아이콘 | 빅플로 | 이달의 소녀 | 베리굿 | 에스에프나인 | 스트레이 키즈 | 방탄소년단 등등...




Szervusztok! Eljött az áttekintés ideje. :) Akikkel ma foglalkozunk: BIGFLO, iKON, LOONA, Berry Good, SF9, BTS, SRAY KIDS, (G) IDLE.

Lássunk is neki!






I. LOONA | 이달의 소녀

Végre, végre itt vannak a lányok, teljesen minden taggal. Hogy milyen rég várnak erre a rajongók! Hihetetlen, hogy milyen sokáig fenn tudták tartani az érdeklődésünket, anélkül, hogy legyintettünk, és más banda után néztünk volna. Az egyik legjobban átgondolt, teóriákra épített együttes a kpop történetében. Minenképp megérdemik a figyelmünket.

Először is, nézzük meg a pre-pre debüt videójukat, ahol először láthattuk együtt a lányokat:




Oké, a szám... 👌🏻


Nekem nagyon bejön. Az egész hangulat, az aláfestés, az alap, de még a szöveg is (bár angolul néha full hülyén hangzik). Kicsit az OEC albanda zenéjét idézi, ami a kedvencem egyébként a részlegek közül. Ennek örültem nagyon.

A másik dolog, hogy a lányok mind egyforma, teljesen egyszerű ruhában vannak, üres helyeken táncikálnak, és mégis... nem érzem laposnak a dolgot, sőt! Van bennük valami, ami annyira erőteljesen hat rám, mintha egy fullos klipet néznék, milliónyi effektussal. Megvan a lányokban a vonzerő, amire nagy szükségük is van ebben az iparban. 

Ez a dal kifejezetten nekem készült, örülök, hogy debüt előtt még kidobták ezt is! Mert nagyon jó!
De tudjuk, hogy nem ez a szám a lényeg most (még ha nagyon jó is), hanem: 





Oké. A klip zseniális. Tisztán kivehetőek az átfedések a történeteik között, a sok kis utalás (ahogy láthatjuk azt is, amiről már szót ejtettem Olivia esetén, ő állt kapcsolatban az OEC lányokkal), nagyon boldoggá tett. A színek csodaszépek, a vágások is nagyon jól sikerültek. Tényleg rengeteg pénz van a lányok debütálásában!


Plusz, ha nem láttátok, az intro alatti (egyik) kis kép: 




Ugye a yyxy országa a mi kis hazánk. ❤


A dal maga tetszik, de van vele egy kis problémám. A hangok a helyükön vannak, természetesen, viszont... a refrén alatti zene, ez a túlságosan pörgős aláfestés ITT megöl engem. Nem tudom hová tenni, teljesen megzavar, nem tudok a vokálra figyelni, mert úgy érzem, ez a fura hang bugyborékol az agyamban. Tudom, ez az a hiperaktív cukiság akart lenni, ami néhol nagyon is jellemző a bandára, az erőteljes, mégis magas / vékonyka énekhangokkal, és az idegen világ hangzásával, ezzel a misztikus felütéssel - amit a dal elején is hallhatunk, mégsem... mégsem tetszik. Egyedül Chu hangja tudta elnyomi, azt is kb. 3 másodpercre. Ha csak az ne lenne a dalban!


Egyébként tényleg jó lett. A hangzásuk nagyon is eredeti, őszintén meglepett, hogy egy ilyen dallal tudtak kijönni. Mindenki arra számított, hogy a debüt nagy csalódást lesz, teljesen érthető módon. Hiszen már annyira izgalomba hozták a rajongókat, és az egyszerű közönséget is, a rengeteg, minőségi és talán picit túlságosan is sokszínű bemutatkozó zenékkel, hogy úgy voltak vele az emberek; ezek után tökéletesnek kell lennie a debütnek, ami pedig még nem sikerült senkinek sem. 


Ezt az aggodalmat teljesen megértem, és reálisnak is tartom, de csak bizonyos szemszögből. Én magam nem vettem ilyen komolyan az egészet, mert ez csak olyan fehéremberprobléma volt, a koreai rajongókat negyedannyira se hozták lázba a lányok, mint minket. Tehát az ő szemszögükből totál semmis volt a pánik, mert nem mondhatnám, hogy túlzottan népszerűek - ezzel a számmal pedig nem is biztos, hogy lesznek. Bocsássatok meg, de egyelőre nem láttam akkora rajongást, vagy érdeklődést, amiből erre juthattam volna. Elegen tudják kik ők, nem indulnak a semmiből, de ettől még ne várjunk csodát. Nézzétek csak meg a KARDot, a külföldi rajongók hájpolták fel őket is, aztán tessék. Remek dolog, hogy a nemzetközi rajongók, mi, szeretünk egy bandát, de nekik akkor is otthon kell elsőnek népszerűnek lenni, ezt nem szabad elfelejteni (mert máshol nem nagyon keresnek pénzt, többek közt)


Tehát a Hi High. Neeeem tudom. Tetszik is, meg nem is. Okés debüt szám, teljesen rendben van. Ha nem lenne pl. az a kegyetlenül idegesítő hangzás, lehet, hogy azonnal bele is szerettem volna. Nem kizárt, hogy ez meg is fog történni a közeljövőben, de most olyan... okés. Nem kiemelkedő, szerintem voltak a lányoknak jobb számai is, de teljesen rendben van. De ettől én nem kell kétségbe esni, nem jelent ez még semmit sem. 


Szeretem a lányokat, nagyon is, de majd legközelebb!


Na de, van itt nekünk egy lemezünk is:





És hé! Ez jó lett! Ez így, összességében tetszik nekem. Nem erre számítottam, és szerintem sokan mások se. És nem azért, mert rossz, hanem azért, mert szokatlan - és nem is tőlük, az ipartól. Ezek a számok igen különösek egy debüt lemezen. Elég nehezen másznak az ember fülébe (ami persze jó dolog is, hisz tovább maradnak), furcsák, épp eléggé idegenek ahhoz, hogy furcsálljuk őket. Ezzel nincs is semmi baj, a Loona mindig is különleges banda volt, sokszor nagyon érdekes zenékkel, amik ettől függetlenül megtartották a felszíni cukiságukat is. Ez itt is totálisan igaz.



A ++ egy remek kezdés, nekem kifejezetten bejött. Már kezdtem remélni, hogy tényleg egy egész szám lesz. 


A két klipes számról már beszéltem (favOriTe👌🏻), szóval, a következő a 열기 | Forróság (Hőhullám, vagy akár Láz). Oké, a kedvencem. Imádom ezt a dalt! Jó ég, hát halljátok ezt a sokrétű alapot? Egyszerre játékos, mély és sötét. Hű, hát imádom! Bár ez lett volna a debüt számuk! Bár! Megértem ugyan, hogy ezt sokan túlságosan is beolvadónak tartották volna, tudjátok, olyannak, mint minden második kpop dal - de szerintem ez nem igaz! Ez egy nagyon jól megszerkesztett dal, érezni a rétegeket, a sokfelé elágazó érzéseket, ó! Erre pedig tökéletesen illeszkedik minden énekhang (nem úgy, mint pl. a Hi High esetében, szerintem). Nagy kedvencem. ❤ 10/10




A következő a Perfect Love: jaj nagyon szeretem ezt a dalt is. Egyszerre kedves, lelkes és nyáriasan lusta. A hangzás igen érdekes, de nem annyira, hogy furcsálljuk. Nagyon könnyed, és tökéletesen kifejezi a dalszöveget. A hangok pedig, ahogy mindig, itt is remekül hangzanak! 10/9 


Aztán pedig, az utolsó dalunk, a Stylish: nehéz elképzelni, de ennél zseniálisabb zárása lehetne egy albumnak? Ó te jó ég! Ezek a hangok, méghozzá ilyen harmóniában? ITT pl. Hát ez...! Nem találok szavakat, iszonyatosan jól sikerült a dal, vetekszik a 열기-val, eszméletlen jól hozták össze. 10/10


Így hát, összességében, egy nagyon jó albummal jöttek ki, az év kedvencei közt fog landolni! 



A dal: 10/8.5
A lemez: 10/10



II. BERRY GOOD | 베리굿 




Nagyon szeretem a lányokat! 2016-ben az Angel volt hivatalosan a kedvenc dalom. Aminek az elő verzióját látnia kell mindenkinek, mert csodálatos: ITT. Debüttől kezdve szeretem őket, a hangjukat, minden megjelenésüket. Ugyan volt egy kis probléma a BibbidiBobbidiBoo körül (a klipet az utolsó pillanatban forgatták újra, és sajnos már csak egy elég érdekes minőségre futotta), de egyébként nagyon kedves banda, szeretem őket. :) Lássuk, most mit alkottak: 






ŐŐŐŐŐŐ


Oké...(?)




MAF?! Mi A F...óka volt ez? 

Ezt tényleg komolyan gondolta valaki? Oké, hadd idézzek a szövegből: 


„Hófehérke hat almát kapott”


De ezzel a kézjelzéssel: 






Na, erről még annak is más jut eszébe, aki egy apácaneveldében élte le egész életét. 


De egyébként az egész dalszöveg pocsék, ahogy van. Olyan ostobaságok vannak benne, hogy csak nézek magam elé, azon gondolkodva, hogy ez tényleg megtörténik-e. És ebben az a legszomorúbb, hogy egyébként értem mit akartak kihozni belőle - ami tök jó is lett volna, ha nem kellene átkölteni az egészet magyarul, hogy valami értelmes legyen belőle. Mert most komolyan... ez egy normális dalszöveg:



『풋풋풋 사과 초록색 사과 던져, 던져 이리로 던져 
풋풋풋 나와 웃음이 나와 먼저, 먼저 예쁘게 웃어』


„Friss alma, zöld alma, dobd, dobd ide, 
A friss vagyok, kibukik belőlem a nevetés, elsőnek, csinosan nevetek.”



MAF ez? Ha ez értelmes, akkor én vagyok a legidiótább ember a földön. Érteni lehet, hogy mit akartak, de ez még koreai nyelven is érdekesen hangzik...

Amit a dal mondani szeretne, hogy "nem az ostoba, naiv hercegnő vagyok, akiket a mesében látsz, azt teszek amit akarok, ha kell, én lépek elsőnek, nem a férfi". De ezt sokkal jobban is meg lehetett volna oldani.  (És kellett is volna...) 


Mert maga a dal, nekem tetszik. Friss, aranyos, fülbemászó. De ez a szöveg olyan ostoba, hogy az valami hihetetlen. 

De na, itt van egy egész lemez is nekünk:







Hűha! Mennyi dalt kaptunk, váó! 12 dalt? De rég láttam már ennyire sok dalos lemezt, totál meglepődtem. 

És egy nagyon jó albumról van ám szó, a viccet félretéve. Úgy álltam neki, hogy ez is olyan lesz, mint a Green Apple, de messze nem. Tényleg meglepően jó dalokat készítettek, ti is meg fogtok döbbenni, ha meghallgatjátok. 

Kedvencem a Give it Away, a Fly és a Mellow Mellow - ha mást nem is, ezeket hallgassátok meg! 👌🏻

De egyébként őszintén, az egész lemez nagyon jó lett. Nem azon az olcsó, de még élvezhető stílusban, hanem tényleg kellemes, jól összeszedett számokat kaptunk, nekem kifejezetten tetszenek.



A dal: 10/6
A lemez: 10/9




III. (G) IDLE | (여자)아이들

Az előző klip ugyan... Ó mindegy... hhhh... csak essünk túl rajta:



Áhháháá! Ez sokkal jobb lett. A klip mérföldekkel szebben sikerült, mint az előző, még ha akadt egy-két gondom ezzel is. Nem túl sok, ez megkockáztatom, hogy még kellemes is a szemnek. (Bár, az előzőhöz képest ez nem egy túl nagy teljesítmény, valljuk be.) 
Látszik, hogy ugyanaz az ember készítette mind a két videót (erre a nyakam tenném rá), viszont elismerésem, amiért tanult a hibáiból. Pl: 

Hihetetlen! Világos háttér előtt sötét....



vagy épp nagyon színes, 


...sötét háttér előtt pedig világos ruhában! 

Ki hitte volna, hogy ez eljut a rendező buksijáig? És igen, jól néz ki. 

Aztán. Még a lányoknál is alkalmazták ezt: 


Ugyan beleillik a ruha a háttér minden színébe, de ott van az a kis lyuk, ami miatt teljesen elüt.



Itt is, a ruha minden mástól elüt - annak ellenére, hogy a fehér mindenhez alap lehet.


Egyedül ezzel a nagyon színes képpel van problémám, ahol fogalmam sincs hol kezdődik a lányok ruhája, és a padlóra szórt rongyok... de még ezt is elnézem, mert...







Aztar.hadt! Ez egyszerűen gyönyörű! Ezek a színek, iszonyatosan jól néznek ki, nem tudom mikor láttam ilyen szép színhatást utoljára klipben. Le a kalappal!







Aztán itt van ez is - iszonyatosan jó ez az effekt, engem megvett kilóra.








Aztán pedig, ahogy a sötét háttérben a klip másik képsorai peregnek:







(pont ezt a drogos fejet sikerült megörökítenem...)



Nekem ez tényleg bejött. Nem gondoltam volna, főleg az előző klip után... de ez jól sikerült. A megszokott furcsaságokkal (pl. különös szögekből való felvétel, s az üresség érzése, mintha kartondíszletek közt lennénk) együttvéve is nagyon tetszett. 


A zene pedig: elsőre nem volt az esetem, de aztán elég hamar belemászott a fülembe, és azóta is szívesen hallgatom. Egy az, hogy jó dal, másik pedig az előadásmód. Már az elején, mikor felteszik a kérdést: "Emlékszel, mit mondtál?", azt úgy teszik, hogy az ember egyből megérti, itt bizony egy átvert nőről van szó, szakításról, dühről. Nagyon jól bánnak a hangjukkal a lányok, na meg a rap is jó. A szöveg meg pláne, szeretem az ilyen szakítós, "menj a pokolba" dalokat. 

Ó a füttyszó pedig nagyon egyedivé teszi a dalt, az nagyon kellett ide!

Hát igen, ez most tényleg jól sikerült.


A dal: 10/10


Most pedig, következzenek a fiúk!



I. BIGFLO | 빅플로 


Ó TE JÓ ÉG! A BIGFLO visszatért! A 2014-es év kedvenc rookie bandája volt ez nekem. Ó a 딜라일라 | Delilah az egyik legjobb debüt dal amit életem során hallottam, én egyszerűen imádom, még a mai napig! Delilahilah eh delilahilah A következő számuk pedig épp olyan jó volt: 배드마마자마| BAD MAMA JAMA, egek, mennyire szeretem, még mindig! Aztán... aztán semmi. Bármivel is jöttek ki, nekem elég nagy csalódás volt. Ettől függetlenül persze megnéztem a dalokat... de, hm, igen. A csalódás a jó szó az élményre. De talán majd most!




És igen. Most. Mert ez nagyon jó lett. 

Nagyon. 


~ 널 사랑하지 않아, 널 원하지도 않아
궁금하지 않아, 내게 돌아오지 말아 ~


„Nem szeretlek, még csak nem is akarlak,
Nem vagyok kíváncsi rád, ne térj vissza hozzám!”


(Ami így nem hangzik valami kedvesnek, de az egész szöveget ismerve, az.)




Ó te jó ég! A refrén már magában elviszi a hátán az egész dalt, zseniális, nem tudom kiverni a fejemből. Jaj, nagyon szeretem. Az a tipikus kpop, ami régen magába szippantott, nagyon dallamos, mégis furcsa, kissé különös, csábító. Ó igen, ilyen. Elsőre szokatlan lehet ugyan, de szerintem megéri a próbálkozást, mert nekem nagyon bejött, főképp a szöveggel együtt. 

A klip persze nagyon olcsó - ezzel még nem is lenne baj, de iszonyat túljátszott is sok helyen. A rendező ezzel óhajtotta pótolni a pénzt, mert hát egy magát fojtogató srác azért mégis felkelti az emberek figyelmét, és senki se fog figyelni a gyér munkára. Ez persze von le semmit a dal értékéből, csak meg kellett jegyeznem. (A hajszínek pedig...)



Na de, térjünk is rá a lemezre: 






Hű, hát... ez remek! Nem hittem volna, sőt, elég negatívan álltam hozzá az egészhez, azt gondolván, nem, örülnöm kellene egyetlen jó dalnak is... Ami igaz persze, de neeem, nem itt. Hát komolyan, a Your Friend és a P.M.P is pont annyira csodásak lettek (meg kell jegyeznem, kedvelem High Top rapjét), és mindegyikük hűen idézi azt a régi kpop hangulatot, amit annyira szoktam hiányolni. Nem igazán tudom, hogyan választhatnék kedvencet magamnak, mindegyik tetszett. Ó, annyi fordítanivalóm van, hogy már nem látszok ki alóluk *sóhaj*.





A dal: 10/10
A lemez: 10/10






II. STRAY KIDS | 스트레이 키즈 


Oké, azt tudjuk, hogy szeretem az együttest. És azt is tudjuk, hogy a Hellevator óra egy (promós) dal se volt, amit meg tudtam volna kedvelni a fiúktól. (De azt rongyosra hallgattam / tom.) Lássuk ezúttal sikerül-e:




Nos, sikerült is, meg nem is. Ez a dal jó, ez eddig okés is - de lehetne jobb is. Nem lesz kedvenc, de még mindig jobban tetszik, mint bármelyik másik. Az alap nagyon jó, még csak nem is azzal van a hiba...A dal szépen meg van szerkesztve, de nincs túlszerkesztve, még a rock hatás is gyönyörűen beleépül. Tényleg rendben van. 

A intró nevetséges, és kínos. De ez még el is menne, viszont nekem itt a vokállal van problémám. Valami hiányzik belőle, legfőképp a refrénnél, ami nekem túl lapos, nem üt akkorát, mint amekkorát egy ilyen dal megkívánna. Ez pedig elég nagy probléma nálam. 

A dalszöveg nagyon jó, ezen nem fogunk összeveszni. Nagyon szertem, hogy a szövegek nagy részének köze nincs csajokhoz, szerelemhez, valami sokkal mélyebb dolgot szeretnének elmondani nekünk. Ismerős megközelítés? Azt hiszem lassan elérünk oda, hogy mind megköszönjük a változást, amit bizonyos együttes(ek) hoztak a zenei világba... (Ideje lesz.) 



A klip okés. Érdekes felvételek és a szerkesztés érdekes,  rendben van, ilyet vártam a fiúktól. 

De lássuk az albumot: 





Oké. Akkor most jön a kérdés: miért nem a Vocies lett a promós szám? 

MIÉRT?

Ez lett az album messze legjobb dala. Szerkezetileg, hangilag, de talán még szövegileg is. (A koreai részekre értem.) Persze, oké - látom a nézettségen, hogy mennyivel kevesebb, mint a promós dalén, de azért ez betudtahó annak is, hogy mit reklámoznak. Pedig nekem ez a dal ezerszer jobban tetszik, mint a My Pace (pedig nagyon jó szövege van annak is). Szerény véleményem szerint; a Voices kellett volna, hogy színpadra álljon, sokkal több lehetőséget látok benne. 


De a többi dalban is kb. A My Pace tetszik a legkevésbé, még a lassabb dalokat is szívesebben láttam volna videóval. Megértem valahol. Tényleg megértem, miért a My Pace-re esett a választás, de akkor is fáj kicsit. Ha nem hallgatnám meg mindig a lemezeket is, már a debükor lemodtam volna a fiúkról. (Pedig a Mixtape nagyon jó lemez lett, az akkori értékelésemben erre külön ki is tértem.)



Én csak ajánlani tudom, ez egy jó lemez!





A dal: 10/ 8
Az album: 10/9




III. SF9 | 에스에프나인



Hm, nem mondhatnám, hogy túl nagy rajongó vagyok. Kedvelem a fiúkat, viszont az Easy Love és a Mamma Mia kedves a szívemnek.


Én... izé... nagyon szeretném szeretni! És kellemes ez a sötét, szexi irány, főleg a a kezdő soroknál, és a refrén előtti, 질렀어 részeknél. És, bár nem szoktam ilyet mondani, meg nem is nagyon érdekel, de ez: 



Ez a úriember tényleg nagyon ott van a szerepben. Nem tudom ki ő, vagy mi a neve, de egyből rajta akadt meg a szemem, de kizárólag a 질렀어 résznél, a vaskos elektronikus hangzásnál. Ez a stílus olyan jól áll a fiúnak, hogy csak pislogtam. 


Maga a zene, hm, jó. Tetszik is, és folyton azon kapom magam, hogy visszatérek a 질렀어 részekhez, a refrén előtt - nem tudom miért, de elbűvöl ez a rész, ám sajnos a többi (a kezdeti részt kivéve) nem annyira. Fogalmam sincs mi lehet ennek az oka. 
Egyébként, maga a klip is nagyon jól néz ki. A színek és a fények gyönyörűek. 
De inkább térjünk is rá az albumra: 




TEJÓÉG! Az UNLIMITED! 

Oké, oké. Nyugalom-nyugalom!

 Már felkaptam a defibrillátort, nem halok bele a hiperventillálásba. 

Khm, rendben. Akkor térjünk rá arra, hogy mennyire jó lett ez a lemez: 

NAGYON

Ahogy arra már rájöhettetek, az Unlimited a kedvencem - ez akár promós dal is lehetett volna - bár, itt értem miért nem választották ki a kliphez. Úr Isten, az egész dal zseniális, az átvezetők, a hangok, az effektek, minden a helyén van! Oké, nyugalom...

Nem mintha a többi dallal bármi baj lenne, mert nincs. Bizony nincs! Mindegyik belekapaszkodik az emberbe, aztán valahogy nem is akarja elengedni. Érdemes a számokat fülhallgatóval csekkolni, mert akkor érzitek csak igazán a rejtett ritmust, hangokat. Megéri! 

Az Unlimited ugyan a kedvencem, de meg kell hagynom, nehéz választás volt. A másik három szám is remek; azok közül nem hiszem, hogy tudnék sorrendet felállítani. Egészen mások, mégis egyformák... áh, elhagytak a szavak. Hallgassátok meg őket!


A dal: 10/8
A lemez: 10/9



IV. BTS | 방탄소년단




Oké, máris? Igen, máris! Lássuk:






Na jó, valljuk be: BTS egy olyan banda, akinek a visszatéréseit nem csak én, de nagyon-nagyon sokan várják! Ezt lehet utálni, lehet szeretni, de változtatni nem tudunk az igazságon. A banda roppant népszerű; én magam is szörnyen szeretem őket. Ha nem is a kedvenceim (erről jut eszembe, EXO, hol vagy már? 😢), de nagyon szeretem a fiúkat (itt végre ismerem mindenki nevét) ahogy azt ti is tudjátok pontosan. De ez sem véletlen, extrém tehetségesnek találom a tagokat, s itt van Suga is, akinél jobb rappert én még soha életemben nem láttam - de ez persze teljesen szubjektív, kinek mi jön be, ugye -, akinek a dalszövegei mindig, minden egyes alkalommal, kivétel nélkül ámulatba ejtenek. Még soha, soha életemben nem találkoztam ilyen tehetséggel, teljesen őszintén mondom. 
 

Ezért hát, ahogy említettem a "Miért utálom a BTS-t" bejegyzésemben, én nem igazán Army vagyok, inkább Sugarmy! Looool létezik ilyen szó? Nem? Akkor most már igen, használjátok bátran! 👏

Szóval, annak ellenére, hogy egészében nem vagyok totálisan a zenéjük rajója, mindig várom a visszatéréseiket, mert, hát, fizikai képtelenség nem elképedni a tehetségükön. Nemrég ismét megkaptam azonban, hogy "van ám más is a BTS-en kívül, szóval jó lenne, ha nem csak velük foglalkoznék". Erre most reagálnék egy nagyon picit. 

Egyrészt, igen; tudom, pár éve belemerültem már ezernyi bandába is.😉(Jaj olyan cukik ezek az új szmájlik! Most jól rákapok a használatukra, de nyugi, még két bejegyzés, és megunom őket.)  

Másrészt; mégis mivel kellene foglalkoznom a dalszövegelemzésekben, ha ezen a bandán kívül szinte senkinek nincs olyan szövege, amit elemezni lehet? Ez nem feltétlenül baj, hisz a számok minősége mindig más-más szinten mozog, és ennek nem kell, hogy kifejezett köze legyen a szójátékokhoz. De ha a szöveg az, hogy "az iskolában túl sokat kell tanulni", vagy hogy "tudom, hogy szeretsz, de úgy teszek, mintha észre se venném", ezen mit kell magyarázni? Ennyi a reakcióm, köszönöm a figyelmet!
Na akkor, a klipre térjünk rá. A videó és köztem... elég érdekes viszony alakult ki. Mikor először megnéztem, így éreztem magam: 







A klipet nézve, néhol még mindig így érzem magam. Mármint... EZ kinek az ötlete volt? 





Mégis mi a fa...rkaslábaszára ez? Őszintén megvallva, engem ez eléggé felzaklat, ahelyett, hogy menőnek tartanám. Ez furán hangozhat, de szó szerint nehezemre esik ezeket a képsorokat néznem. 

A videó szörnyen hajaz a DNA klipjére, csak sokkal több színnel, sokkal több Big Bang féle random őrültséggel. (Nem, nem azt mondtam, hogy kopizzák őket!) Rengeteg CGI technika, ami király meg minden, de nekem nem tetszik, teljesen élettelen az egész. (Főleg, h most már klipet se nagyon kell forgatni, csak beállni egy zöld vászon elé. Értem, igen. Nehéz munka az is, de akkor is... értitek mire gondolok?)





Mert mégis mi a rosseb ez is? 





Vagy ez?




Most komolyan... én... fú nem. Ez nagyon nem. Hát mi ez? Ez borzasztó csúnya! Értem én, hogy ezt meg azt szerettek volna kifejezni, de... ezt eddig tudták.


Egy rész tetszett egyedül a klipből: 




Nagyon szeretem, minden pillanatát annak, mikor ebben a sárga pavilonban táncolnak, mert... nem is tudom, egyrészt olyan vidámnak tűnnek, hogy majdnem elhiszem, hogy bejön a videó, másrészt pedig, a fekete(és) ruhájuk remekül megy a pavilonhoz, itt (szerintem kizárólag itt) tetszetős a színválaszték. Amúgy még a 2D-3D párosítások is egész jól sikerültek, de azoknak is kötelező volt tartalmazniuk egy-egy túlzó elemet, így nem tudtam megszeretni őket. Pl: 



Ez a kép magában nagyon szép - aztán meglátom azt a csöves nyulat a holdban.




Ó ez tényleg elég kellemes látvány (még ha harsány is nekem).





Aztán jön ez a hangyás TV kép... meg a direktben sz.r szerkesztés.




Ismét - gyönyörű kép.




Aztán egy tigris. 
(Igen, értem mit akartnak. Nem az üzenettel, a képi világgal van bajom.) 




Tudom, van akinek ez tetszik. Megértem, és tök jó ezeknek az embereknek. De nekem nem. Én az ilyen absztrakt (?) csodák helyett a klasszikus képi világra szavazok. Ez nagyon-nagyon távol áll tőlem.


Viszont! Ugyan nem a képi világhoz tartozik, de... 



 


...mindig meghalok, ha Suga és JK vannak párba állítva - nem, nekem nem létezik semmilyen ship, se párosítás, egyszerűen a teóriáim miatt van. Amiben hinni fogok örökké. 👌 (Áááá imádom ezeket a jeleket!)




Nos, többet nem biztos, hogy el tudnék mondani a videóról. Nem az én világom. Elkezdődött ez már a BS&T klipjével - de ott még okés volt minden (nagyjából). Ez viszont, szépen szólva sem a kedvencem. Egyébként meg olyan az egész, mintha egy csillámpóni büfentette volna fel, amit a tagok felszívtak, és ettől betéptek. Értem, a szöveggel alátámasztva igen jó üzenete van (lenne), de nekem sajna ez most akkor se jött be. 


+ Egy kis érdekesség. Bemutatom mekkora gyökér vagyok: 


Itt egy hosszú pillanatra meg kellett állítanom a klipet. 

Mondom: mi van? Suga: 18 cm? Hogy mi? MÁRMINT EZT HOGY ÉRTIK? Hogy került ez ide? Hogy merik ezt, vagy mi ez, MIEZ?!


Aztán persze megláttam: 




Jaaaa, hogy az méter... és hogy ott alul is ott van...jaaaa, hogy úgy... értem... khm. Oké


Te jó ég, mekkora gyökér vagyok! taps, taps 😂


(Közben meg.. ugyan, nem olyan ártatlan cukibébik ám -)







De akkor most térjünk rá a dalra! Hát igen, a dallal is érdekes volt a kapcsolatom. Elsőre olyan... 




MAF érzésem volt. Olyan nagyon nyüzsgő, szétszórt, tömény volt, hogy nem tudtam hová tenni. Nem olyan volt, mint (erre erősen emlékszem) amikor a Fire-t hallgattam legelőször. Akkor egyből arra gondoltam: "Most még nem tetszik, de tudom, érzem, ez nagyon jó lesz." Így is lett, most is nagyon szeretem a számot. Itt viszont, úgy voltam, hogy "MAF fiaim, ezt meg miért, hogyan, és ki engedte meg"

De aztán... történt valami nagyon különös. Azon kaptam magam, hogy ki tudja miért, ismét, már hatodjára indult el a zene, én pedig ha nem is mondhatom, hogy tetszik, élvezem! Van benne valami, ami megfogja az embert - engem megfogott, az biztos. És most se ereszt, nagyjából egész nap hallgatom. Ami pedig a legfurcsább, hogy még mindig szokatlannak érzem, hosszú, nagyon hosszú órák után is - és ez legtöbbször annyit tesz, hogy rá fogok kattanni, és nem csak rövid időre, szeretni fogom. Általában így történik - nem sok ilyen eset van, ez inkább a régebbi kpop dalokkal fordult elő. De meghajolok előttük, nem hittem volna, hogy ez a dal be fog jönni. Pedig de!

Amúgy nekem egy bizonyos része nagyon hasonlít a Fire-re és valahol a Not Today-re. Az alap és a ritmus közt veszítem el a fonalat, de nagyon erősen emlékeztet a szám erre a másik kettőre, azzal a kivétellel, hogy az Idol sokkal inkább a hajlik át a Momoland új dalainak hangulatába, szórakoztatás téren. Nem azzal kevés cukiság + extrasok keménységgel szólnak be, inkább ezzel a sok színnel, formával kirobbanó szórakoztatásba burkolt üzenettel. Másik megközelítés, de nem nem biztos, hogy egyik rosszabb a másiknál. 

Itt pl. ha rákap az ember a dirkben koreai-nemzetközi hangzás ilyen erőteljes és majdnem erőszakolt fúziójára (ami képileg és hangzásilag is átjön) - ami az üzenet része is (!) egyszer csak bekattanik, hogy basszus, ez jó! Főleg a koreai népdalokból (maradjunk ennyiben) kölcsönzött bekiabálások, és hangszerek - hát milyenek már azok a focistafüttyögéssel, a vaskos EDM hangzással? Ez vagy bejön, vagy nem. Nagyon! Szinte már himnusz áthallása van az egésznek...

Főleg... na jó, úgy voltam vele, hogy erről most nem fogok beszélni, de pont néztem a fordításokat, amiket a barátnőm küldött, és (nem, mint ahogy eddig sem, nem a fordítással van baj csííízösz, előre látom a beszólásokat) megakadt a szemem egy-két hozzászóláson, hogy milyen remek üzenete is van a számnak. Mert, hogy szeretni kell magunkat, meg ilyenek. 

Ezzel a véleménnyel sincs semmi baj! Tökéletesen igaz. Viszont úgy éreztem, hogy hozzá kellene tennem egy-két dolgot. (Basszus, mindig olyan okoskodónak tűnök! Ne haragudjatok, nem így értem. Egyszerűen nem tudok lakatot tenni az ujjaimra, és imádok megosztani veletek mindent.) A dal valóban az önszeretetről szól, de ez csak a jéghegy csúcsa. A szám lényei eleme az irónia, és a gonoszkodás, főleg ha a klipet is figyelembe vesszük. 

Hogy teljesen érteni lehessen a dolgot, tudnunk kell, mi folyik Koreában a rajongók, egyéb előadók és a BTS között. Jelenleg majdnem arról van szó, hogy a BTS egy k.csög, mert totál elhanyagolja a koreai rajongókat. Megy a netes megszégyenítés rendesen, sőt, ahogy néztem (nem emlékszem ki, és hiába keresem, egyszerűen nem találom, segítsetek pls🤞), de egy másik előadó is azt tanácsolta a fiúknak, ne hanyagolják el a korai rajongókat. Nem, nem rosszindulat vezérelte, de ebből érezhetitek, hogy bizonyos helyzet áll fenn. 

A koreai rajongók (természetesen nem általánosítok, nem mindenkiről van szó, egy bizonyos rétegről) szerint a BTS nagyon megváltozott, és már nem is nekik csinál zenét, csak a külföldi rajongóknak, és csak velük foglalkoznak, mikor a hírnevet a koreai rajongók adták meg nekik. 

Na most, ez eleve ostobaság, mert az igazán nagy hírnevet pont nem az ilyen, fejüket a seggükben tartó rajongók adták nekik, hanem mi. Másrészt, nem értem a problémát. Mi az, hogy a BTS csak külföldieknek ír zenét... mármint itt... a koreai nyelvű zenékre gondolnak? MAF?! Vagy arra, hogy merészeltek Amerikában tartani egy koncertsorozatot? Végre ellátogatva azokhoz a rajongókhoz, akik soha nem zaklatták, molesztálták őket, mint a híres sasang fanok, hanem csendesen - mint az itteni rajongók - vártak? Ja, tök s.ggfejek, szerintem is. 

Nem értem én ezt. Miért nem lehet örülni a sikernek? Nem azt akarja mindenki, hogy a kedvence híres, elismert legyen? Amíg a kedvenc bandájuk senki se szereti, panaszkodnak, hogy "nem érem miért nem ismeri fel senki a tehetséget, bezzeg ha az SM bandája lenne...", aztán, mikor valami ilyesmi történik, az se felel meg? MAF!? (Igen, örökké használni fogom ezt a ciki 3 betűt.) Én vagyok az egyetlen, aki nem érti? Az, hogy stílust váltottak, nem most történt. Már az INU korszakban se voltak a régi hiphop banda, épp a koreai rajongók (hiánya) miatt. Miattuk változtak meg, nem a nemzetközi rajongók miatt, ezt ne feledjük el. Amivel pedig Koreában berobbantak, a BS&T volt, ami akkor nem zavart egy koreait sem, imádták a mássága ellenére is - csak akkor kezdett el furcsa lenni, mikor már a külföldiek is beleszerettek. Érdekes, nagyon érdekes. (És itt a koreai rajongókról beszélek, és az erőszakosságukról - ne vegye magára senki, nem a véleménynílvánítással van bajom, hisz hé, épp azt teszem én is. Nem kell szeretni őket, lehet kiábrándulni a stilusukból is, ez normális. Nem erről van most szó.) 

Tehát, a vádakra reagál a dal egy része. Képi világban is látjuk: repülőgép, glóbusz, hajó, rengeteg idegen elem (nem koreai) - és a kijelentés, hogy mindenki bekussolhat, mert a BTS nagyon is jól megvan így. Szeretik amit csinálnak, és mindenki úgy mutogat rájuk, ahogy akar. "Ezernyi énem él bennem, és mind én vagyok." = Nem egy oldalam van, egy ember vagyok, sokoldalú, nem egy báb, és így kell szeretned, vagy ne szeress, mert nem változok. A koreai elemek beemelése pedig zseniálisan mutatja: attól, hogy nem csak koreai stílust nyomnak (amit egy koreai előadó se tesz, szóval lol), miért ne lennének koreaik? "Mégis mi a francot hadováltok?" Igen kellemes válasz ez!

Egyébként a víz alatti "cella" és a pagoda párhuzama zseniális... csak figyeljétek meg!

De! Természetesen szól ez azoknak is, akik elvárnák, hogy a fiúk ezentúl nemzetközibbek legyenek - bár, ilyennel én még soha életemben nem találkoztam, sőt ilyesmiről még csak nem is hallottam. Mikor egy interjú akadt a kezeim közé, ahol azt kérdezték: "a rajongók szeretnének angol albumot", csak annyit tudtam kérdezni, hogy "milyen rajongók?" - és az összes kommentelő így volt vele. A nem-koreai rajongók, pont azért szeretik őket, amilyenek. Ezt nem olyan nehéz látni. De biztosan lehet így is érteni. Ennek ellenére én 100%-ig biztos vagyok benne, hogy a koreai reakcióknak szólt, még ha be se vallanák soha. (Mert, hogy is lehetne?)

Nos, erről ennyit... Én imádom a dalt, tuti még ezerszer meg fogom hallgatni. Nekem ez most nagyon bejött, mert hű-ha

Ó, plusz a tánc. Remélem hamarosan kapunk egy koreó verziót, mert élek halok érte


Na akkor, nézzük a lemez új dalait:



Először is, el kell mondjam. Messze nem olyan jó, mint a Tear volt. Kicsit kezdem is furcsállni már ezt a Red Velvetes, hol vidámabba, hol sötétebb visszatéréseket, mintha nem találnák a stílusukat. Nem hiszem, hogy ez így van, mert mind a két oldalon tudnak nagyon jót alkotni, csak más esetben egyből ezt feltételezi az ember (nem is véletlenül). Az persze oké, hogy nem ragadnak le egy stílusnál, csak nem is tudom, olyan furcsa ez nekem. 

Ezen a lemezen nem éreztem azt a húzóerőt, azt az energiát, amit az előzőn nagyon is. Persze lehet, hogy ez ilyen, hm, nem is rendes lemez, csak ilyen "ebben az évben minden jó dalunk felpakoljuk" oszt cső. Ezzel nincs is gond, tényleg, ne értsetek félre. Csak ilyenkor nehezebb egységes koncepcióról beszélni, meg azt megalkotni. 

Ennek ellenére, lássuk: 

Kedvencem Suga szólója, itt egyértelműen. Az előző bejegyzésben épp erről írtam, szóval olvassátok csak! 😊 (Nem tudok leállni, help.) 10/10

JH és RM dalai is jók, de most nem jöttek úgy át. A Just Dance 8.5, a Love 9. 

Az Epiphany viszont...! Hát nekem nagyon tetszik. Az első ilyen intro dal, amit megszerettem. Jin hangja iszonyatosan sokat fejlődött, ez már az előző albumnál is tisztán hallatszott, na de itt! Most komolyan, vessétek össze ezt a teljesítményt, és a We are Bulletproofban hallott erőszakolt, rekedt hangját. Hallanotok kell a különbséget. Még így se mondanám, hogy a legjobb énekes, akit hallottam, viszont végre úgy néz ki, rátaláltak arra a hangszínre, ami a legkényelmesebb, amin tud is énekelni. Mert itt azt tette, és jól tette! 10/ 10


Az I'm Fine: ó, mikor meghallottam, nagyon megörültem. Ugye a Save Me intrójával kezd, ami nem is véletlen. Emlékeztek arra, hogy az I'm Fine és a Save Me leírva tükörfordítása egymásnak? Ezt most a dallal is hallhattuk (még szövegileg is). 10/9


A Love Myself viszont! Na az 10/10 a szövege gyönyörű, még akkor is, ha a dallam nem a legfrissebb. De sebaj, együtt a legjobb a kettő. És Jin hangja, esküszöm levesz a lábamról!

Összességében véve: 



A dal: 10/10 +5
A lemez: 10/8.5




V. iKON | 아이콘 

Na erre már nagyon kíváncsi voltam. Ebben az évben végre úgy érzem, eljött az iKON felemelkedésének ideje, hajaj: 




Ó TE JÓ ÉG! Ez remek lett. De tényleg, nagyon jól sikerült. 


A szöveg igen szép, és furcsa mód élettel teli: 


Adott a mesélőnk, aki nem is sejtette, hogy a szakítás milyen fájdalommal járhat, és be is ismeri, hogy a kedvesével nem sokat törődve vágott sutba mindent. 


Amit persze később megbánt, megértve, hogy ő is szenvedő alanya az egésznek. 


Ez így magában is érdekfeszítő lehetne, de a végén a kis kérdés, ami olyan gyönyörűen ironikussá teszi az egész dalt:  Vajon tényleg hiányzol, vagy csak magányos vagyok?



A dallam remek lett, a ritmussal együtt (a refrén helyén álló részig) pedig olyan retró kpop érzést adnak. Végig ott a dallam, ami valahol iszonyat monotonná teszi a számot, de a legjobb értelemben, ahogy pl. az EXO Growl esetben is történt. Nem unalmassá, inkább könnyen fülbemászóvá és szerethetővé teszi a számot - de itt több plusz dolgot kapunk, pl. a refrén helyét elfoglaló részt, ami igazából nem tudom miért, de kivételesen remekül hangzik. Főleg a szerkesztés miatt, mert a ritmus semmit sem változik, beleépíti a részt a dalba, de teljesen. Bravó!
Plusz, tudni illik, a bandában van az egyik kedvenc hangom (az egész kpop iparban): Junhoe. Ó TE JÓ ÉG! Igen, Jun(hoe) hangja a lelkemig hatol, mert brutálisan jó. Különleges, a szó legszebb értelmében. Tudnám órákig hallgatni, megállás nélkül. (És teszem is szégyentelenül.) Kicsit fájt, hogy olyan nagyon keveset hallom ebben a dalban. Ára ez is a refréntelenségnek persze. Komolyan, ha szólózni akarna, én bármit megvennék, amit csinál. (Szerepel Baekhyun és Daehyun mellett, a legjobb hangok között, a listámon.) 




Mindezek mellett, meg kell jegyeznünk, hogy a szöveg és a dal megalkotásán  dolgozott: BI.


A klipre nem igazán tudom mit mondjak. Jól sikerült? Semmi extrát nem látok benne. Kellemes nézni, még a nevetséges garázsos részeket is, egész jól világították meg a felvételeket. 


De akkor, térjünk rá a lemezre: 




Ami meglepően jól sikerült. Sajnos nem minden iKON album nyeri el a tetszésem, sőt, nem is nagyon akadt még... na de ez!

Egy lemez, 5 stílus, megdöbbentően jó elegyet alkotva. Tényleg nagyon jó anyagot dobtak össze, nem akadt egy szám se, amit ne kedveltem volna. 

Itt van a Freedom, ami akár egy anime openingje / endingje is lehetne. Dalszöveg: Bobby, BI, és Song munkája, magát a dalt BI és Song szerezte. Nagyon szerethető, a maga rockos beütésével. 10/9 

Aztán az Only You; ami akár egy kellemes nyári musical dallistájája is felkerülhetetne. Szöveg: BI és Bobby, BI pedig dalszerzésben is segékezett. 10/9

Coctail! Írta Bobby és BI, szerezte BI. Ó, az ilyen dalokat annyira könnyű megszeretni és élvezni. Hasonlít az előzőre, hangulatában, könnyed, és imádnivaló. 10/9

Végül pedig a Just For You: szöveg, komponálás: BI. Tehát BI minden egyes dalon dolgozott a lemezen. Nos, nem ment kárba a munkája, ezúttal is remek dal megalkotásában vett részt. És itt, itt végre rengeteg Jun hangot hallhatok! 10/10

Nagyon jó lemez lett, hallgassátok! A fiúk kitettek magukért, nem is kicsit.


Maga a dal: 10/10
Az album: 10/ 9





Azt hiszem ennyi lenne mára. Ha valakit kihagytam, akire kiváncsi vagy, szóljatok csak nyugodtan! 


Nektek mi a véleményetek? :) 

21 megjegyzés:

  1. Már régóta vártam egy ilyen áttekintésre, de gondoltam biztos bevárod majd míg összejön pár visszatérés. Mielőtt még bármibe is belekezdenék el szeretném mondanu, hogy azzal kapcsolatban amit a Bts-ről írtál.... minden egyes szavaddal egyet értek, teljesen ugyanolyan a vélemémyem mint neked! Tényleg, abban is amit erről a fan ügyről mondtál! ☺
    És most főként arról a 2 visszatérésről szeretném elmondani a véleményem:
    (G) - IDLE(így kell írni?) - Személyszerint nagyon vártam a visszatérésüket. Egy ígéretes új bandának tartom őket, és örülök, hogy Soyeon segít a dalok írásában/készítésében,valamint egy nsgyon jó rapernek tartom. Bevallom először nem tetszett a dal, mert azonnal a Latata-hoz hadonlítottam(ami tényleg egy nagyon jó szám, a kedvenceim közt van) hiba volt hasonlítgatni, mert ez más lett! És így lett jó! Mostmár ez is a kedvenceim közt van, és a videó itt kifejezetten tetszik!
    Sf9-Nem követem őket, és a tagokat sem ismerem, de mivel a debüt számjuk bejött, azt letöltöttem, de utána úgy el is távolodtam, mert valahogy nem fogtak meg. De! Ezzel a számmal úgy megfogtak, hogy úgy érzem el sem fognak ereszteni! Örökké hallgatni fogom ezt a számot, esküszöm! Ebben a számban végre érzem azt a húzóerőt! Köszönöm a bejegyzést, mert tényleg vártam, valamint én is kíváncsi vagyok mikor kap az Exo egy rohadt comebacket végre! 😑Már kb. több mint 1 éve volt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :) Köszönön szépen, hogy olvastad a bejegyzést, és még véleményt is hagytál! :)

      Örülök, hogy egyetértünk a BTS ügyben, de tényleg. :)

      Ó, a (G)IDLE (őőőő lehet, h (G)I-DLE... nekem is kétségeim vannak néha, szal egyben írom, aztán kész, magunk közt vagyunk! :D) visszatérését én is vártam, de nekem az előző klip akkora csalódás volt, hogy már féltem előre. :D De a dalukat nagyon szerettem, és ezt is szintúgy! Biztosan sokra viszik még. :)

      Az SF9 dallal az a baj, hogy nem hallgattam túl sokszor. Mióta nem voltam, nagyon sok visszatérés esett ki nekem, ez pedig köztük volt, mert ahogy mondtad, én is eltávolodtam tőlük. Mindig mondtam, hogy "jaj meghallgatom mindjárt", aztán soha nem jutottam el odáig. Érzem benne én is, hogy jó lenne, de mééééég nem kaptam rá. Ettől függetlenül bármi megeshet, sokszor volt már olyan, hogy egy későbbi összegzésben bejelentettem, hogy megszerettem egy számot, amit addig nem kedveltem. :D Bármi megeshet!

      Ahh az EXO pedig igen, TÉRJEN MÁR VISSZA! 😢

      Még egyszer köszönöm, hogy itt jártál, és kommentet is hagytál. :)

      Szép napot neked! :)

      Törlés
  2. Én egyet értek a BTS-t kritizáló rajongókkal. Szerintem nagyon megártott nekik ez a siker és már nagyon nem kpop dalokat csinálnak. Nem értem miért kell védeni őket. Jól néznek ki, azért? Ez a Suga imádat meg... ügyes meg minden, de azért Rap Monster-nél nem jobb! Hallottad te már milyen hibátlanul rappel? Sugánál szerintem még J Hope is sokkal jobb, de látom hogy őt nem szereted. Én komolyan nem tudom felfogni miért szeretik ennyire sokan ezt a Sugát... Csak azért mert csinált egy depressziós mixtap-et? Tényleg nem értem... miért ennyire népszerűek...

    A Loona nekem durván közepes volt csak.

    A GIDLE népszerűségét se nagyon értem meg... mitől másabbak ők mint pl. a CLC akit te is szeretsz?! Nem csinálnak jobb zenét és ugyanabban a stílusban vannak?

    Az pedig elég sértő amit a Stay Kidsnél mondtál, hogy a BTS miatt írnak olyan dalokat... mer ez nem igaz... Ők ilyenek, és ehhez nem kellett szerintem a BTS...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nos, a változásban egyetértek veled. És nem hiszem, hogy pont Manami védené őket a kinézete miatt, nem ezt a nézetet tapasztaltam a jópár elolvasott bejegyzése alatt. :') S Sugával se értek igazán egyet. RM hibátlabul rappel? Mert Yoongi rappje tele van szövegelrontással, vagy helyesírási (írási, oké :D) hibákkal?
      Nos a népszerűség meg valakinek megadatik, valakinek nem. :) Az én kedvenc bandám se népszerű, de ez van. S én örülök, hogy az Idlenek sikerült, mert tehetséges lányokról van szó, és ügyes szöveg/dalíró Soyeonról. Senkitől se kívánom el a sikert annak ellenére, hogy nem kedvelem. ^^
      A Stray Kids-et pedig nem találom sértőnek. Vagy az is lehet, én olvastam el a sorokat. : D

      Törlés
    2. Szia! Ahogy említettem is, koreai szemmel nézve nem értem a problémát, és ez még nem jelenti, hogy ne lehetne kiábrándulni a fiúkból. :D Szó szerint leírtam, hogy miért védem őket, és ennek köze nincs a kinézetükhöz. Amíg olyan zenét csinálnak, ami szerintem minőségi, szeretni fogom őket, felőlem andalgó, romantikus számokkal is kijöhetnek.

      Rendben van, ha nem szereted őket, mindenkinek más tetszik, és ez így van jól.

      A (G)I-DLE okkal népszerűbb a CLC-nél (és ezt úgy mondom, hogy CLC rajongó vagyok). Erről hosszabban is lehetne értekezni.

      A Stray Kidsnél sértő volam? Hol? Valóban a BTS-re gondoltam, többek között. Mert azért be lehet látni, hogy előttük nem igazán voltak népszerűek a sokatmondó dalok, a saját zeneszerzés (amihez a cég engedélye kell, tehát nem tudni hol mennyi rejtett kincs lapul...!) Tehát, nem azt mondtam, hogy a SK a BTS miatt ír dalokat, csak azt, hogy sok lehetőség nyílik meg tehetséges fiatalok előtt - ahogy pl. a Big Bang is nyitott ajtókat sok más banda előtt. Ennyire egyszerű. :)

      Kedves Dóri; neked a kommentednél reagálok! :D

      Törlés
  3. KÖNYÖRGÖK CSINÁLJ IDOL MV ÉS SZÖVEG ELEMZÉST VAGY TEÓRIÁT!!!! Biztos nem csak én akarom hanem sokan mások is!!!

    És ha van időd írj kérlek a többi dalról is. IMÁDLAK!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :) Még arról is szó lehet. :D Nem ígérem, de remélem, lesz időm rá. :) De nagyon aranyos vagy, köszönöm szépen. :)

      Törlés
    2. Ez nagyon jó ötlet. Nekem is tetszene, remélem lesz rá időd.

      Törlés
  4. Szia, nagyon vártam már a véleményt, s cserébe, hogy megköszönjem, elhoztam az enyémet! : D
    Loona: Na végre! Már ezer ideje erre vártam. : D Bár én is sokkal jobban szeretem a favOriTe-t mint a Hi high-t (ez a sok vékonyka hang eléggé zavar), az egész album megvett kilóra. Őszintén, mindegyik dal simán lehetne promós.
    Berry Good: Oké, én most... Kitörlöm ezt magamból, aztán visszajövök és folytatom a következő bandával. Hát annyira ostobának tűnnek rengeteg résznél, nem tudom eldönteni, hogy sajnáljam őket, vagy csak maradjak mérhetetlenül dühös arra, aki ezt kitalálta. Egyébiránt az albumnál fellélegeztem, kellemes darab. : D
    (G)I-DLE: Elsőre nem tetszett. De mégis volt benne valami, ami mágnesként vonzott, s nem hagyta, hogy elfelejtsem. Talán a lányok hangja, és az, hogy milyen jól érezhetjük a keserűséget a dalban. (Egyébként lehet gonosz dolog kijelenti, de én is imádom a szakítós/dühös dalokat. : D) Kellett jópár hallgatás mire megszerettem, de mostmár le se tudok szakadni róla, sokkal de sokkal jobban szeretem mint a Latata-t, pedig az is a félév egyik kedvence volt! Az Idlenek pedig nagyon szurkolok, mert eddig az egyik kedvenc debütáló bandám ők.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az a fránya 4096 karakter...
      Bigflo: Najó, remélem (tudom) sose fogják ezt látni ezt a srácok. Hát én nagyon jókat kacagtam a videón, a szöveg iszonyat édessé tette. : D Pedig tudom, nem annak készült, mégis. Az albumot is nagyon szeretem, nem tudok kedvencet választani.
      Stray Kids: Elsőre ez sem tetszett, de aztán szépen-lassan a fülembe mászott. Bár a Nanana részeket még mindig szívesen kivágnám a dalból. S album meghallgatása után ugyanaz a problémám mint neked. : D Miért nem a Voices? Vagy az Insomnia? Egye fene, a Question-nel is kibékültem volna....
      SF9: Remélem a szavak nem hagynak cserben, mert az a baj, túlságosan szeretem ezt a bandát, és sokszor félek, hogy akármiről is van szó, egy ,,Imádom"-nál többet nem tudok magamból kinyögni. : D Úgy látom te is kiszúrtad Hwiyoung-ot! Egyetértek, durván jól áll neki az a dal. A zene... Szeretem, de nagyon meglepett. Lehet, hogy egyedül vagyok, de arra gondoltam, nem-e azért vetették be ezt a koncepciót, mert remélték, hogy az AOA-hoz hasonlóan, nekik is sikert hoz a szexi koncepció. Lehet, hogy én agyalok túl feleslegesen ezeken a dolgokon, de akkor sem tudom kiverni a fejemből. :') Az album... ZSENIÁLIS! (Haha, ez nem Imádom volt.) A Different mindig mosolyra fakaszt, amikor magam elé képzelem a fellépéseket, imádom a Shadow sötétségét, a Photograph-ban pedig minden olyan szépen összefolyik, imádom a srácok harmóniáját. Az Unlimited... Nos itt hagytak magamra a szavak. : D Azt hiszem ez lesz az év kedvence, egyszerűen fizikai fájdalmat okoz, ha nem hallgathatom! : D Annyira szeretném kifejezni, mennyire csodálatos ez a dal, de egyszerűen nem megy...
      + büszke vagyok a srácokra, hogy megint segédkeztek a dalokban, s tudom, van aki ennél több munkát végez, de bízok benne, hogy egyszer ők is eljutnak oda, hogy minden dalt maguktól csinálnak, mert tudom a tehetségük megvan hozzá.
      BTS: Hát ööö. Ha őszinte akarok lenni eleinte utáltam ezt a számot. De tényleg, teljes szívemből. Aztán elkezdtem hallgatni a Nickie-s verziót, s sorban rántottak magával a részek. Először Nickie része (igen, még mindig sokkos állapotban vagyok, eggggyáltalán nem a stílusom ez a nő, de ez most tényleg jóra sikeredett : D), aztán Suga, Jin, Jimin, RM... Nem sok idő kellett, s teljesen magába számított ez a furcsa világ. Ennek ellenére a klippet nagyon-nagyon nem szeretem. : D Annyira összevisszaság, teletömve annyi effektel és bugyutasággal... Mondjuk az utalások a régebbi Mvk-re, plusz néhány ,,rajongói" hozzászólásra nagyon tetszettek. : ) Az album szép s könnyed lett... Talán kicsit túl könnyed... A Seesaw-on kívül a többi dal először az egyik fülemen bement, a másikon ki. : D Hallom én, hogy ezek jó számok egyébként, szóval fogom még sokat hallgatni, s majd meglátom esek-e valamelyikkel szerelembe. J-Hope dalától azért tartok kicsit, mert a refrénnél mindig nevethetnékem támad. (Pedig nincs semmi okom rá. : D csak~ I just wannaaaa, really wannaaaaa, just danceee. +mindig a Lady Gaga szám jut eszembe)
      iKon: Annyira szeretném szeretni ezt a számot! De sajnos túlságosan taszít a refréntelenség. Pedig néha-néha ennek ellenére megtudok szeretni egy-egy számot, de itt csak nem sikerül. Az album egész jól sikerült, kedvencem a Freedom. : D
      Szép estét! ^^

      Törlés
    2. Szia! :) Ó, hát jobbat nem is tehettél volna, imádom a véleményeket olvasni. :D

      Loona: ezzel teljesen egyetértek!

      Berry Good: még mindig nem tértem magamhoz... :D
      (G)I-DLE: én nem csodálom a népszerűségüket, valami olyat hoznak, ami rengeteg embernek tetszik, és tényleg tehetségesek is. Örülök a sikerüknek. :)

      Stray Kids: Ugye? Szinte mindegyiket szívesebben láttam volna promózva. De na, azt kell szeretni, ami van. :D Aranyos szám a My Pace is, csak nem tudom, nekem hiányos kicsit.

      SF9: Jaj, én is szeretném szeretni őket (én minden bandát szeretni akarok. :D). Ó, hát akkor Hwiyoung a neve? Bárhogy is, le se tudtam venni róla a szemem, holott velem nem történnek ilyen dolgok... :D Ezentúl szemmel fogom tartani! :D A dallal még próbálkozni fogok, hátha. :) Nem is tudtam, hogy dalszerzésben segédkeztek! Tényleg? Na, ezt megjegyzem.

      BTS: A dalt ugyan hamar megszerettem, de a klip... na azzal tökéletesen egyetértek. Az itt-ott elkapott üzenetek jók, csak nem biztos, hogy én így raktam volna össze őket. :D De ki vagyok én? :D
      Az albumot nem is tudom, hogy most albumként kell-e kezelni, vagy mi is ez. Olyan lehet, mint a The Most Beautiful Moment in Life: Young Forever, ahová felpakolták az összes TMBMIL dalt + pár újat. Ezért nehéz megítélnem egészében. :/

      iKON: én nagyon örülök, h szeretem, a múlt évben már kezdtem elveszíteni a reményt. :D

      Nos, köszönöm szépen a kommented, és hogy itt jártál!

      Szép napot neked! :)

      Törlés
    3. A Different szövegét a tagok írták,s úgy tudom valaki besegített a komponálásban (bocsi, hirtelen nem jut eszembe ki) a Shadownál Youngbin, Zuho és Hwiyoung írta a rappet, továbbá a Photograph szövegében besegített Zuho is (nos azt nem tudom mennyit :D) a rappet pedig szintén Youngbin és Hwiyoung írta meg. ^^

      Törlés
    4. Tényleg? Ezt jó tudni, mindig örülök, ha ilyesmit tudhatok meg. Erre midnenképp büszkének kell lennünk, és bátorítani a tehetségeket! Örülök, ha a cégek engedik kibontakozni őket. :) :) Mindenképp szemmel fogom tartani a fiúkat!

      Köszönöm szépen az infót! :)

      Törlés
  5. Szia! ^^
    Loona: Álmodom? Megtörtént a Loona debüt? Azt hiszem a fél életemen keresztül erre vártam. :D S ráadásul milyen jól sikerült, talán ez lesz az egyik kedvenc debütöm. Le sem tudok szakadni a dalokról, de remélem ez nem is fog megtörténni.
    (G)I-DLE: Nos, nem tudom, hogy szeretem-e ezt a bandát, a Latata tényleg egy jó szám, de nekem még mindig hiányzik valami belőle. Na most! Először is a klipp iszonyat jó lett, én pedig iszonyat boldog vagyok, hogy nem egy raktárépületet kellett végignéznem mint a legutóbb. :D A zene! Én ezt imádtam első hallásra. A füttyszó, a hangok, a rap, az átvezetések... minden! Remélem a következő alkalommal is meglepnek. :)
    SF9: Igen, Hwiyoung... Megértem miért azon a srácon akadt meg a tekinteted. (fun fact: Eltudod képzelni, hogy majdnem ő a legfiatalabb? :D 99-es... :')) Én imádom mind a dalt, mind az egész albumot, s iszonyat nagy dilemmában vagyok (igen, lassan 1 hónapja :D), hogy a Shadow vagy az Unlimited a kedvenc-e. Imádom a Shadow hangulatát, de az Unlimited-ben olyan szépen összeáll minden... szinte már tökéletes. :') Ennek ellenére a Photograph és Different is folyamatos lejátszásban van, ez az eddigi kedvenc albumom tőlük.
    BTS: Először a koreai rajongókról beszélek. Ha őszinte vagyok, én is találok egy kis igazságot abban, amit mondanak. Azért tartok én attól, mi lesz azon a koncerten, az amerikaiak is tudnak elég durvák lenni. Speciel én azon is ledöbbentem, hogy amikor Chaenyeol volt nálunk, több lány is tudakolta, hogy melyik hotelben lakik, és állítólag volt aki követte is. (Igaz, az utóbbi nem biztos, hogy a szállásáig volt, na de akkor is.) Visszatérve, abban egyetértek, hogy a BS&T-nél volt egy nagy stílus váltás, viszont szerintem ugyanez megtörtént a DNA-nél is. Tudatosan készültek arra, hogy melyik dalt viszik Amerikába, amivel igazából nem lett volna semmi baj, de túl popos volt, túl... tartalmatlan (1,2,3 jön mindenki leszedni a fejem :D) volt. A következő pedig egy apró (s gonosz) kötözködés. A dalszövegben azt mondják, hogy sohasem fognak változni. Még ha nem nagy, ez akkor is hazugság! :D Mindenki változik az élete során, valaki sokat, valaki keveset, kevés vagy sok idő alatt, de akkor is változik. A dal objektívan megítélve: igaz, elsőre túl soknak tűnhet, de nekem tetszett, nem is kicsit. A lemezzel ugyanez a helyzet, nagyon szeretem az Epiphanyt, a Seesaw-ot (<3), s tudom az elemzésnél még azt írtam csak ezt, de aztán kibékültem, s többszöri hallgatásra belehabarodtam a Love Myself-be Jin hangja miatt. :D
    iKon: Ez iszonyat jól sikerült. A Love Scenorio-t (még mindig nem tanultam meg, hogy kell leírni... :D) is szerettem, de az igazság, hogy az egy idő után ellaposodott, de eddig úgy látom (remélem inkább) itt nem ez lesz a helyzet. Van benne valami kis bódító lassúság, vagy nem is tudom, hogy fogalmazzak. Szépen egymásra épülnek a rétegek, s még a refréntelenség se zavar. :D Az album is jól sikerült, kedvenc a Cocktail és a Just For You.
    Szép napot!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)

      Loona: Jaj nagyon örülök, hogy ennyire tetszett a lányok debütlálása. Nagyon megérdemlik már ők is ,hogy színpadon lehessenek. Ha mi ennyire nehezen vártuk ki, ők mit érezhettek? :D

      (G)I-DLE: a klip! <3 Ez nagyon jól sikerült, remélem a következő még ennél is jobb lesz. Ahogy a dal is! :)

      SF9: Hwiyoung, igen, kezdem megszokni ezt a nevet. :D 99-es? Oké, most elvonulok egy távoli sarokba, és szépen átgondolom az életem. :D De viccet félretéve, tényleg zseniális album lett! :)

      BTS: én a támadásokat nem értem meg - az, hogy a változás nem tetszik nekik, hogy az új zenék nem jönnek be, az tök oké, tényleg. Emberek vagyunk, nem tetszik mindenkinek ugyanaz, ez így jól is van. :) De ezek a rajongók inkább azon vannak kiakadva, hogy elveszik tőlük az oppáikat (amennyire a megnyilvánulásikból ki tudom venni). Erőszakosak és megalázó a viselkedésük, ami nekem sok. Az, hogy már nem tetszik nekik (vagy épp a magyar rajongóknak, tökmindegy :D) az az út amin most járnak, az tök oké, tényleg, ezzel nincs baj! De zaklatni őket ezzel, meg megalázni, ahhoz szerintem senkinek nincs joga. (Persze, tudom, hogy te se úgy értetted, hogy ez jogos lenne.) Úgy "ismerem" a bandát, mint akik olyan zenét játszanak, amit szeretnek - ez nem mindig egyezik meg azzal, amit mi szeretünk. Ez is rendben van! :) De szerintem az is okés, hogy kirpóbálnak mindent, ami most már megengedett nekik, nekem ezzel sincs különösebb bajom, mert úgy látom, azért mindig hoznak valami olyat, amiben ugyanazt (ha nem jobb) minőséget fedezek fel, mint a régi lemezeiken. De ez tényleg csak az én véleményem, azzal sincs semmi bajom, ha ez nem jön be másoknak. :D (És igaz, itt is vannak őrültek, de én úgy veszem észre, hogy ott ez már egy elég beteg szinten megy. :D (Nem tudom miért raktam ide egy vihogó fejet.)

      A DNA-t nem szerettem, ez tény. De nekem volt már milyen régebbi BTS dalokkal is, lehet, hogy ezért nem tűnik fel ennyire a különvség, mert pl. a Boy in Luv is kb. csak annyiról szólt (vagy nekem ez jött le :D), hogy oppák lehessenek (bár a zene világokkal jobb volt, ez igaz). Értem mire gondolsz azzal, hogy tudatosan keverik lájtosabbra a dalokat (nekem a csúcs a Best of Me volt, azt hiába hallom jónak, egyszerűen annyira idegen, hogy akár egy Ariana Grande szám is lehetne looooool), de közben meg, pl. a Fake Love szerintem nagyon közel áll hozzájuk, még a régi rock (még ha enyhén is) elemek is megjelennek, mint pl. a Danger c. számukban.

      Én csak azt nem értettem a támadásokban (főleg a tényleg durvákban), hogy a többi banda, aki Amerikában akart befutni, konkrétan megállt a promótálással, nem adott ki zenét otthon, és angol számokkal jött ki. Ezzel szemben a fiúk nem állnak meg, és bár tényleg (ez pedig elkerülhetetlen) lazítanak a kpop határain, koreai nyelven alkotnak, és nem is keveset, annak ellenére, hogy még tengerentúli koncertjeik is vannak, iszonyatosan aktívak. Én úgy érzem, magukhoz mérten megtesznek mindent, amit tudnak, és emiatt nem éreztem jogosnak a kemény támadásokat.

      A nem változok dolog sztem arra bonatkozott, hogy az ő kedvükért nem változnak meg, hűek mardnak önmagukhoz. :D Bááár ki tudja :D

      ÁH JIN HANGJA <3 Én nem tudom mi van velem, de egyre jobban megszeretem. Végre megtalálták mi áll neki a legjobban - és ő is nagyon sokat fejlődött. :D

      iKON!! VÉGRE! Már kezdtem elveszíteni a reményt, főleg az elmúlt év miatt... de most végre itt vannak, és milyen jól sikerülnek a visszatéréseik. :D Komolyan, nagyon szeretem őket. :D

      Még egyszer köszönöm, hogy itt voltál, és elmondtad a véleményed! Őszintén. :) :)

      Szép napot! :)

      Törlés
  6. Szia! :)
    Bigflo: oh istenem, már mennyire vártam hogy visszatérjenek a drágák! Már régóta követem a munkásságukat (kb mióta bejelentették az új tagokat), és angyon sajnáltam hogy milyen sokáig csendben voltak. Oké, Euijin elvolt foglalva a másik bandával, őt megértem. Sungmin nagy kedvencem a csapatból, csodaszép a hangja. Ez a hirtelen comback jól esett a szívemnek, nagyon tetszik a szám, a koncepció (itt a hajakra gondolok) érdekes lett, de tetszetős. Nekem egy nagy 10!

    Stray Kids: kedvelem a fiúkat, Felix hangja ódákat érdemelne. Nagyon tetszik a szám, kis aranyos. Olyan 9 számomra.

    SF9: oh te, az a reflén! Az a mély hang! A koncepció! Csodás! 9,5 (mert valami hiányzik de nem tudom mi)

    BTS: hát, a reflén tetszik egyedül. A klip egy nagy összevisszaság, mi ez a sok hülye kép meg arc meg mi? Klip nélkül még valamennyire élvezném is, de így borzalmas lett! A szokásos, Jungkook cuki pofiját mindenhova be kell tolni, hisz erre repülnek az Army-k... Egy erős 6.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)

      Jé, egy Bigfo kedvelő? Ez igaz lehet? :D Nagyon örülök, hogy te is kedveled őket, de tényleg, szinte senki mást nem ismertem. :) A dal nagyon-nagyon jó lett, én imádom! A hajakat még nem emésztettem meg, de... legyen, elnézem. Az albummal meg pláne!

      Stray Kids: én még mindig a Voices-re szavazok. :D

      SF9: Ó igen, az a mély hang. Bár jobban tudnám szeretni a dalt! De a lemez kárpótol mindenért. :D

      BTS: Teljesen megértem, ha ez nem jött be! Ez is ilyen vízválasztó, vagy tetszik az embernek, vagy nagyon nem. Talán majd legközelebb, ilyen is van. :D

      Köszönöm, hogy itt jártál, és elmondtad a véleményed! :)

      Szép napot neked! :)

      Törlés
  7. Szia!
    Hát az igazat megvallva, azért minden koreai bandát és előadót nem ismerek, hogy minden névhez tudjak valamit tenni, de az ilyen posztok segítenek eldöntenk, hogy mondjuk egy ismeretlen esetében mennyire gyorsan pótoljam a lemaradásaim, hiányosságaim, szóval köszönet érte!

    (G)I-DLE: hát igen, videoklip terén egyértelműen látszik a fejlődés, azért van még hova csiszolni a dolgokat. Viszont nekem nagyon szimpatikusak a lányok, amit nagy dolognak mondanák, mert én a lány bandákkal sose voltam túlságosan kibékülve, függetlenül a nyelvtől, vagy a stílustól. Női előadót sokat szeretek, de a bandák valahogy annyira nem. De itt a lányokkal valahogy nem érzem azt, hogy miután meghallgatom háromszor a szàmot egymás után, szeretném lekaparni a fülem a helyéről. Sőt, kifejezetten élvezem őket hallgatni, a rap nagyon tetszik, és Yuqi hangjára egyszerűen nem tudom nem odakapni a fejem. Pedig ha megkéne fogalmazni a problémám a lánybandákkal kapcsolatban, akkor azt mondanám, hogy egyszerűen nem jön be a kettőnél több féle női hang egy dalban, de itt nincs szó semmi ilyesmiről, úgyhogy magam is meglepődtem.

    Stray Kids: Hellevator bizony nálam is nagy kedvenc, itt pedig My Pace-nél nekem a dal introjával van problémám.Egyszerűen nekem nem. Ha azon az intron változtatnának, a dal maga is jobban tetszene, persze így se rossz szám,csak hát az eleje...az úgy nyeh. Viszont a Voices valami hihetelenül jó szám lett, szerintem messze kiemelkedik az albumról, és ezerszer jobb promós szám lett volna, de biutos ők jobbnak látták így, ahogy van.

    BTS: hát igen...én mondjuk ARMY-nak mondom magam, annak ellenére, hogy másfél éve ismerem a bandát, gyakorlatilag mióta a k-pop ot is ismerem (az EXO, és NCT mellett velük kezdődött meg a k-popper létem), abszolút megértem, hogy vannak akiknek ez a stílus nem jön be, nem szeretik a bandát, vagy ezt az új műfajt amit a banda vett, ami viszont valóban az INU óta zajlik, és tényleg látszik, hogy a stílus sokat változott az évek során. De Nekem is a Tear album a kedvencem a Love Yourself szériából, bár a HYYH albumsorozat nálam az abszolút kedvenc. Igen, az IDOL al nekem is voltak problémáim, először a klipp en szörnyedtem el, aztán egy kicsit a zeneszámon js, aztán rájöttem, hogy már fél napja hallgatom a számot, és igazából még tetszik is. Nagyon tetszik. Kellett hozzá két három óra, hogy megemésszem ugyan, de most meg nem bírok leállni vele. A klipp meg én még mindig nem vagyunk túl nagy barátok, de van azért egy erős művészies hajlamom, így egészen kitudtam vele békülni, de azért nem lett kedvenc klipp, attól azért messze van. Viszont, én is annyira örültem, amikor JK és Suga párba voltak. Én se shippelem úgy őket, nekem is a teóriák miatt rebeg meg tőle a szívem.
    Aztán ami a többi számot illeti, igazából egyikkel sincs különösebb problémám, a Seasaw, az I'm Fine és az Answer:Love Myself a kedvenceim az albumról, ez a három a maguk módján nagyon megfogott. Szóval összességében jó kis album ez, de azért a Tear nél gyenguszkább valamivel. Apropó, az Epiphany klippjéről mit gondolsz??

    Ó, és igen, hol vagy már EXO, gyakorlatilag már intravénáson szükségem van a comeback jükre, és remélem nem szúrják ki a szemünk megint egy KoKoBop kategóriával, mert azt nagyon nem szeretném. De azt olvastam, hogy most lesz ugye azt NCT Dream nek szeptember 3.án egy comeback-je, utána jön egy Girld Generation comeback, és utánuk az EXO jön a sorban, úgyhogy olyan október-november környékére saccolom a várva várt visszatérést.

    És kicsit off topic, de Neked honnan jött a koreai nyelvtanulás, hogyan sikerült megtanulni a nyelvet? Erre borzasztó kíváncsi vagyok, de ha esetleg van erről egy bejegyzésed, csak nekem nem sikerült megtalálnom, akkor csak mondd, hogy kb merre keressem az archívumban, és akkor csak megtalálom ;)

    Köszönöm a bejegyzést, legyen szép estéd aztán majd szép napod! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :) Nagyon örülök, hogy olvastad a bejegyzést, és leírtad a véleményed is. :)

      Koreaiul magamtól tanultam meg, még gimis koromban. Bejegyzésem nem tudom, hogy van-e (tuti, mert mindent leírok, mint egy idióta :D), de igen, magamtól tanultam meg. Nekem eddig ez volt a legkönnyebb nyelvem, szóval csak ajánlani tudom egyébként, az írás egy nap, az összes igeidő (pedig sok van) szintén nagyon hamar megtanulható, a nyelvtanoknak kb. 1-2 kivétele van, s minden második nyelvtan egy kaptafára való. A szavak tanulása a legnehezebb, mert kevés a betűkészlet, és emiatt elég sok hasonló szó létezik. De ettől még csak ajánlani tudom, szerintem igen logikus. :)

      BTS: én is megértem, ezzel tényleg nincs is gond. Nem jöhet be ez a stílus se mindenkinek! :) Nekem is kellett egy kis idő, hogy ez a szám bejöjjön, de valahogy... belemászott a fülembe. ÓTEJÓÉG! Valaki, aki odáig volt a Suga JK párostól! Ohhohóó! Megdobbant a szívem. :D

      Ó, az Epiphany? Hm, igen, írnom kell erről is. Remélem hamar megleszek vele! :D

      Az EXO... néha már úgy érzem, hogy soha nem fognak visszatérni, de komolyan. De! Remélem, ha vissza is térnek, egy olyan számmal (albummal) térnek vissza hozzám, ami végre elnyeri a tetszésem! (A GG vissza fog térni? Esküszöm, azt hittem, hogy feloszlanak!)

      A GIDLE lányoknak én is örülök nagyon. Tehetségesek, jó számokat adnak ki, szóval nem is értem igazán a nagy gyűlöleltet. (És teljesen igazad van, a hangok itt kifejezetten jók, és még el is ütnek egymástól.)

      Köszönöm szépen, hogy olvastad a bejegyzést, és írtál véleményt, ez mindig nagyon sokat jelent! :) :)

      Törlés
  8. Azt mondja:...aztán meglátom azt a csöves nyulat a holdban. xdddddd
    Aztán jön ez a hangyás TV kép...xddddddddd. Igaz megkésve,de kiégtem. Nagyon bírom a dumádat xddddd <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, hogy itt voltál, és elmondat a véleményed.❤

      Törlés

 Sziasztok! Ahogy láthattátok, az utóbbi pár napban (ismét) nem fértetek hozzá a yt. csatornám videóihoz, se a blogomhoz. Erre egy ismerősöm...