A végtelenül fénylő tavaszi napjaink...
Úgy tűnt a sötétség soha nem tűnik majd el,
De most új jövő közeleg, hát viszlát!
A fehér égbolt alatt álmodok tovább.
Az éj csillagait követem,
Talán el is érem,
Nem adom fel, és tovább megyek,
Talán láthatom,
Lassan haladok, s az is rendben van, ha nehéz lesz.
Már csak az is boldoggá tesz, ha elképzelem,
Majdnem megérinthetem, s mindez csodás.
Lépésről lépésre követem az álmom,
Egy nap pedig sikerrel járok majd.
A végtelenül fénylő tavaszi napjaink...
Úgy tűnt a sötétség soha nem tűnik majd el,
De most új jövő közeleg, hát viszlát!
Magabiztosan sétálok tovább.
Az égbolt alatt,
A virágokkal tűzdelt út tetején,
Új napok közelednek, hát viszlát!
A Hold fénye alatt akarok tovább álmodni!
Az égen szállva jövök hozzád,
Csak azt mondom magamnak, nem szabad feladni, nem szabad megállni!
Nem érdekel, ha sok időbe is kerül,
Valóra váltom az álmaimat!
Mikor a jövő, miről álmodtam, homályossá válik,
Mikor ideges leszek, mert nem látom az út végét,
Elsuttogok egy varázslatot:
"Egy nap képes leszel rá!"
A végtelenül fénylő tavaszi napjaink...
Úgy tűnt a sötétség soha nem tűnik majd el,
De most új jövő közeleg, hát viszlát!
A fehér égbolt alatt álmodok tovább.
Már tudom, hogy képes vagyok rá,
A fényem elér majd téged is,
Az ég alatt, kedvesem.
A végtelenül fénylő tavaszi napjaink...
Úgy tűnt a sötétség soha nem tűnik majd el,
De most új jövő közeleg, hát viszlát!
Magabiztosan fogok haladni.
A fehér égbolt alatt,
A virágokkal tűzdelt út tetején,
Új napok közelednek, hát viszlát!
A Hold fénye alatt akarok tovább álmodni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése