Ahogy a szívem elfeketedik,
Az éj is beköszönt.
Próbálom elrejteni az összes sebem, de csak feltépem őket.
Az összetört szerelmünk vágott belém ilyen mély hegeket.
Csordogáló könnyeim, meghasadt szívem fájdalmasan érted kiált.
A fájdalmas emlékek csapdájába estem...
Szeretnék végre felejteni!
Nem menekülhetek...
Csak téged látlak a sötétben is.
Egy álomban sétálok, egy álomban.
Bár nem akartam, mégis előttem állsz.
Nagyon fáj! Túlságosan fáj, ahhoz, hogy ismét veled legyek!
Álmomban...álmomban...
Sírok, nem tudlak magam mellett tartani, de utánad sem mehetek...
Könnyekkel az arcomon ébredek...
A visszafojtott könnyek heves esőként záporoznak, miközben az ajkamba harapok.
Egyetlen hang nélkül...csendesen veti rám fényét a távoli Hold.
Mintha egy pók hálójába csavarodtam volna,
Minél inkább küszködök, annál inkább fuldoklom.
Mintha csak belőlem űzne gúnyt minden,
Mintha felfalni készülne...
A sötétség megnyílik, és elnyelni készül.
Egy álomban sétálok, egy álomban.
Bár nem akartam, mégis előttem állsz.
Nagyon fáj! Túlságosan fáj, ahhoz, hogy ismét veled legyek!
Álmomban...álmomban...
Sírok, nem tudlak magam mellett tartani, de utánad sem mehetek...
Könnyekkel az arcomon ébredek...
Miért jöttél ide? Miért akartál megtalálni?
Hagyd abba!
Megpróbállak kizárni, de nem megy...
Minden este, a te hangod hallom álmaimban...
Aztán könnyekkel az arcomon ébredek.
Sziasztok! :) Mielőtt belekezdenék a bejegyzésbe, elmondanám, hogy ez nem mindenkinek fog tetszeni. Ha érzékenyen érint titeket ...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése