Đông Nhi ~ Tìm Anh

A világom sötétségbe borult,
Mindössze a szél zörgette faleveleket hangja ér el.
Könnyes szemeimmel csak a ködöt látom.
Miért nem vagy mellettem?
Még mindig rád várok..
Úgy teszek, mintha valahol a ködben rejtőznél.


A Hol is szinte eltűnik...
Talán hozzám hasonlóan elveszítette a lelkét?
A szél sem látogat el hozzám ma este, mégis fázok.
Miért nem vagy itt velem?

A sötétben találtalak,
Ahogy az emlékeim felrémlenek.
Lejárt az időnk, a szép idők elmúltak, belefúltak a fájdalomba.

Megbántam, hogy szerettelek,
Hogy neked adtam a lelkem, minden szeretetem.
A köddel együtt halványulok el.

Mikor megteltek szemeim könnyekkel,
Már tudtam, hogy hibáztam.
A szél tovasodorta a szerelmem,
S egyedül maradtam, belefúlva a múltba.

A sötétben találtalak,
Ahogy az emlékeim felrémlenek.
Lejárt az időnk, a szép idők elmúltak,
Belefúlok a fájdalomba.