컴백시간! 인피니트 | 블락비 | 오마이걸 | 드림캐쳐 | 스트레이 키즈

Infinite, Block B, Oh My Girl, Stray Kids




I. OH MY GIRL | 오마이걸

Szeretem a lányokat, nem is kicsit. Furcsa ezt mondani, de mára már hozzá kellett volna szoknom - debütálásuktól fogva. Igaz, a debüt számuk nem hatott meg túlzottan, de a Hot Summer Nights című dalukat még ma is szeretem. Ezért hát, mindig várom mivel rukkolnak elő. Lássuk:




Első alkalommal nem tetszett kifejezetten - de tudtam, hogy ez nem jelent semmit, tekintve, hogy a Closer, amit az egyik legjobb kpop számnak tartok ami valaha megjelent, nos, azzal szintén így jártam. Másodszorra már sokkal könnyebben belemászott a fülembe, harmadszor pedig már dúdoltam. Egészen érdekes, és nagyon aranyos dalról van szó. 

De kezdem a videóval, mert van egy-két észrevételem. Először is, amint elkezdődik a klip, hallhatjuk, hogy pont úgy nyitunk, mint a Closer esetében, a kocsiból szól az adott dal, itt a Secret Garden. 

Ha már a kezdetnél tartunk, egy pillanatnyi észrevétel. Annyira r.hadtul idegesít, hogy kb. tíz másodperc alatt ezer vágást vettem észre - és még csak meg sem próbálták elrejteni őket... Mert hát: 


Mit is látunk a képen? Hölgyeményünk egy esernyővel a kezében érkezik. Két másodperc múlva: 

Le is ül ezzel az esernyővel. De:

Hirtelen eltűnt az esernyő, vagy az is lehet, hogy csak én vakultam meg. Ki tudja. Aztán: 

Az esernyő valahogy oldalra teleportál. Érdekes. 
Okééé, lehetséges, hogy ez kizárólag csak engem zavart, de nekem elsőre feltűnt, és azóta is bosszant. Nem tudom miért, hiszen ez is csak egy klip, de valahol annyira zavar, hogy szívesen eltekernék róla. Mert na, figyeljenek már egy kicsit! :D
De haladjunk tovább. Rengeteg már látott klipre láthatunk utalást a képsorok között, ami - nekem - kifejezetten tetszett. Mint mondjuk: 


1.

=





2. 

=  




3.  
=  


Meg hát, a dal címe Coloring Book = Kifestő!
+




4.

=  



5.

=  


6.


=  



7.


=






8.

=




9.

=



10.


=  



És így tovább. Nekem nagyon-nagyon tetszett, hogy így beleszőtték az előző videók meghatározó elemeit. Ti mennyit vettetek észre? :) 
Rátérve a zenére. Nekem kifejezetten tetszik. Szerintem nagyon hasonlít a Closer c. dalukra, de nem a megszokott értelemben. hangulatában, mintha annak az ellentéte lenne, mégis, egy hangyányit misztikus, rávesz arra, hogy vagy ezerszer is meghallhassam. Igen, elsőre nem tetszett (ezért sem kedvelem a klip/dalértékelős videókat, hiszen elsőre annyi dolgot nem vesz észre az ember - akár ezerféle hangzást stb.) Nekem bejött, még a szövege is utalásokkal volt tele. Szeretni fogom, tudom. No de, szerencsémre nem csak egy dalt kaptunk, hanem egy egész minialbumot:



Hű-ha. Az első dolog amit elmondanék, hogy ennek a lemeznek esélyt kell adni. Elsőre nem tűnik nagy durranásnak, ahogy maga a Secret Garden se tűnt. De ez ne csapjon be titeket! A szövegek jók, a dalok meg még jobbak. Nagyon élvezetes volt hallgatni őket. Kicsit még mintha Cosmic Girls érzést is kaptam volna tőle, de a legjobb értelmeben (a Secret / I Wish). Nem konkrétan szövegileg, vagy ritmus, esetleg dallam terén, sokkal inkább hangulatilag. Ez pedig imádtam. 
A dalokat kifejezetten szeretem, ez egy tényleg jó album lett. Minden egyes számnak megvan a maga varázsa. A Butterfly és a Magic lassabbak, de nem lassúak, inkább andalítóak, érzelmeket közvetítenek, a többiek pedig igazán aranyosak, kicsit mégis pörgősebbek. 

A dal: 10/10 A lemez: 10/10



Ugyan nem visszatérés, de meg kell említenem:  

II. Dreamcatcher | 드림캐쳐

Igen, ez még nem visszatérés, de gondolom ezzel a dallal kezdeni fognak valamit. Nos, ezt őszintén merem remélni, mert... nos, nézzétek csak meg: 



Jó ég, eddig ez a legjobb koreó amit tőlük láttam. 
Maga a dal pedig: 


Nos, ha ez nem kerül fel a következő albumra, megölök valakit. Nagyon jól hangzik, nem igaz? Izgalmas, megmaradnak a stílusuk mellett, mégis van benne valami új. Örülök, hogy így döntöttek.  Alig várom a visszatérést a koncertjeik után!


Hű, ennyi lett volna a lányok része? Oké, akkor ugorjunk a fiúkra: 

I. INFINITE | 인피니트
Ohhohó. Végre! Nem mondom, hogy az Infinite a kedvenc együttesem, mert az hazugság lenne. De szeretem őket, és látom azt, hogy na igen, ebben a bandában van valami, ami miatt érthető, hogy nagyon sokan rajonganak értük. Az egyik kedvenc hangom (és nem sok van) itt tevékenykedik: Woohyunról van szó, igen. Tudom, sokan mondják, hogy fele olyan hangja sincs, mint mondjuk Sungyunak, de mint tudjátok ez engem nem is érdekel. Nagyon szeretem Sungyut is, a hangját is, de Woohyun... hát, csak... azta. Valami varázslatos, minden dalban az ő részei kedvenceim (még ha a szóló projektje nem is jött be, kicsit sem). De persze nem csak miatta vártam ezt a visszatérést, hanem azért is, mert az a kpop dal, amit a világon a legjobban szeretek, egy Infinite szám. Méghozzá a Paradise. Nem hiszem, hogy ez valaha meg fog változni, valóban, erősen kétlem. Az a dal (+ szöveg, annak minden értelmével) és a klip minden, ami kreativitás. Na de, nem erről kell áradoznom, hanem meg kellene néznem az új videót. Hát, oké: 


Hm, oké... én csak: 



Nem. A szívem ezt már nem viseli el. Még egy? Komolyan még egy ennyire zseniális klip? Hogy lehet, hogy az Infinite soha, de tényleg soha nem okoz csalódást (oké, nem számítom a cuki, de kötelező kilengéseket - de a dalok legalább jók ott is)? 

Most komolyan, láttátok a videót, ugye? Hát ez remek lett. Az a sok kis jelzés, ami kíséri az egyébként nem mondhatni, hogy egyedi - na de a szerelemben mégis mi egyedi kell, hogy legyen? - történetünket. Ugye tudjuk mind mit várhatunk egy olyan kpop daltól, aminek már a harmadik sora egy dupal: gyere vissza hozzám? Igen. Azonban nem mindegy, hogy a sztorink miképp van tálalva. Itt pedig ismét egy remek körítést kaptunk, leginkább képileg - de azért a szöveg is utal erre bőven. 
Röviden: a párunk szakított, főszereplőnk (a fiú) kidobta a csaj, de már bánja azt. Így most megbánás györti, újra és újra átéli mit tett, s a rémálomban él: majdnem eléri a lányt, aztán pedig felébred.  Ez hogy is néz ki? 
착각처럼 끝이 온 줄 알았어다 망쳐버렸어 eh
서 있는 거 같아 텅 비어 허전해 그저 후회뿐
Azt hittem, itt a vége, mindent tönkretettem. Mozdulatlan állok, üres vagyok, egyetlen társam a magány.

돌려볼게 안아볼게 다시 뜨거웠던 때로
Újra átélem, beléd kapaszkodva, Mint mikor még minden rendben volt.

