Olyan csodálatos, olyan csodálatos!
Miért viselkedek így? Ez annyira furcsa.
Egész nap mosoly ül az arcomon, mintha nem lennék teljesen normális.
Még ha szemétkednek is velem, nem érdekel.
De valami hiányzik, valami kínos dolog.
Tudom, hogy hiányzik valami, de mit feledtem el?
Úgy érzem, hasogat a fejem.
Miért nem jössz?
Miért nem hívsz?
A szívem megremegett...
Hogy lehet? Azt hittem, ez már nem lehetséges.
( Csodálatos)
Te...
(Csodálatos)
...és én...
(Csodálatos)
...hogy válhattunk idegenekké?
(Csodálatos)
Te
( Csodálatos)
...és én...
Csodálatosak voltunk.
Oké, figyelj!
Egy másik sráccal sétáltál kézen fogva, az utcán, mit annyira szeretsz, hisz hatalmas épületek szegélyezik.
Már csak idegenek vagyunk, mégsem tudlak elfeledni.
Próbáltalak elfeledni, de nem vagyok rá képes.
Megteltem sebekkel, nincs hová mennem, kifogytam a levegőből.
Körbe pillantok s téged kereslek.
Téged elfeledve kellene élnem,
De már csak a gondolat is belehasít a szívembe.
Mintha nem lennék teljesen normális...
Bár el tudnálak engedni...
Mi a baj? Miért ért így véget?
Attól, hogy most szenvedek, semmi sem változott.
Soha nem fogsz többé visszatérni,
Soha nem látlak többé.
A könnyeim hullanak,
Igen, pontosan ilyen érzés, ha nem vagy velem.
Nem tudok így tovább élni.
Te voltál a mindenem, te tartottál életben.
Soha nem fogsz többé visszatérni,
Soha nem látlak többé.
A könnyeim hullanak,
Igen, pontosan ilyen érzés, ha nem vagy velem.
( Csodálatos)
Te...
(Csodálatos)
...és én...
(Csodálatos)
...hogy válhattunk idegenekké?
(Csodálatos)
Te
( Csodálatos)
...és én...
Csodálatosak voltunk.
Sziasztok! :) Mielőtt belekezdenék a bejegyzésbe, elmondanám, hogy ez nem mindenkinek fog tetszeni. Ha érzékenyen érint titeket ...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése