MC Mong & HUH GAK ~ Happiest Time [내 생애 가장 행복한 시간] | [Miss Me or Diss Me]

Igen, ilyen voltam akkoriban, hatalmas...
Megőrültem a pénzért, micsoda mocskos időszak.
A fiú, kinek semmije sem volt, végre szerzett valamit,
A végtelen kapzsiság vonzóvá vált.

A nőügyek gyarapodtak, nem tiszteltem senkit,
Egy szörnyeteggé váltam,
Megástam a saját sírom,
S az emberek egyesével hagytak el.


Vettem egy órát több ezerért, egy hatalmas lakosztályt,
Egy karaoke gépet több tízezerért,
Pénzt adományoztam gondolkodás nélkül, imádkoztam hit nélkül.
A hullámok pedig összecsaptak a fejem felett.

Furcsa, de már nem hiányolom azokat a napokat,
Hisz itt vagy velem, így nem félek semmitől.
Te, ki tényleg mindent beleadsz mindenbe, ki soha nem hagyod magad,
Így végül nem kell mocskosnak éreznem magam.

Szeretet nélkül, emberségem kimutatása nélkül,
Teljesen magamra maradtam.
Szembeszálltam a széllel, s még a te neved is kitöröltem,
Később pedig sírva kiáltottam, hogy szeretlek,
Mikor közös életünk legszebb perceit kellett volna élnünk.

Botrányt botrány követett, a rajongók pedig elhagytak,
Már azt sem tudtam, mi volt a divat.
Végül édesanyámnak is el kellett rejtőznie velem együtt,
Számára csak az ima nyújtott békét.

Ne hallgasd titokban a dalaimat,
Ne hullasd csendben könnyeidet,
Egy kis időre van szükséged, s minden rendben lesz...
Én vagyok a szüleim legnagyobb szégyene.

Minél többet tűnök fel a tv-ben,
Minél kevesebb ember érdeklődik irántam...
Irántam, kinek hiba volt énekessé válnia...
Pont akkora büntetést érdemlek, mint amennyire szerettek engem.

Szeretet nélkül, emberségem kimutatása nélkül,
Teljesen magamra maradtam.
Szembeszálltam a széllel, s még a te neved is kitöröltem,
Később pedig sírva kiáltottam, hogy szeretlek,
Mikor közös életünk legszebb perceit kellett volna élnünk.

Mikor felnézek az égre, szavakat suttogok feléd,
Az út végén vár az utolsó szerelem,
Semmi vagyok nélküled,
Semmi vagyok nélküled,
Szeretlek.

Mikor látom, hogy titokban sírt,
Újra élni akarok,
Vele szeretnék újra élni,
Vele, ki bármikor meglát, mindig rám mosolyog.

Az ég felé kiáltok,
Sírva kiáltottam, hogy szeretlek,
Mikor közös életünk legszebb perceit kellett volna élnünk.

[Igen, ilyen voltam akkoriban, hatalmas...

Furcsa, de már nem hiányolom azokat a napokat,
Hisz itt vagy velem, így nem félek semmitől.]