2018 MANA | ÉVZÁRÓ





Sziasztok! ❤

Ahogy minden évben (jó ég, már 8 éve csinálom ezt!), idén is elkészítettem a saját - kicsit sem nagyképűen MAMA díjátadómat, amit nevemből adódóan (mihez kezdtem volna, ha gimisként mit tudom én, Eufrozinának nevezem el magam?) remekül megoldott MANA nevet kapta. Jó, nem mitha ez bárkit is érdekelne, de na. Ez az első ilyen bejegyzésetek? Akkor elmondom miről is fogunk beszélni. Először is, megtekintjük a kedvenc dalaimat - azokat amikhez klip készült, és azokat is, amikhez nem. Ezek után megbeszéljük, hogy mik voltak az év legjobb mini albumai és nagylemezei (mert szerintem nem igazságos egy minit egy full albummal összevetni), végül pedig megosztjuk véleményünket az év nagy eseményei / botrányai kapcsán. (Ó, tudom. Ezt várja mindenki.)

Tehát kezdjünk is neki!

MAMA 2018 - Nyertesek, botrány, vélemény




Sziasztok! Ma beszélek egy kicsit a nemrég megtartott MAMA díjátadóról. Idén volt aztán itt minden... Komolyan, csak tátottam a szám néha. Na de essünk is neki!

컴백 시간! 라붐 | 업텐션 | 갓세븐


Sziasztok! :) 

Ezen a héten sajnos csak három visszatérésünk volt, így sok véleményre nem lehet számítani... Azonban ezek tartogathatnak meglepetéseket! :) 

Ma velük foglalkozunk: Laboum, GOT7, UP10TION

컴백 시간! 마마무 | 뉴이스트 | 레드벨벳 | 민호 | 더보이즈



Sziasztok! Itt lennének a múlt hét visszatérői. :)

Velük foglalkozunk: Mamamoo, Red Velvet, Lovelyz, Mino, The Boys és a Nuest W.

Lássuk is!

컴백 시간! Pt. 1 보아 | 엑소 | 트와이스 | 구구단 | 제니 | 엔시티 127 등등...



Sziasztok!

Az előző bejegyzésemben már meséltem a távollétem okairól, így most azzal nem szaporítanám tovább a szót. Ez csak az első része azoknak a visszatéréseknek, amiket átnéztem. A második felével is igyekezni fogok (amik pedig a héten jöttek ki, a hét végén lesznek kibeszélve, ahogy azt szoktuk eredetileg is). :)

Ma róluk beszélünk: BoA, EXO, Weki Meki, Gugudan, NCT 127, TWICE, Jennie, April.

문제가 무엇입니까?





Sziasztok!


Őszintén megmondva, egy hónapja még nem voltam biztos benne, hogy újra írni fogok-e vagy sem. Egy olyan személyes problémával néztem szembe, ami szörnyen megviselt: elveszítettem egy családtagom. Hónapokig húzódott a „dolog”, emiatt reménykedtem, hogy minden jobbra fordul – de sajnálatos módon, ez nem így alakult. Emiatt pedig, elhagyott minden kedvem, ami valahol érthető is, azt hiszem. Igyekeztem tudomást se venni a külvilágról, és többnyire olvasással töltöttem minden szabadidőm – régi szokás, így el lehet menekülni a külvilág elől, bele lehet bújni egy másik ember cipőjébe, átsiklani az ő életébe. 



Meg kell mondjam, ennek az illetőnek nagy köze volt ahhoz, hogy megszerettem az ázsiai kultúrát, és így a zenét is. Ő bátorított arra, hogy jelentkezzek a koreai ösztöndíjra, és tartotta bennem a lelket a kinn töltött legrosszabb pillanatokban. Ez talán még nehezebbé tette a dolgot (a bloggal kapcsolatban), és meg kell valljam, két hónapja egy kpop számot se hallhattam meg. Nem mintha ez megoldás volna, tudom én jól, de ki-hogy kezeli a veszteségeit, nem igaz? 

Azért elnézést kérek, hogy nem válaszoltam minden levélre, vagy csak jóval később, ez nem volt helyes, és az sem, hogy a fordításokat tologattam, főleg egy bizonyos idő után. 


Szeretnék visszatérni, mert szeretlek Titeket, és mindig is imádtam megosztani a véleményem másokkal. Elemezgetni videókat, dalszövegeket, fordítani… Ó igen, ezek mind nagyon közel állnak a szívemhez. 


Ahogy mondtam, nem tudok semmit arról, milyen számok jelentek meg, kik tértek vissza… és mivel. Ezt pótolni fogom, és amint tudok beszámolok a véleményemről. 


Köszönöm a türelmeteket, és hogy nem hagytatok magatok mögött út közben. :) 


Szép napot Nektek!

방탄소년단 | BTS - IDOL MV | 가사 + 설명



Sziasztok! Ezúttal a BTS IDOL c. dalának és klipjének "elemzését". Nem egy nagy durranás, de azért hátha elnyeri a tetszéseteket! 😊 Lássuk is akkor:

방탄소년단 슈가 | BTS SUGA - Trivia 轉: Seesaw + 설명



Szervusztok! Most egy rövidke bejegyzést hoztam nektek: a BTS, pontosabban Suga új dalát, a Trivia 承: Seesaw gyér, rövidke "elemzését".


컴백 시간! 아스트로 | 카드 | FT아일랜드 | 라붐 | 애슐리


Sziasztok! Ismét eltelt egy hét, és itt is van (meglepetés!) az új áttekintés. Akikkel ma foglalkozunk: Laboum, Kard, FTISLAND, Ashley, Astro.

Lássuk is!

컴백 시간! 마이틴 | 세븐틴 | 트와이스 | 구구단 세미나 | 마마무 | 청하 | 여자친구 + kiakadás

Sziasztok! Végre megjöttem, a heti értékeléssel. Ma velük fogunk foglalkozni: TWICE, Gugudan Semina, Mamamoo, Chungha, GFriend, Seventeen, MYTEEN
+ valami, amiről mindenképp szót akarok ejteni
= érdekes levelet kaptam
KHM
Akkor lássuk: 

컴백 시간! 뉴이스트 W | Day6, 에이핑크 | 모모랜드 | 엘리스 | 태연 | 경리


Szervusztok. Ezúttal egy kis áttekintést hoztam nektek. Ma szóba kerül: Nuest W, Day6, Apink, Momoland, Elris, Taeyeon, Kyungri (9Muses). 
Lássuk is!

컴백 시간! 블랙핑크 | (여자)아이들 | 크로스진 | 드림캐쳐 | 엔플라잉 | 유니티 | 더 이스트라이트




Sziasztok! A nagy kihagyás után, íme: itt egy kis felzárkóztató értékelés. Comeback Time! :) Akikkel foglalkozunk ma: Black Pink, (G) Idle, Favorite, Dreamcatcher, N.Flying, UNI.T, The East Light, Shinee, AOA, Pristin V, Loona yyxy, GFriend, KHAN.

Lássuk is:


방탄소년단 | BTS - 땡 | DDAENG 가사 + 설명


Sziasztok! Ma kérésre (hárman is kérték) hoztam a BTS rap részlegének új dalát, melynek címe: Ddaeng / 땡! :) 


Lássuk is!

방탄소년단 | BTS - 134340 설명



Sziasztok! Íme, nekiálltam, s bele is szerettem: az 134340 dalszövegének elemzését hoztam nektek. Ha minden jól megy, jön ma még egy. :) 

Lássuk!

방탄소년단 | LY 轉 Fake Love 설명


Na akkor, íme. Az összes gondolatom, amit egyelőre meg tudok osztani veletek a Fake Love klipjével kapcsolatban. Remélem nem hagytam ki semmit sem!

Lássuk a nagy visszatérést:

방탄소년단 | LY 轉 Singularity 설명



Nos akkor, eljött az ideje, hogy elmondjam a véleményem, a szerény kis teóriám az utolsó begépelt ötletem óta megjelent klipekről, és dalszövegekről (tudom, nem igazán népszerű a szövegek figyelembe vétele, de én úgy érzem kifejezetten fontosak!). Először is szeretném megközönni Nikolettnek (bocs, a nem szereted, ha a teljes neveden szólítanak, de a levélben ezt találtam), aki megkeresett a kérésével. :) 

De vágjunk is bele, mert lehetséges, hogy hosszúra nyúlnak itt a dolgok, és ma még a Fake Love-ot is fel szeretném tölteni.

컴백 시간! 방탄소년단 - Love Yourself 轉 'Tear' 앨범


No, hát ez is eljött. Az év egyik legizgatottabban várt visszatérése; a BTS piacra dobta a legújabb lemezét, mi a Love Yourself 轉 'Tear' címet kapta. Egyelőre csak egy értékelés, a teóriákhoz és elemzésekhez kicsit korán van még, és nem akarok félmunkát kiadni a kezeim közül; ezért néhány dolgot nem fogok megemlíteni, ilyen a klip is pl. 

Na akkor, lássuk mit is kaptunk:



LOONA | 올리비아 - Egoist 설명




Sziasztok! A nagy kihagyásom után, hoztam nektek egy kis elemzést. :) Ezúttal a Loona utolsó tagjának klipjéről: az Egoistról. Remélem tetszeni fog.  (Kérésre készítettem, szép lassan haladok velük.) 

SEREBRO - ПЕРЕПУТАЛА КЛИПА



Sziasztok! Ahogy ígértem, elhoztam a Перепутала klipjének elemzését is. Nos, ez nagyon nehéz szülés volt - nem igazán tudtam miképp öntsem szavakba amit gondolok. De azért... hát, remélem valami értelmezhetővel álltam elő.

Ami a heti visszatérést illeti: két darab elég kevésnek tűnt, így inkább megvárom ennek a hétnek a végét is + múlt héten műtöttek, és a sebem még fel is szakadt. Most mondjátok meg... inkább no comment.

Lássuk:

컴백시간! 김성규 | 에스에프나인 | 우주소녀 | 씨엘씨 | 레드벨벳 등등...



Nos, sziasztok. Ezen a héten - a számomra kedves, de kimaradt visszatérésekkel együtt -, végre véleményezésre kerülnek az új dalok. :) 

Fuh, az elmúlt hónapom nem volt a legjobb, de azért a zenéket meghallgattam, abban nem volt hiba. Ugyan nincs sok időm, de amennyire csak tudom, összefoglalom mit gondolok. 

Akikkel ma foglalkozunk: WJSN, CLC, BoA, Weki Meki, Red Velvet, Davichi, SF9, Kim Sungkyu, J-Hope, NCT U. (Van akivel többet, van akivel kevesebbet - attól függően, mennyire tetszett a visszatérés.) 

Lássuk hát!

SEREBRO - ОТПУСТИ МЕНЯ КЛИПА



Привет, как дела?

Oké, csak vicceltem. 

Szóval, sziasztok, mi újság? Semmi? Értem. Velem se történt szinte semmi - csak az élet. Tudjuk, van az úgy, hogy szeret arcon csapni - vagy egyéb helyeken, ahol még jobban fáj. De na, ezért élet az élet. 

Visszatértem. Hurrá hurrá! Nem is hiányoztam? Oké, értem én. Majd valahogy túlteszem rajta magam. Haha. :D

Nos akkor. Nagyon szerettem volna hamarabb is írni, de sajnos nem tudtam (persze erről szóltam már korábban), de azért sajnálom a nagy kiesést. És azt is, hogy nem egy olyan bejegyzéssel fogok kezdeni, amire vártok.

컴백시간! 모모랜드 | 티알씨엔지 | 크리샤 츄 | 엔플라잉 | 힌트 | 마마무



Sziasztok! Ismét eltelt egy hét, szóval itt az áttekintésünk. Akikkel ma foglalkozunk: MOMOLAND, MAMAMOO, Kriesha Chu, HINT, TRCNG, N.FLYING.

Nem is húzom az időt, lássuk: 

이달의 소녀/이브 - NEW + 설명



Mikor már azt hiszitek, hogy nincs még egy banda, aki gondolkodásra bírna titeket, fogok egyet és bemutatom. Íme, itt a LOONA. Az együttes, ami még csak nem is debütált, máris sokak figyelmét vívta ki. (És ezt ki is érdemelték, nagyon jók!)

Én pedig azt mondom, hogy ez nem véletlen. A LOONA egy nagyon tehetséges banda lesz, már most is kiemelkedőek a dalok amiket kiadnak, a klipekről nem is beszélve! Remélem ti is figyelni fogtok rájuk, mert őszintén hiszem, hogy megérdemlik

Ami jeleneg lekötötte a figyelmem, az Yves dala és klipje, a NEW. Nem csak azért - amit mind tudtok jól -, retró a dal, s ez a kedvenc "stílusom" vagy mim, hanem mert a szöveg nagyon jó, és a klip még annál is csodálatosabb. Nem sokszor látni ennyire összetett videót. Rég volt már alapanyagom egy kis elemzésre, szóval... Hajrá! 

Élet Koreában 11 - Sokadik sztoritájm




Sziasztok! Köszönöm, hogy ilyen sokan kerestétek a folytatást, ímel, itt van hát. Nem olyan hosszú, mint lenni szokott, és talán nem is vicces, de azért megosztom. :)

엑소 | EXO - Universe Winter Special Album



Nos, nem gondoltam volna, hogy ebben az évben még egyszer ilyet mondok, de... várjunk, nem is mondtam. Igen, már 2018 van, és szégyen szemre csak 2017 utolsó napján hallgattam meg az EXO téli albumát.

Ekkorra már készen volt a videóm, így azokon nem változtattam - egy nap mire minden más teendőm mellett még azokkal is foglalkozok, szóóóóval, úgy vettem, hogy na, amiket nem sikerült belevennem, azok 2018-as megjelenésnek fognak számítani - ami egyébként nem ritka, hisz a nagy díjátadók után kiadott lemezeket rendre az új évhez csatolják, érthető is ez.

Az Universe is egy ezek közül.

2017 MANA - Az év kedvencei




Sziasztok! Elérkezett hát az év vége. Szinte hihetetlen, nem igaz? Már 2018, le is zártuk a mögöttünk tátongó évet. Az enyém hihetetlenül rossz volt, szóval remélem ott marad hol most van, és eszébe sincs utánam nyúlni. (Vagy bárddal csapom le a mocskos kis csápjait.)

De nem csak a személyes dolgaink zártuk le, de zeneügyileg is számot kell vetnünk az egész évről. Ó, te jó ég. Ez a legnehezebb az összes közül. Nem hetente (mostanában nem hetente, de legalább szóltam előre) kell elmondanom a véleményem, hanem így egészében... Ami nehéz! Hiszen megannyi remek dalt hallottam, s klipet láttam, hogy szinte embertelen választásra kényszeríteni. De hé, nem kényszerít engem senki, szóval ideje befognom, és belekezdeni a bejegyzésbe.

Lássuk!

 Sziasztok! Ahogy láthattátok, az utóbbi pár napban (ismét) nem fértetek hozzá a yt. csatornám videóihoz, se a blogomhoz. Erre egy ismerősöm...