꿈속에서도 네가 들려
Még álmaimban is téged hallak.


Képeken: 

A legfontosabb: az óra. Az egész videóban mindig ugyanannyi az idő. 

Igen, itt is, L mögött a szekrényen. Miért?

Mert főszereplőnk számára megállt, abban a pillanatban, hogy elhagyta a kedvesét. 
Eztán pedig, szereplőnk mondhatni, egy rémálomban él. Újra átéli amit tett: 

Értelmezésem szerint ez a képsor el kellene, hogy mondja mindezt. Az egyik L már az ajtónál van, a másik még csak akkor szakít a lánnyal. Ez pedig egy végtelen sor kell, hogy legyen.
Így az is, ahogy a megbánás köröz körülötte, ahogy az óra mutatójának kellene: 

De ahogy az óra mutatója, ő maga is megakadt, egy helyben áll.

Ez a képet nem véletlenül vágtam ki így. A végtelenség hatását akartam elérni vele (ugyanis olyan szépen nem lehetett egy képen elkapni, mint L-t, pl.) 

Tehát újra és újra átéli azt is, hogy a lány után rohan, de az arcába csapja az ajtót - de ha jól megnézzük, nem csak erről van szó. Az ajtó mögött egy újabb, ugyanolyan folyosó található. Épp ahogy Seungyu kergeti hiába a lányt,  a végtelen ajtó között, úgy itt sem érhet a nyomába szereplőnk soha, még ha hihetetlen sebességgel halad is. 



Ez a kép pl. gyönyörűen kifejezi, hogy mi történik. Mintha nem csak a fal, de a világ két felén lennének. Nem fogják elérni egymást soha többé. 

Mert mikor már úgy érezné, hogy eléri őt:



Ismét felébred az álmából, ahogy a klipben megannyiszor, mikor épp közel kerülne pl.:

És azonnal mit látunk: 

Szereplőnk felriad az álomból - soha nem fogja elérni kedvesét. Végül pedig, mikor a hely, melyen keresztül Sungyeol nézte (élte át újra) az eseményeket...: 


... helyreáll (mint látjuk), úgy az egész ismét elkezdődik elöről.


Nos, nekem ezt jelentette ez a kip. És nagyon szerettem, őszintén. Még mindig nem veri nálam a Paradise s a Bad, de tényleg nagyon jól sikerült, imádtam!
A zene elsőre nem fogott meg igazán, kb. úgy voltam vele mint az Oh My Girl dalával, de most már nem mondhatom, hogy szívesen kapcsolok el róla. Igazán remek lett. 

De van ám albumunk is! Nézzük: 



Na, itt már bajban voltam. Nem, nem azért amit gondoltok. De talán említettem már, nagyon nem bírom, mikor szólókat kapnak a tagok. Vagyis, de. Áh, hogy magyarázzam ezt értelmesen? Egy minialbumon ki nem állhatom, mert nem azért fizetek, hogy mikor a banda dalait akarom hallani, akkor 4-5-6 számból min. 2 (tegyük fel) egy olyan tag hangja legyen, amit annyira nem kedvelek. Mondjuk pl. nem biztos, hogy Sehun (bármennyire szeretem) lassú balladáját sokáig tudnám hallgatni. Ugye mindenki emlékszik még?



(Csak, hogy fair legyek, és a saját kedvenc bandámat égessem - de nem, nem csak ő jut eszembe.)

Na most, ez egy nagylemezen még azt mondom el is megy, kivéve ha nyolcszáz tag van, mint mondjuk ahogy (csak h szintén fair legyek) az EXO volt kezdetekkor. Na de... itt mi volt a helyzet? Nem nagyon különbözött. A tagok szólóit nem kedvelem túlzottan, én ennek leginkább az az oka, ezen tagoknak nem szeretem kifejezetten a hangját. Egy közös dalban természetesen semmi bajom se lenne velük, mert nem, ismétlem, nem azt mondom, hogy nincs hangjuk, vagy tehetségtelenek, stb.stb., hanem hogy én személy szerint nem szeretem őket annyira, hogy szólósként is (pl.) megvegyem a lemezüket. Mert pl. egy közös dalban megtalálják az adott személy hangjának illő részt, nem kell olyan helyeken is énekelni, amihez nem illik. Stb. Erről ennyit. 

De egyébként? Ha nem számítom azt a 3 dalt, akkor... hűha. Ez talán a fiúk legjobb lemeze. Nem túlzok, tényleg minőség dalokat kaptunk, és nem hangilag. Az Infinite mindig is jeleskedett az úgynevezett harmóniában, és az érzelmekben - szerintem -, de nem mindig kaptak olyan zenét (a promós dalokat leszámítva), amiket tényleg szeretni tudtam. Sőt, akadt pár, amiket a hátam közepére se kívánok (Infinite rajongók, nagy levegő, emlékezzetek mit érzek a WOLF vagy a KKP iránt. :D), ez pedig főképp a nagylemezekre jellemző. Az első album, nos, kicsit izé, kisfiús lett szerintem. Ezzel nincs is baj, ha a dalok erősek. Ez is egy stílus, igen. De, hát... ott nem volt minden dal erős. A szövegektől kínomban pirulni tudok, egyedül a hangok tartják bennem az életet. A második nagylemez szerény véleményem szerint a legrosszabb anyag, amit kiadtak a kezeik közül. Egyetlen számot szeretek róla, az is a Last Romeo, tehát a promós szám (aminek ugye kötelező jónak lennie). Amivel a legtöbb bajom van, az maga az alapzene. Némelyik számomra hallgathatatlan. Egyszerűen... tudom, gonosz vagyok, de nem megy. A mai napig képtelen vagyok élvezetten végighallgatni azt az albumot. Pedig annyi más remek dal akad még az Infinite listáján. Hihetetlen.

Viszont ez a lemez, na ez nagyon jó lett. Egyrészt: színes. Egyáltalán nem unalmas, megannyi stílus, érzés és mondanivaló keveredik a lemezen, mégis teljes az összhang, kivéve talán az I Hate c. dalt (de ez is csak minimálisna tér el a többitől), ami pedig igazán frissnek hat a megszokott számok mellett. A kedvencem a 분다 , I Hate, 기도... te jó ég, nem tudok választani. Ezeket nagyon szeretem, de az összes többi is nagyon jó lett! Hallgassátok meg őket, adjatok nekik esélyt! :)

A dal: 10/10

A lemez: 10/9

II. BLOCK B | 블락비

Oké, ez a visszatérés meglepett. Fogalmam sincs miért nem számítottam rá, de valahogy ezer dolgom mellett elfelejtettem. De, most itt vagyok, lássuk: 

Nos, hogy is mondjam. Nekem ez annyira nem jött be. Nagyon szép. Mind a videó, mind a dal. Tetszik is, fogom hallgatni, ez biztos. De nem hiszem, hogy nagy kedvenc lesz. Egész szépen halad a szám előre, de valahogy minden refrénnél vártam, hogy na, akkor most nagyot fog ütni. Aztán valahogy soha nem ütött. Lehet, hogy velem van a baj, de annyira nem... ez most nem. Ami pedig a legjobban szíven ütött, hogy cseppet sem tetszett PO része. Nagyon szeretem a hangját, de itt, főleg énekelve, nos, nekem nem tetszett. Ha másképp hallom, nem pont ott, nem épp annál a résznél, amitől a legtöbb hatást vártam, talán. De nekem ez ahelyett, hogy emelt volna a dalon, rontott azon. Szeretem őt, de most nem jött be. Ezzel szemben Zico része valóban meglepően jól sikerült, főleg mert Jaehyo részét alapozta meg. Az nagyon jól jött ki. 

De van itt még egy album is: 




Oké, mint láthatjátok, ez a lemez is tele van szólókkal. És nem szeretem szinte egyiket sem. És fogalmam sincs, hogy miért, mikor Jaehyo hangját kifejezetten kedvelem alapjáraton. Csak hát az ő dala annyira nagyon-nagyon-nagyon lagymatag volt, hogy azt már nem tudtam elviselni. Pedig gyerekek, én balladás vagyok. Szóval az már mond valamit. Viszont B. Bomb dala egész jól sikerült, azt még meg is szerethetem. 

A My Zone, az 일방적이야 nagyon jók lettek, imádom őket. Van bennük egyéniség, és mégis igazán Block B mindkettő. Ami pedig tényleg nagyot rúg a lemezen, az a Shall We Dance. Tudom, már megjelent kiselemezen - és ez nem is véletlen. Tényleg jó lett. 

A dal: 10/7,5

Az album: 10/8

II. STRAY KIDS |  스트레이 키즈

Szerettem volna még megemlíteni a Stray Kids nevű... nem is tudom mit. Még nem debütáltak, de kiadtak egy lemezt (Mixtape). Viszont nem tudom, hogy meg kellene-e említeni őket a rendes heti visszatérések között, főleg, hogy még... valóban nem is debütáltak. De azért nézzünk rájuk:

(Erről a dalról kicsit lejjebb.)

Annyit elmondanék - ha még az évzáróból nem lett volna világos -, hogy imádom a Hellevator c. dalt. Nem, nem is imádom, istenítem. Képes voltam napokig folyamatosan hallgatni, halálosan komolyan. Általában nem kedvelem a "refréntelen" számokat, de itt a dal és a refrén helyén (nem is tudom) éneklő fiú hangja annyira elüt egymástól, annyira éles, hogy... hű! Mindezek mellett a szövege is pompás lett, maga a Hellevator szó pedig (még ha nem is ők találták ki) zseniális.

Íme, itt a lemez. Pontosabban a Mixtape. Hogy őszinte legyek, ez elég jól sikerült. Nem tetszik minden dal, de pl. a School Life több mint hangulatos (és igaz), nekem talán a kedvencem.
Young Wings szövege inspiráló, de itt már volt egy-két problémám, inkébb hangilag. Egy-két tag furának tűnt nekem (bocs,  de nem tudom a neveket), a rap pedig néhol túlságosan erőszakosnak hatott. Nem úgy mint a Hellevator esetében, ahol a dal meg is kívánta azt, itt kicsit soknak tűnt nekem. 

A YAYAYA nagyon jól sikerült! Imádom! Hát mi ez a rock behatás? Aztamindenit! Aztán máris hirtelen váltás és némi hiphop? Hű, imádom az ilyesmit. Itt pl. a rap nagyon jól jött ki, mert a dal hangulata is megkövetelte a feszesebb hangvételt. Az énekhangok kifejezetten jók voltak. A visszhang elsőre idegesített, de végül tényleg olyan jó régi mixtape hangulatot adott. Őszintén, imádom.
A 4419 nem lesz a kedvencem. Jól hangzik, de nekem valamiért egyből az jutott eszembe, hogy ilyen hallottam már valahol. Az elő refrénre ez az érzés majdnem eltűnt, mégsem hiszem, hogy nagy kedvencem lesz. Nem fogom átugorni, ha ezt a lemezt hallgatom, de... jah. 

A Grrr pedig az a szám, amit nagyon szeretnék szeretni. Nagyon-nagyon. De nem megy. Ha csak a refrén ne lenne... vagy mi. A tánc okés, kicsit még fejlődnek a fiúk, gyakorolnak és meg se kottyan nekik a színpad. De ez a dal most... nekem nem. Még nem, esetleg kicsit később ránézek. És ez lesz az egyetlen dal, amit tlaán tényleg átugok ha a lemezt hallgatom. (Jézus, az EOMEONA rész szörnyű!) 
Nem tudom, nem akarom értékelni a fiúkat, még nem is debütáltak. De nekem tetszett a lemez, hallgassátok meg ti is! :) 
Nos, azt hiszem erre a hétre ennyi lenne. Nem volt valami sok visszatérés, nem igaz? Sajnos. Viszont kifejezetten tetszettek, szóval nincs semmi baj. 
A hét dala: Secret Garden A hét albuma: Secret Garden 
Mit várhatunk a következő hétre?  EXID JBJ The East Light Chungha Jang Wooyoung

Girlkind

Akkor mára ennyi. Ti mit gondoltok? :)