T-ara vádak...




Megdöbbentő pletyka kelt szárnyra a lányaink körül...melyek középpontjában HwaYoung áll.

Egy cikket is találtam róla...angolul olvasható...és számomra elég borzasztónak tűnik... És nem azért amit állítanak benne, hanem amiatt, ahogy. A cikk itt olvasható... ( Na ez a cikk így abszurd), mely lényegében kifejezi mit is gondolnak most az emberek.

Egy kisebb összefoglalót tartanék a témával kapcsolatban. Magyarán kifejteném a véleményem... ugyanis az van...

Hol is kezdődött...

Egyszer volt, hol nem volt, hírtelen elterjed a hír, hogy a T-ara tagok nem éppen olyan kapcsolatot ápolnak HwaYoung-gal, mint azt addig láthattuk. A pletya szerint a többi tag bántalmazza a lányt.
Pár nappal késöbb észrevették, hogy BoRam már nem követője a lánynak, valamint még ezen a napon HyoMin lecserélte profilképét,( egy könyv látható rajta) melyen ez a felirat állt: "Minden okkal történik."
Senki sem értette, hogy mi folyik itt. De annyit elmondhatok, hogy még most sem tudni semmit.

Nemrégiben koncertezni voltak a lányok, ám HwaYoung nem vehetett részt a fellépéseken sérülése miatt. Ezek után a lányok fáradtan hazatértek, majd leültek a gép elé és tweet-ek formájában beszélgettek. Egyedül Qri nem vett részt a párbeszédben. Ez a rövidke chat mondhatni óriási botrányt okozott... és hirtelen mindenki arra a következtetésre jutott, hogy Qri kivételével mindenki " terrorizálja" HwaYoung-ot. Egyelőre hatalmas a felfordulás, de lényegében semmit sem tudhatunk.

Őszintén megvallva saját szemeimmel nem láttam az üzeneteket, csak egy két fordítást, de azokból nem ítélnék... 1, nem tudom mennyire valóságosak, 2. engem nem borítottak ki annyira mint másokat.
Mindenesetre a fő bűnösnek ismételten JiYeon-t állították be, mint mindig, bármi is történt.

Az állítólagos üzenetek fordítása:

EunJung --> " Milyen sajnálatos.Vigyáznod kell az emberekkel, akik körülötted vannak."
JiYeon -->" Ez az egész az akartról szól^^Mindig légy alázatos^^Megtapsollak a színészi játékodért."
SoYeon --> "Akarat + jómodor+ szándék <3 Viduljunk fel együtt!"
HyoMin -->"Mindez az akaratról szól! ^^ Harcoljunk akaraterővel, és elszántsággal!^^"

Mindezek után HwaYoung is kiírt egy kis üzenetet:
" Néha a szándék is túl sok. Az ilyen helyzetek fájdalmat okoznak, de bízom Isten jóakaratában, a mögötte lévő jó szándékban.  Isten, te tudsz mindent igaz?"

HwaYoung testvére pedig ezt írta: A másik felem nehéz időket él meg...de nem érdekel ki mit mond, képes vagy rá!Te vagy a legjobb ah, "

Késöbb HwaYoung ezt írta : "Mire mész azzal, ha szép az arcod? A szívednek is annak kéne lennie!
Egy beteg ember nem is ember? Ez nagyon fáj...szeretnék sírni... jobb ha inkább megyek gyakorolni!"

Ezek után már olyan pletykák is terjedni kezdtek, hogy HwaYoung-ot kidobták a bandából.


Nem sokkal késöbb HwaYoung egy képet töltött fel, mely mellett ez a kis szöveg állt:
"A családom, és a rajongóim szeretnek. Kérlek maradjatok velem!"
Nem sokkal később, ikertestvérével készült képét osztotta meg rajongóival, mely alatt a kis felirat ennyi volt: " Köszönöm,hogy mellettem voltál, te vagy az egyetlen." ( A testvére is ugyanazon cégnél szerződött, a 5dolls rappere)

( Mindemellett olyat is olvastam, hogy HyoMin olyat mondott, h HwaYoung soha nem tudja a szövegeket, meg h HM átírta a rap részt, amit ő kapott meg, míg HY sérült volt...de hogy ebből mi igaz...hát fogalmam sincs.)

A CCM vezetője pedig valami "fontosat" fog közölni egy sajtótájékoztatón a bandával kapcsolatban.

Ezek után a jelenleg a helyzet ennyi lenne:
A közönség most úgy gondolja, hogy a Qri kivételével( aki figyelmen kívül hagyta a bántalmazást), mindegyik tag terrorizálta HwaYoung-ot. Of korsz JiYeon a felbujtó, mint mindig.

Az én véleményem:
1, Queen vagyok... tehát... nehezen tudom elhinni, hogy ez tényleg "bántalmazás" formájában történt volna.
2, Mióta híresek folyamatosan pletykákat terjesztenek róluk, rosszabbnál rosszabbakat.
3, Ha tényleg "kegyetlenek " lettek volna a lánnyal, nagyot csalódnék.
4, Nem hiszem,hogy ha tényleg ENNYIRE gyűlölték volna a lányt, akkor nyilvánosan is zaklatták volna, ezzel kockára téve hírnevüket.

Ha viszont valóban bántották volna, őszintén csalódnék, és meglepődnék. De ezzel az is bebizonyosodna, hogy ilyen sokan nem férnek meg egy bandában... a tagcserének, és plusz tagoknak pedig semmi értelme. Bár ez...sőt semmi sem lenne mentség...
De eddig egy taggal sem volt problémájuk... nem értem...nekem ez kicsit zavaros.

Ezekből a bizonyítékokból nem tudok ítélni...de szerintem senki sem tehet ilyet. Nem tudhatjuk mi történ valójában, ezt a csak a lányok mondhatnák el. És mint megtudtuk, nemsokára fény derül majd arra volt-e alapja ennek a pletykának, vagy nem... és ha volt, akkor mégis mi.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

 Sziasztok! Ahogy láthattátok, az utóbbi pár napban (ismét) nem fértetek hozzá a yt. csatornám videóihoz, se a blogomhoz. Erre egy ismerősöm...