Hallom a hangod, valahol a távolban.
És megint...mint valami bolond felidézem az emléked.
Egy megmagyarázhatatlan, végtelen erő átölel...
És előhozza a régi, halvány emlékeket.
Úgy hallottam, jól vagy,
De én csapdába esve egyedül szenvedek, mintha az idő megállt volna.
Te nem engem akarsz,
Tudom jól, de még mindig vágyom rád.
De...nem vagy itt többé.
Azt hiszem nem tudok megmozdulni...
Soha többé...soha többé...
Nem fogok sírni, soha többé.
Még egyetlen nap is szörnyű nélküled!
De neked így a legjobb.
Lehet, hogy szeretted volna látni, ahogy sírva könyörgök...
De ez csak a te önző kívánságod.
Túl késő.
Még az emlékek is hervadt virágokká váltak,
Mint a hulló csillagok az éjszakai égen,
Mik elvesztették a fényüket.
Te nem engem akarsz,
Tudom jól, de még mindig vágyom rád.
De...nem vagy itt többé.
Azt hiszem nem tudok megmozdulni...
Soha többé...soha többé...
Nem fogok sírni, soha többé.
Kérlek légy boldogabb, mint amilyen velem voltál.
Hisz tudom, néha azért eszedbe fogok jutni...
Te nem engem akarsz,
Tudom jól, de még mindig vágyom rád.
De...nem vagy itt többé.
Azt hiszem nem tudok megmozdulni...
Soha többé...soha többé...
Nem fogok sírni, soha többé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése