Nem baj, ha szem elől tévesztjük árnyékainkat, ahogy messze sodródnak.
Hisz attól még itt vannak, mint mindig.
Ez az időszak nem jön el többé,
Ez a kibírhatatlan magány...
Rossz utat választottam,
A kétségbeesés és a könnyek útját.
Szívem az ellentmondások csapdájába zártam.
Csak tűrtem, míg már nem kaptam levegőt.
Ez az érzés mély fájdalmat okozott,
De erőt is adott, hogy változtassak.
Madárrá fogok változni, megtanulok majd szárnyalni!
A hangom elér téged?
Ha kell megtanulok kiáltani,
Hogy megtaláljalak.
Mindig is egy végtelen történetre vágytam,
Még ha félek is kinyitni a jövő ajtaját.
Szeretném látni a harc kezdetét.
Fogunk találkozni egyszer, valahol?
Megpróbálok visszaemlékezni a homályos pillanatokra.
Imádkozom egy új holnapért.
Lehet, hogy még tétovázok,
Nem merek belekapaszkodni a szél szárnyaiba...
De, ha felém nyújtanád a kezed,
Megragadnám, és soha nem engedném el.
Madárrá fogok változni, megtanulok majd szárnyalni!
A hangom elér téged?
Ha kell megtanulok kiáltani,
Hogy megtaláljalak.
Ráleltem egy ragyogó pillanatra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése