni veszekedni, főleg, ha tudom, nyilvánvalóan ez lenne a célja. Talán más öröme nincs is az életben, mint másokon leverni a kisebbségi komplexusát. 

Aznap este volt, mikor megosztotta velünk a titkot, ami igazából nem lepett meg túlzottan. A lány, bár nem néztem volna ki belőle, de összeszedett egy pasit. A egyből kíváncsi lett, de én sejtettem, hogy csak kamuzik... Őszintén, lehet hogy gonosz vagyok, de többször is hallottam ahogy róla nyilatkoztak. A bőre nagyon sötét volt, ő maga pedig igencsak kerek, de épp nem ott, ahol kellett volna lennie. Ezzel természetesen nem lenne baj, hisz miért is ne tetszhetne bárkinek? Nem ezt mondom, de... a koreai fiúk pont úgy működnek, mint pl. a magyarok. Előbb nézed ki egy átlagos lányból, hogy összeszed valakit, mint egy nem annyira átlagosból. (Ráadásul némelyik fiú igen kritikus még a nemzetiségre is - de most mondjátok, hogy nálunk nem így van... nagy részünk ellenszenvet táplál pl. a románokkal szemben, de mondjuk az amcsikkal szemben is - vagy hé, az ázsiaiakkal, miszerint "minek kezdene vele, amúgy is kicsi a f.rka") Bár, az is lehet, hogy ez csak az én előítéletem. De igaz, a kinézet nem sokat számít, ha szerelem van. 

És itt a bökkenő. Szerelem aaaaz nem volt. 

Ott ültünk egy nagy bingsu mellett, épp ettünk:

És ekkor, ekkor kifejtette, ahogy T fogalmazott, csak szex volt. És ráadásnak nem is egy ilyen fiút újított be, de többet is. Na ez már megdöbbentett. Én azt hittem, hogy hát ő szépen összejött valakivel - akit gondolom szintúgy mindig sértegetett volna -, és dúl a szerelem. Ez még logikus is lenne. De nem ám, T szépen szexelgetni járt a közös szobába, ahol mások enni szoktak (itt vontam kérdőre Emily-t is, mikor össze.lázta a vécét). Értitek? Ahol mások enni szoktak!

Ez két részről is undorító. Én arra a kanapéra szoktam ülni, ahol ez a csaj szexel, másrészt... ő ott szexel, ahová a hamburgerem szósza csorog? Hát, gusztustalan. Nem otthon van, az ég szerelmére! 

Természetesen mikor meglátta az arcomat, egyből a "támadás a legjobb védekezés" üzemmódba kapcsolt, és én lettem a prűd liba, amiért nem értem meg, hogy neki biza szükségletei voltak. A baj, hogy én nem ezt a részt nem értettem. De oké, ráhagytam, és nem is igazán hittem el. Mármint, még egy darab srácra azt mondom oké. De többre? Ez olyan, mint amekkora esélye annak van, hogy egy szerelmi háromszögbe keveredik az ember lánya - elég nehéz egyetlen embert is találni aki viszont szeret, nem kettőt! 

Na mindegy rábólintottam, és végre elkezdtem enni valami rendeset (a bingsu csak jég kb.), az egyik kedvencemet (csak nem a szobámban kell ezt elképzelni): 

és hallani se akartam a részleteket. Persze hallottam őket, és itt ezeket most nem ismételném el, ha nem baj. Annyiban hagytam, mert nagy részét nem hittem el. 

Persze T-nek ehhez is volt mit hozzáfűzni: "Nem félsz, hogy ha ennyit eszel, meg fogsz hízni?" 

Én meg: "Igazad van, nekem még csinosnak kell maradnom, hisz nem szereztem annyi pasit mint te."

Érdekes, akárhányszor felcseszett annyira, hogy válaszoljak, még ő volt megsértődve, és ilyen:

"Te meg ki vagy, hogy így beszólj nekem?" fejet vágott. Hú, de az agyamra tudott menni!

Ezek után jön be a képbe Nathan, akivel az egészet kezdtem is. Talán már meséltem, hogy tőlem is megkérdezte, le fogom-e tenni ezt a szüzességi fogadalmat, amit T ugye letett... (azután, hogy mindezt elmesélte nekünk). A kérdésén majdnem elnevettem magam, tudva, hogy mekkora kamu ez az egész. Először csak finoman akartam megfogalmazni a dolgot, de végül... Ott ültünk a nagy teremben, és elmeséltem neki, amit hallottam, szép halkan. Hogy a lányok nagy része a társalkodóba jár éjszakánként (külön szint volt a lányoknak és a fiúknak is, tilos volt összejárni, kizárólag a közös helyiségben keveredhettünk), és hát, kellemes időtöltést keres magának. Nathan ezt nem akarta elhinni - mikor pedig megemlítettem, hogy de biza én úgy tudom, az erdőbe is kijárnak (a suli jobbról erdővel volt körülvéve), hogy szórakozzanak, totál kiakadt. Amit amúgy az ő esetében nem is csodálok, nem így volt nevelve, és mélyen tisztelte a nőket - és ezt nem csak azért mondom, mert szeretem, hanem azért, mert ez így igaz. Azt képzelte, hogy a lányok valamiféle tündéri lények, akik nem tesznek ilyen dolgokat. Oké, nem ilyen erőteljesen, de mindig a legjobbat nézte ki belőlünk, és ezt tisztelte is. Ettől pedig totál kiakadt. 

Meg az a valaki is, aki nem messze tőlünk ült, és hallotta amit beszéltünk. 

Két nappal később indult meg a pletyka, T ki lett rúgva a kollégiumból. A kollégiumi segédigazgató, Emily nagy szerelme hallotta amiket beszéltünk (fogalmam se volt, hogy ott van). Aznap éjjel felment, és rá is nyitott az épp aktuális szerelmes párra. T volt az. 

Őszintén szólva... szégyelltem magam. Az is lehet, hogy nem kifejezetten azért történt mindez, mert pont engem hallottak meg. Mások is beköphették. De akkor is gyanús volt a dolog...Tudom, hogy amúgy is lebuktak volna egyszer. Ez a természet rendje. És ugyan nevet nem említettem, az tényleg nagy szemétség lett volna tőlem, meg valljuk be, közöm se volt hozzá... és mégis nagyon rosszul éreztem magam. T senkitől nem búcsúzott el este ,reggel már paterolták is ki a kollégiumból. Hogy a párjával mi lett, arról nem tudok semmit, gondolom őt is kivágták - sokan pletykálták, hogy ő nem ütötte meg a bokáját, hisz férfi. Nem tudom, mit higgyek. (Sajnos a második verziót sem tudom elvetni.) Az biztos, hogy nagy botrány nem lett belőle. Mindenki tudott róla, de senki sem beszélt minderről nyilvánosan. 

Annyi biztos, hogy azóta nem hallottam olyat, hogy valaki a közösségi szobában szórakozott volna. De ettől persze még nem szívesen ültem le azokra a kanapékra. 

Még akartam egy bónusz részt Emily-ről, de kiesik a szemem. :D Majd máskor legépelem azt is! 

Köszönöm, hogy olvastad! :)