"Ha itt nincs is, biztos vagyok benne, hogy valahol létezik a remény.
Talán egy álom képében."
"Az álmok, miket gyerekként álmodtam...az ujjaimmal számolgatva, hány vált valóra belőlük, csak sóhajtok egyet...
A jövő, mit régen megfestettem magamnak, már annyira elhomályosodott, hogy úgy érzem hagytam, hogy tovatűnjön az évszakok váltakozásával.
De a szívem azt suttogja :" Jól van így, ahogy van."
Ahelyett, hogy az ujjaimon követném nyomon a jövőbeli terveim, egyszerűen megbecsülöm a jelent, ami megadatott, s tovább lépek."
"Visszatekintve a régi álmaimra, behunyom a szemem, s megkérdezve önmagamtól, hogy valóban valóra akartam-e váltani őket. Még ha ezt a nosztalgikus fájdalmat is érzem a szívemben, nem használhatom fel ezt kifogásként azok miatt a bizonytalan napok miatt. Tovább fogok haladni. Látom önmagam a távolban, látom önmagam."
"Csendesen letörlöm a könnyeim, és tovább haladok, miközben a soha el nem halványuló álmom az égre íródik. Még ha távol is van, nem számít."
"Mindenki azt hiszi ismer, de ez csak a felszín. Egy maszkot viselek, mögötte van igazi arcom. Láttad a könnyeimet?Láttad? Láttad a szomorúságom? Láttad?"
"Mind engem figyeltek,rám mutatva, nevetve.
Gúnyt űztek belőlem, csak mert más voltam. Mindig is próbáltam lerázni magamról a bélyeget, de minden lépésem után...a nyomok csak mélyebbek, és élesebbek lettek."
"A nehézségeim nem múlnak könnyen, de csendesen elviselem őket, és győzedelmeskedni fogok felettük."
"Egyszerűen más vagyok, mint a többiek, teljesen más álmokat dédelgetve. A más nem jelenti, hogy rosszabb lennék, egyszerűen nem akarok az átlagos korlátok közé szorulni. Mégis, rám mutogatnak, ítélkeznek felettem, a hátam mögött beszélnek rólam. Kritizálnak, mert " a viselkedésem már tűrhetetlen."
Én is úgy haladok tovább, ahogy a világ, mégis őrült idiótának hívnak."
"Szeretet nélkül, emberségem kimutatása nélkül,
Teljesen magamra maradtam."
"Ne sírj, ne mosolyogj", a jogaid már sárba tiporták.
Az álmaid, a jövőd már régen összetört.
"Miután elvonultak a felhők, s megállt az eső,
A rejtőzködő napfény újra fel fog ragyogni."
"A szerelem lehet betegség,
Olyan, mint elveszteni a hazafelé vezető utat."
"Minden egyes nap a holnap boldogságáért élek,
De a "mák", mindig sötétek."
"A múltbeli életem után vágyakozni,
Megfelelni mások elvárásainak,
Szembenézni a zavartsággal,
Magyarázkodni, míg a nyelvem el nem kopik,
Undorodok ettől."
"Várni fogok, ezen a szent helyen fogok várni.
Elviselem a fájdalmat, a keserű könnyeket,
Az út mentén fogok várni rád,
Ott, ahol utoljára rám mosolyogtál."
"Az ilyen örökkévalóságnak tűnő, megfáradt napokon,
Csak a sóhajok tartják össze a szívemet."
"Ahogy ma is, holnap is fel fogok kelni,
S igyekezni fogok, hogy túléljem a napot."
"Kilátástalan várakozás, üres nevetés,
Semmi sem változik, még ha az idő tova is száll.
A fájdalom, s a sebek a szívemen, ezek soha nem fognak eltűnni."
"Hová kéne mennem?Hová kellene mennem, hogy egy kis békére leljek?
Te már nem vagy velem, így nem tartozom sehová."
"Gúnyolj, ahogy akarsz, köszönetet mondok érte, hisz csak erősebbé teszel."
"Ne hidd el, ha azt mondják "szeretlek" Hányszor kell még, hogy átverjenek? Hányszor kell még, hogy bántsanak?Hányszor kell még fájnia, hogy megállj?
Mindenki őrült, mert a szerelem egy hazugság!"
"Még ha nem is kellene ijesztő dolognak lennie,
Nem akarok elválni tőled."
"A robajló hullámok előtt állva,
Mintha csak azt suttognák " Bármire képesek vagyunk", nem?"
"Ez a elpusztíthatatlan, megtörhetetlen kötelék soha nem szakad meg.
Például, mikor úgy is érzed, hogy közel állsz ahhoz, hogy lecsússz a szikláról,
Annyit tudj, hogy nem fogom elengedni a kezed."
"Nevetek, még ha fáj is,
A könnyeim a mosolygó ajkaimra csorognak..."
"Senki sem tökéletes..."
Még ha addig is modogatom ezt, míg elfogy a hangom...
Tehetek bármit, vannak sebek, amik soha nem gyógyulnak be.
"Hagytad, hogy várjak rád, míg bele nem fáradok, tudtad, hogy fáj a szívem, de figyelmen kívül hagytad, és csak mosolyogtál."
"Tudtam, minden jobb volt, mikor gyerek voltam.
Mikor kicsiként a létezésem apróbb volt, mint a porszemek."
"Mi a jó abban, ha a sebek begyógyulnak, de a hegek megmaradnak?"
"Úgy teszek, mintha minden renden lenne, úgy teszek, mintha nem fájna
Elegem van a színészkedésből, túl nehéz..."
"Mit kellene tennem, ha minden reménytelennek tűnik? Ha semminek sem látom értelmét?"
"Arcomon mosoly...hát miért könnyes a szemem?Itt állok előtted, te mégsem látsz.
'Csak nézz rám' - suttogom a hátadnak."
"Egy szerelem, mely karnyújtásnyira van, mégsem lehet az enyém soha."
"A szerelem csak akkor szerelem igazán, ha fáj."
"Ez a fejfájás soha nem múlik, hiába remegnek a pirulák a tenyeremen. A sebek tovább szakadnak a szívemen, míg folytatom a sikoltozást a néma szobámban. Ez a fagyos szél soha nem csendesül, még ha két-három pirulát is kapok be víz nélkül...
Rám köszön egy újabb reggel, ezzel a jeges hideggel..."
"Ahogy a napok egyre telnek, attól félek, a szél eltéríti álmaimat, majd eltünteti őket...
Ahogy a napok egyre csak telnek, az álmaim a szellővel vegyülve töltik meg a lelkem."
"Rázz meg s mondd el, hogy szerelem betegség, függőség, túladagolás."
"Még ha az eső el is áll, még ha a felhők el is vonulnak, é mindig itt fogok állni, ugyanitt. Anélkül, hogy bármit mondanék, a világot figyelem.
Itt, hol egy nem túl gyönyörű énemmel nézek szembe."
"Nem tudok kilépni a sötétség csapdájából! Bár, már ne is érzem, de a könnyeim elerednek...Az emlékeid csapdába csaltak...
Kérlek ragadd meg a kezem, ébressz fel!"
"Még ha meg is halok, nem fogok összetörni!
Még ha meg is halok, nem adom fel!
Még ha a szárnyaimra is taposnak a sötétben...
Tudd, én megtörhetetlen vagyok!
Még ha nem is látom a hosszú alagút végét,
Még ha nem is látom a sötétség végét...
Nem fogok elbukni míg nem végzek!
Szárnyalni fogok!"
"A bukások tesznek igazán erőssé, a félelem hajt tovább!"
"Nem ismerem a "feladni" szót! Egyszerűen az álmaimért lélegzek tovább."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése