Zongora verzió Ne beszélj a szakításról, nem tudok nélküled élni.
Még a rémes emlékek közt is mosolygunk.
Mit tehetnék most, így rád pillantva?
Úgy érzem, csapdába estem a halott emlékeink közepében.
Azt hittem, mindig gondoskodni fogsz rólam.
Azt hittem, te más vagy mint a többi férfi.
Ez volt, amiben hittem, amit reméltem.
A tekinteted ma még szomorúbbnak tűnik.
Miért uralkodik el ez az érzés rajtam is?
Az ajkaid, mik egykor elrebegték, hogy "szeretlek "
Most kimondják a szakítás szavait.
( Ne menj, kérlek ne hagyj el!)
Ne mondd, hogy szörnyű férfi vagy.
( Nincs nálad csodásabb ember!)
Ne mondd, hogy keressek valaki mást!
Kérlek ne mondd,
Ne búcsúzz el!
Halálosan szeretlek, csak téged.
Szükségem van rád, csak téged akarlak.
Nélküled képtelen vagyok a boldogságra.
Miért én vagyok az egyetlen, akinek ez fáj?
Szerettél engem valaha?
Attól az éjjeltől kezdve, mikor magadhoz öleltél, már szerettél is volna elbúcsúzni.
Kérlek ne mondd,
Ne hagyj el!
Egész nap sírok...
Azt hittem te más vagy, tényleg bíztam benned.
Már csak az álmaimban élsz, hisz a valós életben olyan vagyok, mint egy halott.
Te voltál az egyetlen, kit a karjaim közé húztam.
A személy, ki ketté szakította a szívem, majd elhagyott.
Az utolsó szerelmem, kinek odaadtam mindenem.
Már csak az álmaimban élsz, hisz a valós életben olyan vagyok, mint egy halott.
Te voltál az egyetlen, kit a karjaim közé húztam.
A személy, ki ketté szakította a szívem, majd elhagyott.
Az utolsó szerelmem, kinek odaadtam mindenem.
Sziasztok! :) Mielőtt belekezdenék a bejegyzésbe, elmondanám, hogy ez nem mindenkinek fog tetszeni. Ha érzékenyen érint titeket ...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése