A nyár nosztalgikus illata lengte be az állomást ahol rád vártam.
A mosolyod, az arckifejezésed...
Minden ugyanolyan volt, mint régen.
Éreztem a hangodon, hogy közelebb kerültél hozzám.
Az első emlékezetes fesztiválon, csak álltuk egymás mellett.
Két árnyék játszott ártatlan játékot a naplementében
Kitárt kezekkel rohantunk a tűzijáték hulló fényei alatt.
Ezek az örök emlékek lágyan az égboltra íródtak.
A fák enyhén meghajoltak a dombos utcákon.
A park padjai is megrozsdásodtak egy kicsit.
Még a táj is, amit minden nap láttunk.
A te szemedben mindez megváltozott.
Az idő nem állt meg, felnőttekké váltunk.
Vannak napok, mikor visszatekintünk...
De az álmok, mik ránk várnak messze szólítanak.
Mindegyikünk más égre pillant majd fel.
Örökké, és még tovább megmarad számunkra ez a csodálatos, pótolhatatlan hely...
Még ha magunk mögött is hagyjuk,
Ő mindig, lágyan figyel majd minket...mindegy hol járunk.
Mikor a hajnal megtörik, már egy ismeretlen városban leszünk.
Sétába kezdek az úton, ami a jövő felé visz.
Kitárt kezekkel rohantunk a tűzijáték hulló fényei alatt.
Ezek az örök emlékek lágyan az égboltra íródtak.
Ezért... örökkön örökké megőrzi őket ez a pótolhatatlan, értékes ég.
Mint a tűzijátékok, felszöktek az égboltra.
Soha nem halványulnak el... még most sem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése