Ugyanaz a hétfő reggel...
Csak hánykolódok a sötétben, a helyen ahová jutottam.
Mikor lesz végre ismét ragyogó kék ez a sötét ég, mint akkor nyáron?
Egy film, ami végül megszürkült...
Egy rémálom mely elvesztette a célját.
Mindössze annyit tehetünk, hogy teljes szívünkből gyászolunk...
Egy nagyot sóhajtunk.
Egy ideje elvesztettem a szemem elől a dolgokat, miket üldöztem.
Anélkül, hogy észrevettem volna.
Csak szidom önmagam a tehetetlenségem miatt...
Úgy érzem, nem kapok levegőt...
Apró darabokra esek...
Minden igyekezetem hiábavalónak bizonyul...
Ha hagyod, hogy a szél ismét ellened forduljon, és egyedül nézel fel a hatalmas égre.
Ne feledd, hogy kell repülni.
Ha meglovagolod a feltámadó szelet,
Messzire szállhatsz, oda ahová csak akarsz, a saját szárnyaidon!
Ismét egy péntek este...
Azon kapom magam, hogy az utcákat járom.
Valahol a határ szélén, ráleltem valamire.
Ahol semmi sem érheti el ezt e helyet.
Kivéve az ürességet...
Eleget tanultam, hogy beszéljek,
Az a sok értelmetlen beszélgetés...
Most annyira szeretnék sírni... de nem megy.
A neon fények is elhomályosulnak lassan.
Csak egy pillanatra, de elfeledkeztem arról...
Hogy mikor visszaérek a lakásomba, ismét a sötétség fogad.
Felrémlett bennem az érzés... nem akarom kinyitni azt a feledésbe merült, rozsdás ajtót...
Felkaptam a poros gitárom, mely végig a földön hevert.
Ha hagyod, hogy a szél ismét ellened forduljon, és egyedül nézel fel a hatalmas égre.
Ne feledd, hogy kell repülni.
Ha meglovagolod a feltámadó szelet,
Messzire szállhatsz, oda ahová csak akarsz, a saját szárnyaidon!
Ha hagyod, hogy a szél ismét ellened forduljon, és egyedül nézel fel a hatalmas égre.
Ne feledd, hogy kell repülni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése