Élet Koreában 4. - Jjimjilbang | 찜질방

Ez egy igazán érdekes bejegyzés...na jó, nem a bejegyzés érdekes, hanem maga a téma, hiszen olyasmit érint, amiről nem mindenkinek van jó véleménye.

A Jjimjilbang | 찜질방 vagy "közösfürdő" egy, sokak számára rettegett hely, ami nem kifejezetten csalogatja a külföldi látogatókat - tisztelet a kivételnek. Hogy miért is van ez?

Mi magunk azt gondoljuk, hogy nem jelenthet kihívást számunkra a "közös" fürdő, hiszem szerény országunkban is nagy kultusza van a fürdőzésnek - ám tévedünk. Rengeteg dorama képkockáin villantak már fel eme fürdő/szauna,gondoljunk csak a sok jelenetre amit láttunk.

A hangulat teljesen olyan, semmi különbség sincs, kivéve... ha nem ázsiai vagy. Akkor kezdődnek azok a pillantok, mikor ki akarsz lépni a bőrödből.

Az első alkalom, mikor Jjimjilbangba látogattam, kínai barátommal, Nathannal tettem, méghozzá Busanban. Szegénykém, egyedül foglalt le mindent, de hát neki voltak már ismerősei, kik korábban érkeztek az országba, ebbe a suliba, és ajánlottak számára egy-két helyet. Ez is egy volt közülük.

Emlékszem, mennyire random volt a kirándulásunk, semminek sem néztünk utána, az utcán kellett Wifi-re vadászni, mert soha nem tudtuk, hogy merre kell menni. Nagyon vicces volt, tényleg!

Nos, első nap, miután megnéztük a nagy busani tűzijátékokat, ebben a jjimjilbangban aludtunk. Eléggé féltem, hogy mi fog rám várni, mert hallottam, hogy ezekben a közös fürdőkben mindenki meztelen.

Úgy is volt.

De kezdjük az elejétől! Maga az épület nagyon meglepett. Mindössze annyit tudtam, hogy 10.000 wont fogunk mindössze költeni, egyetlen éjszakáért, ami pofátlanul olcsó volt. Mikor pedig megláttam az épületet, éreztem, hogy ez valóban túl olcsó. Na, benn pedig...

Mintha valami öt csillagos hotelban lettünk volna. A portán kellett kulcsot (szekrényhez) és ruhát kérni (amiben úgy néztünk ki, mint két nyomorult krumpliszsák). Mindenki ugyanolyan ruhákat kapott, én rózsaszínt, Nathan pedig kéket, értelem szerűen. És néha jól is jött hogy legalább ruha alapján meg tudtam különböztetni az embereket - mert egyszer-kétszer kerültem volna érdekes szituációba,  ugyanis nem tudtam eldönteni, hogy férfit, vagy nőt látok-e. S higgyétek el, nem velem volt a baj.

(A jobb oldali krumpliszsák lenne szerény személyem. Vicces volt az öltözék, és nem is az a lényege, hogy hűűű de divatosak legyünk. A célnak megfelelt, totálisan, na meg olyan ruhában lenni, mint a többiek? Remek volt!)

Na szóval. A jjimjilbang általában több szintre van elosztva, s alul található a rész, ahol mindenki alszik, míg feljebb külön férfi s női fürdők, meleg, langyos, hideg vízzel telt medencékkel. Ez ott is így volt, s olyan minőségben, hogy csak esett lefelé az állam.

Először is, meg kellett küzdenem azzal, hogy az alapvető bámulás ehhez képest semmi sem volt. A néniktől elkezdve a kisgyerekekig, mindenki együtt, pucéran, még be is terpesztve, ami totál sokkolt belül - amellett, hogy rá kellett jönnöm, hogy mennyire prűdek is vagyunk mi. Furcsa, mert kifelé már szinte a fejük tetejéig gombolják a garbóikat, de egymás között, a nők nagyon nyíltak. Korlátok nélkül beszélgetnek bármiről, úgy hogy közben meztelenek és akár égbe vetett lábakkal.  Nekem ez nagyon furcsa volt, mert felénk pl. a nők akár hasig érő kivágásokkal mászkálnak, de nem tudnám elképzelni, hogy idegenek előtt totál pucérra vetkőzzenek. Még nők közt sem.

Nos, nekem ezzel nem volt bajom, mégis megmaradt bennem egy kis tartás, de ezt talán az is okozta, hogy mindenki bámult, nem is kicsit. Ettől aztán még bizonytalanabb lettem, de ahogy azt kell, igyekeztem nem foglalkozni vele. Értelme nincs felhúzni magam, mert az csak még nagyobb látványosság lenne, s azok is odafordulnának, akik addig véletlenül a zuhannyal voltak elfoglalva.

No igen. Először le kell zuhanyozni - nyilván! -, lehet választani sós, és édes víz közül s ingyen hozhatsz el kis csomagokat egy "raktárból". Ilyen kis műanyag kosarak, tele samponnal, tusfürdővel, meg olyan dolgokkal amikről még nem is hallottam. No, ezeket felvéve - két kicsi törölközővel -, bevonultam a fürdőbe, természetesen már mezítelenül, és igyekeztem ideges mosollyal nyugtázni a pillantásokat, amik lyukat égettek testem minden részébe - kivéve miket eltakartam a kicsi - zsepi méretű törölközővel. Sajna nem tudtam levetkőzni a szégyenérzetem. Mégis csak idegen emberek voltak!

Nos, zuhany után, ami tényleg alapos volt mindenkinek - egymás hátának mosását meg sem említve, végre elértem a fürdőig. Volt jéghideg, hideg, langyos, meleg, forró. Érdemes mindet kipróbálni, de persze csak óvatosan, mert ha azt mondom a víz forró, akkor az úgy is értem, engem az ájulás kapott el többször. Emellett rengeteg szauna van, válogatni se lehetne több félét, ezek pedig mind-mind nagyon jót tesznek a bőrnek, nem hülyeség ám az egész. Az emberek, ha tehetik, hetente többször is jönnek. Ezzel is erősítik a megszállottan imádott "közösségi" érzést. Ettől szociálisabbnak érzik magukat. Családok jönnek, anyák-lányaik, felnőtt nők kisgyerekekkel - ilyenkor a kicsi fiúk is a nőkkel vannak, ha az apa valamiért nincs ott, vagy tudja a fene mit művel.

Háát, ezen az első helyen nem éreztem magam annyira jól. Jó volt, mert hazudnék ha azt mondanám, hogy nem, de valahogy idegen volt az egész. Az egyetlen jó az volt, mikor alvás előtt nagyon sokat beszélgettünk, többek közt a magyar nyelvről s hogy mennyire nehéz, amiből aztán sok vicc született, mint pl a "kutyából nem lesz szalonna" megjegyzésem elmagyarázása...

 [A koreai emberekkel erről soha nem lehetett beszélgetni, mert szent hitük szerint a koreainál semmi sem lehet nehezebb, se jobb. Ezzel szemben a kínaiak fel sem figyelnek, ha kínaiul szólunk hozzájuk, szerintük azt a nyelvet fél év alatt el lehet sajátítani - na de ha valaki írni is tud, az meglepi őket. De nem úgy reagálnak, mint a koreaiak, aki szerint a hangult is NEHÉZ elsajátítani, hanem elismerőek, hisz az ismerőseim háromnegyede a kínai jeleket leírni nem tudja, csak felismerni, hisz annyit gépelnek már. (S akkor is pinyin-t használnak.) Ez a tulajdonság sokkal szimpatikusabb volt bennük, így tényleg közel kerültem az itteni kínai közösséghez.]

Ami nagyon-nagyon tetszett, az a fenti képen látható csodálatos, több mint csodálatos kilátás. Erre ébredtünk hajnalban, én pedig le is kaptam. Mögöttem azonnal feltűnt egy néni, aki szigorú hangon szólított fel arra, hogy "tilos képeket csinálni". Mikor megfordultam, egyből elhallgatott, majd kínosan pislogott, hogy most akkor mit tegyen. Mikor pedig bocsánatot kértem, azt se tudta hová legyen. 

Itt pedig Pókeber Nathan látható, mikor nyaggatásra kimentünk, hogy megcsodálhassam a hidat üveg nélkül is. Nem látszik, de a fal nagyon magas volt, s ő egy előrébb lévő részen ugrott (!) fel. A mai napig nem értem, hogy csinálta.

A második alkalommal egy vidéki helyre mentem el két lánnyal. Több sráccal is összefutottunk a sulinkból, s mikor a bejelentkezéskor problémáim adódtak az amúgy nagyon kedves nő tájszólásával, azonnal segítettek. Itt sokkal kedvesebbek voltak az emberek, mint a nagyvárosban. Mondjuk több pillantást is kaptunk, de nem óhajtottam foglalkozni vele. Itt is ugyanaz történt, mint az elsőben, csak jobban megnéztek az emberek.

Viszont egy remek élményem is volt. Három kislánnyal futottunk össze, akik próbáltak kommunikálni velünk, ami csodák csodájára egész jól ment. Talán hat-hét éves lehetett a legkedvesebb lány, aki szintén meztelenül ugrándozott előttem - én pedig igyekeztem nem bámulni, mi nehezen ment. Még mindig nagyon furcsa, hogy mennyire nyitottak ilyen szempontból, még idegenek előtt is. De, nincs semmi jogom azt mondani, hogy ez rossz lenne, vagy jó. Ilyenek és kész, én pedig más, nincs ezzel semmi baj.

Tehát, mikor elkezdtem beszélgetni vele - az öltöző részben, mi nagyon nagy, ingyen hajszárítóval, s mindennel felszerelve -, egy kisebb padra ültünk, s a nők egyből gyanúsan kezdtek szemlélni, nem akarok-e kárt tenni a gyerekben. (Sóhaj.) Nagy nehezen elkommunikáltunk, s eszméletlen édes volt a kislány, így, mikor megmutattam neki, hogyan kell azt a...fogalmam sincs mi a neve ennek a játéknak, de ismeritek mind... tudjátok, valami piros pacsi lehet a neve...azt hiszem. Mikor valakinek lenn van a két keze, s megpróbálja megcsapni annak a kezét, aki fenn tartja. Na ekkor... a nénik elmosolyodtak! Nem nagyon értem még ilyesmit! Azok után nem bámultak rám furán, inkább kedvesen, hisz a kislány össze vissza követett - bár ami fura volt, hogy már annyi idősen is megszállottan mérte a súlyát, ami konkrét nem is volt neki. Az anyák is folyton mérték magukat, voltak akik többször is, hátha fürdőzés után fogytak, vagy nem tudom. A gyerekek is ezt tették, akiknek volt már annyi sütnivalójuk, hogy mit is jelent mérlegre állni.

Na, szóval. Ezek után már sokkal jobb kedvvel mentem fürdeni. Remek volt, még akkor is, ha továbbra is szégyenlősen vonultam egyik medencéből a másikba. Valahol belül feszélyezett a helyzet, de biztos vagyok benne, hogy ehhez is hozzá lehet szokni. DE! A medencében is voltak nénik, akik beszélgetni kezdtek velem, ami nagyon jól esett, főleg hogy meg sem ütköztek azon, hogy tudok válaszolni - sőt, egész lassan beszéltek magukhoz képest, hogy megértsem őket. Nagyon élveztem.

Az alvást, egy nagy, közös helyiségben kell elképzelni, padlófűtéssel, s tágas bensővel. Itt található általában két külön szoba, egy a nőknek, egy a férfiaknak - de általában mindenki együtt alszik. Bizonyos helyeken lepedőket lehet kapni, de vannak ahol mini "matracot", "futont" adnak, s jobb helyeken mind a kettőt. A padló meleg, így az emberek nem fáznak, s hozzá is szoktak a földön alváshoz. Hogy őszinte legyek, én nagyon nem vagyok oda ezért, s nem is tudtam soha jól aludni a földön, állandóan felkeltem - nem csak itt tapasztaltam ezt meg -, s szörnyen fáradt voltam reggelente. Imádom, ahogy az öreg mondják: manapság azért alszanak ágyon az emberek, mert elpuhultak. 

Hát, inkább vagyok elpuhult, mint hogy képtelen legyek bármire. Mondjuk a hátam azóta soha nem fáj, hogy még a kollégiumi ágyunk is körülbelül egy fa lap, minimális matraccal. Nem viccelek és nem is túlzok, 3-4 cm a matrac átmérője s olyan kemény az ágy, mintha csak egy asztal lenne. 

A helyiségben ahol aludni lehet, több "étterem" szerű hely is van, na meg kicsi bolt. Az emberek valamiért imádnak főtt tojást enni, de az egyéb nyalánkságok is szóba jöhetnek, mint a Bingsu s társaik. Számukra ez gyakorta egy nagyon jó családi kikapcsolódás, mert ugyanannyi férfit láttam mint nőt, munkanapokon is. 

Vannak helyek, ahol zene is szól, persze Kpop számok, mi más. Az ilyen helyiségekben vannak masszázs székek, száraz-szauna szobák, természetesen TV-vel, és egyebekkel. Tényleg nagyon sok lehetőségünk van csupán 10.000 (vidéken csak 7000 volt)  wonért cserébe. Ez szinte hihetetlen! Ha ide érkeztek, ne hagyjátok ki, mert sokkal jobban megéri mint egy szálloda. Sokkal, de sokkal jobban! 

Nos, összességében annyit mondhatok, hogy maga a jjimjilbang egy remek lehetőség arra, hogy beleízleljetek az igazi koreai kultúrába, senki se hagyja ki!

Ez egy olyan része a koreai kultúrának, melyet ha kihagysz, nem érzed át teljesen a légkört, ami belengi a még mindig csodásnak és misztikusnak titulált országot. Itt is megmutatkozik az, amit ők nagyon fontosnak tartanak, a szociális kapcsolatok ápolása. Szeretnek közösségbe járni, ha pedig nem, akkor is muszáj nekik, mert ha nem vagy egy kisebb-nagyobb csoport tagja, akkor az szégyenfoltnak minősül, s végül pedig retteghetsz attól, hogy egyedül maradsz. Ettől pedig mindenki retteg. Nos, a Jjimjilbang ennek tökéletes példája, mindamellett, hogy egészséges, és remek kikapcsolódást és szórakozást nyújthat az egész családnak! Erre az élményre 10 pontot adok a 10-ből!

A végére pedig egy cuki személyes tapasztalat...

No, már lefekvéshez készülődtem, de sehogy sem jött álom a szememre. A második helyen voltunk épp, s voltunk annyira bolondok, hogy az ablak mellé telepedtünk le. Hát, ott pedig egyre hidegebb lett, mert ugye jött be a levegő a csodás hőszigetelés miatt. Ez még rendben is volt, de itt nem takarót kaptunk, hanem matracot. Ez a matrac alig pár centi vastag volt, akár egy merev takaró, ami kocsonyássá fagyott. Addig fajult a dolog, hogy felmentem a törölközőmért (amit az első esetből tanulva vittem magammal, hogy legalább meg tudjam törölni magam, ne pedig indián módjára kelljen levernem a nedvességet magamról) s azzal takartam be magam. Nem sokat segített - s a földön alvást se nekem találták ki. Na, hajnali 3 körül elszenderedtem, de úgy, ahogy mindig mikor a földre kell feküdnöm. Öt percenként felriadtam arra, hogy megfagyok, s hogy hallok valami zajt. Mellettem feküdt egy nagyon rémisztő pasi, alig öt centire, s folyamatosan éreztem, hogy bámult, amitől levert a hideg veríték.. Nos, mire a fáradtság végleg elnyelt, s le tudtam hunyni a szemem, egyszer csak valami irdatlan zajra riadtam fel, majd sikoltozásokat és sírást hallottam. Egy másodpercen belül felfogtam, hogy tűzriadó volt. Azon nyomban megkerestem a szemüvegem (fürdőbe mentünk, szóval kellett), felkaptam, felpattantam majd a barátaim cuccait is felkaptam, mikor szegények még azt se tudták hol voltak. Ezt nagyjából fél perc leforgása alatt, majd máris kijáratot kerestem. 

Aztán kiderült, hogy hamis volt.

Aztán az, hogy a sikoltozók nem gyerekek, és nem is nők voltak. Tanulók a sulimból. 

Aztán röhögve feküdtem le, elkönyvelve, hogy életem egyik legrosszabb éjszakáján estem túl. Annyira nevetnem kellett, hogy néhányan csúnyán néztek rám. Még fázni is elfelejtettem. Eszembe jutott a két nappal azelőtti Kultúra Est, ahol egy olasz lányt kellett játszanom. Nagyon sokat gyakoroltunk rá, és az egyik legjobb, legviccesebb műsort adtuk! Félelmetes, maffia család lánya voltam, s amint a szövegem utolsó pontjához értem, megszólalt valami. Mire befejeztem, hatalmas riadó volt ami miatt megszakadt az egész előadásunk. Csak az én csoportom előadása nem került felvételre. Mert volt egy...

Egy hamis tűzriadó. 

Aztán eszembe jutott az egy hónappal azelőtt történt estém a kollégiumban. Lefürödtem, felmásztam az ágyamra - még törölközőben -, mert kerestem valamit. Aztán hirtelen megszólalt a riasztó. Tűz van, tűz van - gondoltam. Felkaptam hát magamra a hosszú kabátom, majd lefelé rohantam a harmadik emeletről. Odalenn egy csomó diák sorakozott, felöltözve. Roppant kínos volt, ahogy lenéztem magamra, és ott álltam nagyjából egy szál semmiben, csak hogy megtudjam, hogy mindez...

Egy hamis tűzriadó.

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Legközelebb, ha tűz üt ki, én kb. csak...

Ha pedig megtalálom, aki ezért felelős volt...

viccelek

....

...

..

.

tényleg