Nézz rám!
Mindig ilyenek voltunk, elfordultunk egymástól, amint összevesztünk.
Minden este hátat fordítottam neked...
A szél nem fújt, mégis fáztunk s midig ez ismétlődött.
Most nézz rám!
Miért érezlek magam körül még akkor is, ha nem vagy mellettem?
Nem értem...
Megragadod a sebeimet, majd még mélyebbre férkőzöl.
Úgy teszel, mintha mit sem tudnál, s csak mosolyogsz.
Miért toporgunk egy helyben?
Már nem fordulhatunk vissza, pedig ebbe a helyzetbe lassan beleőrülök.
Miért kerülünk egyre közelebb a véghez?
Állj! Nézz rám!
Nézz rám, most!
Álljunk meg itt. Nézz rám!
Ez nem helyes.
Nem fejezhetjük be így.
Hová mész? Fordulj meg, és nézz rám!
Ne mozduj s nézz rám!
Elég néhány szó, egyetlen pillanat, hogy megsebezzük a másikat.
A valóságban ez a pár év röpke perceknek tűnik.
Mindegy mit teszünk, ezt bánni fogjuk.
Egymást cibálva haladunk ellentétes irányba...
Nézz vissza rám, s állj meg!
Lassan rosszabbak vagyunk, mint az ellenségek, s tudjuk, a kifogások feleslegesek.
Miért ismételgetjük ugyanazokat a szavakat?
Már magamhoz sem tudlak ölelni...
Miért haladunk más irányba?
Állj! Nézz rám!
Nézz rám, most!
Álljunk meg itt. Nézz rám!
Ez nem helyes.
Nem fejezhetjük be így.
Hová mész? Fordulj meg, és nézz rám!
Maradj s nézz rám!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése