Nos, ismét hoztam pár japán "városi legendát", igaz nem a legrémisztőbb fajtából. Azért...remélem tetszeni fognak. >.<
Történet az alagútról.
Japánban nagyon sok rémtörténet kapcsolódik alagutakhoz.
Egyszer két pár úgy döntött, hogy meglátogatnak egy szellem-járta alagutat, az egyik már nem használt autópálya szakasz mentén.Mind nagyon izgatottak voltak, kiváltképp Yukio, akit nagyon érdekeltek a földöntúli dolgok.
Mikor elértek az alagút széléhez, Kaiya elsuttogta a barátnőjének, hogy Yukio mennyire odavan az ilyen jellegű " idióta" dolgokért.
Yukio megállította a kocsit az alagúttal szemben, majd hátranézett Kaiya-ra és a barátnőjére.
" Hallottam. Most át fogunk menni ezen az alagúton, szóval ne hülyéskedjetek a szellem témával, oké?"
Hirelen heves esőzés lepte meg a fiatalokat, ami Yukio barátnőjét nagyon rossz érzéssel töltötte el, de nem szólt egy szót sem.
Yukio behajtott az alagútba, mely 700 méter hosszú volt. Semmi sem történt.
" Oké, addig ismételjük, míg valami nem történik." - mondta Yukio, majd visszahajtott az alagútba. Mind nagyon unatkoztak, és csend uralkodott az autóban. Az egyetlen hang amit hallottak, az esőcseppek kopogása volt az ablaküvegen.
Amikor Yukio már ötödször ment át az alagúton, hirtelen még jobban rákezdett az eső. Hirtelen Kaiya azt mondta, hogy "tűnjünk el innen".
" Mi? Kaiya ne már! Még semmi sem történt!" - zsörtölődött Yukio.
" Azt mondtam menjünk, most!" - kiáltotta a másik férfi.
Yukio érezte, hogy valami nincs rendben, és azonnal a gázpedálra taposott. Mikor elérték a város határát, Kaiya azt mondta a többieknek, hogy szálljanak ki a kocsiból.
A lányok elsírták magukat, hisz érezték, hogy Kaiya nagyon furcsán viselkedik, és megijedtek. Yukio magában motyogott, mikor elhagyta a kocsit...de egyből elhallgatott, amint meglátott valamit.
Több száz véres kézlenyomat díszelgett a kocsiján. A lányoknak elakadt a szavuk, Yukio pedig Kaiyahoz fordult, aki lassan megszólalt.
" Nem gondoltátok, hogy elég bizarr, hogy esik az alagútban?"
" Mikor belém ütköztek"
Egy nap arra értem haza, hogy az apartmanom liftje meghibásodott. Persze a karbantartó nem dolgozott, mert miért is ne! Így gyalogolhattam fel a harmadik emeletre. Nem is azzal volt, baj, hogy sokat kellett volna lépcsőznöm, hanem hogy a lépcsőház nagyon sötét volt, a gyér világítás miatt.
Éppen félúton jártam, mikor egy férfit vettem észre, aki velem szemben rohant. Próbáltam félreállni az útból, de ő még így is nekiütközött a vállamnak. Persze bocsánatot azt nem kért!
" Micsoda paraszt." - motyogtam, miközben elértem a lakásomig. Beléptem, majd felkapcsoltam a villanyt. Ám abban a percben, hogy a szemem hozzászokott a fényhez, valami furcsát vettem észre. A vállamról vér csorgott le. Nagyon megijedtem, hisz tényleg frissnek tűnt a folyadék, nekem pedig egyből az a férfi jutott eszembe.
Szörnyű rossz érzés fogott el, ezért amilyen gyorsan csak tudtam, bezártam a bejárati ajtóm, majd az erélyem is.
Gyorsan lekaptam a ruháimat, s elmentem fürdeni, majd nyugovóra tértem.
Ám hajnali fél háromkor a csengőmre keltem fel. Fogalmam sem volt, hogy mégis ki kereshetett olyankor! Próbáltam figyelmen kívül hagyni a csengőt, de több mint tiz percig egyfolytában szólt. Így elhatároztam, hogy kiderítem mit akar az illető.
Anélkül, hogy kinyitottam volna az ajtót, kinéztem a kis lyukon. Egy rendőr állt előtte és igen idegesnek tűnt.
" Segíthetek?" - kérdeztem, mire ő végre levette a kezét a csengőmről.
" Istennek hála, itthon van. A gyilkosságról szerettem volna kérdezni egyet s mást." - mondta nyugodtan.
Ó, egyből az jutott eszembe, hogy lehetséges, hogy láttam a gyilkost! De nem akartam belekeveredni a dologba...
" Sajnálom biztos úr, nem tudok róla semmit sem." - feleltem.
" De...biztos, hogy tud valamit! Nem látott egyetlen gyanús alakot sem? Ki tudná nyitni az ajtót, hogy beszéljünk?"
" Sajnálom, de késő van. " - feleltem.
Még hallottam ahogy felel valamit, de figyelmen kívül hagytam, s visszamentem az ágyamba. Nem akartam részt venni a dologban.
Másnap felkeltem, hogy munkába induljak, ám kíváncsi voltam, hogy bekerült-e a hírekbe az eset, így bekapcsoltam a T V-met. Egy kis idő után fel is bukkant a dolog.
" A tegnap este lezajlott gyilkosság elkövetőjét ma reggel elfogták."
Mutatták az épületünket, belőlem pedig egy megkönnyebbült sóhaj tört fel.
" Istennek hála, vége." - motyogtam, majd csatornát akartam váltani. Ám nem sokkal később leejtettem a kezemből a távirányítót, amint megpillantottam egy fotót a képernyőn.
" A gyilkos, aki tegnap két emberrel végzett Ropponji-ban."
A képen az a rendőr volt, aki becsengetett hozzám az éjszaka folyamán.
Örökké hálás leszek Istennek, hogy nem nyitottam ki az ajtót.
Halál után...
Négy barát kirándulni indult, Takeshi és barátnője Yuka, valamint Kenji és kedvese, Hitomi. Sajnálatos módon, belsetet szenvedtek.Mikor Hitomi magához tért, megpillantotta Takeshit és a barátnőjét, Yukat.
" Istennek hála, életben vagy" - mondta Yuka, a könnyeit törölgetve. " Már azt hittük, hogy meghaltál!"
Hitomi felállt, majd csak akkor vette észre, hogy be van bugyolálva, és egy ismeretlen szobában van. Hirtelen valami furcsa érzés kerítette hatalmába.
" Elhoztunk onnan, s nem akartuk, hogy megfázz." - magyarázta Takeshi, látva a lány értetlen arcát.
" Köszönöm, de hol van Kenji? És hol vagyunk?" - kérdezte Hitomi, barátja holléte felől érdeklődve. " Ott hagytátok a baleset helyszínén? Mi van, ha baja esett?"
Takeshi és Yuka nem feleltek, s arcuk kifejezéstelen maradt. Ekkor kopogtattak az ajtón.
" Hé! Hitomi! Itt vagy? Válaszolj!" - hallotta meg kedvese hangját a túloldalról.
Hitomi iszonyatosan boldog volt, azonnal az ajtóhoz rohant, hogy beengedje a barátját, de Takeshi és Yuka megállították.
" Hitomi, ne nyisd ki az ajtót!"- kiáltották. " Érted jött, ne bízz benne, maradj velünk!"
" Ti meg miről beszéltek? Ő a barátom!" - értetlenkedett a lány.
"Hitomi ne tedd, Kenji már...Ő már a túloldalon van!" - ahogy Yuka befejezte a mondanóját, könnyekben tört ki, ismét.
" Mit csinálsz Hitomi? Nyisd ki az ajtót!" - Kiabálta Kenji.
" Visszajött volna értem a halálból, hogy magával vigyen? Nem, ő soha nem tenne ilyet! Kenji! Miért hagytad itt ezt a világot? - keseredett el a lány, ám az a furcsa érzés nem hagyta nyugodni.
" Hitomi! Együtt lehetünk, gyere velem!" - kiabált vissza Kenji kétségbeesetten.
" Ne nyisd ki az ajtót Hitomi!" - mondta Takeshi és Yuka.
Hitomi nagyon összezavarodott, hiszen szerette Kenjit, de nem tudta, hogy mi fog történni, ha kinyitja az ajtót. Kenji sírni kezdett, és tovább könyörgött, hogy engedje be.
" De Yuka és Takeshi azt mondják, hogy ne tegyem, hisz halott vagy. Mit akarsz tőlem?"
Kenji egyre hevesebben ütötte az ajtót, miközben kiáltozott.
"Hitomi! Nem vagyok halott! Yuka és Takeshi haltak meg a balesetben!"
Abban a pillanatban, ahogy Kenji elmondta az igazat, érezte, hogy Takeshi megragadja a karját. Akkor a kilincs után kapott, s kinyitotta az ajtót.
Mikor kinyitotta a szemét, tudatosult benne, hogy egy kórházban fekszik, s Kenji mellette sír. Hitomi azt sem tudta, mit kellene reagálnia. A késöbbiek során nagyon hálás volt a történtek miatt, de soha nem tudta feldolgozni azt amit látott, s nem is értette igazán...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése