Đông Nhi ~ Khóc

A szerelem elmúlt, én pedig egyedül maradtam,
Emlékezve a napokra, mikor még fiatalok voltunk.
Ám a szél ködbe sodort minket, eltakarva a Napot, mi fényt adott.
Itt fekve, hallom, ahogy a szívem könnyei kicsordulnak.

Hát miért utasítja el az igazságot a szívem?
Miért vár még mindig a visszatértedre?
Mióta elmentél, az eső elárasztja a lelkem, eláztatja a szívem, tele könnyekkel.


Miattad hullanak a könnyeim,
Még ha tudom is, hogy nem térsz vissza.
A sebeimre hullanak, majd beleolvadnak a fájdalmamba.
Miért sírok? Miért vágyakozom még mindig?
Még akkor is, ha tudom, már rég megváltoztál.

Miattad hullanak a könnyeim,
Hisz már csak az álmaimban láthatlak
Eltűntél, s elvittél mindent, még az élni akarásomat is.
Még ha tudom is, hogy nem fogsz visszatérni, szeretlek.
Még akkor is, ha tudom, nem fogsz rám gondolni, egyszer sem.

Hagyd a bánatot, hagyd a könnyeket
Miért nem engeded el a szerelmünket,
Miért nem hagyod, hogy tovaszálljon?
Mikor könnyeid felszáradnak, egy jelet kapsz, vége a szerelmünknek.
Bár fáj, hogy messze vagy tőlem, felesleges lenne hiányolnom téged.
A világ végtelen, s majd elmossa a fájdalmad.
Még mindig csendesen sírsz...
Az éjek magányosak? Miért vár a szíved egy reménytelen szerelemre?
Tudod, hogy nem fogok visszatérni,
Az összes ígéret mit tettem, hazugság volt.
Most már csak sírni tudsz, ennyit tehetsz.
Miért nem feledsz el? Így a könnyek s a bánat nem érik el sápadt arcodat.
Nem az vagyok, kinek mondtam magam, nem vagyok olyan, mint régen.
Kéz a kézben sétálni? Ez már csak emlék.
Nem tudnál egyszerűen elfejeteni? Olyan vagyok mint a szél, játszadozok a felhőkkel, majd rájövök, hogy tovább kell haladnom.
A szerelmünk értelmetlen, s ahogy a szél, én is tova fogok szállni.
Ne hibáztass, mert a szél maga is érzelmek nélküli.
Ez az első szerelem, a fájdalom könnyei hullanak.
Találd hát meg a saját utad, ahogy én magam is új életre leltem.
Kedvesem, sírj, hogy elfedhesd a bánatot, a fájdalmat és engem.
Hát sírj csak...

Miattad hullanak a könnyeim,
Még ha tudom is, hogy nem térsz vissza.
A sebeimre hullanak, majd beleolvadnak a fájdalmamba.
Miért sírok? Miért vágyakozom még mindig?
Még akkor is, ha tudom, már rég megváltoztál.

Miattad hullanak a könnyeim,
Hisz már csak az álmaimban láthatlak
Eltűntél, s elvittél mindent, még az élni akarásomat is.
Még ha tudom is, hogy nem fogsz visszatérni, szeretlek.
Még akkor is, ha tudom, nem fogsz rám gondolni, egyszer sem.